Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-30 / 280. szám

2006. NOVEMBER 30.. CSÜTÖRTÖK ELETMOD SZÉPSÉG, AUTÓ, EGÉSZSÉG, CSALÁD Lelki béke csak nyugdíjaskorban? boldogság A szomorúság a kultúránkban, a génjeinkben és a fantáziánkban van Miközben vagyonokat költünk a boldogság eléré­sére, egyre lehangoltab- bak vagyunk. Mindezért a külvilágot okoljuk, pedig a baj forrása bennünk van. Dreissiger Ágnes Az embereknek egy sor helyte­len elméletük van a boldogság­ról - állítja Daniel Gilbert, a Har­vard egyetem pszichológusa. Milliókat költünk önsegítő köny­A nagymama étrendje az utódok egészségére is hatással van Kutatások arra engednek követ­keztetni, hogy az anya táplálko­zása legalább két nemzedék tu­lajdonságait befolyásolja. A kali­forniai Okland gyermekkórház kutatóközpontja vemhes egerek­kel folytatott kísérleteket. Azt ta­pasztalták, hogy az étel módosí­tásával kialakított „lecsillapított- ság” az utódoknál is kisebb ak­tivitást eredményezett. Az ered­mény tehát megerősítheti azt a svéd feltevést, hogy például azoknak az embereknek az utó­dai, akik a maguk idejében bő­ségesen, és kevésbé egészsége­sen táplálkoztak, hajlamosab­bak a cukorbetegségre. A nagy­szülők által kialakított étrend így generációkon át meghatároz­hatja az utódok egészségét is. ■ Nem csak az egészség, a bőrszín és a testsúly is befolyásolható lehet. Ami a részleteket illeti, a kísér­leti egércsoportnak B12-vita- minnal és cinkkel feljavított táp­lálékot adtak. Ezek az anyagok befolyásolják a szőr színét meg­határozó gének anyagcseréjét. A következmény látható és egy­értelmű volt: az aranybarna nős­tények utódai sötétbarnán szü­lettek. Mi több: az egerek követ­kező nemzedéke is sötétbarna lett, ami a táplálkozási szokások hosszabb távú hatására utal. A kutatások más irányban is folytatódnak, hiszen a kezelt, úgynevezett AVY típusú gén a testsúlyra is hatással van. A szakemberek elképzelhetőnek tartják, hogy génmódosítással az örökletes testsúlyproblémák­kal küszködőkön is segíthetnek majd. A probléma csupán az, hogy jelenleg a legtöbb gén- manipulációval kapcsolatos pró­bálkozás nagy ellenállást vált ki nemcsak egyes orvoscsoportok­ból, hanem a jogvédőkből és zöldszervezetekből is. A tudósok az eddigi biztató eredmények ellenére ugyan­akkor arra figyelmeztetnek: egy­előre nincs bizonyíték arra, hogy befolyásolni tudják az emberek­nél a bőrszín vagy a testsúly át­örökítését Nem kell tehát egyelő­re követni a kísérleti egereket ■ Cs. E. vekre, s tanuljuk a pozitív gondolkodást, mégsem úszunk örömmámorban. A probléma a kultúránkban, a génjeinkben és a fantáziánkban van. A mai modern világ arra ösz­tökél, hogy nagyobb, jobb, újabb dolgokat vásároljunk. Annak el­lenére nehezedik ránk a fogyasz­tásra serkentő nyomás, hogy számos kutatás igazolja, az anyagi javak, a pénz önmagában nem tesz hosszú távon boldoggá. Újabb szomorúságra adhat okot, hogy felnőtt fejjel már a képzelőerőnk is cserbenhagy minket Ha a jövőről álmodozunk, a végletek rabjává válunk: vagy állandó szomorúságot, vagy töké­letes boldogságot tudunk elkép­zelni. Valójában azonban sem a boldogtalanság, sem az öröm nem tart oly sokáig, mint gondol­juk. A lottó-telitalálat sem garan­tál sírig tartó boldogságot. Akkor mégis miben rejlik a boldogság titka? Általában véve igaz az, hogy minél idősebb va­laki, annál boldogabb. Egy fel­mérés szerint a legboldogabb korcsoport a 65 év feletti férfia­ké. A legkevésbé boldogok pedig a 18-29 éves férfiak. A kutatást végző professzor szerint valamennyien egy bizo­nyos boldogságszinttel szüle­tünk. A legtöbb, amit tehetünk, hogy egy kicsivel megpróbálunk e fölé emelkedni. Ne lottó- szelvényt vásároljunk tehát, in­kább találjuk meg a boldogságot az élet kis dolgaiban. A napfény, a vallás és a házasság boldoggá tesz A házas, társkapcsolatban élő emberek boldogabbak, mint az egyedülállók. Az egyetemet, fő­iskolát végzettek boldogabbak, mint akiknek nincs diplomá­juk. A vallásos emberek is boldogabbak a nem vallásosak­nál Azok, akik napsütötte vidé­ken élnek, boldogabbak a hi­deg, északi területeken élőknél. HIRDETÉS mmmhMtqsssa «*a*«*****m',T,“v ' »vernber csütörtöktől Spanyol La Manci Airén < • Száraz minőségi fehérbor Espana Valencia Vino tinta • Spanyol félédes minőségi vörösbor Csont nélkül 400g, 1373/kg Baromfivirsli • Műbélben • 300g, 330/kg Pro-vitamSnos sai • Többféle illatban • 300ml. 597/1 Cabornot Sauvignon • Chilei száraz vörösbor • 0,751, 506/1 HaUZHSiB Digitális műholdvevő Teljes készlet a szabadon fogható (FTAJ digitális és rádióprogramok vételéhez Éwii 8( emuiig flxetrew f.rvío)WlOÜ».lI.nig ISodexhp.ftSSl * Érvényes: 11.30-tól 12.0ó-ig " Érvényes: 11.30-tól 12.03-ig vagy a készlet erejéig! II Kalocsa Pataji út, Kecskemét Szolnoki út, Kiskunfélegyháza Majsai út I-MVM » maximálisan vásárolható mennyiség Az akciós termék esetében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelőssé Érvényes: 11.30-tól 12.02-ig vagy a készlet erejéig! WWW*IÍdl.hlf Lidi Magyarország I Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3. (székhely), napon elfogy üzletünkből, Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az étvégi húsakció 11.30-12.03 között Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS A drogfüggőségről is olvashat a Kiskegyedben súlyos kábítószer-megvo­nási tünetekkel küszködött a kis Jack - néhány órás új­szülöttkorában. Édesanyja 16 évesen kezdett drogozni, ami terhessége alatt kihatott a babára is. A szomorú ügyet a kishegyed e heti számában olvashatja. Apasági gyorsteszt otthoni használatra APASÁGI GYORSTESZTET fej­lesztett ki egy magyar orvos­tanhallgató. A vizsgálathoz egy vércsepp kell, amelyben a számítógép megvizsgálja a DNS-ismétlődéseket. A vélt apától, az anyától és a gye­rektől is kell minta. Az elem­zés végén nagy eséllyel meg­állapítható, ki az apa. Tovább csökkent a népességfogyás üteme mérséklődött idén a népes­ségcsökkenés. A születések száma lassan emelkedett, a halálozásoké csökkent a múlt évhez képest. A becsült lélekszám szeptember végén 10 millió 68 ezer volt. Fogfúrás fájdalom és szövődmények nélkül NÉMET SZAKEMBEREK olyan lézert fejlesztettek ki, amely fájdalommentesen elpáro­logtatja a beteg fogszövetet. Az új eljárással a kezelés hatékonyabb, mert a lézer nem okoz mikrorepedése- ket az egészséges fogszövet­ben. A csúcslézer három éven belül piacra kerülhet. USA; újra engedélyezik a szilikonimplantatumot TIZENNÉGY ÉVES TILALOM után az Egyesült Államok­ban újra engedélyezték a szilikonból készült implan- tátumokat. Két cég termé­keire szól az engedély emlő­rekonstrukció és kozmeti­kai mellnagyobbítás céljára. 22 év alatti nők esetében azonban a kozmetikai célú beültetéseket korlátozzák. @ további érdekességek: www.reggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents