Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-25 / 276. szám
mmmms&mmmm % *» m \ 2 MEGYEI KORKÉP zbkbmhmmmmmmxsBBmsmm ssiiOTiiwiBa^ SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Ki újítsa fel az erkélyeket? Nem tudnak megegyezni egy társasház lakói abban, hogy az erkélyek javítása, felújítása közös pénzből vagy egyénileg történjen-e. Az erkély ugyanis nincs feltüntetve a telekkönyvben. Ettől kezdve nem világos, hogy az most magántulajdon vagy közös tulajdon-e. Ráadásul nem is mindenki akarja elvégeztetni a felújítást A vita egy éve tart, lassan már nincsenek köszönőviszonyban a szomszédok. Dr. Györkis István ügyvéd elmondta: a társasházakra és a lakásszövetkezetekre vonatkozó szabályozás ilyen esetben hasonlóan rendelkezik. Ennek értelmében itt elég érdekes a jogi helyzet. Amit ugyanis az alapító okiratban - vagy lakásszövetkezet esetén az alapszabályban - egyes tulajdonostár- sak külön tulajdonában nem jelölnek meg, az közös tulajdonnak számít. Tehát: ha nincs megjelölve, hogy az erkély az adott tulajdonos külön tulajdona, akkor az közös tulajdon. Ennek alapján az erkélyes lakások tulajdonosai joggal kérhetik, hogy az erkélyt a közös pénzből újítsák fel. Csakhogy akkor a többi tulajdonostárs is joggal kérheti, hogy azt az erkélyt ő is használhassa. Két megoldás van: módosítják az alapító okiratot (alapszabályt), vagy a tulajdonosok belátják, az erkélyeknek ők a használói és a tényleges tulajdonosai, épp ezért vállalják saját pénzből a felújítást. I NEPE - 2006. NOVEMBER 25., SZOMBAT A Kossuth-díjas SÁRA SÁNDOR (balra) vezette zsűri a tagjai közt tudhatta LEZSÁK SÁNDORt, a parlament alelnökét és NAGY ALAJOS-t, az '56-os Szövetség elnökét A 70 éves egykori szabadságharcos, akinek szüleit egy orosz katona lőtte le '45-ben, sok viszontagság után '56-ban emigrált Szívszorító filmek 1956-ról LAKiTELEKi szemle Sok szereplőt a nézőtéren is viszontláthattunk Az elmúlt két napra a történelem beköltözött a Lakitelek Népfőiskola falai közé. A Kistérségi és Kisközösségi Televíziók Filmszemléje idén az ’56- os forradalommal, szabadságharccal kapcsolatos alkotásokat gyűjtött egybe. Ökrös Csaba A széksorokban a pályázó filmeseken és a kozönségdíjat odaítélő középiskolásokon kívül ötvenhatos személyiségek, illetve leszármazottaik ültek. Sokukat a filmekben is viszontláthattuk. A (már hetedik) lakiteleki fesztivál döntőjébe jutott 15 film közül több is olyan eseményeket elevenített fel, amelyek Bács-Kiskunban történtek. S volt két olyan, amelyet az alkotóközösség kapcsol szűkebb hazánkhoz. Az egyik legnagyobb sikert a Buda Ferenc Kossuth-díjas költő emlékeit feldolgozó film aratta. Az én ötvenhatom című alkotás elnyerte a 150 ezer forintos közönségdíjat és két 100 ezer forintos különdíjat is bezsebelhettek az alkotók. A Síned László (Kecskeméti Televízió) rendezte alkotás legnagyobb erőssége az, hogy teret adott a lebilincselő személyiségű költőnek. Buda Ferencet egy év börtönre ítélték az ötvenhatos forradalom után - verseiért. „Eggyel több ember olvasta őket, mint kellett volna” ■ A Jegyzőkönyv vetítését követően néhány másodperces rendült csend előzte meg a közönség tapsát. hangzik a film egyik ironikus mondata a költő szájából. A fiatalkorúként kivégzett Mansfeld Péter emlékére készítette animációs filmjét Szilágyi Varga Zoltán a Kecskemétfilm stúdiójában. A hétperces alkotás, a Jegyzőkönyv egyike volt azoknak, amelyek vetítését követően néhány másodperces rendült csend előzte meft,a. közönség, tapsátTA zsűri is az egyik legjobbnak ítélte a filmet, amely különdíjat érdemelt. A filmszemle fődíját egy fiatal alkotó, Kínyó Ferenczy Tamás rendező vehette át. Az 500 ezer forintos elismerés két kiváló filmért járt. A Kegyelem című, 18 perces filmballada olyan kegyelmi kérvényeket idézett, amelyeket Dobi Istvánoz, az elnöki tanács elnökéhez és a legfelsőbb bírósághoz írtak azok érdekében, akikre a kötél várt ötvenhat után. Szívszorító film volt ez is, miként Kínyó másik műve, amelynek címe: Amikor az óra 11-et mutat, induljatok! A fiatal rendező nagyon szépen fényképezett filmje az ötvenhatos nőtüntetéseket idézte Jel, amelyek résztvevői pusztán ászolták az elesetteket.,*£z volt a bűnük. A filmszemle alkotásai között láthattunk olyat, amely a tisza- kécskei tüntetést vérbefojtó re- pülőgép-sortűz áldozatainak állított emléket. A kecskeméti ötvenhat és a forradalom után kivégzett jánoshalmi jogász, dr. Szobonya Zoltán sorsa is megelevenedett a vásznon. Bács-Kiskun kábeltarifák infláció körüli áremelést hajt végre január elsejével a kábeltelevíziószolgáltatók többsége, de akad olyan társaság is, amely nem növeli az árait 2007-ben. A mintegy 190 ezer előfizetővel rendelkező, és egyebek közt Kecskeméten, Kalocsán és Baján is szolgáltató FiberNet Zrt. az előzetes hírek szerint átlagosan 6-8 százalékkal emeli tarifáit. (N. 0.) FOCI Holnap tartják meg a Dr. Posta Sándor Sportcsarnokban a II. Bajai Kinderball - Kupát. A tornán az 1997-98- ban született korosztályból nyolc csapat rúgja majd a bőrt. Kovács József edző elmondta, hogy a küzdelmek reggel kilenc órakor kezdődnek és délután négy óráig tartanak. Jövő vasárnap ugyanott Puskás-emlék- torna lesz. (K. L.) Kiskunfélegyháza boczonádi A ’48-as szabadságharc félegyházi származású őrnagyáról, Boczonádi Szabó Józsefről ta rt előadást csütörtökön este hatkor Mátyus Imre a Hattyúházban. Szó lesz az előadó készülő könyvéről is. (V. P.) Lajosmizse világítást; Két olyan baleset is történt az elmúlt napokban a mizsei rendőrőrs illetékességi területén, amelyben kerékpáros vesztette életét. Az utóbbi csütörtökön este, Ladánybene és Kunba- racs között volt a Ladánybene- táblától 300 méterre. Egy idős, világítást nem használó biciklist gázolt el egy autó. Tarnóczy László őrnagy, őrsparancsnok kéri a kerékpárosokat: a tragédiák elkerülése érdekében tegyenek lámpákat a biciklire, és még jobb, ha a ruhájukra fényvisszaverőt is raknak. (P. S.) Sükösd RÉZ A faluból jelezte egy férfi a rendőrségen, hogy valaki ellopott 400 kilogramm rezet egy kft. bajai telephelyéről. A vállalkozás kára 400 ezer forint. (G. Zs.) MEG EGY HÉT ! Váltson velünk KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁST DECEMBER 1-IG! AKÁR 37 % DÍJKEDVEZMÉNNYEL! Contact Center 06 40 405 405 www.signal.hu A BIZTOSÍTÁS MEGKÖTHETŐ SZERZŐDÖTT TAKARÉKSZÖVETKEZETI PARTNEREINKNÉL IS. MEGKÉRDEZTÜK A FILMSZEMLÉN Mit látott, és hogy tetszett Önnek? MÁRTON JÁNOS, tizedikes nagykőrösi diák: - Eddig a Mansfeld Péter, emlékére, illetve az Amikor az óra 11-et mutat, induljatok! című filmet láttam. Nehéz eldönte- nem, melyik tetszett jobban. Inkább az utóbbira voksolnék, mert abban többen megszólaltak, így hitelesebbnek érzem. Szüleimtől, tanáraimtól sokat hallottam az '56-os eseményekről, de a filmszemle rádöbbentett: valójában nagyon keveset tudok. Az viszont egyre határozottabban körvonalazódik bennem, hogy '56 résztvevői nagyon bátor, nagyon hatalmas dolgot tettek értünk, utódokért. szabó ildikó a kiskunfélegyházi Móra-gimnázium média- szakkörös, illetve a filmek és az új képfeldolgozások iránt érdeklődő húsz diákját kísérte el: - Nem láttam még valamennyi filmet, kíváncsian várom a többit. Valószínűleg azok még több technikai lehetőségét megmutatják az 50 évvel ezelőtti események feldolgozásának. Az évforduló okán, de sok más szempont miatt is különösen aktuálisnak érzem '56-ot. Számos megközelítését láttam már a médiában, moziban is. A szemlén eddig látott filmeket tömören úgy jellemezném: nagyon újszerűek. SZAMOSI kázmér tiszaalpári szabadságharcos, az '56-os Vitézi Rend tagja: - Megéltem '56-ot Tiszaalpáron, majd a forradalom leverése utáni időszakot a szovjet tankok bevonulásával és a kíméletlen megtorlással. A filmek mindegyike nagyon sok valós eseményt megfelelő hitelességgel mutatott be. Ide sorolnám a kécskei sortűzről készült beszámolót is. Egy valami azonban szinte mindegyik alkotásból hiányzott: a megtorlásokkal, az ávós kegyetlenkedésekkel egyik film sem foglalkozott Pedig az igazi tanulsággal szolgálhatna a mai fiatalok számára. A násznak rég vége, mégis őz okozott balesetet csávoly / bácsborsód A kórházban életét vesztette annak az autónak az utasa, amelyik árokba borult csütörtökön késő délután Csávoly közelében - tájékoztatta lapunkat a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság. A Lada Bácsbokod felé tartott, és a volánnál ülő nő elmondása szerint kiugrott elé egy őz az útra. Annak érdekében, hogy az ütközést elkerülje, félrerántotta a kormányt, így került a személygépkocsi az árokba. A balesetben a sofőr mellett utazó, hatvanöt esztendős, bácsborsódi férfi nagyon súlyosan megsérült, és bár a mentősök bevitték a bajai kórházba, már nem tudták megmenteni az életét az orvosok: este hét órakor elhunyt. ■ G. Zs. Nyáron veszélyesek az őzek üzekedési időszaka nyáron van, akkor sok balesetet okoznak az úton átvágtázva, miközben a bak kergeti a sutát i I f I I