Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-11 / 264. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. NOVEMBER 11., SZOMBAT MEGYEI KP Baja MÉZES Hatodik alkalommal szervezték meg a Bácskai Mézes Napok rendezvénysorozatát a bajai méhészek. Ma és holnap mézvásárt, -kóstolót, méhészeti tanácskozást, számos kiállítást tartanak a József Attila Művelődési Központban. Délelőtt fél tízkor látványos felvonuláson mutatkozik be négy hazai mézlovag- rend. Ezután kerítenek sort a Kárpát-medencei méhésztalálkozóra, mézkirálynőt választanak, új mézlovagokat avatnak, és méhészbált is tartanak a rangosnak ígérkező fesztiválon. (K. L.) JÓGA Minden csütörtökön este hat órától stresszoldó, test- és lélekerősítő tornával egybekötött ingyenes jógafoglalkozást tartanak a művelődési otthonban. (Sz. A.) Hercegszántó kártya A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik a megyei egyéni ultibajnokságot. Az elmúlt években Kunszentmiklós, illetve Kalocsa adott otthont e vetélkedésnek, idén Hercegszántó lesz a házigazda. Az összecsapásra egy hét múlva, november 18-án, 9 órától kerül sor a helyi ultiklubban. Nevezni a helyszínen lehet majd a rendezvény főszervezőjénél, Vélin Marínnál (T. G.) , Nagykőrös közmeghallgatás A választópolgárok is szót kapnak a képviselő-testület jövő csütörtöki ülésén. A közmeghallgatás reggel 9 órakor kezdődik az Arany János Művelődési Központban. (M. J.) Paks / Bács-Kískiio atom a sérült fűtőelemek eltávolítása rendben és biztonságban folyik - hangzott el az atomerőműben az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának kihelyezett ülésén a héten. A grémium az üzemidőhosszabbításról is tájékoztatást kapott Kovács József vezérigazgatótól. A képviselők megnézhették az 1-es és 2-es blokk reaktorcsarnokában folyó munkákat, és hogy hol tart a sérült üzemanyagkazetták eltávolítása. (P. H.) Tíszakécske IDŐHIDAK A hetvenéves Bardócz Lajos grafikus- művész alkotásaiból nyílik kiállítás mához egy hétre, szombaton délután négy órakor az Arany János Művelődési Központ emeleti termében. Az erdélyi származású alkotó Időhidak című, évfordulós tárlatát Lóránd Klára muzeológus nyitja meg. Közreműködik Bagi Edit (Sz. A.) VELEMENY KIRÁLY FERENC dandártábornokkal (balról) érkezett tegnap szerkesztőségünkbe KASSAI LÁSZLÓ alezredes. A vendégeket GAZSÓ LÁSZLÓ (középen) igazgató főszerkesztő fogadta. Becsüli a gyalogos rendőrt kecskémét Az új kapitány legendás zsaruktól tanulta a szakmát Látogatást tett a Petőfi Népe szerkesztőségében tegnap az új kecskeméti rendőrkapitány, dr. Kassai László alezredes. Eddigi pályafutásáról, terveiről, az előtte álló feladatokról beszélgetett a kötetlen találkozón Gazsó László igazgató főszerkesztővel, és a Petőfi Népe vezető munkatársaival. Noszlopy Nagy Miklós Egy új rendőri vezetővel készült interjú egy bekezdése biztos arról szól, hogy polgárbarát rendőrséget akar az illető. Miben különbözik az ön el képzelése másokéhoz képest a polgárbarát rendőrségről?- Például abban, hogy szerintem a rendőr nem attól lesz rendőr, hogy gépkocsival száguldozik a területén. Sokkal többre becsülöm az utcán sétáló, az emberekkel beszélgető rendőrt. Aki eközben tanácsokat ad, tartja a kapcsolatot a polgárőrökkel, az ott dolgozó civil szervezetekkel. Úgy jelenik meg, hogy bizalmukba fogadják az emberek. Miközben szerintem egy rendőr igen is nézzen ki úgy, mint egy rendőr. Ne legyen borostás, és ne feszüljön a zubbony a hasán.- Egy kapitányság munkájában fontos tényezők a számítógépek, a járművek, ám ennél lényegesebb a munkatársi kör. Milyen állományt, milyen vezetőket örököl az elődjétől?- Kubicsek Andrástól korrekt, tisztességes munkát végző, stabil rendőri állományt vettem át. Ez vonatkozik a közép- és felsővezetői körre is. Rendkívül lelkesek. A létszám persze sohasem elég, bármennyi új rendőrt be tudna most fogadni a kecskeméti kapitányság. Ennek ellenére létszámunk azon a tűréshatáron belül van, ami még megfelelőnek mondható.- Nem tart attól, hogy olyan vád ér majd, hogy közelebb áll önhöz a bűnügyi munka, mint a közbiztonsági és a közlekedési terület?- Kétségtelen, hogy több évtizedet töltöttem bűnügyi nyomozóként. Ahol remek parancsnokok, munkatársak, kiváló, kreatív elmék segítették egészen mostanáig a szakmai fejlődésemet. Csak néhány nevet mondanék. Együtt dolgozhattam például Paál Elemérrel, Kubicsek Andrással, Kovács „Bunyós” Ferenccel, Fekete „Schwarz” Józseffel, Kurdics Mihállyal, Vasas Lászlóval. Ennek ellenére egyáltalán nem gondolom, hogy az egyenruhás terület távol állna tőlem. Pont az a szép a bűnügyi munkában, hogy a nyomozások kezdetén az egyenruhás szolgálati területen dolgozókra támaszkodunk. Ők biztosítják a helyszíneket, ők írják össze az első adatokat. Kiváló kapcsolataim voltak, vannak az egyenruhás rendőri állománnyal. Akkor eredményes a rendőri munka, ha a bűnügyes és az egyenruhás kolléga együtt dolgozik. Épp ezért értek egyet azzal, hogy Kecskeméten a széchenyiA megyei főkapitány véleménye Kassairól MIÉRT ESETT A VÁLASZTÁS KaSSOÍ Lászlóra? - kérdeztük dr. Király Ferenc dandártábornokot, a megyei főkapitányságvezetőjét - Hosszú évek során megszerzett, irigylésre méltó rendőri tapasztalat birtokában van Kassai László. Nemcsak szakmai felkészültségével vívta ki a kollégák elismerését, hanem általános műveltségével, emberségé vei, a vele kapcsolatban állók ügyes-bajos dolgainak felvállalásával is. Ezek irányították rá a figyelmet A magánvélemé nyem is az, hogy olyan ember kell egy ilyen beosztásba, akire felnéznek. Ugyanakkora beosztottjai nem rettegnek tőle, hanem elfogadják, tisztelik Ezeknek az elvárásoknak Kassai alezredes tökéletesen megfelel Dr. Kassai László 1958-ban született Kecskeméten 1976-ban Kiskunfélegyházán gépészeti szakközépiskolában érettségizett 1984-ben a kecskeméti kapitányságon őrmesterként kezdte 1990-ben elvégezte a rendőr- tiszti főiskolát 2000-BEN jogi diplomát szerzett 2006. november 8-ától kecskeméti rendőrkapitány Nős, két gyermek apja, Hetényegyházán élnek városi és a műkertvárosi rendőrőrsöket létrehozták. Mert - és itt visszakanyarodnék beszélgetésünk elejéhez - nem autókkal száguldozó, hanem a területen élő, ott dolgozó, gyalogosan közlekedő rendőrökre van szüksége Kecskemétnek. Kézilabdapályákon fújta a sípot FIATALABB KORÁBAN Sportber- kekben is ismerős volt Kassai neve. A félegyházi középiskolában kézilabdázott, majd a Fémmunkás csapatában és Orgoványon is játszott. Később bíróként öltött mezt, és Sché bér Andrással vezetett éveken át kézilabda-mérkőzéseket. RÁKÁSZ JUDIT Nem lesz áremelés! aligha lehet meglepőbb bejelentést tenni mostanában, minthogy valaminek nem emelkedik az ára. Ez a hálás szerep jutott a Kecskemét távfűtéséről gondoskodó Termostar Kft. vezetőinek, amikor hírül adták, hogy egyetlen távfűtéses lakásban se kell többet fizetni a melegért. Utólag igazoltnak érezhetik erőfeszítéseiket azok, akik 1997-ben azért küzdöttek, hogy a város ne adja el a Termostart. Nagy csata volt. Akadtak kérők szép számmal, és az akkori testület jó néhány tagjában meg is volt a hajlandóság, hogy valamelyikükkel megkössék a koncessziós szerződést. Magánkézben jobban működik majd a cég, plusz hoz valamit a város konyhájára - ezzel érveltek. nézzünk KÖRÜL! Több nagyvárosban is olyan cég kezében van a távhőszolgáltatás, melyek hajdan a Termostart is meg akarták szerezni. Ilyen például Szeged, Kiskunfélegyháza és Szolnok. Szegeden 24 százalékos emelésről döntöttek, Kiskunfélegyházán 25 százalékos a lakossági hődíjemelés. Szolnokon november végén tárgyalja a testület a hődíjemelést. A hírek szerint 20 százalék körüli emelést kér a szolgáltató. Miért nem emelt hát a Termostar? Egyrészt mert jól működik a cég: a szabad piacról szerzik be a gázt, a cég négy gázmotor által termelt villamos energiát jó áron értékesítik. És még valami: a Termostar önkormányzati tulajdonú cégként nem profitorientál- tan működik. Vagyis megengedheti magának azt a luxust, hogy kisebb haszonnal működjön annak érdekében, hogy ne kelljen megsarcolnia a fogyasztókat. vajon mennyit fizetnénk a kábeltévéért, ha a város nem adta volna el a Telemo- zi Kft.-t? - ez sajnos költői kérdés marad számunkra. Mint a mesében - elmarad a díjemelés távhő Kecskeméten a négy gázmotor egyelőre megmentette a fogyasztókat Folytatás az 1. oldalról. Erre Halason is szükség lett volna, hiszen az augusztusi gázáremelés miatt emelkedtek a Halas Távhő Kft. költségei is. A képviselő-testület ugyanakkor a választások előtt „már nem”, azóta pedig „még nem” tárgyalta a vonatkozó előterjesztést. Megtehette, hiszen magántulajdonú szolgáltatóról van szó. A több mint 1200 lakást ellátó Halas Távhő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az elmaradt díjemelés a fűtési idényben havonta több mint egymillió forintos pluszterhet jelent számukra. Balázs János úgy látja: ha a testület november 27-ei ülésén nem szavazza meg az áremeléssel kapcsolatos tervezetet, januárra a cég csőd közeli helyzetbe kerülhet. Mindenestre, áremelés ide vagy oda, a fogyasztók jól jártak: leghamarabb majd csak januárban kell emelt távhődíjat fizetniük. A díjemelés szükséges mértékét a szolgáltató - a lakóközösségek bevonásával - ezekben a napokban határozza meg. Mint megtudtuk: a jelenlegi elképzelések szerint a fűtés alapdíja 80 forinttal, a meleg víz köbméterenkénti ára szintén 80 forinttal, a hődíj pedig - egy átlagos kétszobás lakásra vetítve - 2 ezer forint körüli összeggel emelkedne. Kiskunfélegyházán a szolgáltató cég kezdeményezésére - legutóbbi ülésén - rendelet- módosítással döntött a képviselő-testület a városi távhőszolgáltatás díjainak mintegy 10 százalékos emeléséről. A Dunaújvárosi Hőszolgáltató Kft. még júliusban benyújtotta a távfűtés és a meleg víz hődíjának emelésére vonatkozó igényét az önkormányzatnak, amit a gáz árának jelentős emelkedésével indokolt. A kérelem alapján augusztus elsejétől a lakossági hődíjak 25,2, míg az egyéb fogyasztóké több mint tíz százalékkal emelkedtek volna. A testület augusztusban napirendjére is tűzte a rendeletmódosítást, ám Tancsa János akkor indítványozta: tekintettel arra, hogy a tervezett díjemelésről még nem tájékoztatták a lakossági érdekképviseleteket, ráadásul a nyári hőségben amúgy sem időszerű a fűtésről dönteni, vegyék le a napirendről az előterjesztést. Javaslatát a testület akkor egyhangúlag elfogadta. A félegyházi fűtőművet üzemeltető dunaújvárosi cég évek óta bonyolult képlet alapján számítja ki a távfűtés és a meleg víz hődíjait. MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Tart a távfűtési számlától? Menyhárt istvánné, Kecskemét: - Van hőmennyiségmérőnk, mindig lecsavarjuk a radiátort, ha elmegyünk otthonról. Nem ér sokat, évente általában 20-25 ezer forintot kell utólag fizetnünk. Ha lehetséges volna, már régen saját kazánunk lenne. (G. S.) Németh Beatrix, Kiskunfélegyháza: - Nem tartom drasztikusnak a mostani emelést. Már megkaptuk az első csekket. Úgy láttam, hogy körülbelül 1500 forinttal kell többet fizetnünk. Szerencse, hogy ezt a pluszt még valahogy ki tudjuk gazdálkodni. (H. R.) t l i