Petőfi Népe, 2006. december (61. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-08 / 287. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. DECEMBER 8., PENTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 17 GYASZHIR GYÁSZHÍR „ Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltái, örökre elmentél. Szereteted a szivünkben örökké él.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRANCIA LÁSZLÓ „Cl LA" életének63. évében, hosszantartó, súlyos betegségben elhunyt. Drága szeretteinket 2006. december 11-én (hétfőn), 13 órakor kísérjük utolsó útjára a csengődi temetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Családunk megrendültén tudatja mindazokkal, akik szerették, ismerték és tisztelték, hogy SZABÓ PÁL nyugállományú honvéd alezredes Kecskemét, Liliom u. 4. sz. alatti lakos, türelemmel viselt, súlyos betegség után, életének 63. évében örökre megpihent. Temetése katonai tiszteletadással, 2006. december 11-én, 12 órakor lesz Szegeden a belvárosi temetőben. A gyászoló család. "Ismertem boldogságot és kínt, mindent, mit egy ember kibír. Fáradt testem most pihenni tér, de rátok hagyom szívem szeretetét. Várnak most az égi csillagok, de tudjátok, hogy veletek vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, apósunk, testvérem PELSŐCI JÓZSEF 2006. november 30-án, 75 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvait 2006. december 13-án, 11.45 órakor polgári szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, munkatársaknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk FAZEKAS MIKLÓS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. '. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik testvérem BOGNÁR JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték. Bognár Sándor és családja. EMLEKEZES Istennek köszönjük, hogy miénk voltál és az is maradtál. VECSEI FERENC halálának 1. évfordulójára. Szerető felesége, lányai, vejei, unokái és dédunokái. GYASZHIR "Szivedben nem volt más, csak jóság és szeretet munka és k úzdelem volt egész életed. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk KOVÁCS ISTVÁN NÉ Pinczel Mária niiklósteiepi lakos, 56 éves korában elhunyt. Búcsúztatása december 11-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik Ikoncz JÓZSEFNÉ IbENSE KATALIN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy TOTH JANOS Ballószög, IV. kér. 9. sz. alatti lakos, életének 81. évében, hosszú, súlyos betegség után, december 1-jén elhunyt! Hamvasztás utáni búcsúztatása 2006. december 14-én, 9.45 érakor a kecskeméti Köztemetőben lesz. A gyászoló család. “Nun dl a naß. láiddiom mely iaigat. melytől könnyei len a went. hanem amit ^ az ember egy életen át hordoz." GYÁSZHÍR Te, aki annyi szeretetet adtál, Te. aki mindig mellettünk voltál ölökre elmentél, szereteted a szívünkben örökké él." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, feleségem, imádott lányom, anyósom BENE GÁBORNÉ Héjjas Edit 44 éves korában, hirtelen elhunyt. Temetése december 12-én, 1 3 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓ _ INGATLAN www.panoramaingatlan.hu------------------------------------------------------------------------* *810017* BA JÁN, a Duna utcában 54 m2-es lakás eladó. Ár: 5 M Ft 20/218-6116 (délelőtt).-------------------áhl---------------------------UA———*807508* DO BÓ krt-i exluzív lakás eladó 20/5485-709------------------------------------------------------------------------*809773* ELADÓ lakást, családi házat keresünk Bács- megyében. 06-30/96-83-488.------------------ *811734* ÉP ÍTÉSI telek Kméten eladó. 70/376-7309.-----------------------------------------------------------------------.*809919* HETÉNYEGYHÁZA központjában amarikai stílusú 3 sz. + beépített garázsú 70% készültségi fokú ház eladó teljes közművel: 17 M Ft 20/224-7844. MŰSOR KECSKEMET 2006. december 8., péntek: Katona József Színház: 19 órakor: DANTON HALÁLA. Ódry Á. b. Üzemszínház: 19 órakor: ELNÉMULÁS. Ciróka Bábszínház: 10 és 14 órakor: HÓFEHÉRKE TÖRTÉNETE. Nagyterem. Otthon mozi: 14 órakor: TÚL A SÖVÉNYEN. 16.30 órakor: SZEGÉNYLEGÉNYEK. 18 órakor: KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ JANCSÓ MIKLÓS RENDEZŐVEL. 19 órakor: EDE MÉGÉVÉ EBÉDEM. 21 órakor: CUKORFALAT. A KTV új száma: 570-440 2006. december 8.. péntek: 17:00 HTV: Stílus - életmódmagazin 17:30 Együtt, egymásért ism. A mozgáskorlátozottak egyesületeinek munkája 18:00 Hírős Múzsa ism. 18:30 Karrierpercek ism. 18:45 Háttér 19:00 Hírős Hírek 19:30 Mozdulj ki! 20:10 Hírős Hírek ism. 20:10 Hírős Hírek ism. 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: M arabunta - Gyilkos hangyák - amerikai akciófilm 23:00 Hírős Hírek + Háttér ism. 23:35 Mozdulj ki! ism. 00:05-7:00 Képújság CSENDRE, nyugalomra, jó levegőre vágyik? Fenyves erdő mellett parkosított házas ingatlan és építési ingatlan a Tőserdötől 1 km-re eladó (Kapásfalu). Ár: 8,7 M Ft: 20/9326-852.------------------------------------------------------------------------ *66000* KECSKEMÉT, hetényi út Széles köz 6. utca 8. sz. alatti 3 szintes, összesen 120 m2-es összkomfortos újszerű ház, 720 m2 parkosított kerttel, áron alul sürgősen eladó. Ár: 11,5 M Ft, 70/605-1154.-------------------------------------- *795637* KE CSKEMÉTEN belvárosi, felújított 63 m2-es, erkélyes szép lakás eladó. 70/295-3477.------------------------------------------------------------------------*811869* KECSKEMÉTEN Zeneiskola közelében teljesen felújított I. em.-i lakás 3 szoba + ház, klíma eladó. 06-30/262-4074.-------------------------------- *811412* KISKŐRÖSÖ N 2 ha belterületi iparterület eladó. 20/9312-565.------------------------------------------------------------------------*810287* KKFHÁZÁN jó állapotú 3 szobás, dupla gará- zsos, összes közmüvei ellátott családi ház a kórház közelében eladó, Azonnal beköltözhető. Szegedi belvárosi lakás csere érdekel. Tel.: 06-30/965-3358------------------------------------------------------------------------*810066* KM ÉT. Dobó krt-i, 95 m2-es, VI. em-i lakás eladó. Ár: 18,3 M Ft, 30/309-2715.------------------------------------------------------------------:—*809855* KMÉ T, Hunyadiváros központjában IV.em-i 56 m2-es lakás eladó, 30/375-9224, 76/497- 836------------------------------------------------------------------------*810226* KUNSZÁLL ÁSON, közvetlenül az autópálya mellett 23 aranykorona 1,2 ha termőföld eladó. 76/487-808, 20/397-6335.-------------- *810109* 8 Lakiteleken családi ház eladó. Ár: 7,5 M Ft, 30/664-3966. — ---------------------------- *811540* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4673. — --------------------------------------------------------------*809875* KMÉ T, Vacsi köz térségében közművesített telek eladó. Érdeklődni: 20/365-9084.-------------------------------------------:----------------------------*810720* BÉ RLEMÉNY KECSKEMÉTEN bérelnénk nyelvtanítás céljára helyiséget. 30/640-7886. KECSKEMÉTEN a Piramis Üzletházban földszinti 50 m2 üzlethelyiség hosszú távra kiadó. 20/914-73-78.----------------------------------------------------;------------------*809424* KISKUN MAISA központjában 75 m2 üzlethelyiség kiadó. Tel.: 06-30/260-8037------------------------------------------------------------------------*811581* KMÉT, Szalagház mögött fszt.-i üzlethelyiség kiadó (33 m2 + 12 m2 raktár) Érdeklődni: 06- 30/938-1135.----------------------- *811735* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Lánchíd u. 2 szobás, hőfoksz- abályzós, bútorozott, felújított lakás kiadó. Irányár: 40.000 Ft+rezsi. Érdeklődni: 20/9289-349. ' — *66000* KMÉT, Akadémia körúton 2 szobás bútorozott lakás hosszú távra kiadó. 70/947-5170.------------------------------------------------------------------------*811453* ALBÉRLET diáklányoknak Kecskeméten új igényes környezetben (kábel TV, internet). Tel.: 20/569-9202 Ár: 12,8 E Ft/hó rezsivel együtt---------------------------------------------------------------------*810067* KMÉT, Széchenyivárosban 2 szobás lakás kiadó. Érd.: 76/499-721.------------------------------------*----------------------------------*811760* KM ÉT, Széchenyivárosban 4 szobás lakás kiadó, 45.000 Ft + rezsi. 06-20/9662-419.------------------------------------------------------------------------*811641* KMÉTEN, a Gyenes téren 3 szobás, igényesen felújított lakás kiadó. 30/456-6631.----------------------------—---------------------------------*810058* KUNBA RACS0N tanya 1 vagy 2 személynek kiadó vagy eladó, villany, víz van. T.-: 70/269- 84-82, 76/704-712-----------------------------------------------------------------------*811533* 1, 5 szobás lakás alb. kiadó. 30/249-1226.------------------------------------------------------------------------*811685* _________JÁRMŰ_________ AS TRÁT és Corsát vennék. 70/576-4017.------------------------------------------------------------------------*811582* AUDI A3 1999-es 1.6 eladó. 30/2630-848.------------------------------------------------------------------------*811810* AUDI VW 1,3 5 ajtós 220 E.: 70/387-24-52.------------------------------------------------------------------------*811668* «A udi 80 ’91. évj. hátulja törött, Mercedes 123 alkatrészenként eladó. 20/465-9817.------------------------------------------------------------------------*811749* CO RSA 1.5D eladó: 140 E Ft, 70/452-6911.--------------------------------------- —*811560* CO RSA 5a. 6 év extrákkal: 20/2233-962.------------------------------------------------------------------------*811665* DAEWOO Nexia '95-ös 1.5 eladó. 70/6267- 144------------------------------------------------------------------------*811810* F. BRAVA 1,2SX '98-as B+G üzeműfkérésre kiszerelem),extrákkal 100 E Ft befizetéssel, átírással, banki hitelre eladó.20/3311-187 PALACE KECSKEMÉT 2006. decem bér 8., péntek: PREMIER: CASINO ROYAL 12.45, 15.30, 18.30, 20.00 és 21.30 órakor PREMIER: FARKA SOKVÖLGYE 17.00,19.15 és 21.45 órakor ELVITTE A VÍZ 13.00,14.45.16.30 és 18.15 órakor KISKARÁCSONY MINDENÁRON 14.00,16.15 és 18.45órakor IDEGÖLŐ 20.45 órakor BOR, MÁMOR, PROVANCE 15.45 órakor NAGYON VADON 13.30 és 15.15 órakor SZABADSÁG, SZERELEM 18.00 órakor ATÉGLA 20.30 órakor Leírások, filmkritikák: www.baon.hu Karácsonyi akciő a Brilí-néU Seat Cordoba 1,4 Premium 2.899.000 Ft-tól! Sőt december 31-ig kötött szerződés esetén ajándékot is kap: Sony CD-s rádiót vagy ülésfütést! Felszereltség: klíma, ABS, ködfényszóró, két légzsák, központi zár, elektromos ablak Kedvező hitel lehetőségek, autóbeszámítás.' Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. 76/503-060 FIAT Ritmo 1.7D műszakival, vonóhoroggal, jó motorral eladó. 30/324-1995.---------------------------- *811847* FI AT Unó '95-ös eladó. 30/5027-589.--------------------------------------------------------------------- *811739* FORD Transit '97-es, 3 szem, Yamaha FZR 400, '90-es évjárat eladó, 20/444-1481.---------------------------------------- ---------------------*811608* 9 L ada Nivát vásárolnék! 20/368-3367.------------------------------- --*811397* 8 Lada 1.2 B '78. évj. eladó. 30/9989-743.------------------------------------------------------------------------*811720* LADA 2105, K25 Zetor és pótkocsi 3 t-ás eladó. T.: 06-30/230-7721-------------*811768* 8 Megkímélt állapotú kemping kerékpár teljesen felszerelt eladó. 20/977-1102.---------------------- *811703* MITSU BISHI L-300 2.5D 1990. évj. 6 szem. tgk.-ra vizsgáztatva eladó. Érv. műszaki 2008. februárig Ar: 395 E Ft, 78/420-285. NIVA 2000-es évj., B+G eladó. 30/3672-077. •811742* OPEL Astra F 1.4 B '99. éwégi 57 E km-rel, megkímélt, kitűnő állapotban törzskönyvvel eladó. 30/360-4611,1,15 M Ft *809656* OPELAstra '99-es eladó. 30/5027-589. •811739* 8 Renault Laguna 2.2D olajzöld, extrákkal, megkímélt állapotban eladó. 30/906-70-10.-------------------*811394* RE NAULT Megane Classic 1.9DCI 2002-es eladó. Tel.: 06-20/537-1651- *811814* SAMARA 5a., bordó, 12 éves: 20/971-6361.------------------------*811497* SKOD A Octavia 2001-es eladó. 30/5027589.----------------------------------------------------------*811739* SUZU KI Sedan 1.3GC 2000.X.: 76/368-079. •811663* SUZUKI Swift 2001,820 E Ft: 30/272-53-05.----------------i-------------------------------------------------------*811570* TR ABANT 1.1 műszaki nélkül, Fiat 900 motor+ váltó, 1100 motor + váltó eladó. Érd.: du. 15 óra után: 76/490-394.------------------------------------,------------------------------*807658* 8 T rabant 1.1 női tulajdonostól eladó. 30/5788-900.----------------------- _ --------------*811858* T5-ÖS Pannónia oldalkocsis kitűnő állapotban eladó. 30/360-4611, 220 E Ft------------------------------- *809656* UT ÁNFUTÓT olcsón! 06-20/9530-663.------------------------------------------------------------------------*811724* VW GOLF IV 1.4 2000.05. fekete, 5 ajtós, szerv.könyv. 1. túl. eladó. 30/998-7414.---------------------------------i-----------•-------------------------*811463* ZÁ RT utánfutó új müsz. eladó. 30/9533-978.--------------------------------------------------*811795* '83-AS Golf I dízel, érvényes műszakival és zöldkártyával eladó. 70/294-4080. _________GEPEK_________ BO NTÁSRA tgk.-t, szgk.-t, Ladát, rakodógépet, trafókat veszek. 06-30/468-2034.-------------------------------------------- *810130* GABONAVETŐGÉP, műtrágyaszóró, szervestrá- gyaszóró, 3-as eke, ásóborona, kombinátor, 50 l-es John Deere traktor, tejhűtő, vegyszere- zó eladó. 30/985-8658.---------------------------------------------- *811597* ME RCEDES 200D '91-es, grafit, szép állapotban, tulajdonostól eladó. 20/4475-122.--------------- .81:721* 8 MTZ 80 eladó vagy eredeti motoros T150- re cserélhető. 70/214-8092.------------------------------------------------------------------------*811831* NÖVÉNYSAJTOLÓGÉP eladó. 06-20/450- 6846.------------------------------------------------------------------- *811770* 8 MTZ 82 friss műszakival, Zetor 16145, 16245, T088 trágyaszóró eladó. 30/3302- 866, 30/6062-373.-------------------------------------------------------------:— *811835* 8 MTZ-50 és 80 műszakival, 3,5 t pótkocsi, 16 hl Novatur permetező eladó. 20/49-555- 19----------------------------------------------------------*811732* 8 MTZ-80 és Ferguson eladó. 30/910-7675.--------------------------------------------------------------------- *811501* M-1300 kör-, K-454 kisbálázó, RK-2 fűkasza, SPC-6 kukoricavető, SUP-29 búzavető, 3,5 és 2,5 V-tárcsa eladó. 20/3273-821.----------------------------------------------------------*811721* RS 09-ES traktor eladó: 06-30/225-19-91. —---------- *811649* 8 HENGERES dízel adag. próbapad eladó, vagy csere ip. kompresszorra. Tel.: 06- 30/9123-453----------------------------------------------------------*8118«* ÁLLÁST KÍNÁL A KKFHÁZI Hungary Meat Kft. könyvelő munkatársat keres. Érd.: 06-70/522-88-19. A közvetlen eladás területén tapasztalattal rendelkező üzletkötőket keresünk minimális konkurenciával rendelkező egészség- ügyi termék forgalmazásához. Az ügyfeleket biztosítjuk. Autó és mobiltelefon szükséges. Érdeklődni: 20/4122-991..811491. KMETEN, a Malomban üzemelő szórakoztató központunkba keresünk fiatal, jó megjelenésű hölgyet pultos és felszolgáló munkakörbe. Tel.: 30/663-7321, 30/663-7320 *811704* ÁRURAKODÓI munkakörbe keresünk B, C kategóriával rendelkező fiatal, leinformálható, kecskeméti lakosú férfi munakerőt. Targonca- vezetői vizsga előny. Érdeklődni lehet: 30/9589-023.----------------------------------------------------------------------*755091* AU TÓSZERELŐ szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező fiatal, agilis munkaerőt keresek gumiszervizbe (kecskeméti). Érdeklődni: 20/365-9084.------.------ *810720* 8 AWI-elektróda hegesztőket, lakatosokat, esztergályosokat keresünk Kiskunfélegyházára. 20/345-8240. •811391* 8 Férfi munkaerőt keresek tanyára ottlakás- sal. 30/279-0149. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánné A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.895 Ft; negyedévre: 5.685 Ft; félévre: 11.370 Ft; egy évre: 22.740 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250_______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft,, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. t