Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-17 / 269. szám
4 ______ REFORMÁTUS HITÉLET § $ '*' #$; *& f -\ í.írf' f!g ;^/, % $z,\\*' í | <■ f ,, ^íjjn-v ^ 'rt T : 2006. NOVEMBER 17., PÉNTEK MMHMHMHMMMSÉHMHMMHHHMH „Magasra tettük a mércét, s ebből nem szeretnénk engedni” Hálaadás és könyörgés egyházkerületi közgyűlés Püspöki jelentés az elmúlt egy évről Újra át kell élni a régről már ismert csapdahelyzetet intézmények A háromszáz gyülekezetét magában foglaló Dunamelléki Református Egyházkerület a második legnagyobb egyházkerület Magyar- országon, amelynek különleges súlyt adnak intézményei.- Valamennyi egyházkerület elsődleges feladata a gyülekezetek missziói munkájának ösz- szehangolása, segítése anyagilag és teológiailag - mondta Varga László püspökhelyettes, lelkészi főjegyző. - Az 1948-as államosítás előtt és a rendszer- változtatás óta iskoláink, óvodáink, nyugdíjasházaink fenntartása jelenti a következő, kiemelkedően fontos feladatot. A fenntartók számára - legyen az egyházi vagy világi - évről évre nagyobb erőfeszítésbe kerül ezek működtetése. Különösen igaz ez a református intézményekre, hiszen magasra tettük a mércét. A magyar állam és a történelmi egyházak közötti megállapodás szerint 200<Mban több mint négymilliárd forint kiegészítő támogatás járna az egyházi iskolák tanulói után. A zárszámadási törvényben azonban mindössze 1,8 milliárd forintot biztosít az állam erre a célra. Vagyis az egyházak számítása szerint tanulónként 57 ezer forint kiegészítő támogatás járna jogosan, ezzel szemben az Ország- gyűlés 21 ezer forintot szavazott meg. Noha kötelező feladatot látunk el, tanáraink felkészültségének és áldozatvállalásának köszönhetően magas színvonalon, amit eredményeink bizonyítanak. Bizonyos, hogy nehéz esztendő előtt állunk. De bármilyen nehéz idő köszöntsön ránk, hiszem, hogy valóság lesz az, amit eddig megtapasztaltunk. „Az Úr Isten nagy tetteivel járok.” 71. Zsoltár ló vers. Igen, a cselekvő Űr kezében van a jövőnk. Minden változhat, de Ő tegnap, ma és mindörökké ugyan az.” ■ R. I. Dunamelléki Református Egyházkerület Egyházközségek száma: Választói névjegyzékbe felvett 295 egyháztagok száma: 120495 Oktatási intézmények száma: 56 Egyéb intézmények (idősek, fogyatékosok, szenvedélybetegek otthona, hajléktan otthona): 17 Lelkipásztorok száma: 490 FORRÁS: REFORMÁTUS EGYHÁZ A közgyűlés tagjai csütörtökön hallgatták meg az Iskolaügyi, missziói, tanulmányi, gazdasági és pénzügyi, spirituális szakelőadói jelentést Számos okunk van hálaadásra és számos okunk van buzgó, állhatatos könyörgésre - mondta dr. Szabó István püspök tegnap, a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén, az elmúlt egy év eseményeit értékelve. Alábbiakban részleteket olvashatnak a kétnapos közgyűlés első napján elhangzott püspöki jelentésből. Legelső helyen adjunk hálát 1956 ötvenedik évfordulójáért. Noha ötven esztendővel ezelőtt elbukott a forradalom, a világ egész közvéleményével együtt hálaadással emlékezünk vissza mindarra, ami minket, hálás emlékezőket, itt és most elkötelez. Egyházkerületünk a magyar református világtalálkozó ez évi sorozatának keretében emlékezett meg 1956-ról. Mind az egyházkerületi konferencia, mind a Kálvin téri hálaadó istentisztelet méltó emlékezést hozott. Az országunkban végbement események arra engednek következtetni, hogy meglehet, nem lesz százéves évforduló. De lehet, hogy ötvenegy éves sem lesz. Bőséggel láthattunk híradásokat arról, mi történt Budapesten október 23-án. Békés tüntetőket vertek meg rohamrendőrök, kiken arcukat eltakaró maszk volt, de azonosító szám nem. Sokkoló volt látni, hogy miközben a világból ösz- szesereglett állam és kormányfők, valamint a magyar, úgynevezett politikai elit védőgyűrűk közepette ünnepelt a nép nélkül, aközben megkezdődött viperákkal, vízágyúkkal a békés tömeg, a hazatérő emberek megverése. Valami végzetesen elromlott. ■ Az eszmei összeomlásban szükség van az élő hitre épített keresztyén világnézetre és az ebben kialakult keresztyén jellemre. Az elvégzett feladatokról és a tervekről A magyarországi református egyház életében kiemelkedő fontossággal bír a négy egyház- kerület (dunántúli, Duna melléki, Tiszán inneni, tiszántúli) éves közgyűlése. Az elvégzett feladatok értékelése mellett szó esik többek között a misszióról, az egyházkerületbe tartozó gyülekezetek helyzetéről, személyi kérdésekről, az intézményeket érintő tervekről Az egyházkerületi közgyűlésen kerülhet sor a lelkészszentelésre. A közgyűlés tárgysorozatának meghatározó pontja a püspöki jelentés. Nem csak az ünneplőket verték meg, hanem magát az ünnepet is. így kezdődik minden diktatúra: elveszik az emberektől ünnepeiket, szimbólumaikat, nemzethez való tartozásuk meghatározó jelzőit. Most tőlünk elvették 1956-ot. Azok is, akik randalíroztak, és azok is, akik nem tettek különbséget agresszív demonstrálok és békés polgárok között. Szóljunk a 2006- os református világtalálkozó eseményeiről is. Köszönöm mindazoknak, akik egyház- kerületünket képviselték. Bizonyos vagyok benne, hogy az együttlét erősítette testvéri kapcsolatainkat, egymás iránti elkötelezettségünket. Végezetül a misszióról. Álljon itt egy részlet a ságvári gyülekezet presbitériumának 1956 decemberében hozott határozatából. „Itt az idő egyházunk számára a komoly és teljes értékű misszióra. (...) Olyan egyházi életlehetőséget kell teremteni, hogy pozitív keresztyén világnézet és jellem alakuljon ki. Ma, a nagy eszmei összeomlásban százszorosán érezzük: szükség van az alapos, élő hitre épített, Jézus erejével munkálkodni, akaró, hitünk biztos győzelme reményében kialakított keresztyén világnézetre, az ebben kialakult keresztyén jellemre - a valódi szolgálat érdekében.” Vajon kell-e hozzátennünk bármit is ötven esztendő múlva? Dr. Szabó István felelősség Dr. Nagy Sándor egyházkerületi főgondnok megnyitóbeszédében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházak vezetőit szószegő helyzetbe hajszolják felelős állami vezetők.- Szomorú, hogy a történelmi egyházaknak ma, fél évszázad múltán ismét át kell élniük a régről ismert csapdahelyzeteket - mondta dr. Nagy Sándor. - Amelyek azért alakulnak így, mert a globalizáció hívei, semmiben sem különbözve egykori bolsevista elődeiktől, tüskének és szálkának látják az egyházakat ■ Felelősséggel tartozunk híveinknek, tanulóinknak, gondozottá inknak. a nemzet testében, melyet mint a haladást akadályozó tényezőt, minél előbb ki kell küszöbölni! Akkor, amikor ma-jön-és-holnap- megy pénzügyminiszterek nem is válaszolnak egyházunk vezetőinek, illetőleg ha az országgyűlés nyilvánossága előtt burkoltan, valótlant állítva mégis, mélységesen megbántanak bennünket. Azt azonban nem tűrhetjük szó nélkül, hogy egyházainkat milliárdokkal megrövidítsék minden elfogadható indoklás nélkül. Hiszen ezzel szószegő helyzetbe hajszolnak bennünket azokkal a híveinkkel, tanulóinkkal, gondozottjainkkal szemben, akikkel szerződtünk, és akiknek ígéreteket tettünk olyan háttér ismeretében, melyek valóban garanciák voltak felelős elkötelezettségeinknek. ■ Hit és hazaszeretet FELMÉRÉS Dr. Nagy Sándor megnyitóbeszédében utalt a COMMITMENT Pedagógiai Intézet felmérésére. Az országos felmérés a 11. évfolyamos korosztálykörében vizsgálta, hogy az iskola milyen mértékben segít a diákok értékrendjének kialakításában, személyiségük fejlesztésében. A vizsgálat megállapítja: a nevelés szerepének erősítése pedagógiai és oktatáspolitikai szempontból is az egyik legsürgetőbb feladat A hagyományos értékkategóriák közül e korosztály az utolsó helyekre sorolta a hazaszeretetei, a szolidaritást, a hit és a példaképek jelentőségét Kiváló pedagógusok elismerése díj Három kitüntetett Bács-Kiskun megyéből Isten nélkül nem lennék lelkész ige „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, ő munkálkodik” Az egyházkerület közgyűlésének döntése alapján négy pedagógus vehet át díjat a mai napon. A Bács megyei református oktatási intézményekben végzett pedagógiai munkát minősíti, hogy a négy díjazott közül ketten Kecskeméten, egyikük Kiskunhalason tanít. Tizenöt éves nevelői és tízéves igazgatói munkája elismeréseképpen Lorántffy Zsuzsan- na-díjat vehet át dr. Kodácsy Jánosné, a kecskeméti Református Kollégium Internátusának igazgatója. 1992 óta dolgozik az intézményben, 1995 óta annak vezetőjeként. Munkáját dicséri, hogy a 12-14 éves korukban még néha pityergő tanulók gimnáziumi tanulmányaik befejezésével sokszor sírva hagyják el az intézményt Megtapasztalták: az igazgatónő anyai szeretettel, ám apai szigorral tanítja, neveli a fiatalokat. Benda Kálmán-díjban részesíti a közgyűlés Hámori Zoltán- nét, aki az 1994-ben újraindított kecskeméti Református Általános Iskola egyik első tanítójaként jelentős szerepet játszott az intézmény szakmai és pedagógiai munkájának megalapozásában. A kiváló pedagógus felkészültségét általános elismerés övezi mind a kollégák, mind a szülők részéről. Szintén Benda Kálmán-díjat vehet át Osváth Emese Márta, a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium matematikatanára. Diplomáját Kolozsváron, a Babes-Bolyai Egyetemen szerezte. Igen jó szakmai és pedagógiai felkészültségű tanárnak ismerik, aki szereti a tanítást és a gyerekeket. Differenciált követelményrendszerével a jó képességű diákok kitűnő eredményei mellett a gyengébb tanulókba is átplántálja a matematika szeretetét. A Benda Kálmán-díj harmadik új tulajdonosa Asztalos Gábomé, a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium tanára, aki az egyházi iskolák újraindításakor kapta az elhívást a tanítói szolgálatra. ■ Balázs Hajnalka tegnap óta a szentkirályi református egyházközség lelkésze. Selmeczi István- Miért választotta ezt az élethivatást? - kérdeztük a 25 évesen felszentelt lelkésztől.- 15 éves koromban Lyme- kórt diagnosztizáltak nálam. Fél évig tartott a felépülésem. Betegségem idején Isten segítségével vettem észre az alagút végén a reménysugarat. A fény egyre jobban világított, így segített hozzá a gyógyuláshoz. Családom és férjem támogatott, remélem, ha nyolc hónapos kisfiam, Hunor felnő, ő is büszke lesz rám.- Isten a lelkészi hivatás kiválasztásában is közreműködött?- Természetesen. A végleges döntésem, azon az emlékezetes napon született meg, amikor kezembe került a lelkészemtől kapott, régi toliam és a rajta lévő ige, „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, majd ő munkálkodik.”- Milyen lelkész szeretne lenni?- Olyan, akinek egyik legfontosabb feladata az emberek iránti önzetlen szeretet. Aki szívvel, lélekkel végzi munkáját Felszentelések NOVEMBER 16-ÁN felszentelt lelkészek: Balázs Hajnalka (Szentkirály), Bereczky Örs (Budapest, Pozsonyi út), Csenki András (Budapest, Zugló), Fodor Ákosné (Vajszló), Hajdú Szabolcs Koppány (Lovasberény), Király János (Ráckeve), Nagy János (Dunaha- raszti), Pál Tamásné (Kaj- dacs), Pataki András (Budapest, Városligeti fasor), Péterfjy György (Budaörs), Simon Emil (Budapest, Kőbánya). J