Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-08 / 261. szám

SZERKESZTETTE: SZÁSZ ANDRÁS TELEFONSZÁM: 06-76/430-216 E-MAIL: andras.szasz@petofinepe.hu Egy marsall a Parnasszusról - Buda Ferencet köszöntötték tiszakécske Népes közönség vett részt azon az ünnepségen, melyet Buda Ferenc költő het­venedik születésnapján ren­deztek a városi könyvtárban. A Kossuth-díjas költő csaknem egy évtizede a Tisza-parti vá­rosban él. Kovács Ernő polgármester köszöntőjében a költészet mar- salljának nevezte Buda Feren­cet. Ajándékként egy laptopot adott át. Fűzi László, a Forrás főszerkesztője arra kérte a köl­tőt, hogy verseit azért kézzel ír­ja, ne pedig számítógéppel. Kobzos Kis Tamás a keresztap­jának nevezte az ünnepeltet, mert a Kobzos nevet ő ragasz­totta rá. v Bíró András piacfelügyelő a termelők által összeállított ko­sarat adott át. Mint mondta, eb­ben van keserűség, savanyúság és csípősség is, és azt kérte a költőtől, hogy a verseit tovább­ra is így írja. A műsorban Buda Ádám, az ünnepelt fia, a Líra együttes, Kobzos Kis Tamás, valamint helyi diákok az ünne­pelt verseit adták elő megzené­sítve. ■ Sz. T. Elkészült az új faluház Kunszálláson megtartották Kunszálláson az új faluház műszaki átadását hétfőn. A faluközpont rehabili­tációjának számító kulturális központ a korábbi művelődési ház helyén épült, részben telje­sen újonnan, részben a régi épület két szárnyának felújítá­sával. A nagyszabású beruhá­zás költségeinek javát terület- fejlesztési AVOP-pályázaton, il­letve a belügyi tárca úgyneve­zett önerőt támogató alapjából nyerte az önkormányzat. Az új épületben a művelődési ház mellett helyet kap a kun­szállási civil szervezetek klub­ja, egy fitneszterem, illetve egy turisztikai iroda, nagytermében pedig lakodalmakat, bálokat, gálaesteket rendeznek. Az épület egyelőre üres. Be­rendezésének költségeit kultu­rális rendezvények, gálaestek bevételéből tervezi előteremte­ni az önkormányzat. ■ Sz. A. Versmondó verseny Falu Tamás költő emlékére KISKUNFÉLEGYHÁZA Falu Tamás költő születésének 125. évfor­dulója tiszteletére versmondó versenyt rendeztek a Móra-gim- náziumban, és a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az elődön­tőből tovább jutott az általános iskolás diákok közül solymosi Katalin, Vidács Ágnes, Lovas Norbert, Szabó Petra, és Ma­gyar Anett. ■ H.R. FÉLEGYHÁZA, KECSKE ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 8., SZERDA MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Mit tartanak fontosnak? tarjányi sándorné - Nagyon szeretném, ha újra lenne gyógyfürdő. Azért, hogy ne­künk, nyugdíjasoknak ne kelljen másik városba átjár­nunk ilyen szolgáltatásért Ugyanakkor örülök annak, hogy megépül a sportcsar­nok, ahol feltehetően számos sport- és szórakoztató rendez­vényt tartanak majd. patyi Gábor - Szeretném, ha elsősorban olyan létesítmé­nyeket hoznának létre, ame lyek a helybeliek mellett a tu­ristákat is vonzanák. Például egy jó termálfürdőt, szállodá­val kiegészítve. Ez egyben munkalehetőséget is jelente­ne. Továbbá jó ötletnek tar­tom, hogy mégis megépítik a városi sportcsarnokot Meglesz az úszómedence kiút A strand mellett a sportcsarnokról is Külföldi oktatókat hívtak meg az emberi-jogi tanfolyamra KISKUNFÉLEGYHÁZA Az alapvető emberi jogok alkotják a fő té­makörét annak a több napos képzésnek, amely a napokban kezdődött a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Köz­pont ifjúsági házában. A képzésre öt országból ér­keztek fiatalokkal foglalkozó szakemberek. A képzés alap­ját egy úgynevezett Kompas nevű kézikönyv képezi, mely­ből a résztvevők elsajátíthat­ni ják a „Navigate By Com- pass-programot”, valamint az emberi jogi képzés gya­korlatát. A programot az Európai Bizottság támogat­ta. A foglalkozások novem­ber 10-ig tartanak. ■ H. R. születtek: Kormányos Ferenc Gergő (anyja neve: Király Csilla Mária), Fábián Balázs (Kovács Katalin), Gémes Gellért (Gulyás Bernadett Mária), Gyarmati Bence (Ürögi Mónika Mária), Magyar Kristóf József (Kertész Cecüia Margit), Fodor Zita (Kis Meünda), Fodor Lili (Kis Melin­da), Tánczos Attila (Antal Tün­de), Seres Eszter (Vadász Éva), Kása Botond (Bársony Ildikó), Dobi Krisztina (Simsik Ildikó Mária), Lovas Krisztina (Kalauz Mónika), Vass Regina Barbara (Tossenberger Kitti), Pál József (Hovpun Viktória Boriszivna), Gulyás Laura Zsófia (Sárkány Csilla), Csányi Dominik (Kiss Szilvia). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: dr. Fenyvesi Andrea Tímea - Hajpal-Pap János, Tamás Anna Mária - Píkó László Róbert. meghaltak: Hegedűs István, Pásztori Ferencné Juhász Juli­anna Veronika, Farkas László, Kádár Imre, Fábián Lászlóné Patyi Piroska, Balog Mihály, Ónodi Lászlóné Garas Erzsébet, Drozdik Andrásné Térjék Erzsé­bet Zsuzsanna, Gácsi Sándor, Konczné Tóth Magdolna, Túri István, Kormányos Zoltán, Térjék József, Csendes József, Török Mihályné Szabó Rozália - Kiskunfélegyháza, Habran László - Szentkirály, Lucz Ist­ván Sándor - Csongrád, Nagy Józsefné Losonczi Mária - Kecskemét, Kelemen Józsefné Suri Terézia - Tiszaalpár. Az összefogás eredményeként gőzerővel folyik a félegyházi strand és uszoda felújítása. Képünkön a nagymedence vasszerkezetét szerelik. Kiskunfélegyházán a vá­rosi strand is megújul, az új sportcsarnok is meg­épül. Pedig két hete még úgy tűnt, az új testület tagjai nem jutnak közös nevezőre. Egy hete aztán minden megváltozott. Szász András A városi strand és az uszoda fel­újításának, illetve az új sport- csarnok megépítésének szüksé­gessége évek óta foglalkoztatta a félegyházi önkormányzatot. A döntés hovatovább halaszthatat­lanná vált Előbbi esetében lejárt a többször módosított határidő, s amennyiben elmarad a rekonst­rukció, jövő tavasszal már nem nyithatott volna ki a létesítmény. A sportcsarnok megvalósításá­hoz viszont kapóra jött az a kon­cepció, melyet a Nemzeti Sport Hivatal dolgozott ki megyénként egy-egy sportcsarnok építésé­nek, illetve felújításának támoga­tására. Ám hiába kínálkoztak a lehető­ségek, az új testületből kezdet­ben teljességgel hiányzott a kompromisszumkészség. Amit az egyik oldal reálisnak, mi több, szükségesnek tartott, azt a másik oldal a város szempontjából nem­csak előnytelennek, de egyene­sen felelőtlennek minősítette. Az ellentétek dacára az új tes­tület második ülésén, némi vi­tát követően a strand ügyében mégis sikerült konszenzusra jutniuk a városatyáknak. Dön­tésükben valószínűleg a külső nyomásnak is szerepe volt. Mindenestre abban állapodtak meg, hogy a szabadtéri nagy medence helyén az eredeti ter­veknek megfelelően, különböző sportrendezvények lebonyolítá­sára is alkalmas úszómedencét építenek. Később aztán az úgy­nevezett élménymedencét is megvalósítják. A sportcsarnok esetében azonban nem sikerült közös álláspontra jutniuk a képviselőknek. Ezért elnapol­ták a döntést. Már-már úgy tűnt, az elkez­dett munka ellenére meghiúsul a csarnoképítés, ám mégis be­következett a változás. Ami nem sikerült a testületi ülésen, az megvalósult az ülést követő négypárti egyeztetésen. A vá­rosatyák megegyeztek abban, hogy a csarnok működtetését il­letően tárgyalásokat kezdemé­nyeznek a beruházó-kivitelező céggel. Eszerint: a csarnok üzembe helyezése után a város a teljes nyitva tartási idő het­ven, míg a beruházó harminc százaléka fölött rendelkezhet. ■ A félegyházi sportcsar­nok úgynevezett PPP- rendszerben, magántő­ke bevonásával valósul meg. Megállapodtak abban is, hogy további pénzügyi forráso­kat keresnek, a költségeket mi­nimálisra csökkentik, a csar­nok üzemeltetésére pedig egy önkormányzati többségi tulaj­donú gazdasági társaságot hoz­nak létre. Amennyiben az ön- kormányzat pénzügyi, gazda­sági, illetve sportbizottsága is egyetért az elképzelésekkel, a legrövidebb időn belül újra a testület elé terjesztik, és ezúttal már az ellenzék is támogatni fogja a sportcsarnok megvaló­sítást. 8. OSZTÁLYOSOK FIGYELEM! A Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola és Fiúkollégium induló 9. évfolyamok képzései a 2007/2008-as tanévben: 01 Német-magyar két tanítási nyelvű gépész (osztrák) tagozat 02 Gépésztagozat 03 Informatika nyelvi előkészítő (angol) tagozat 04 Informatika nyelvi előkészítő (német) tagozat 05 Informatika tagozat NVÍLT NAPOK ffiQEQNTJA 2006. november 14-15. (8-12 óra között) rdvétdi vizsgára előkészítő indul október 6-án és 7-én 7-8. Osztályosok részére magyar nyelvtanból és matematikából hétvégenként (helybelieknek péntek délután, vidékieknek szombat délelőtt) önköltségen. Helye: Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskola és Fiúkollégium 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 24. Tel: 76/462-322, 76/462-332 Jelentkezés folyamatosan! I 'áljuk a kedvés szülőket és a § nyolcadikos diákokat! So Elektro Sprint Kft. - FA-PROFIL- Homlokzati- és beltéri NYÍLÁSZÁRÓK,- Egyedi KONYHABÚTOROK, -IRODABÚTOROK,-Egyéb kisbútorok a • Belsőépítészet 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 73/A www.faprofll.hu. e-mail: facrofil@tonline.hu Mobil: 30/2316-419, TeL/Fax: 761467-453 nr-en NÉMET - HOLLAND ÚJ- ÉS HASZNÁLTBÚTOR-KERESKEDÉS Minőségi bútor kedvező ár, lá&vi Sú&viYdá együtt jár! UJ ÁRUKÉSZLET BELGIUMBÓL ÉS FRANCIAORSZÁGBÓL! 30­Kiskunfélegyháza, Izsáki út 26. Nyitva: H-P: 8.30-17.30, Sz: 8.30-12.30 Érdeklődni: 06-30/387-10-78,06-70/240-33-70 www.gaborbutor@extrahu m fcHűárcírck j?Nagy választékban kínálunk^ PIACI ÁRON: Organza, voila, szada, csipke fúgfönyttet. Továbbá kínálatunkban karnisok széles választékával váijuk kedves vásárlóinkat! KARNISOK f0%-KAL KEDVEZŐBB ÁRON Kiskunfélegyháza, ÁFÉSZ sarok (Hamburgeres busszal szemben) AKCIÓS ÁRON! Csatornázás, bádogozás, horganyzott csatornák szerelése. Anyagárral együtt: 1500 Ft/fm 1:20/9231-719; g este 7 után: 76/441-610 | t A

Next

/
Thumbnails
Contents