Petőfi Népe, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-08 / 287. szám

2006. DECEMBER 8., PENTEK 5 UNNEP-ELO Mi más volna Baján a karácsonyi asztalon? halászlé Cserépben nevelt paprikával kedveskedtek a falusi lányok a pesti halászlegényeknek Minden bajai ember asz­talára valamilyen halétel - elsősorban halászlé - kerül karácsonykor. Nem is lehet ez másképp ab­ban a városban, ahol - úgy tudni - az éves átla­got tekintve a legtöbb ha­lat eszik meg hazánkban: fejenként úgy 38 kilót. Gál Zoltán Dr. Sólymos Ede kandidátussal, a dunai halászat európai rangú néprajztudósával a hazai karác­sonyi halfogyasztás és a halás­zlé történeti kezdeteiről beszél­gettünk.- Mióta foglalkozik a hazai néprajztudomány a halételek­kel? Bajai pontyhalászlé hozzávalók Két-két és fél kiló megtisztított ponty, három nagy vöröshagyma, só, négy evőkanál édes-nemes pirospap­rika, két-két és fél liter víz, egy evőkanál paradicsompüré vagy egy deci száraz vörösbor, négy­öt erős cseresznyepaprika, ba­jai halászlétészta. előkészítés Az alaposan meg­tisztított pont}'o(ka)t körülbe­lül öt milliméterenként beir­daljuk (3-4 milliméter mély be­metszéseket teszünk a hal hú­sába), felszeleteljük és dara­bonként besózzuk úgy, hogy az irdalások közé is megfelelő mennyiségű só kerüljön. Leg­alább két-három órát hagyjuk állni a sóban! (Akkor sóztunk jól, ha főzés közben nem, vagy- A halfogyasztással kapcso­latban már az 1600-as évekből találunk írásos adatokat. Sőt, arról is, hogy Magyarországon karácsonykor az emberek halat esznek. A halászléről az első említések az 1800-as évekre te­hetők. Szeretnék egy közkeletű tévedést eloszlatni, miszerint már korábban is fogyasztottak volna halászlét. Nem is tehették volna, hiszen a halászléhez el­engedhetetlen a paprika. Ezt azonban csak a törökök hozták be, és eleinte olyan drága volt, hogy legfeljebb csak a főúri asz­talokra került étkeket ízesíthet­ték vele. Egy 1800-ban kelt fel­jegyzés szerint egy utazót a tol­nai halászok halászly-\e 1 kínál­tak meg, amit „törökborssal”, vagyis paprikával ízesítettek. „Nagyon ízlett, de ehhez a mé­regerős léhez az én ínyemnek csak minimális mennyiségű sót kell a leveshez hozzáad­nunk). A halikrát, tejet, eset­leg további belsőségeket külön tesszük, nem sózzuk. A vörös­hagymát megtisztítjuk, apró kockára vágjuk vagy húsdará­lón ledaráljuk, és a bogrács aljára tesszük. elkészítés A hagymára ráönt­jük a vizet és erős tűznél felfor­raljuk. A forrástól számított 5 perc elteltével belehelyezzük a halszeleteket. Miután ismétel­ten felforrt, rászórjuk a piros- paprikát, a cseresznyepaprikát. Majd 8-10 perc múlva rátesz- szük a paradicsompürét vagy a vörösbort (ami éppen a rendel­kezésünkre áll, mivel csupán a halhús szétesését akarjuk vele megakadályozni), valamint a belsőségeket. A halhúsforrástól nem volt kellő fogékonysága” - írta a vendég. Singhoffer Má­tyás pesti halászmester emlék­iratából tudjuk - éppen most szeretném jegyzetekkel ellátva kiadni -, hogy a pesti halászle­gények azért mentek szívesen vidékre halászni, mert a falusi leányok cserépben nevelt papri­kával kedveskedtek nekik.- Mi az első közvetlen adat a bajai halászléről?- Ez a Bajai Halászcéh egyik elszámolásában lelhető fel. Tud­valévő, hogy az 1848-49-es sza­badságharc után a Szent Koro­nát kimenekítették az ország­ból. Amikor 1853-ban Orsová- nál megtalálták, hadihajó fedél­zetén hozták haza. A nagy ese­mény, hogy a koronát szállító hajó elúszott Baja mellett, kellő okot szolgáltatott a bajai halász­számítva 30-40 perc szükséges a halászlé elkészüléséhez. Köz­ben sós vízben kifőzzük a tész­tát. A halszeleteket külön tálcá­ra tesszük, a halászlét pedig - ízlés vagy megszokás szerint - a tésztára öntve vagy külön tál­ban tálaljuk. megjegyzés A bajai halászlé elkészítésének kultusza van. Az ínyencek már-már szertar- tásszerűen főzik, nem elsősor­ban pontyból, hanem vegyes halból készítik. Igazi recept nem létezik! A bajai halászlé főzését csak gyakorlat alapján lehet megtanulni, vagy a na­gyoktól kell eltanulni (ha hagy­ják)! (Halételek, rajzok, emberek a halászlé fővárosából; a bajai Bartalis család receptje.) A halászléről az első említések az 1800-as évekre tehetők - tudtuk meg DR. SÓLYMOS EDE néprajztudóstól (felvételünkön a bajai múzeumban, az Élet a Dunán című állandó kiállításon). céh mestereinek egy ünnepi halvacsorára.- Az ön számára is elválaszt­hatatlan egymástól a kará­csony és a halétel?- Gyermekkoromban nálunk is az volt a szokás, hogy kará­csonykor halat ettünk. Meg­jegyzem, hogy ennek bizonyos vallási oka is volt, lévén a hal böjti étel. Ami egyébként a hal elkészítését illeti: Baján a ha­lászlének alakult ki kultusza, a víztől távolabb élő emberek asz­talára viszont inkább rántott vagy sült hal, illetve halpapri­kás került. Masszív hintaszékek több színben. Tömör tölgy ágyak Rugós ágybetétek 10 év garanciával Hollandia legszebb bőr ülőgarnitúrái üzletünkben kaphatók. KÜLÖNLEGES SZÍNEKBEN IS MEGRENDELHETŐK. Holland Bútorüzlet Kecskemét, Izsáki út 2. (Az uszodával szemben.) Tel.: 0B-30/96-31-600 • Nyitva: H-P 9-12,14-18; 3zo 9-13 óráig. KORALL Aranyékszer hitelre is vásárolható pénzintézeten keresztül a KORALL Ékszerboltban. Aranyékszerek 10% engedménnyel • Karikagyűrűk nagy választékban, azonnal elvihetők • Ezüst ékszerek • Aranyékszer javítás • Tört-arany felvásárlás Kecskemét, Arany J. u. 10. Nyitva: H-P: 9-18 óráig, Szó: 9-13 óráig Ezüst vasárnap: 9-13 óráig. Arany vasárnap 9-14 óráig DECEMBER 1-től 31-ig, illetve a készlet erejéig! Komplett ágyrendelésnél: matrac Ágybelső rendelésnél: matrac Matrac rendelésnél (regisztrált, orvostechnikai eszköz a gerinc és derékfájdalmak megelőzésére EP által támogatott) Gyapjú termékek: . * -20% Kiegészítő-kisbútorok: -5% Egyes köntösök, törülközők: ,y- -20% vagy ajándékcsomag!!! 25.000 Ft értékben 100.000 Ft-ot meghaladó vásárlás esetén DEMKO FEDER LAKBERENDEZÉS Kecskemét, Kőhíd utca 28. (A Rádi benzinkúttól kb. 100 méterre) Tel.: 76/320*255 KECSKÉMÉI Kurut krt. 8. (volt Baumax) Tel.: 76/504-170 • Nyitva tartás: H-P: 8-18, Sz-V: 8-13 Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk minden kedves vendégünknek! JONA I GYÓGY- ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ, MOTEL, KEMPING JONATHERMAL Zrt. 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-85, 481-245 Fax: 77/481-013 E-mail: jonathermal@mail.datanet.hu http://www.jonathermal.hu D * </) * UJ z w LÜ-I O-» cn * UJ z z O TD T­o a> M— 1_-a ro n ZZ (fl <0 > ™ re .!? S’­(ü CO KUPON

Next

/
Thumbnails
Contents