Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-04 / 233. szám
14 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 4., SZERDA 1 GYASZH1R Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiunk ifj. NAGY ISTVÁN életének 35. évében, türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegsége után elhunyt. Temetése 2006. október 9-én (hétfőn), délután 15 órakor lesz Kiskunhalason, a római katolikus temetőben. A gyászoló család. Kiskunhalas. GYÁSZHIR ■ EMLÉKEZÉS V 4 Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen, drága lelked nyugodjon bekében!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. B. KISS JÁNOSNÉ Laczy Sarolta Szentkirály, Kossuth L. u. 51. szám alatti lakos, életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 6- án, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Fájó szívvel emlékezünk GÁSPÁR PÉTERNÉ sz. Bozár Etelka halálának 1. évfordulóján. Emlékező szentmisét 2006. október 13-án, 8.30 órakor tartunk a Barátok (Szent Miklós) M templomában. Szerető családja. EMLEKEZES 1 NAGY TIBOR halálának 3. évfodulóján soha el nem múló szeretettel gondolunk rád. Édesapád, édesanyád, testvéred: Andrea, Tamás és Tamáska. EMLÉKEZZÜNK GYASZfflRDETESET, KÖSZÖNET- NYILVÁNÍTÁSÁT ES EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe KECSKEMÉTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉS FEL VEVŐ HELYEIN. Széchenyi krt. 29. Tel: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság térés a Kátéin tér sarka: LAPsarok) Tel.: 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818 Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPpont) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. TeL/fax: 76/416-180 Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71 /A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében T: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Beh’árosi iroda: Csongrádi u. 3. T : 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T: 76/504-947 Ä szamnktÉ adjuk! Petőfi Népe "Istennek köszönjük, hogy a miénk volt és az is maradt, mert aki szeretettel szivünkben tovább él, az nem halt meg, csak távol van." ANDROVICZ ISTVANNE Kovács Ilonára a legaranyosabb édesanyára, feleségre, nagymamára, aki 5 éve távol van tőlünk. Emlékezik rá: Leánya, férje, ve je, unokái. GYASZHÍR t Isten akaratába beletörődve, megrendültén tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁNÓ SÁNDOR közgazda, oki. könyvvizsgáló szerető szíve életének 67. évében megszűnt dobogni. Drága halottunk temetése 2006. október 6-án (pénteken), 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2006. október 7-én, 8.30-kor a Piarista templomban mutatjuk be. ________________________________________________________A gyászoló család. gy ászhír Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ROMANCSIK MIHÁLYNÉ Kolozsvári Mária Kecskemét, Cédulaház u. 13. sz. alatti lakos, 48 éves korában, hirtelen elhunyt. Temetése 2006. október 6-án, 11 óra 45 perckor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHÍR KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik SZABLICS ISTVÁN Temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. "Tiéd a csend a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PADAR JÓZSEF volt férfi fodrász, nyárlőrinci lakos, 58. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben 2006.10.01-jén elhunyt. Temetése 2006.10.05-én, 10 órakor lesz a nyárlőrinci temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 70/947-9194. ,-------------------.---------------------------------------------------*791620* BA JA, Duna utcai kétszobás lakás eladó. Ár: 6 M Ft, 20/218-6116 délelőtt.----------------------------------------------------*--------7932228 B allószögön, a Bem u.-ban közművesített saroktelek eladó. 76/427-215.------------------------------------------------------------------------*793240* KMÉT, belvárosban, Csaba utcában dupla garázs eladó: 3,34 M Ft + Áfa, 30/963-18-43.------------------------------------------------------------------------*793361* KMÉT, belvárosi, 141 m2-es, új építésű, igényes üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Ár: 29,4 M Ft + Áfa. 30/963-18-43.--------------------------------------------------------------------—*793361* KM ÉT, belvárosi, 210 m2-es, új építésű, igényes üzlethelyiség eladó vagy kiadó. Ár: 49 M Ft + Áfa. 30/963-18-43. KMÉT, belvárosi, 70 m!-es, új építésű iroda eladó. Ár: 12,5 M Ft + Áfa. 30/963-18-43 Kecskeméten, a Kisfaludy-Házban Hadi# egy db 90 m2-es reprezentatív kialakítású helyiség üzletnek vagy irodának. Érdeklődni a 30/9685-016- as | telefonszámon lehet. S ELADÓ működő 300 m!-es üzlet- és raktárhelyiség Kecskemét belvárosában. Ár: 34 M Ft, 20/573-6942.-----------------------------------------------------------------------*793247* KE CSKEMÉT belvárosában eladó 115 m2-_es raktárhelyiség telephellyé nyilvánítással. Ár: 12 M Ft, 20/573-6942.------------------------------------------------------------------------*793247* 8 Kmét, Dózsa Gy. úton 84 m2-es, 2+2 félszobás, felújított lakás eladó. 70/339-7093.----------------------------------------------------------------------*793236* KM ÉT, Árok u-i polgárház eladó.30/9457-002------------------------------------------------------------------------*790151* Kecskemét Tel evíziója / / 3\IW A KTV új száma: 570-440 2006, október 4,.x szerda:, 17:00 HTV: Gyógyulj velünk! 17:30 ANNO ... A KTV archívumából 18:00 Sportmagazin ism. 18:45 Háttér 19:00 Hírős Hírek 19:30 Sajtópáholy a megválasztott polgármesterrel 20:00 Karrierpercek ism. 20:10 Hírős Hírek ism. 20.30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Szabadulás azÉdenből- amerikai filmdráma 23:00 Hírős Hírek + Háttér ism. 23:30 Sajtópáholy a megválasztott polgármesterrel 00.00-7.00 Képújság - benne óránként a Hírős Hírek ismétlése KÜLFÖLDIEK vagy IGÉNYESEK részére régi ház (78 m!, közp.fűtés), 403 négyszögöles, igényesen parkosított, fenyveserdő alatt, Tőserdőtől 1,5 km-re, Kapásfaluban eladó. Mellette építési telek is eladó. „A nyugalom és a csend szigete." Együttesár: 8)7 M Ft. Érdeklődni: 20/9326-852.------------------------------------------------------------------------*66000* KISKUNFÉLEGYHÁZA város központjában 3 szobás teljesen lekerített belső házrész melléképületekkel eladó, vagy több fő részére albérletbe kiadó. Érd.: 06-30/857-8664, vagy 30/506-59-65.----------------------------------------------------------------------*791855* KM ÉT, műkertvárosi I. em.-i, 47 m2-es lakás eladó. 70/338-2602.------------------------------------------------------------------------*793212* 8 Kmét, széchenyivárosi 2 szobás III. em, konvektoros lakás eladó: 8 M Ft, 30/397- 1580--------------------------------------------------------------------—*793228* KMÉTEN, a Malom mellett 40 m2-es üzlethelyiség eladó. Ár: 20 M Ft, 20/9153-563, •793247* KMÉTEN, Botond utcában 1.5 szobás lakás eladó. Ár: 7,6 M Ft Tel.: 30/494-6348------------------------'----------------------------------------------*793203* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904.-----------------------------------------------------------------—*791631* NYARALÓ eladó (klíma, elektromos kapu, fedett kerti kiülő...) felújítva, szép könyezetben: 8,9 M Ft, 30/656-1781.----------------------------------------------------------------------*791991* NY ÁRLŐRINC után 800 négyszögöl parkosított területen 2 különálló családi ház (fatüzelésű) eladó. Érd.: 20/574-3834.-----------------;--------------------i----------------------------—*791755* PI ACKÉPES ingatlanokat keresünk megvételre! 06-1/225-1905.-----------------------------------------------------1--------------—*791642* SZ AKMÁR0N 3 szobás, felújított, összkomfortos családi ház eladó. 30/5996-414.------------------------------------------------------------------------*793264* 8Tabdi, Tapodi düllöben ház eladó. 20/3521-747.------------------------------------------------------------------------*793307* TATAHÁZÁN családi ház eladó. Érdeklődni: 20/563-8549.-----------------------------------------------------------------------*793295* 8 Tiszaalpáron 3 szobás ingatlan, víz, villany, gáz, telefon, teljesen felújított eladó vagy elcserélhető. 20/383-6031.--------------- *793297* KM ÉT, vacsiközi 10 lakásos társasházban eladó újszerű, 42,7 m2-es 1 szoba + amerikai konyhás, I. em-i lakás. Ár: 10,9 M Ft + 1 M Ft garázs. 30/663-82-03.-----------------------------------------------------------------------*793381* KM ÉT, vacsiközi 1304 m2-es telek eladó 30%- os beépíthetőséggel. Ár: 12,9 M Ft, 30/963- 18-43. BÉRLEMÉNY 8 Tiszaalpáron jól bevezetett üzlethelyiség kiadó. 30/573-3750, 76/421-545. Hirdető partnereink írásos engedélye nélkül a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékeiben megjelentetett hirdetések utánközlése más sajtótermékekben tilos. ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT Vacsi közi 4 szoba+nappali felújított, dupla garázsos sorházi lakás november 1-től kiadó: 130 E Ft. 1:20/9289-349. ■--------------------------------------------------------*66000* KECSKEMÉT, Árpád krt.-i egyszobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 16 óra után, hétvégén egész nap 06-30/299-3529.--------- *793272* 8 Ke cskemét Petőfi S, u. 2 szobás lakás bútorozatlanul igényesnek kiadó hosszú távra, októbertől beköltözhető: 45 E Ft/hó + rezsi + 1 hó kaució. 06-20/4537-055.-----------------------------------------------------------------------«787575* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban bútorozott kertes családi ház kiadó. 30/9680-552.- — *793308* 8 Kmét, Petőfivárosban bútorozott szoba zuhanyzóval kiadó. 06-20/9372-008.-----------------------------------------------------------------------*793211* KM ÉTEN albérlet kiadó. 30/324-1966.------------------------------------------------------------------------*793366* 8 Kméten belvárosi 1 szobás lakás kiadó. Ár: 30 E Ft/hó+rezsi+kaució. 20/228-2445.------------------------------------------------------------------------*793320* KMÉTEN 1,5 sz. lakás kiadó. 70-338-2602.------------------------------------------------------------------------*793212* 1+2 félszobás, Kmét, belvárosi lakás légkondival, bútorozva kiadó. Tel.: 20/9732-731 JÁRMŰ AUDI A6 2.5 TDI Avant '97. évj. eladó. Vennék egytengelyes csőszállító pótkocsit, papírokkal. 30/481-9979.------------------------------------------------------------------------*793220* 8 La da Niva 1.6 B+G, friss műszakival, vonóhoroggal, ködfényszóróval és elektromos tetővel. 30/399-7170.-----------------------------------------------------------------------*791753* 8 Ni va 1.6 B+G kitűnő állapotban hobby célra eladó. 30/364-6623. Parancsnoki UAZ rendszám nélküli, vadászatra átalakítva kitűnő állapotú eladó. 30/9436-474. •791689* PEUGEOT 305 '83. évj. bontásra eladó. Telefon: 70/517-6814. .------------------------------------------------------------------------*86000* SEAT Toledo GLX 1992-es évj. 1,5 év műszakival, 1900 cm3, turbodízel eladó. Tel: 06- 30/248-4490------------------------------------------------------------------------*791492* SIMSON S51-es eladó. 30/973-49-46.------------------------------------------------------------------------*791945* 8 Suzuki Ignis 2003. évj. részletre is eladó. Ár: 1.550 E Ft, 20/590-4729.------------------------------------------------------------------------*793242* 3 Suzuki Sedan 1.3 GLX manager 2001. évj. ezüst, alufelnivel, légzsákokkal sok extrával, csere, hitel: 970 E Ft. Érdeklődni: 20/368- 3367.------------------------------------------------------------------------*793259* SZEMÉLYAUTÓT, kisteherautót vennék, sérülten is 1993-tól. 20/481-3945.------------------------------------------------------------------------.791654* VW BOGÁR eladó. 30/618-3412.-----------------------------------------------------------------------*793368* SVW Golf 1,6D '87., 3 ajtós, jó állapotban eladó: Ár: 400 E Ft, 20/4449-5077.----------------------------------------------------------------------*792915* 8VW-re való 4 db 16-os acélfelni eladó. 20/9863-681.------------------------------------------------------------------------*793322* 1994-ES Golf III TD 3a., fehér, elektromos ablak, szervo, tetőablak, alufelni eladó. 30/9986-777.------------------------------------------------------------------—*793338* 2 DB 4 ütemű Wartburg eladó. Érdeklődni: 30/550-7052. GEPEK BESSON váltva forgat eke eladó, 4 éves, 3 fejes. 06-70/332-1848.-----------------------------------------------------------------------*782865* DO MINATOR106, E-305 silózó munkaközben, billenős 3,6 pótkocsi 5 mszk. és üzemképes Hamster eladó: 3 M, 1 M, 800 E, 500 E Ft, 20/9415-540.-----------------------------------------------------------------------*793250* 8 EB pótkocsira magkihordócsiga eladó. 30/9671-458. ímjr,----------------------—-----3Nan* EL ADÓ MTZ 550-es nagyfülkés, műszakival 530 E Ft; 185-ös fűkasza 150 E Ft; KUBOTA kistraktor szártépővei, talajmaróval 650 E Ft, 30/9784-076.----------------------------------------------------------------------*793284* FA JSZ0N T-25-ös traktor szerelvénnyel együtt (műtrágyaszóró, permetező), 85-ös alu öntözőcsövek eladók. 78/368-180.----------------------------------------------------;--------------—*793265* KC R-4010-ES gyári, MTZ-re való eladó. Ár: 250.000 Ft Tel: 06-30/248-4490------------------------------------------------------------------------*791500* LAJTA vetögép 32 soros eladó. 30/4393-851.------ *792054* 8 La jta 32 soros vetőgép, éltárcsás eladó: 180 E Ft, 30/302-5625, 76/372-755.------------------------------------------------------------------------*793310* 8 Super Zetor 50-es kitűnő állapotban kedvező áron eladó. Érd.: reggeli v. esti órákban 76/709-520.-----------------------------------------------------------------------*793244* SZ ÜRETELŐGÉP német típusú (Kriger) vontatható, jó állapotban eladó. T.: 30/908-4001------------------------------------------------------------------------*793207* TZK kistraktor tartozékaival eladó. T.: 30/613-6484-----------------------------------------------------------------------*793294* VE TŐGÉPEK 2,5 m és 2 m eladók. 30/2257- 570------------------------------------------------------------------------*791967* 811 diesel felújított villás targonca eladó: 230 E Ft, 20/545-9944.------*793204* 8 44 2-es kisbálázó, 2 soros RZ, 2,2-es kombi- nátor és állatszállító kocsi eladó. 30/5710-496. ÁLLÁST KÍNÁL A KÖNIG KFT. dinamikusan fejlődő mérnök csapatába keres AUTO CAD, PR0E programok ismeretével, angol vagy német nyelvtudással rendelkező tervező mérnököt, valamint gyártás és szerszámtechnológust. Jelentkezés Sándor Zoltánnál a 06-30/637-4649-es telefonszámon vagy a zoltan.sandor@konigkft.hu e-mail címen lehet.-----------------------------------------------------------------------*793301* A WINTERTHUR kecskeméti Igazgatósága Értékesítési munkatárs pozícióba munkatársat keres. Ha úgy gondolja, hogy tud átlag felett teljesíteni és ezért átlag feletti anyagi és morális megbecsülést vár, egy svájci székhelyű pénzügyi vállalat magyarországi képviseleténél megtalálhatja az elvárásainak megfelelő pozíciót. Elengedhetetlen a középfokú végzettség, a felhasználói szintű számítógépes ismeret, a kiváló kommunikációs készség, és a képesség az önálló munkavégzésre. Előny az értékesítésben szerzett tapasztalat, a felsőfokú végzettség, és az elkötelezettség egy hosz- szú távú karrierépítés mellett Interjúra jelentkezés: 70/372-1080. Ács szakmunkást, ács segédet, vagy betanított dolgozót Kecskeméten történő munkavégzésre azonnali munkába állással keresünk. Várom kiskunfélegyházi- ak, tiszaalpáriak, vagy lakitelkiek jelentkezését is. Tel.: 06-30/376-3168.793336. ANGOL nyelvtanárt keresünk kecskeméti nagy óraszámú tanfolyamokhoz. Érdeklődni: info@net-express.hu----------------;-----------------------------------------------------*792213* AU SZTRIÁBAN építőipari, vendéglátóipari szak- és segédmunkák akár nyelvtudás nélkül is. 06-20/385-0806. Kecskeméti áruházunkba határozott időre frissé ru eladó munkatársakat keresünk (csemege, hús). Az ö [életrajzokat í 2006. október 11-ig a következő dmre várjuk: Személyzeti osztály 6000 Kecskemét,Talftja 1 BŐRIPARBAN jártas szabászt, cipészt azonnali kezdéssel kméti munkahelyre felveszünk. Fizetés megegyezés alapján. 70/363-4422.------------------------------------------------------------------------*793379* DIÁKMUNKA ÉVHALASZTÓKNAK, ÉVISMÉTLŐKNEK! Ha nem sikerült az UV, avagy kénytelen vagy évet halasztani, gyere és válassz folyamatos munkát a Fürge Diáknál! Fürge Diák: Kecskemét, Hofmann J. u. 13. 70/450-4685, 76/504-818. BELSŐ nyílászárót gyártó üzemünkbe keresünk faipari technikusi végzettségű kollégát művezetői munkakörbe. Nyílászáró gyártásban szerzett tapasztalat előnyt jelent. Érd.: 20/553-2633.------------------------------------------------------------------*—*791846* BETANÍTOTT dolgozókat keresünk nagykereskedelmi raktárba, Pest megyébe. Szállás biztosított. 20/522-9418.------------------------------------------------------------------------*793237* BIZTOS jövő az ingatlan szakmában! Átképzéssel felveszünk vezetőket! Érdeklődni: 06- 1/210-4673. A Freudenberg Simmerringe Kft. Kecskemét-Kadafalván üzemelő gyáregységébe raktárosi munkakör betöltésére keres munkatársat. Jelentkezés feltétele:- szakmunkás bizonyítvány- érvényes targoncás bizonyítvány- raktárosi munkakörben szerzett gyakorlat- könnyű fizikai munkavégzésre való alkalmasság Jelentkezni lehet önéletrajzzal levélben az alábbi címen: Freudenberg Simmerringe Kft. (Kecskemét-Kadafalva. Heliport Reptér) vagy a 06-20/261-0388-as * telefonszámon. § DIPLOMÁS ÉS TÖBBET VÁRT AZ ÉLETTŐL? Vállalatunk, kezdeti anyagi támogatással (400 E Ft), folyamatos szakmai képzésekkel, magas elvárásoknak megfelelő munkakultúrával és egy év távlatában előre lépési lehetőséggel várja Önt, hogy elismert és megbecsült pénzügyi tervező lehessen. További információk: 70/541-8934. —----------------------------;-------------------------------------*793252* ÉP ÜLETBURKOLÓT, kőművest, segédmunkást keresek. Magas kereseti lehetőség. Érd.: 06- 70/570-4758. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánné Telefon: 79/522-480, 79/426-371, 79/323-974 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5.385 Ft; félévre: 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. Hirdetési vezető: Ökrös Csaba. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 _______ Tájékoztatjuk olvasó inkat, hogy a különböző versenyeken, ' játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi telelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.