Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-04 / 258. szám
6 2006. NOVEMBER 4., SZOMBAT PANORÁMA Az egyeztetés hiányát kifogásolják A PEDAGÓGUSOK Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kifogásolja, hogy a kormány a jövő évi büdzsé tervezete szerint úgy alakítaná át a közoktatás finanszírozását, hogy arról ismét nem volt érdekegyeztetés. Demszky szerint az SZDSZ 1956 örököse AZ SZDSZ legfontosabb feladata lenne, hogy visszaszerezze a jobboldaltól 1956 örökösének pozícióját. Mindezt Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere jelentette ki tegnap egy konferencián. Ebben az évben már nem lesz gazdatüntetés IDÉN MÁR NEM lesz gazda- demonstráció Budapesten, a Magosz ugyanis abban reménykedik, hogy a kormány hajlandó a termelőkkel az őket érintő kérdésekben érdemben tárgyalni. Jakab István elnök kifejtette: ha elmarad a tárgyalás, jövőre lesz demonstráció. A gazdák a 2007-2013 között érkező uniós agrár- támogatásokról várnának egyeztetést. Jakab előbb tárgyalna Eltemették Gregor József operaénekest TEGNAP DÉLUTÁN örök nyugalomra helyezték Gregor József operaénekest Szegeden, a belvárosi temetőben. A 66 éves korában, egy héttel ezelőtt elhunyt művészt a család és a rokonok mellett több mint ezer tisztelője kísérte utolsó útjára. Influenza: hétfőtől kapható a védőoltás JÖVŐ HÉTFŐTŐL a háziorvostól kérhető, és a patikákban megvásárolható az influenza elleni védőoltás. A 65 évesnél idősebbek, a krónikus betegek és az egészségügyi dolgozók ingyen juthatnak hozzá. @ további hírek: www.reggel.hu Tüntetésdömping november 4-én gyásznap Nem zárják ki, hogy ismét zavargások robbannak ki a fővárosban Harmincnál is több tüntetést jelentettek be ma Budapestre, a rendezvények biztosítására kiemelten készül a rendőrség. A legélesebb helyzetre a Szabadság téren számítanak. Europress-összeállítás Több száz fős, tapasztalt rendezői gárda segíti a Fidesz mai fáklyás felvonulásának biztosítását. A rendezvényen nemcsak az 1956-os forradalom leverésére emlékeznek, hanem az október 23-ai „brutális rendőrtámadás áldozataiért”, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért áll ki a Fidesz. Szij- jártó Péter, a párt szóvivője lapunknak elmondta: a menet a kommunista megtorlás szimbóluma, az Andrássy úti Terror Háza elől indul 16 órakor, majd a felvonulók az Astoriáig mennek. Azért itt ér véget a rendezvény, mert ezen a helyen támadták meg a rendőrök október 23-án a Fidesz emlékezőit - tette hozzá. Orbán Viktor a menet elején fog haladni, a pártelnök személyes biztonságát kiemelten védik - mondta el Szijjártó, ennek részleteit azonban nem árulta el. Annyit közölt: megnyugtatóan sikerült rendezni a felmerült kérdéseket. A Fidesz szervezői arra kérték a rendőröket, hogy „viperáikkal, gumilövedékeikkel, könnygáz- gránátjaikkal, símaszkjaikkal, az azonosítást lehetetlenné tevő gyakorlóruháikkal együtt maradjanak a laktanyáikban”. Közben Simicskó István (KDNP) tegnap egy videofelvételt mutatott be, amely szerinte egyértelműen bizonyítja, hogy a rendőrség rányomta a Kossuth térről kiszorított tüntetőket a békésen demonstrálókra. Kiemelte: a Fidesz nagygyűlése 18 órakor ért véget, a rendőrségi rohamot pedig két perccel később indították a rendőrök. Budapesten ma harminc bejelentett demonstrációt tartanak - tájékoztatott Szilvásy György. A kancelláriaminiszter elmondA Fidesz - csakúgy, mint október 23-án - ezúttal is az Astoriához vonul. A párt nem csupán november 4-ére emlékezik, de az erőszak ellen is tüntet. ta: nincs birtokában olyan információnak, amely miatt bármelyik tüntetést ne lehetne megtartani. Az egyes helyszíneken azonban zavargásokra is számítani lehet - tette hozzá. A „legélesebb helyzet”, értékelése alapján, az MTV-székház előtti Szabadság téren alakulhat ki, mivel ott „legálisan működő szélsőjobboldali szervezetek” is bejelentettek demonstrációt. A téren tiltakozók, például a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) vagy a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, csatlakozni szeretnének a Fidesz felvonulásához. „Nem tartunk a provokátoroktól” - mondta lapunknak Patru-bány Miklós, az MVSZ elnöke. A szervezet ugyan több más rendezvénnyel közösen tüntet majd a Szabadság téren november negyedikén, de a politikus úgy véli, képesek lesznek kordában tartani a tömeget. Az MVSZ délután 15 órától tart megemlékezést. Patrubány Miklós több ezer embert vár a Szabadság térre. A Magyar Televízió vezetése nem készül a Szabadság téri székház elleni újabb támadásra, bár teljesen nem zárják ki ezt a lehetőséget. „Nem érzek különösebb feszültséget a munkatársak között, és én személyesen is azt remélem, hogy nem kerül sor még egy ostromra” - mondta lapunknak Kert Attila hírigazgató. Az MDF és az MSZP közölte: nem tart külön pártrendezvényt. Szimpatizánsaikat arra kérik, hogy helyezzenek el egy szál virágot a forradalmi helyszíneken. Szombaton állami megemlékezés lesz a Hősök terén, koszorúzást tartanak a Fiumei úti temetőben, este fél nyolckor pedig ugyanitt katonai tisztelet- adással emlékeznek meg a forradalom bukásáról. Fontosabb köztéri rendezvények Budapesten &. Szabadság tér f* * óz MVSZ több más J , , csoporttal tart Menet a Szabadság térré demonstrációt FORRÁS: EUROPRESS-GYŰJTÉS EUROPRESS-GRAFIKA 2» vw-tí* Fáklyás felvonulás. flmaaai Fiumei úti sírkert Nyilvánosságra hozták a rendőrség rögzített hanganyagát és a zavargók lehallgatott telefonhívásait A rendőrök is készülnek A rendőrség is felkészül minden eshetőségre november 4-én, bár további erőket egyelőre nem vezényelnek a fővárosba. „Az október 23-ai események biztosítására rendelt egységek azóta is Budapesten teljesítenek szolgálatot, ezért további erőket egyelőre nem összpontosítunk ide” - mondta lapunknak Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, hogy a rendőrök azonosító jelzéssel ellátott sisakot viselnek majd. RÉSZLETEK A RENDŐRRÁDIÓBÓL 705-ÖS: (...) „Amennyiben megindulunk, úgy a teljes tömeget a Fidesz rendezvényére toljuk rá. Nem tudok továbbmenni egyelőre, mert akkor a rendezvényt megzavarom. (...) Nem mehetnek rá a Fidesz nagy rendezvényére. (...) HUNGÁRIA 100-AS vagyok. A tömeg eleje az Astoriánál van, összeért a Fidesz-rendezvény- nyel. A vége pedig a Deák térnél van, a metrókijáratoknál. (...) NYUGTÁZTAM EZT. Kérem megerősíteni a Hungária 300-as részéről is a 100-as jelentését, kérek helyzetjelentést, mert két század útban van a Dohány utcán keresztül. ITT A HUNGÁRIA 300, én már ezt akkor mondtam amikor kiértünk a Deák térre, hogy a tömeg eleje már összeér az Astoriával. (...) NYUGTÁZTAM a jelentéseteket, álljon meg akkor a tömegoszlatás, ne zavarjuk meg a Fidesz nagygyűlését. ” „DEBIL HÍVJA GYÍKOT” D: „Úgy húzzátok magatokra a rendőröket, hogy ne legyen ösz- szecsapás. Vonuljatok visszafelé, az Astoria felé! GY: Már itt vagyunk. Mi már itt vagyunk az Astoriánál, Debil! D: Bakker! Húzzátok magatokkal a rendőröket is! (...) D: Kicsit hergeljétek a rendőröket, de úgy, hogy ne legyen ösz- szecsapás! És húzzátok magatokkal az Astoria felé! (...) GY: Ott egy tömeg, és ott meg van állva, de körülbelül, itt most már van, b.... meg, kétszázezer ember az hétszentség. Hát de látod te is. D: Félmillió van. GY: Nagyon jó. Na ennyi legalább kell, csak az a baj, hogy ez mind a Fideszhez jött. D: Hát majd kapnak egy kis könnygázt, és akkor meglátjuk, hogy kihez jöttek. GY: Na ez az, úgy kéne, ez lenne a cél. Ez lenne a cél. ” (Debil időközben jelentkezett: azt mondta, mindvégig csitítani próbálta a zavargókat.) HIRDETÉS Velünk biztosan nyer! Ne csak a szerencsén múljon! Kötelező biztosítását kösse a Netrisk.hu Első Online Alkusznál www.netrisk.hu vagy (06-1) 577-6255 Az összes biztosító ajánlata egy helyen