Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-11 / 264. szám
FONTOS lehet! Grátisz 5. oldal REKLÁMKIADVÁNYOK ■ DOBOZOK • CÍMKÉK Kecskemét, Végvár u. 71. - Tel: 76/501-257 EjTTaiMnfo@prinÖ000^iu^_^ji««w>prmt2^000ihu> Kulturális hétvégé a fuvarosban Komolyzenei programok novemberben és decemberben is az OTP Travellel Nagy sikerrel fut a Művészetek Palotája, a Szépművészeti Múzeum és az OTP Travel „Nyolc hétvége a kultúra jegyében Budapesten” elnevezésű programja. A rendezvénysorozat éppen a felénél tart, az érdeklődők még november 18-án és 25-én, valamint december 2-án és 16-án vehetnek részt a kulturális programokon. Szombat délutánonként az első állomás a Művészetek Palotája, ahol a vendégeket körbevezetik a Házban, az érdeklődők megnézhetik a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum kiállításait. Az est háromfogásos vacsorával folytatódik, majd a Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem vagy a Fesztivál Színház egy előadásával zárul. Vasárnap délelőtt a résztvevők a Szépművészeti Múzeumban tehetnek egy izgalmas múzeumi sétát. A Liszt-ünnepek nyitóhangversenye Aki a november 18-i hétvégére nevez be, jeles esemény szem- és fültanúja lehet, ez a koncert ugyanis a Budapesti Liszt-ünnepek nyitó- hangversenye. Az esten Saint- Säens orgonaversenye mellett Liszt Esztergomi miséje hangzik el a Győri Filharmonikus Zenekar, a Szlovák Filharmónia Kórusának közreműködésével. A szólisták Hajnóczy Júlia, Mester Viktória, Gulyás Dénes, Kovács István és Zászkaliczky Ágnes lesznek, vezényel: Med- veczky Ádám. A misét Liszt Ferenc az esztergomi bazilika 1856-os felszentelésére komponálta. Ránki Dezső -zongoraest Az ünnepi Liszt-sorozatban, november 25-én a világhírű magyar pianista, Ránki Dezső ad zongoraestet. Csupa olyan mű hangzik el, amelynek nemcsak technikai követelményei, hanem értelmezése is érett előadót kíván. Ránki, az elmélyült- ségéről, intellektuális és technikai felkészültségéről ismert zongora- művész ideális tolmácsolója ezeknek a csodálatos kompozícióknak. 2006. november 18. műsornaptára: Esztergomi mise - Liszt Győri és a Szlovák Filharmonikusok 2006. november 25. műsornaptára: Fókuszban a H-moll szonáta - Liszt Ránki Dezső 2006. december 2. műsornaptára: Requiem - Mozart, M.Haydn halotti miséje Orfeo zenekar és a Purcell kórus 2006 december 16. műsornaptára: Dupré és Guilmant szimfonikus orgonaművei Fassang László és a Danubia Szimfonikus zenekar Purcell kórus és Orfeo zenekar A Mozart-év fináléjában, december 2-án a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar Vashegyi György vezényletével különösen érdekes műsort ad a hangversenyteremben. Michael Haydn Requiemjét szólaltatják meg, majd a tanítvány, Mozart halotti miséje is elhangzik. Mint közismert, Mozart nem fejezte be alkotását, özvegye többeket fölkért a mű befejezésére a vázlatok alapján. Itt Richard Maunder zenetörténész korunkbeli rekonstrukciójának magyarországi bemutatójára kerül sor. Karácsonyi dallamok A Művészetek Palotája új hangversenyorgonáján december 16-án Fassang László mutatja meg, milyen hangzások csalogathatok ki a hangszerek királynőjéből. A karácsonyhoz közeledve, népszerű karácsonyi témákra komponált orgonaátiratok és improvizációk hangzanak el, Az esten a Danubia Szimfonikus Zenekar működik közre. Igor Caretti vezényletével. Egészség és utazás egy helyen Érje utol a nyarat, pihenjen ősszel és télen is! Emellett az sem árt, ha az egészségével és a pénztárcájával is törődik. Az idei Hóshow SPA- és Wellnes-kiállítás ideje alatt meghosszabított szombati nyitvatartással a lent felsorolt bombasztikus kedvezményekkel várjuk utasainkat. A november 8-13. között utat foglók az alábbi kedvezményekben részesülhetnek: Madeira, Zanzibár, Dél-Afrika, Namíbia, Mauritius, Thaiföld, Maid ív-szigetek: fejenként 15.000 Ft 100 ezer forint feletti síutaknál foglalásonként 8.000 Ft 100 alattiaknál pedig 4.000 ft Ezenkívül újdonság, hogy a vásár ideje alatti Bombasztikus kedvezmények az egyéb kedvezményekkel is összevonhatók (például: Bizalom bonusz, Nászutas kedvezmény). Legfrissebb szilveszteri ajánlataink között szerepel Mallorca 2006. 12. 2&h indulással 4 éj, repülővel már 89.900 R/fő ártól. Málta 2006. 12. 28-i indulás 5 éj már 79.700 R/fő-től. Mindkét úticélon magyar nyelvű idegenvezető várja vendégeinket és természetesen a fakultatív kirándulások sem maradhatnak el. De nem csak ezért érdemes a Neckermannt választani. A egyéb érvekről a kecskeméti iroda vezetője számolt be: - Katalógusainkban a repülős-, autós-és buszos kirándulások mellett a belföldi ajánlatok is közkedveltek. Télen pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a wellness szállodák. Természetesen hazai kínálatunkra beválthatóak az üdülési csekkek. Ezeken felül a Neckermann osztrák és német ajánlatai is megrendelhetőek irodánkban. Azok is betérhetnek hozzánk, akik repülőjegyet vennének, akár fapados járatokra is. Biztosítások kötésében is profik vagyunk, több társaság közül mindig a legoptimálisabb lehetőséget ajánlva az utasoknak. - mondta Pásthy Lívia, aki fontosnak tartja saját és kollegái tapasztalatait is: - A szakmai képzettségeken túl mindannyian sok éve dolgozunk a Neckerman- nál. Amikor tapasztalatokról beszélek, akkor nemcsak az egyébként nagyon fontos tárgyi tudásunkra, hanem jól hasznosítható gyakorlati ismereteinkre is gondolok. Neckermann Utazási Iroda Kecskemét, Szabadság tér 5/a • Tel.: 76/505-244 kecskemet@neckermann.hu • www.neckermann.hu Utazási Iroda el kínálatából: •Advent BÉCSBEN december 02-án és 16-án (luxusbusszal, idegenvezetéssel): 7.900 Ft/fő •Szilveszter ERDÉLYBEN december 29. - 2007. január 02-ig (Gyulafehérvár, Nagyszeben, Sepsiszentgyörgy, Zágon, Kovászna, Brassó) (luxusbusszal, kétágyas, fürdőszobás szállodai elhelyezéssel, félpanzióval, szilveszteri vacsorával, műsorral, élőzenével, kirándulásokkal, idegenvezetéssel, egy színház látogatással): 65.000 Ft/fő •Karnevál VELENCÉBEN 2007. február 9-11-ig és 16-18-ig (luxusbusszal, szállással, idegenvezetéssel): 23.500 Ft/fő A 2007-re tervezett programfüzetünk február elején jelenik meg. Szervezés alatt a V.Ber-bál, időpontja: 2007. március 03. Bővebb információ: V.Ber-Travel, Kecskemét, Kőhíd u. 13. alatt _______személyesen, vagy a 76/480-269-es telefonon. 831530 Ét el specialitásokkal liba és hal tálakkal várjuk kedves vendégeinket! Kerekegyháza, Búhegy 40. 76/710-319,70/614-2919 Vasárnaponként is! 5 A Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (LET) 06-80/50-55-11' szerda, péntek, szombat este 6 órától másnap reggel 6 óráig hívható. *AT-com átal támogatott, ingyenesen hívható szám. A kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium (5000 Kecskemét, Nyíri út 32.)- OM 027995- az alábbi képzéseket indítja. Iskolarendszeren kívüli képzés keretében Nyilv. szám: 03-0154-05 Akkreditációs szám: 0610 2006. november hónapban • szakács • pincér • cukrász • vendéglátó eladó • vendéglátó vállalkozó Jelentkezési határidő: a hirdetés megjelenésétől Tájékoztatás és jelentkezési lap az iskola titkárságán kérhető: 76/485-311 Egyéni hallgatók részére kamatmentes részletfizetési kedvezményt biztosítunk. SZJA-ból a tandíj 30%-a visszaigényelhető. A képzéseket a Munkaügyi Központ támogatja. A külföldben bízik az OTP Az OTP Bank korábbi külföldi vásárlásai ellensúlyozhatják a megszorító intézkedések és az erősödő verseny profit- és állománynö- vekedés-fékező hatását - mutatott rá Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke egy konferencián. Spéder szerint Ukrajnában 2009-ig 76 százalékos átlagos éves növekedés várható a lakossági hitelek területén, míg Oroszországban ugyanez a mutató 52 százalék. (VG) Sikeres HenkeMiegyedév Kilenc százalékkal, 217 millió euróra nőtt a Henkel német háztartás-vegyipari csoport harmadik negyedéves eredménye. Az árbevétel 3,8 százalékkal, 3,26 millió euróra bővült. A sikeres negyedév nagyrészt a Nyugat-Európában elért teljesítménynek s az új, innovatív termékek piaci bevezetésének köszönhető - mondta Ulrich Lehner, a cég igazgatóságának elnöke. (VG) 11528/ EURES INFORMÁCIÓS NAPOK MOZ1a'4c \ I ÁFSZ Angliai munkavállalás 2006. december 4-5., 9.00-15.00 óra Tanulmányi Információs Központ (6722 Szeged, Ady tér 10.) A konzultáció témái:- munkakeresés módja,- munkaszerződés,- munkáltatók elvárásai,- konkrét álláslehetőségek. A témákról angol foglalkoztatási szakember tart előadást és konzultációt. Az előadás nyelve angol, ezért csak angolul beszélők jelentkezését várjuk! Részvétel előzetes jelentkezés alapján! Információ: Járai Ildikó EURES tanácsadó Csongrád Megyei Munkaügyi Központ 62/561-579 vagy jaraii@lab.hu Egyre többen váltanak biztosítót az interneten Az idén várhatóan mintegy félmillió hazai autós dönt úgy, hogy leváltja kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), 35 százalékuk pedig már az interneten keresztül, online alkuszt igénybe véve köti meg új szerződését hangzott el a héten a Netrisk.hu tájékoztatóján. A világháló jelentőségét a biztosítók is egyre inkább felismerik, hiszen a november elején indult kampányban már nyolc cég nyújt (5-30 százalékos) kedvezményt a weben keresztül szerződőknek - közölte Haraszti Zsolt ügyvezető igazgató. A társaság közreműködésével tavaly 60 ezren választottak új kgfb-t, az idén a tervek szerint az ügyfelek száma eléri a 80 ezret, ezzel az online-piacon 50 százalék körüli részesedésük lesz. A helyzetet nehezíti, hogy november másodikén, az új tarifák megjelenésekor szerver-túlterheléses támadás érte a vállalat rendszerét, emiatt a legnagyobb forgalmú napon nem tudták kiszolgálni az ügyfeleket. A cég a tavalyi 185 millió után az idén 420, jövőre 550 millió forintos bevételt vár. (VG) SX4, SWIFT, IGNIS SZALON-AUTÓK 10-15% KEDVEZMÉNNYEL Gr 3 SUZUKI A Garancia WWW. suzukibarta. hu WWW. suzukilicit.hu BEFIZETÉS NÉLKÜL ELVIHETŐK!* ROKKANTUTALVÁNY-BESZÁMÍTÁS EMELT ÁRON! ?T920zQQŰLET 4 4 4, 2.250.000 FT-TOL* (15 db féléves,tGLX, klím.ís Ignis és Swift ) TÉLIGUMI-AKCIÓ! MOST KETTŐT FIZET, NEGYET VIHET!** WWW.| .TTL.: 20/96-13-499,, ÓRIÁSI HASZNÁLTAUTÓ-KÍNÁLAT, \20/489-99-96, 9.900 FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL! * A készlet erejéig. A részletek felől érdeklődjön szalonunkban! ** Használt Ignis vásárlása esetén. KERESSÉK, HÍVJÁK A SUZUKI BARTÁT, l A LEGJOBB AJÁNLATOT TŐLÜNKJCMJÁKli SZEKSZARD, Selyem ut 3., az 56-os út bevezető szakaszánál (a Van de Velde mellett) • T.: 74/415-611, 74/511-989, 74/528-911, 74/415-051,20/212-37-62 Régi szalon: 74/511 -828 • E-mail: sozuki-szekszard@sozukibarta.ho PAKS, 6-os főúti telephely: T.: 75/511-300, 20/96-13-499 • Tolnai út 17.1: 75/519-060...66, 20/489-99-96 • Szerviz: 75/519-067 • Fax: 75/519-068 • E-mail: barta200@t-online.hu 4