Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-18 / 270. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 18., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 EMLÉKEZÉS KUN MÁTYÁSNÉ Nagy Mária a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat volt dolgozója halálának 25. évfordulójára. Már 25 éve, hogy örökre távoztál, Búcsúzni tőlünk el nem tudtál. Nem látjuk arcodat, nem halljuk hangodat, Semmi nincs mi pótolja hiányodat. Némán állunk meg sírod mellett, S fájón őrizzük szép emlékedet. Könnyes szemmel gondulunk mindig terád: Gyermekeid, unokáid, testvéred és szüleid. emlekezesHH köszönet „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." KISS PÁL halálának 5. évfordulóján. Szerettei. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, Hogy BORSODI SÁNDOR kecskeméti lakos, életének 60. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése 2006. november 21- én, 10 óra 45 perckor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Áff Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak,*^ ismerősöknek, akik ^ NAGY r VILMOSNÉ \ Kovács Veronika m — búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. I Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, lovas barátoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik SZEITZ ÁDÁM búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Kiskunhalas GYÁSZHÍR „Messze mentél, hova tűntél, Éjszakába bújó lettél. Merre jáisz most? Mit csinálsz most? Haza várlak réges-régen már!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÓZSEF az AGRIKON dolgozója kerekegyházi lakqs, életének 46. évében, rövid, súlyos betegségben elhunyt. Temetése f. hó 22-én, 15 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. jézus mondja: “Én vagyok a feltámadás és az étet, ha valaki hisz énbennem, ha meghal is, él."- ján 11,25 gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Id. PÁL LÁSZLÓ életének 76. évében elhunyt. Temetése 2006. november 21- én (kedden), du. 13 órakor lesz a szanki református temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét* mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik özv. SZVACSINA ANDRÁSNÉ Balog Jolánka búcsúztatásán részt vettek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család, KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonokak, ismerősöknek, akik RÓZSAHEGYI BÉLÁNÉ Czingel Rozália búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLEKEZES Egy könnycsepp gördül le arcomon Ez azért van, mert hiányzol nagyon Hiányod megszokni sohesem fogom Itt vagy a szívemben és ez jó nagyon. RÉVÉSZ LÁSZLÓ 1937-2006 Tériké Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/518-250 A szavunkat adjak' Petőfi Népe A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN WWW.panoramaingatlan.hu. 70/947-91-94.--------,-------------------------------------------------------*«01898­ÁG ASEGYHÁZÁN összkomfortos családi ház, egész alatt pince, szép udvarral, lakható, kü­lönálló helyiséggel, 2 garázzsal eladó: 15 M Ft, 76/388-250,20/235-6884.- Kecskemét belvárosában Dobó krt.-on DOMUS-ra néző két erkélyes, jakuccival, klímával felszerelt, felújított 90 m'-es lakás eladó. 18,9 M Ft- Kecskemét, belvárosi utcafronti 45 ni" iroda Katona J. utca 14. alatt eladó. '250EFl/rri 83381 20/9241-334 KMÉT, Akadémia krt. 20. szám alatt 1+2 fél­szobás, I. emeleti lakás eladó. Ár: 8.300.000 Ft Tel.: 30/361-2319,30/361-3658-------------------------------------------------------------—*805732* KMÉT, Akadémia krt-on, II. em.-i, 1,5 szobás, igényesen felújított lakás eladó: 8,7 M Ft, 20/3-551-191. —------------------------------------------------------------*806123* BE LVÁROSBAN, a Csaba utcában duplagarázs eladó. Ár: 3,34 M Ft + ÁFA. 30/963-18-43.----------------------------------------------------------------*802450* BELVÁROSI garzon (33 m!) eladó. Ár: 6,3 M Ft. Érd.: H-P: 8-16-ig 20/9735-341.----------------------------------------------------------------*805842* BELVÁROSI, 70 m2-es, új építésű iroda eladó. Ár: 12,5 M Ft + ÁFA. 30/963-18-43.----------------------------------------------------------------*802450* DUNAVECSÉN családi ház eladó. 20/311- 4466.----------------------------------------------------------------*806288* HA RKÁNYBAN gázfűtéses nyaraló akciós áron eladó. 20/9248-357. HETÉNYEGYHÁZÁN családi ház eladó. Lakás beszámítása lehetséges: 17 M Ft, 30/667- 2711------------------------------------------------------*---------*803859* KA LOCSA kertvárosában sorházi lakás, Hajó­son pince eladó. 06-70/514-2035.----------------------------------------------------------------*806042* KECSKEMÉT belvárosában a Horváth Döme ut­ca és a Magyar utca között, csendes utcában régi építésű, kétszobás, gázfűtéses, komfortos családi ház eladó, garázzsal, melléképülettel. Építési telekként is felhasználható. Án 8,2 M Ft Érd.: munkaidőben 96/527-187.---------------- *770137* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban téglaépítésű épület zárószintjén 3 szobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, jó elrendezésű lakás eladó. Ár: 9,8 M Ft, 70/297-9093.----------------------------------------------------------------*803626* KECSKEMÉT, hunyadivárosi 62 m!-es, erkélyes, klímás lakás eladó. 70/617-1413.----------------------------------------------------------------*803901 * KECSKEMÉT, Műkertvárosban, földszinti, 57 m2-es, 2 szobás lakás eladó. 70/338-2602.----------------------------------------------------------------*806304* «Kecskeméten, Ceglédi úton telek eladó. 20/662-9279.------:--------------------------------------------------------*803932* KI SÚJSZÁLLÁSON, társasházban, vegyes tüze­léssel fűthető (gáz-kandallós), 2 szobás, kony­ha, fürdőszoba, 72 m' hasznos terű lakás el­adó. Ár: 4.5 M Ft Tel.: 70/331-3236 *---------------------:-----------------------------------------*805957* KM ÉT belvárosában sürgősen eladó 200 m2-es telken 100 m2-es, teljesen felújított, 3 szobás, összkomfortos ház melléképülettel, utcai ga­rázzsal, kis kerttel, azonnal beköltözhetően: 12,9 M Ft, 20/338-1299, 76/328-406.----------------------------------------------------------------*805838* KMÉT, belvárosban 460 m2 építési telek 40% beépíthetőséggel eladó. Irányár: 22,5 M Ft Tel.: 12 óra után, 30/90-77-028----------------------------------------------------------------*748992* KM ÉT, belvárosi, 210 m2-es, új építésű, igé­nyes üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Ár: 49 M Ft + Áfa. 30/963-18-43.----------------------------------------------------------------*802450* KMÉT, Botond u.-ban II. em.-i, teljesen felújí­tott, egyedi fűtéses lakás eladó. Tel.: 70/333- 3077----------------------------------------------------------------*804012* HOLLYWOOD 0%> 2006. MULTIPLEX november 18-19., MALOM szombat-vasárnap: PREMIER: CSAKBARÁTOK BOR, MÁMOR, PROVANCE 15.30 órakor 14.00,18.00,20.00 és 22.00 órakor SZABADSÁG, SZERELEM PREMIER: HULLÁMTÖRÖK 11.30.14.00,16.30 és 19.00 órakor 11.15,16.00.18.45 és 21.30 órakor DÖGÖLJ MEG, JOHN TUCKER ATÉGLA 21.45órakor 18.15.és21.15órakor PATATANYA: BAROMI BULI NAGYON VADON 11.30,16.00 órakor 11.15,13.00,14.45 és 16.30órakor BORAT: A KAZAH NÉP FEHÉR EGY BOLOND SZÁZAT GYERMEKE MENNI CSINÁL MŰVELŐDNI AMERIKA 13.30 és 19.30 órakor 17.30 órakor CRANK- FELPÖRÖGVE ASTER1X ÉS A VIKINGEK 14.00 és 21.30 órakor 11.45 órakor Leírások, filmkritikák: www.baon.hu KMÉT központhoz közel 5 éve épült 3 szintes családi ház eladó. Kisebb cserét beszámítok. Ár: 33 M Ft, 30/252-8957.----------------------------------------------------------------*805835* KMÉT, Műkertvárosban 2 szobás családi ház kis rezsijű, kis kerttel eladó. Érd.: 06- 30/3292-788.-------------------------------------------------------------—*806027* KM ÉT, széchenyivárosi III. em-i, 2 szobás lakás eladó: 8,5 M Ft, 20/577-6313.----------------------------------------------------—-------*793669* KM ÉT, Szeleifaluban családi ház nagyon jó ál­lapotban eladó. Szoc. pol. részletfizetés meg­oldható: 14,5 M Ft, 30/408-2442.----------------------------------------------------------------*793437* KMÉTEN kétgenerációs családi ház 4000 m2 területtel eladó. 30/9850-600.---------------------------------------------------------------*806027* »L ajosmizsén 58 m2-es, 2 szobás, összkom­fortos családi ház 340 n-öl telekkel, mellék- épületekkel eladó: 7,5 M Ft, 76/455-034.----------- —*805959* MÉ LYKÚT, Hunyadi u. 52. sz. alatti kertes csa­ládi ház tehermentesen eladó. Érdeklődni: 76/480-539 telefonon esti órákban.---------------------------------------------------------------*803809* NY ÁRLŐRINC után 800 négyszögöl parkosított területen 2 különálló családi ház (fatüzelésű) eladó. Érd.: 20/574-3834. —---------------1----------------------------------------791755* KM ÉT, Nyíri úton a Bányai Júlia Gimnázium mellett a III. emeleten 58 m2-es, 1+2 félszobás lakás eladó. Tel.: 06-30/555-2909 Ár: 11.950.000 Ft--------------------------------------------------------------*805663* SZ ENTKIRÁLYON 2,5 ha szántóföld és 4,5 ha legelő egyben eladó, 1,3 M Ft. Lakitelek: Szé­chenyi krt. 21/A 30/4677-107.---------------------£----------------------------------------*789476* TA TAHÁZÁN 3 szobás családi ház jó állapotban eladó. 20/563-8549. —--------- *806089* KM ÉT, Vacsiköz 10 lakásos társasházban el­adó újszerű 42,7 m!-es, 1 szoba + amerikai konyhás, I. em-i lakás. Ár: 10,9 M Ft + 1 M Ft garázs. 30/663-8203. __________ *802450* VA CSIKÖZI1304 m2-es telek eladó 30%-os be­építhetőséggel Ár: 12,9 M Ft 30/963-18-43.----------------------------------------------------------;----*802450* KM ÉT, Vágó utcai 3 szobás, nagy konyhás la­kás eladó. Érd.: 76/320-680; 30/466-0192, ui: garázs is eladó.---------------------------------------------------------:-----*804511* VE VŐINK, befektetőink részére keresünk eladó lakásokat, családi házakat. 30/9784-417, 30/9679-019, 76/478-462.----------------------------------------------------------------*805523* BÉRLEMÉNY KMÉTEN belvárosi üzlet kiadó. 70/338-2602. 200-250 m2-es fűthető Kecskemét belvárosá­hoz közeli, földszintes, parkolóval rendelkező ingatlant bérelnénk hosszú távra. 30/412- 6380. JÁRMŰ MŰSOR KECSKEMET 2006. november 18., szombat: Otthon mozi: 10.00 órakor: CSALÁDI MOZI. 19.00 órakor: A LEGGYOR­SABB INDIÁN. 21.00 órakor: F ÉRFI AKT. 2006. november 19., vasárnap: Otthon mozi: 17.00 órakor: VASÁRNAPI MATINÉ NANNY MCPHEE - A varázsdada. KIADÓ! Kecskemét, belvárosi, Nagykőrösi utca 30. alatt 270 m2-es, új, klimatizált, I. emeleti iroda oktató teremmel kiadó. Ár: 1000 Ft/m2/hó 20/9241-334 24 M2-ES üzlethelyiség kiadó Kecskemét, Wes­selényi u. 6. 20/9552-915.----------------------------------------------------------------*806205* 67 M2-ES üzlethelyiség kiadó Kecskemét, Nyíri út 38/0.20/9552-915.----------------------------------------------------------------*806208* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT belvárosában 2 szobás lakás ki­adó azonnali beköltözéssel. 30/639-0028.----------------------------------------------------------------*886237* KE CSKEMÉTEN, Bocskai utcában 2 szobás la­kás hosszú távra kiadó. 76/324-178; 30/476- 6770.--------------:------------------------------------------------*865944* KE CSKEMÉTEN, Kertészeti Főiskola közelében kertes házban 1 szoba összkomfortos lakás nem dohányzó bériének 2007. januártól hosz- szú távra kiadó, 20/9-275-965.------------------------------------------------------ —*806071* KE CSKEMÉTEN szoba kiadó. 20/824-8483.----------------------------------------------------------------*806033* KMÉT belvárosban összkomfortos kisszoba ki­adó, 28 E Ft rezsivel. 30/205-6684.---------------------------------------------------------------*806268* KM ÉTEN albérleti szoba kiadó (fürdő, konyha használattal), nem fekvőbetet gondozásáért és kisebb házimunka elvégzéséért. Megbízha­tó, középkorú egyedülálló hölgy jelentkezését várjuk. Ar: (csak rezsi) 5 E Ft Érd.: 76/484- 486.-------- *805910* 8 Teljesen felújított I. em.-i, egyedi gázfűtéses, 56 m!-es Rávágy téri lakás iroda, vagy lakás cél­jára kiadó Kecskeméten. 30/97-84-947. ASTRA Kombi '98.1,4 extrás: 70/334-98-15.-------------------------------------,-------------------------*805658* AU DI 80,1,6D, ‘82-es kitűnő állapotban friss mű-val, extrákkal eladó: 70/382-6506.---------------------------------------------------------------*805949* AU DI 80 1.9TDÍ '92.12,: 20/5272-477.---------------------------------------------------------------*805995* BO NTÁSRA Ladát veszek. 30/468-2034.---------------------------------------------------------------*803850* FIAT Cinquecento 1996-os évj., metálfény, friss vizsga, 399 E Ft-ért eladó. Szolnok, Ady E. út 50. T.: 06-70/594-1028---------------------------------------------------------------*805984* FI AT Unó 1.5 B '89. eladó. 70/373-4469.----------------------------------------------------------------*806047* « Ford Transit rövid, félmagas, 6 személyes, friss műszaki, zöldkártya eladó. 30/9819-765.----------------------------------------------------------------*806227* IFA L60 terepes billencs HW-8011 pótkocsival, műszaki nélkül eladó. 30/9258-611.---------------------------------------------------------------*805677* JÓ ÁLLAPOTBAN lévő 195/65x15 jelű Semperit téli gumik eladók. Ár: 5000 Ft/db. 70/519- 1877.----------------------------------------------------------------*806199* LADA 1300 ‘90. évj. 2 év műszakival eladó. 20/372-8086.. LADA 2107 eladó: 299 E Ft, 06-20/513-6218.---------------------------------------------------------------*805986* «L ada 2107 ‘95. évj. B+G eladó.70/381- 2790.----------------------------------------------------------------*806265* L60 fix IFA eladó. Tel.: 30/240-3410 MECEDES 124/2000 1992-es, fehér, 5 seb.,- fabetét, 250 E km-rel, ABS, alufelni nagyszer­viz után (futómű, porlasztók) új riasztó eladó. Ár: 1,35 M Ft, 20/34777-48.---------------------------------------------------------------*806095* « Megkímélt állapotban 410-es Mercedes el­adó. 30/276-2252.----------------------------------------------------------------*805886* 8 Nissan Micra 2006. évj. 2300 km-rel el­adó. 20/9615-298.-----------------------------------------------------r-——*886228* PE UGEOT Expert 1,9 HDI, 2001 dec i 100 E km-rel, jól szervizeit, 3 személyes, 3 ajtós, sár­ga színű, téli-nyári gumival, l.tul., na^on jó állapotban eladó. 30/3377-467.----------------------------------------------------------------*805657* PEUGEOT Partner '99-es évj. 1,4 B, jól szervi­zeit téli-nyári gumival, sárga színű 2 szemé­lyes, 3 ajtós, jól állapotban, 1. tulajtól eladó. Megegyezünk! 30/3377-467.----------------------------------------------------------------*805657* RENAULT Megane 1.6, 2003-as: 70/3879- 932.---------------------------------------*------------------------*804527* SA MARA 5 a., bordó, 12 éves: 20/971-6361.----------------------------------------------------------------*805917* SU ZUKI jé áron, garanciával, hitelügyintézés­sel! Kecel 78/421-521, 30/3700-808.------------------------------ *793406* SU ZUKI Sedan 1.3 2002. évj. klímás 15.E km- rel, sérülésmentesen eladó. 30/580-7678.---------------------------------------------------------------*805857• SU ZUKI Sedan 1.3 '99. szép: 30/3180-741.----------------------------------------------------------------*805859* Kecskemét Televíziója I A KTV új száma: 570-440 2006. november 18. szombat 7:00 7.30 8:00 8:40 9:00 9:30 Hírős Hírek + Háttér ism. Mozdulj ki! ism. Sajtópáholy ism. Lehetőségek a Nemzeti Fejlesztési Tervben HTV: Teleshop HTV: Grand Prix - autó és motorsport krónika ism. 10:00 HTV: Csiperó 200ó 10:30 HTV: Kincses sziget - éló zene magazinja 11:00 HTV: Pénzhalász-telefonos játék 12:00 KÉPÚJSÁG 15:00 HTV: Honfoglalók hagyatéka - dók.ülni 2. rész 15:40 HTV: Mesteremberek 16:00 HTV: Pénzhalász-telefonos játék 17:00 HTV: Golf magazin 17:30 A Karinthy Színpad Kecskeméten 2. rész 18:30 Mozdulj ki! ism. 19:00 A HÉT 19:30 Izcsodák 20 00 Nézd vagyok! Harcművészek ism. 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV/ Bence-show: Schell Judit színész 21.30 HTV: Viszlát, gengszter! - amerikai vígjáték 23:30 HTV: Különjárat - rockshow 2006. november 19. vasárnap 700 7.30 8:00 8:40 9:00 9:30 10:00 A HÉT... ism. ízcsodák ism. Beszélgessünk a gyógynövényekről! ism. Háttér - a hét témáinak ismétlése HTV: Teleshop HTV: E-önkonnányzat HTV: A Krisztus Szeretete Egyház műsora 10:30 HTV: Infotnánia - multimédia magazin 11:00 HTV: Pénzhalász - telefonos játék 12:00 KÉPÚJSÁG 15:00 HTV: Grand Prix autó és motorsport 15:30 HTV: Mesteremberek 16:00 HTV: Pénzhalász - telefonos játék 17:00 HTV: Csillagszem 17:30 ízcsodák ism. 18:00 Marso-Carmo Suzuki Nyíregyháza - Univer férfi kosárlabda mérkőzés 19:30 A HÉT 20:00 Zenés összeállítás az Erzsébeteknek 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Afrika Gyöngyszemei 21:30 HTV: Svindli a javából - kalandfilm 23 50 HTV: Bence-show: Schell Judit színész 24:00 - 7:00 Képújság Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő és ügyvezető igazgató: Gazsó László Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánné A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi kőrút 29. • Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikim: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5.385 Ft; félévre: 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PAN0A szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és. egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. > t

Next

/
Thumbnails
Contents