Petőfi Népe, 2006. november (61. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-10 / 263. szám

Hosszú-tempók a debreceni rövidpályán úszás A bajaiak négyszeres ifjúsági Európa-bajnoka több számban iß esélyes a dobogóra E hét végén Debrecent ve­szik célba a legjobb ma­gyar úszók. A hajdúsági fő­városban nem holmi pi­hentető őszi termálfürdő­zésre kerül sor, hanem a rövidpályás országos baj­nokságra. A sportesemé­nyen (kezdés naponta 9 órakor) 27 egyesület közel kétszáz úszója indul. Szabó Etelka A mától vasárnapig zajló rövid­pályás úszó országos bajnoksá­got a nemrégen átadott, gyö­nyörűszép debreceni uszodá­ban rendezik. Itt lesz majd 2007-ben a rövidpályás Európa- bajnokság is. Az úszóvilág eló'bb azonban a finn fővárosra, Helsinkire fi­gyel, hiszen december 7. és 10. között ott lesz a 25 méteres me­dencébe kiírt kontinensbajnok­ság. így a hét végi debreceni verseny tulajdonképpen ennek a főpróbájának is tekinthető. Az európai úszóelit legutóbb a nyári, Margitszigeten rende­zett Eb-n mérte össze felkészült­Rövidpályán több a forduló, így Hossszú Katinkának még Jobban kell ügyelnie a lábtempójára. A nyári margitszigeti Eb-n emiatt zárták ki 400 vegyesben. Pass Ferenc, Katinka trénere. ségét. Akkor - joggal - Cseh Lászlótól, Kovács Ágnestől volt hangos a hazai sajtó. A nyári Eb-n indult Hosszú Katinka, a Bajai Vízmű SE kiváló verseny­zője is. Talán olvasóink is emlé­keznek rá, hogy négyszeres if­júsági Európa-bajnok bajai lányt fő számában, a 400 méte­res vegyes úszásban, állítólagos szabálytalan lábtempó miatt a versenybíró kizárta. Ez pedig alapjaiban határozta meg a to­vábbi szereplését. Igaz, a későb­bi számaiban egyéni csúcsot is úszott, a kizárás miatt azonban nem szívesen gondol vissza a szigeti viadalra. Az Eb-t követő nyári néhány hetes pihenő után szeptember közepétől edzőjével, Pass Fe­renccel folytatták a kemény munkát. November elején Balatonfűzfőn edzőtáboroztak a válogatottal.- Katinka milyen formában várja a hét végi viadalt? - kér­deztük Pass Ferencet, a bajai lány klubedzőjét.- Nincs kirobbanó formában, mert az utóbbi hetek edzésein nagy terhelést kapott. Igaz, most nem ez a lényeg. A debre­ceni ob-n való részvételt egy fel­készülési állomásnak tekintjük.- MUyen számokban áll rajt­hoz tanítványa?- Többek között a 200 és a 400 méter vegyesen, 200 mel­len, 100 háton és 200 méter gyorson is. Kemény munkából megyünk neki a versenynek, így különösen jó időeredmény elérését nem tűztük ki. Az per­sze így is elvárás, hogy a fő szá­maiban dobogón végezzen vagy, ha tud, győzzön.- Mi a következő hetek prog­ramja?- Egy hónap múlva Katinka indul a helsinki rövidpályás Eb- n, majd rá egy hétre újabb ver­senyen vesz részt Budapesten. Utóbbi tulajdonképpen váloga­tó lesz a jövő márciusi, Mel- bourne-ben sorra kerülő felnőtt világbajnokságra. Azon a cik­lus záró versenyen olyan időt kell úsznia, amellyel a világ- ranglistán az első tíz közé ke­rülhet. A 400 vegyesen például 4:42 körüli időeredményt.- A nyári Eb-n történt kizárást kiheverte már?- Már nem is beszélünk róla. Csak olyan szinten foglalko­zunk az esettel, hogy a hiba vagy annak a lehetősége még egyszer elő ne forduljon. Nem szeretnénk okot adni a vitára: szabályos volt-e tanítványom mellúszó lábtempója vagy sem? Próbálunk előre tekinteni, a fő cél a jövő évi vb-részvétel. A kapitány több országos csúcsban reménykedik Kiss László szövetségi kapitá­nya elmondta: „Az új debreceni uszoda kiváló adottságú. Bí­zom benne, hogy a hétvégi ver­senyen több országos csúcs is születik. Kovács Ágnesen kívül a teljes hazai élmezőny rajtkő­re állt Az utóbbi időben keve­set mutató Gyúrta Dániel szá­mára különösen fontos a via­dal. Ha ezúttal sem nyújt érté­kelhetőt, kikerülhet a keretből. ’ % Máról • expressz ALUT veszek 470 Ft/kg, vörösrezet 1.050 Ft/kg, sárgarezet 610 Ft/kg, saválló (KO)-t 430 Ft/kg. Érdeklődni: 20/566-1388. ——-----------------------------------------------------------*769783* BIANCA gyökeres vesszőt vennék 20/490-3702---------- *804286* a Cukorrépa eladó. 20/220-9925.------------------------------------------------------------------*804247 • a Eladó 20 db választási malac és 4 db tf-es koca. 30/9833-606. ................................................................... -804206* FI AT Duna D.S. 1,7D, 17 éves, 1,5 éves műsza­kival, jó állapotban, sürgősen eladó. Ár: 260 E Ft, 78/413-552, 30/401-6892.------------------------------------------------------------------*803570* GYÖKERES bodzavessző eladó. 20/5722-740.--------------------,--------------------------------------------*804239* IV EC0 '92. évj, 3,51 eladó. 20/470-8267.------------------------------------------------------------------*804201* a J obbos-balos takaró eke és cserszegi gyöke­res vessző eladó. 20/316-1514.-------------------------------------------- *804251* KA DAFALVÁN, Tövis utca folytatásában 3000 m2-es telkek építési engedéllyel eladók. 20/9459-556.------------------------------------------------------------------*771635* COQ. N ELR. pénzváltó Kecskemét. Dobó krt. 8. (Centrál Passage üztetház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás | EUR 258.0000 264.0000 j USD 200.0000 207.0000 i GBP 384.0000 396.0000 ; CHF 161.0000 166.0000 SKK 6.9000 7.4500 , Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: november 9. Napközbeni árkorrekció lehetséges! | Tel.: 76/418-884. Nyitva mindennap: 8-21 óráig, j! Az AGIOSZ Oktatási Központ Targoncavezető, Könnyűgépkezelő, Nehézgép tanfolyamot indít . 2006. november 24’ Kecskeméten (Kisdobos u. 1/a) A tanfolyam költségének a 60-80%-át a Magvar Állam és az Európai Szociális Alap finanszírozhatja! Elérhetőségeink: tel/fax: 76/450-478, 30/9422-111, web:www.agiosz.hu e-mail: agiosz@hu.inter.net Címünk: 6000 Kecskemét, Kisdobos u. 1/A (Bajnok u.) Részletfizetési kedvezményt biztosítunk! 0kév:06-0ii6-02 g KISKUNMAJSÁN, a gyógyfürdőhöz közeli zárt­kertben 2,5 kh összefüggő terület eladó. Villany van. T.: 77/481-632. —‘--------------------------------------------------------------*66000* KA NL0TT sertés eladó. T.: 70/239-0642 KUKORICA tört szem szállítva. 70/2560-510.------------------------------------------------------------------*804176* a Lada Niva 1,7 B+G, 2000 évj. eladó. 30/4130-288.------------------------------------------------------------------------*804185* MA LACOK 18-20 kg-osak eladók. 20/391-2476.------------------------------------------------------------------ ‘803591* a Mazda platós tgk. 8 éves és bulgár 2,2 m széles talajmaró eladó. 30/415-1608.------------------------------------------------------------— *803610* MT Z 82-es, '95-ös eladó. Érdeklődni: 20/532- 0611.------------------------_ --------------------—*804203* OPE LAstra kombi '03.1.7 DTI20/9181-929.------------------------------------------------------------------*803669* OPELAstra '97.11. havi, benzin-gáz friss műsza­kival, hitelre 0%: 699.000 Ft, 70/500-9427.-----------------------------------------------------------------*804045* ROSSZ akkumulátort, villanymotórt, hegesztő- trafót, dinamót veszek. 20/267-9695. Akció a Szil-Coop összes üzletében 2006. november 8-14-ig Friss tyúk 349,-Ft/kg Csirkemáj (fagyasztott), 1 kg 299,-Ft/kg Sertésmáj 319,-Ft/kg Kolbászhús 649,-Ft/kg Füstölt, főtt császárszalonna 929,-Ft/kg Füstölt, főtt tarja 1159,-Ft/kg Gombás Pipifasírt, 0,5 kg (Sága) 299,-Ft/db Polytasakos tej, 1 I, 2.8% 129,-Ft/db Szil-Coop kenyér, 1 kg 129,-Ft/db Félfogós liszt, 1 kg-os (Hajdú) 85,-Ft/db Pepsi, 2 l-es, PÉT 259,-Ft/db Galaxy gyerekpezsgő, 0,75 I (málna) 129,-Ft/db Rocky dobozos sör, 0,5 I 109,-Ft/db Clin citrus ablaktisztító, 500 ml, szórófejes 359,-Ft/db Quanto öblítő, 750 ml, 7 illat 279,-Ft/db Dosia mosópor, 2,5 kg+33% 1299,-Ft/db Galileo gőzölős vasaló, 1200 W 1999,-Ft/db Qvjteíl'J Találkozzunk mindennap! RS-09 motorhibásan eladó. Érdeklődni: 70/4591-789.-------- ---------------- -------------------*804146* SK ODA Felicia kombi ’99. 1.3. Érdeklődni: : 20/9181-929.-----------------------------------------r------------------------*803669* T2-E S Transporter 1.6D ’89. 70/363-9897.------------------------------------------------------------------*804288* TOLNA megyében 9.3 ha teraszos szántó szőlő- kvótával és 3.8 ha gyep eladó. Érdeklődni: 20/9825-415------------------------------------------------------------------*803880* NE HAGYJA KI! SkodaFabia légzsákkal, ABS-szel, lopásgátlóval O Ft - befizetéssel 24 990 Ft- havonta A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! THM: 7,V*>. Kombinált átlajjFogyautis: 'ÍOOkin. CO.,-W6ot$4tís: IS1-262 g/kro. A képen extra Mse*«*Its*gö mode# tétfMtOt Az tköA 2006.11 JO,-fg vagy a kéíriet erejéig érvényes. Az Ön Skoda márkakereskedője: AflaxX Autó - Gondtalan autózás 6000 Kecskemét, Szent László krt. 29. Tel: 06 76/503-900

Next

/
Thumbnails
Contents