Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-24 / 275. szám
Iß 2006. NOVEMBER 24., PÉNTEK LXI. ÉVFOLYAM. 275. SZÁM Talmácsi Gábor sikeres tesztje a jerezi aszfaltcsíkon Most aztán a méret a lényeg! röplabda Akár harminc millió forintos büntetést is kaphat a Kecskeméti RC Harminc centiméter miatt vannak bajban a Kecskeméti RC férfi röplabdásai. Ennyi hiányzik ugyanis - szinte egy labdá- nyi - a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sport- csarnokának belmagasságából, hogy nemzetközi mérkőzést lehessen rendezni benne. Persze nem kellene vakarniuk a fejüket a klub vezetőinek - akiknek nyakán a CEV-kupa januári négyes döntője ha az eredetileg tervezett időre elkészül a városi sportcsarnok.- Az új létesítményre „építettünk”, amikor megpályáztuk a január 5-7-éig tartó CEV-kupa rendezési jogát, amit meg is nyertünk - nyilatkozta lapunknak Kodácsy Péter, a klub ügyvezetője. - Úgy gondoltuk, hogy az újonnan átadott csarnok egy A magasság jó lehet, na de a küzdőtér?! aggályok A Magyar Röplabda Szövetség főtitkárhelyettese, Hobot Sándor úgy véli, hogy a kecskeméti terem magasságával nem lesz gond, arra rábólintanak Svájcban. Ő inkább a küzdőtér területének méretétől fél, aminek 36 x 21 méteresnek kell lennie a kifutóval együtt Ez most b& ven megvan, de ha mobil lelátókat építenek, akkor már nem biztos, ugyanis plusz ülőhelyekre is szükség van. Az előírások szerint 1000 nézőt le kell tudni ültetni. A kecskeméti röplabdások (a képen balról jobbra Nacsa Gábor, Rapi Róbert, Somodi István) öröme „nem érhet plafonig”. Helyszínt kell váltani? rangos eseménnyel nyitja meg kapuit. Ahogy ment az idő, egyre inkább beláttuk, hogy ebből semmi nem lesz. Ekkor kerestük meg a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatóját, mert egyedül ebben az intézményben van olyan terem, amelyik megfelelhet az előírásoknak. Az iskola vezetője, Schóber Ottó a lehetséges új helyszínről minden olyan dokumentumot átadott a szervezőknek, amelyekre kíváncsiak az európai szövetségnél. Svájcban tudni szeretnék, hogy mennyi néző befogadására alkalmas a létesítmény, hány lux a fény erőssége, de érdekli őket a küzdőtér mérete is. Ez utóbbinál van a bökkenő! Kiderült ugyanis, hogy a Rákóczi termének belmagassága nem éri el az előírt 8 métert. Harminc centi hiányzik. Most az Európai Röplabda Szövetség kezében van a kecskeméti egyesület. Kérdés, hogy a legfelsőbb fórumnál szemet hunynak-e a pár centi felett. Ha nem, akkor akár 30 millió forintnak megfelelő svájci frank büntetésre számíthatnak azok, akik hittek abban, hogy januárra lesz új sportcsarnok. - Honnan is vennénk 30 milliót a büntetésre? A CEV-kupát mindenképp megrendezzük. Ha más lehetőség nincs, Da- bas lesz az új helyszín. Elsősorban azonban azt szeretnénk, ha a KRC-t Kecskeméten látná a közönség. Bizakodó vagyok - mondta optimistán a volt válogatott, Kodácsy. ■ B. K. SPORTMŰSOR Péntek KOSÁRLABDA NB ll-es férfimérkőzés: Miklósi KékRókák-Kandó FSC, 19.30. LABDARÚGÁS NB l-es mérkőzés: Újpest-MTK, 19 órakor. TEKE Szuper Liga férfimérkőzés: Köszolg SC-Sopron, 14 órakor. Szombat ASZTALITENISZ NB ll-es női mérkőzések: Lajosmizse-Mezőtúr II., Orosháza ll.-Kecskeméti Sp. II., 11 óra. KÉZILABDA NB ll-es mérkőzések, női: DAC-Bácsbokod, 11 óra. Kecs- kemét-Tiszakécske, 17 óra. Férfi: Mezőtúr-Kiskunmajsa, 17.30. Kecel- Balatonboglár, Hercegszántó-Kalo- csa, Mizse KC-Ercsi, 18 órakor. KOSÁRLABDA NB I. A-csoportos női mérkőzés: Vasas Csata-Kecskeméti KC, 17 órakor. LABDARÚGÁS NB l-es meccsek: Paks- Kaposvár. REAC-Fehén/ár, 13 ó. ZTE- Tatabánya, 15 óra. Pécs-Vác, Diós- győr-Győr, Sopron-Debrecen, 16 óra. RÖPLABDA NB l-es férfimérkőzés: Phoenix Me- cano Kecskeméti RC-Szolnok. Kecskemét, Lánchíd utca, 17 óra. VÍZILABDA OB l/B-s férfi mérkőzés: OLEO HVSE Kecskemét-Fehérvár Póló. Kecskemét, uszoda. 15.30-kor. TOTÓTANÁCSADÓ BUNDESLIGA I. 47. HÉT 1. Bremen-Bielefeld 1 2. Frankfurt-Dortmund x, 1 3. Hamburg-Bayern München x, 2 4. Hannover-Mainz 1 5. Hertha-Aachen 1 6. Wolfsburg-Nürnberg x, 1 7. Leverkusen-Cottbus 1 8. VfBStuttgart-M'gladbach 1 OLASZ A-OSZTÁLY 9. Chievo-Udinese x 10. Milan-Messina 1 11. Sampdoria-Roma x, 2 12. Siena-Fiorentina 1 13. Manchester Utd.-Chelsea 1 +1: Palermo-lnternazionale 1 VáltsőH velünk KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁST DECEMBER 1-IG! AKÁR 3 7 % DÍJKEDVEZMÉNNYEL! Q r / SIGNAL BIZTOSÍTÓ Contact Center 06 40 405 405 www.signal.hu A BIZTOSÍTÁS MEGKÖTHETŐ SZERZŐDÖTT TAKAREKSZOVETKEZETI PARTNEREINKNÉL IS. Marói holnapra • expressz apróhirdetések • ÁSVÁNYVÍZ KÚT eladó Baján. Érdeklődni: 30/625-8300.-----------------------------------------------------,------------•806281BS SZIVATTYÚT veszek. I: 30/611-8535------------------------------------------------------------------*807620* ELADÓ bontásból tetőcserép, monogramos és pillér tégla. 20/222-1043.-----------------------------------------------------------------*808038* ÉT TEREM + panziónak alkalmas épület 500 m2es pincével Baján eladó. 30/625-8300.------------------------:----------------------------------------*806286* a F ajtatiszta mangalica hízó sertések eladók. 30/382-8230.----------------------------------------------------------------*808005* FE HÉR és vörösbor felvásárlás! 78/451-261.------------—--------—--------------------------------------*807546* FÓ LIAHÁZAK építéséhez új, szerkezeti vascsövek eladók, zártszelvények is. Tel.: 06-30/9-358- 708------------------------------------------------------------------*732878* GYÖKERES bodzavessző eladó. 20/5722-740.-------—--------------------------------------------------------*807481* GY ÖKERES bodzavessző eladó. 30/625-1939. •807900* HORIZONTÁLIS szőlőprést vennék.70/2560- 510- - -----— --------------- -------- — —*808017* SZ ÁMÍTÓGÉP-javítás, -karbantartás, új gépek üzembehelyezése, programok telepítése, Internet-megosztás, stb. 1:70/704-6704.----------------------------------------------------------------- *66000* C/ 7R.N EL R. pénzváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) I Pénznem 1 egységre Vétel Eladás [ EUR 255.2000 262.3000 USD 196.6000 202.8000 GBP 376.5000 387.5000 CHF 160.0000 165.5000 SKK 6.9500 7.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 23. Napközbeni árkorrekció lehetséges! Tel: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig. J KMÉT, JUHAR u.-ban 3 garázs eladó, 2 db full- extrás, 1 normál állapotban. Érdeklődni: 20/550- 3839.----------------------r-----------;----------------*66000* KE CELEN, a Szőlő u. 77. sz. ház eladó. 20/5722-740.--------------------------------------------------------------*808106* MA NGALICA hízók (szemestakarmányon hizlalt) eladók. 20/804-1423.---------*-------------------------------------------------------*805833* S M azda E 2200D eladó. 30/431-4660. —--------------------------------------------------------—*808110* » Megvételre keresek 161-45 Tvistalt jó műszaki állapotban lévőt. 30/206-3033.------------------------------------------------------------—*808076* »M TZ 80 eladó. 20/495-55-19.-----------------------------------------------------------------*808081* NA GYSÚLYÚ hússertések eladók. 30/9688- 998.------------------------------- - • ■ ----*807826* ff i Répaszelet eladó. 30/2693-472.----------------------------------------------:------------------*807597* S0 LTVADKERT központjában üzlethelyiség kiadó az ABC-vel szemben. Érdeklődni lehet: 20/536- 9466.------------- .-■■■ ---!■■/■ . i '■-------*807902* TÉ LI GUMIK KEDVEZŐ ÁRON szgk.-ra többféle méretben. 70/281-6436,20/2550-868.----------------—;--rfí-------t----- *66000* TR AKTORMEGHAJTÁSÚ vontatható ciklonos terménydaráló eladó vagy mezőgazdasági eszközre cserélhető. T.: 20/3-259-972-----------------------------------------------------------------*808111* IN TERNETEZZEN 2 HÓNAPIG Információért hívja Ügyfélszolgálatunkat a 62-548-640 vagy 40-828-52^as telefonszámon! INTERNET LAKITELEKEN élő leszázalékolt, diplomás férfi orosznyelv-tudással munkalehetőséget, illetve munkahelyet keres alkalmazotti viszonyba. Termékforgalmazás, ügynöki munka kizárva. I: 20/9326-852.-----------------------------------------------------------------*66000* 40 0 l-es fagyasztóláda eladó. Érd.: 70/453- 6226.----------------------,......................................................*808069* Ny ílt nap a Szalay Autóháznál Teszt- vezetésre jelentkezés Bálind Endrénél a 70/381-36-53 Ideje: 2006. november 24-én Új Daily: vezető egyéniség, vezető egyéniségek részére