Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-06 / 259. szám

2 m •• A MEGYEI KORKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 6., HÉTFŐ TAKÁCS VALENTINA ROVATA • • Üzletrészek értékéről Egy termelőszövetkezet át­alakulása kapcsán kere­sett meg bennünket egyik olvasónk. Elmondta, hogy 50 százalékon akarják megvenni az üzletrészét, és ezt is csak öt év alatt fi­zetik ki. Ugyanakkor kérdése, hogy nem kellene-e most újra­számolni az üzletrészek ér­tékét. Mindez jogos-e? Ez ügyben Ivicz Vilmost, a kecskeméti Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség titkárát kerestük meg. El­mondta: ez az átalakulás valójában arról szól, hogy megszűnik a szövetkezeti üzletrész, aminek egyik formája, hogy befektetői részjeggyé válik. Ami név­értéken nyilvántartott üz­letrész volt, azon a törvény szerint változtatni nem le­het, tehát az értéket újra­számolni nincs mód. Ami­kor átalakul befektetői részjeggyé, akkor annak, aki a kilépést választja, az értéket maximum nyolc év alatt kell kifizetni. A kérdésre, hogy mindez jogos-e, azt válaszolta: ha a törvényi feltételeknek meg­felel, és egyben a közgyű­lés'elfogadja, erről határo­zatot hoz, akkor törvényes. Minden eset egyedi. Olva­sónknál elképzelhető az is - erre több példa van -, hogy azért ajánlják fel az 50 százalékot, mert hama­rabb, tehát nem nyolc év alatt fizetik ki. A lényeg: minden megállapodás kér­dése. A szövetkezetek ugyanis mindenkivel kü­lön írásos megállapodást kötnek. Az akkor érvényes, ha mindkét fél aláírta. Azt pedig a befektetői részje­gyek tulajdonosainak kell eldönteniük, hogy kilép­nek-e vagy sem, melyik éri meg jobban az adott felté­telek mellett. HÍVHAT BENNÜNKET! 8 06-76/518-256 Magyarok, külföldiek, ’56 kerámiastúdió Kortárs művészek „forradalmi” alkotásai Huszonegy művész alkotásai láthatók a kecskeméti Nemzetközi Kerámiastúdióban - valamennyit az ’56-os forradalom ihlette. A tárlaton nem csak magyar, hanem litván, izraeli, észt, brit, holland és amerikai alkotók munkál Is szerepelnek. A december közepéig látogatható kiállítást Bányai Gá­bor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Probstner János, az Intézmény Igazgatója ajánlotta szombaton a közönség figyelmébe. Avarveszedelem az őszi Kecskeméten mottó Elsöpri a szél - ha kell, ha nem - a falevelet (Ihász Gábor) **------ *“ Fo lytatás az 1. oldalról. Előbbi cég végezné egyébként a Lián Kht.-val konzorcium­ban a lehullott levelek eltaka­rítását. Mivel azonban a Hírős Gazdának alárendelt szerepe van a konzorciumban, ezért - városérdek ide vagy oda - semmiképpen sem kezdhet neki a lomb elhordásához. Ezt legfeljebb a temetőben csinál­hatja, aminek működtetése szintén a cég feladata, illetve a közterületeken az utak meg­tisztítása erejéig. Rendes körülmények között egyébként ez nem így műkö­dik. Tigyi Mártontól, a Hírős Gazda városüzemeltetési rész­legvezetőjétől megtudtuk: a vá­ros keleti részében a Hírős Gaz­da, a nyugati részében pedig a - egyelőre nem lesz értékes Lián Kht. feladata begyűjteni a komposzt. Az egész a hulla­faleveleket. A vá­lasztóvonal a Ceg­lédi út, a Rákóczi út, a Kiskörút, a Petőfi Sándor ut­ca, a Dózsa György utca, illet­ve az Izsáki út Amúgy a temér­dek lombból - ha összeszedik ■ Kecskeméten évente több mint ezer köb­méter falevél hullik le - eny- nyit kell össze­gyűjteni. ként déklerakóban köt ki vegyes hulladék­ként. Rudics Ákos hulladéktelep-veze­tő úgy nyilatkozott, hogy nekik kom­posztálásra nincs lehetőségük. így az - egyébként trágya­értékes anyag - kárba Csak sztenderd zsákban viszik el! A családi házas övezetekben idén is sokan a kuka mellé, je­löletlen zsákokba teszik a kert­ben összegyűjtött falevelet Ezt a szemétszállító Városgazdasá­gi Kft nem viszi el. Az avarral csak akkor foglalkoznak, ha a kukába teszik, vagy, ha a Vá­rosgazdasági Kft-től vásárolt zsákba rakják. Ezek a zsákok 80 literesek, és darabonként 288 forintba kerülnek. vész. Jövőre talán változik a helyzet, hiszen addigra egy térségi ISPA-beruházás része­ként elkészülhet a nagykőrösi komposztálótelep, ahová majd Kecskemétről is hordják az ősz levéltermését - ami idén még az utcaképet is rontja. A Petőfi Népe, persze, szeret­te volna megtudni a polgármes­teri hivataltól, hogy mikor kel­lett volna megrendelni a mun­kát, és miért nem rendelték meg. Voltak-e ennek anyagi okai? Egyáltalán mennyibe ke­rül a lehullott lomb eltakarítá­sa? Lapzártánkig azonban egyetlen illetékest sem sikerült előtalálnunk, hógy nyilatkoz­zon. Bízunk benne, hogy e kér­dések nem maradnak sokáig válasz nélkül. Bács-Kiskun ki mit tud? Kivá­ló minősítést kaptak a napok­ban a zsűritől Budapesten, a Láng Művelődési Központban Solt, Tiszaalpár és Nyárlőrinc nyugdíjasai. A Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az Éveknek Or­szágos Szövetsége ugyanis a he­tedik alkalommal rendezett kul­turális megmérettetést idősek­nek, amin tizenkilenc megye és a főváros több mint száz cso­portja lépett fel. A megyékből to­vábbjutottak 45 perces műsor­időben szerepelhettek. Bács-Kis- kunból a solti Petőfi és a tisza- alpári Árpád nyugdíjasklub tánc- csoportja palotást járt, s utóbbi­ak még egy humoros jelenetet is előadtak. A nyárlőrinciek tiszai népdalokat énekeltek, a solti Sa­lamon Gizella pedig verset mon­dott (P. S.) Nagykőrös ANTISZÉPSÉG? Eltá­volítják a Deák térről a Szépség című szobrot A városi szenátus azért döntött így, mert úgy véli: a Szépség egyáltalán nem szép. A kovácsolt vasból hegesztett, négy méter magas, modern mű­alkotást egy körösi kapcsolatok­kal rendelkező francia szobrász ajándékozta az önkormányzat­nak öt éve. Köztérre helyezése erősen megosztotta a helybelie­ket, a többség szerint nem való a városközpontba. Az új képvise­lő-testület a napokban határo­zott: elszállíttatják a szobrot. Csak azt nem tudják még, hogy hová tegyék. Erre javaslatokat várnak a körösiektől is, de lesz beleszólása az ajándékozónak is. A művész ugyanis kikötötte: csakis az engedélyével szabad elmozdítani. (M. J.) Tiszákéért idei termés^no­vember 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők a 2006-os kécs- kei művésztelep alkotásait be­mutató kiállítást a művelődési központ emeleti nagytermé­ben. A kiállítók: Ambrus Lajos, Bardócz Lajos, Gyalai Béla, Harsányi Zsuzsanna, Meszlényi Attila, Nemes István, Schmall- horst Hendrik, Skultéti Árpád, Szurcsik János és Tömpe Emő­ke. (Sz. T.) • Dr. Szabó Erika, Kiskunha­las és körzete országgyűlési képviselője szerdán 13 és 17 óra között fogadóórát tart Ha­lason, a Szilády utca 5-7. szám alatt, a City Irodaházban. 'ISO ^ 9001 "IDE VELE!" CSAK A JANSIK AUTÓHÁZBAN!- 500.000,-Ft dmény re szerelt PIRELLI téligumival Jansik Autóház SUZUKI Kecskemét, Szegedi út 90. km, Tel.: 76/498-554, 76/498-555 Cegléd, Külső-Jászberényi út, Tel.: 53/314-005, 53/316-495 www.jansik.hu, e-mail: mfabian@jansik.hu Az úton ült - halálra gázolták balesetek Novemberben már igencsak csúsznak az utak Elgázoltak egy úttesten ülő férfit tegnapra virra­dó éjjel Városföld határá­ban. A rendőrök egyelő­re nem tudják, hogy ki az áldozat. A hétvége egyébként - sajnos - bő­velkedett közúti balese­tekben. Noszlopy Egy 36 éves, hódmezővásárhe­lyi autós az 5-ös úton Kecske­mét felé hajtott Ford Fiestájával, és éjjel háromnegyed kettő felé járt az idő, amikor felbukkant fényszórója előtt egy úton ülő alak. Hiába taposott a fékbe, el­gázolta a 60 év körüli férfit, aki azonnal szörnyethalt.- Nem tudjuk, hogy ittas volt-e az áldozat. Erre a kér­désre csak a későbbi vérvizs­gálat adhat választ- mondta a Petőfi Népe érdeklődésé­re Mihályné Borne­misza Eleonóra rendőrségi szóvivő.- A sofőrt egyéb­ként nem vettük őrizetbe: a helyszí­nelés és a kihallgatás után tá­vozhatott. A mögöttünk álló hétvégén ezen a tragédián kívül is szá­mos baleset történt Bács-Kis­kun megyében - általában a sí­kos úttest és gyorshajtás miatt. Szombatra virradó éjszaka egy diszkóba igyekvő férfi rohant egy autóbuszba Baja közelé­ben. Az autós meghalt, utasa megsérült. Szom­baton este két au­tó „korcsolyázott egymásnak” Nagybaracska és Bátmonostor kö­zött. Innen négy sérültet vittek el a mentők. Vasár­napra virradó éjjel pedig egy Nissan terepjáró csapódott egy beton villanyoszlopnak Lajos- mizsénél (ki is ütötte az oszlo­pot). Itt is a lefagyás volt az egyik baleseti ok. ■ A hódmezővá­sárhelyi sofőrt nem vették őri­zetbe: a helyszí­nelés és a ki­hallgatás után távozhatott. A í

Next

/
Thumbnails
Contents