Petőfi Népe, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-08 / 287. szám
20 2006 DECEMBER 8., PÉNTEK LXI. ÉVFOLYAM, 287. SZÁM SPORT Kemény ökölcsapások a bajai ringben 15. OLDAL Megszűntek a méretgondok, de nincs pénz a többletköltségre Kiütöttük a sógornőket női kézilabda eb A 47. percben pályára lépett a halasi Borbély is röplabda A Kecskeméti RC férfi röplabdásai javában készülnek a január 5-étől 7-éig tartó CEV- kupára. A helyszínnel viszont még mindig gondok vannak. Már többször írtunk róla, hogy az átalakítás alatt álló hírős városi sportcsarnok nem lesz kész az említett időpontig, ezért a klub elöljárói úgy döntöttek: a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában próbálják megrendezni a sporteseményt. Először a csarnokkal akadtak problémák: a terem méretei ugyanis nem mindenben felelnek meg az Európai Röplabda Szövetség által előírt szabványoknak. ■ Az összességében négy napig tartó CEV-kupa 550 ezer forint pluszköltséget jelentene a klubnak. Mára felszállt a füst, a Svájcban székelő testület rábólintott a Rákóczira, lehet benne játszani. Az anyagiak miatt azonban elképzelhető, hogy mégsem lesz CEV-kupa - tudtuk meg Kodácsy Pétertől, a klub ügyvezetőjétől. A kényszerű helyszín- változtatás miatt ugyanis többletköltségek merültek fel. Elsősorban a csarnok bérleti díja okozza a gondot, ami 550 ezer forint. Az egyesület a városhoz fordult segítségért: a kecskeméti ifjúsági és sportbizottság soknak találta a több mint félmillós összeget, úgy gondolta, hogy a CEV-kupa nem jelent ennyi pluszköltséget az intézménynek. Végül 100 ezer forintot szavazott meg támogatásként, ami bizonyára nem lesz elég. A napokban tehát további egyeztetésre lesz szükség az intézmény igazgatója, Schóber Ottó és Kodácsy között. ■ B. K. HAN 0 8 ALI SWEDEN Az osztrákok ellen kiütéses győzelemmel rajtolt a magyar válogatott az Eb-n A találkozó elején azonban még nem úgy tűnt, hogy a mieink 19 ponttal legyőzik a sógornőket. Borbély Károly Idegesen, kapkodóan kezdtek a magyarok. Erezni lehetett rajtuk az első meccs okozta szorongást. A félidő elején Pálinger hatalmas bravúrjai kellettek ahhoz, hogy aprócska lépéselőnyben legyenek Németh András tanítványai. Ahogy közeledett azonban az első etap vége, úgy nyugodtak meg lányaink. Mehlmann Ibolya biztosan értékesítette a büntetőket, és érezni lehetett, hogy nem lesz semmi baj a meccs végkimenetelét ületően. Nem is lett, sőt Görbiczék úgy elfárasztot- ták a sok futásra kényszerített osztrákokat, hogy a mérkőzés utolsó húsz percében azt csináltak velük, amit akartak. SZAMORANSKY PIROSKÁT (középen fehérben) többnyire szabálytalanul tudták csak megállítani. Fölényes magyar győzelem az első csoportmeccsen Zsiga gyula, a halasi csapat és a válogatott trénere a mérkőzést követően a 92.9 Party FM-nek elmondta: a lányok idegesen kezdtek, de ezt ellensúlyozta Pálinger kitűnő teljesítménye. A második félidőben azután az osztrákok elfáradtak, mi pedig magunkra találtunk. így sikerült fölényes győzelmet aratnunk, és - azt hiszem - ennél jobb nyitány nem is kell - fogalmazott Zsiga. A magyar válogatott ma este Macedóniával találkozik. S. I. MAGYARORSZÁG - AUSZTRIA 42-23 (15-12). Skövde (Svédország), 300 néző. Vezette: Laursen, Nielsen (dánok). MAGYARORSZÁG: Pálinger - Kovacsicz 9, Mehlmann 9 (5), Görbicz 2, Szamoránsky 3, Tóth T. 2, Vérten 1. Csere: Herr (kapus), Ferling 3, Kirsner 6, Hornyák 2, Siti 2, Szűcs 3, Borbély. Szövetségi kapitány: Németh András. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 5. p.: 3-1.10. p.: 6-3.15. p.: 7-5. 20. p.: 10-8. 25. p.: 12-9. 28. p.: 15-10. 35. p.: 18-14. 40. p.: 22-16.45. p.: 27-19. 50. p.: 31-22. 55. p.: 35-23. Kiállítások: 10, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 7/4. Kitűnt: Pálinger, Mehlmann, Kovacsicz, Kirsner, illetve Rotis Nagy 7, Engel 5/1. A csoport másik meccsén: Macedónia - Szerbia 25-23 (14-11) Péntek LABDARÚGÁS NB l-es mérkőzések: Kaposvár-Bp. Honvéd, 17 óra. MTK-ZTE, 19 óra. ÖKÖLVÍVÁS Felnőtt férfi országos bajnokság: Baja, Posta S. Sportcsarnok. Elődöntők 15 órától. Szombat ASZTALITENISZ Extra Liga női mérkőzés: Akker Plus Soltvadkerti TE-Budaörs. Soltvadkert, sportcsarnok, 11 órakor. Kecskeméti Spartacus- Statisztika II. Kecskemét, Széchenyi sétány, 11 órakor. Extra Liga férfimérkőzés: Kecskeméti Spartacus-Tatabánya, 15 óra. Fodor Miklós edző: - Őszi utolsó mérkőzésünk következik. A végeredménytől függetlenül már biztos, hogy a 3. helyen zárjuk a szezont. Szeretnék a két fiatalnak, Dézsi Krisztiánnak és Herpai Leventének is lehetőséget adni, ők játsszák majd a párost. NB l-es férfimérkőzés: Kiskunfélegyháza I.-Jászberény, 11 órakor. NB ll-es női mérkőzés: Lajosmi- zse-Kecskeméti Sp. II., 11 órakor. NB lll-as férfimérkőzés: Lakitelek- Kiskunhalas, 10 órakor. KÉZILABDA NB l/B-s férfimérkőzés: Delfin KC-Ózd. Kecskemét, Árpádvárosi sportcsarnok, 17 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos férfimérkőzés: Pécs-Univer KSE, 18 órakor. ÖKÖLVÍVÁS Felnőtt férfi országos bajnokság: Baja, Posta S. Sportcsarnok. Döntők 17 órakor. RÖPLABDA NB l-es női mérkőzés: Angyalföld- Kalocsai SE. Budapest, 17 óra. TORNA 32. Túlit Péter-emlékverseny: Kiskunhalas, Bibó István Gimnázium sportcsarnoka. Csapatverseny 10 órakor. Eredményhirdetés 18.30-kor. A versenyre 10 országból 124 tornász érkezik. A megyei színeket a kiskunhalasi tornászok képviselik. SkodaFatxa Classic j A MaxX Autónál most 700 000 Ft -ot adunk használt, régi akár forgalomképtelen autójáért SkodaFabiaClassic vásárlása esetén. Készpénzes és hiteles vásárlás esetén is! A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Kombinált átlagfogyasztás: 5,6-10,41/100 km, 00,-kibocsátás: 151-261 g/km. A képen extra félszerehségQ modell látható! Az akció 2006.12.24.-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Az ön Skoda márkakereskedője: MaxX Autó - GONDTALAN AUTÓZÁS 6000 Kecskemét, Szent László krt. 29. Tel: 06 76/503-900 SIMPLY CLEVER * EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Máróiholnapra FEHÉR és vörösbor felvásárlás! 78/451-261.---------------------------------------------------------------------------------*807546* FÓ LIAHÁZAK építéséhez új, szerkezeti vascsövek eladók, zártszelvények is. Tel.: 06-30/9- 358-708--- —; ! *—T-*—----------------—-------*732878* KE CEL, Szőlő u. 77. ház eladó, ugyanitt gyökeres bodzavessző kapható. 20/5722-740. ......................................................... *811932* a MAGYARSZÜRKE tehén üsző borjával eladó. Érd.: 30/9-457-882.------------------------------------------------*---------------s—-------------*811909* MA LACOK eladók! 1:30/340-49-82------------- *811961* B Mangalica hízók eladók. 70/225-5646. — — - *811950* MANGALICA hízók, vörös eladók. Ár: megegyezés szerint. T.: 06-30/347-6906-----------------------------------------------------------------------------------*611726* NAGYOBB mennyiségű marhatrágyát keresek. 06-20/9727-145.-------------------------;-------------------------------------<-------;----------*811584* NF F. kos 2, tehenek, borjak eladók. Birkacsere érdekel. 20/9867-871.------------------ *811937* SÖ PRŰ PRÉST vásárolnék. 30/9982-484.------*811644* A JAGUAR és LANDROVER kecskeméti képviselete keres gyakorlattal rendelkező értékesítési vezetőt és értékesítőt. Fényképes szakmai önéletrajzot a kiadóba (Kecskemét, Széchenyi krt. 29.) kérünk „JAGUAR” jeligére. TOLNA megyében 9,3 ha teraszos szántó szőlőkvótával és 3,8 ha gyep eladó 20/9825-415-----.-------------------------------------------------------------|----------~ *811478* TZ K kistraktor eladó! T.: 30/613-64-84-r---------L------------------------------------------------------------------*811960* ŰJ GARDRÓB szekrény eladó. 20/389-9548.-------------------------------------------------------------------^2---------.*803811* SV W Golf B+G eladó, csere. 20/9934-904.-------------------------------------------------------------. 'yr—*811933* S 10 db póni eladó. 20/9934-904. 120 kg-os hízók eladók. Érdeklődni lehet: 76/707-099.------------*—-----------------------------------------------------------------*811390* 13-16 colig lemezfelni eladó. Érdeklődni: 20/9552-352.-------------------------------------------------------------------------------------*811420* 60 0 kg-os mütrágyaszóró, 2 db 20 hl-es műanyag hordó és egy 22 hl-es hordó eladó. 78/421-603, 20/9855-990. JAGUAR LAND-ROVER NISSAN HYunoni SsangYong MINDEN RAKTÁRON LÉVŐ AUTÓNKAT NAGYKER ÁRON KÍNÁLJUK ^ *V >V' HAVI TÖRLESZTŐ RÉSZLETTEL A PIAC LEGKEDVEZŐBB HITEL - ÉS CASCO AJÁNLATÁVAL ( AKÁR 2 ÉVIG Ml FIZETJÜK CASCO-JÁT ) Használtautó beszámítás! + Extra ajándék HITELKÁRTYA ( 150.000 Ft hitelkerettel ) Az ISUZU visszatér! A LEGENDÁS MINŐSÉGŰ MARKA ELNYŰHETETLEN, KÍVÁLÓ MINŐSÉGŰ AUTÓIVAL ÚJRA VISSZATÉR A MAGYAR PIACRA. TÉLIGUMI AKCIÓ ÉS TARTOZÉKOK GYÁRI ÁRON! Elit Group Autócentrum Kecskemét, Bihar u. 8. 76/501-800 Kiskunhalas, Szabadkai út 29. 77/525-000 03X A' Holnap javulhat a Spartacus statisztikája ASZTALITENISZ Őszi Utolsó extra ligás bajnokiját játsz- sza szombaton (11 óra) a Kecskeméti Spartacus női együttese, mely a Statisztika II.-t fogadja. A Spartacus 7 ponttal az 5., a fővárosi gárda 5 ponttal a 7. helyen áll a táblázaton. Győzelem esetén a hazaiak megőrzik előkelő helyezésüket. A csapatnak sérülés miatt nélkülöznie kell a válogatott újoncát, Juhász Mariannt. A 19 éves tehetséges játékos - aki a nyáron a fővárosból igazolt egy évre a kecskemétiekhez - a legutóbbi, Magyaror- szág-Belgium (3:0) Eb-selejte- zőn győzelemmel mutatkozott be a legjobbak között. A szombati bajnokin szerepét Kunszt Orsolya veszi át. Mellette Kókai Ágnes és Erdélyi Annamária lép asztalhoz. A két kiváló játékos már sokszor bizonyította, hogy rajtuk nem múlik a jó szereplés. ■ t f <