Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-04 / 233. szám

2006. OKTÓBER 4., SZERDA PETŐFI NEPE #" mm' m í m "ti 13 Sül Egy bolond ma is százat csinál a moziban vígjáték Az 1942-es Latabár Kálmán-film újrafeldolgozása most is annyira aktuális, mint 60 évvel ezelőtt Egy bolond százat csinál cí­mű film díszbemutatója volt hétfőn Kecskeméten, a Malom központban lévő Multiplexben. A vetítésen részt vett Gyöngyössy Bence, a film rendezője, a fősze­replői közül pedig, Gáspár Sándor és Oroszlán Szonja. Selmeczi István A filmszakmában elterjedt mon­dás szerint: Ha egy történetet egy mondatban el lehet mesélni, akkor abból egy jó film készíthe­tő. Ez az Egy bolond százat csinál című vígjátékra is igaz. Hiszen a film lényege az alábbi módon foglalható össze egy mondatban: Két ember rendkívüli módon ha­sonlít egymásra, huszonnégy órán keresztül egy térben és idő­ben mozog - fejtette ki a film ren­dezője. Gáspár Sándor, a szín­házban már játszott kettős fősze­repet De a filmvásznon most elő­ször volt lehetősége arra, hogy ezt kipróbálja. A színész kollé­gák és a technikai eszközök se­gítségével ez az alakítás is reme­kül sikerült neki. Hiszen az alvi­lági hátterű Norbertét a korunk sikeremberét és Dömötört a te­hetséges, de lecsúszott értelmisé­git mesterien eljátszotta. Ez a ko­média arra szolgál, hogy a hét­köznapi gondjainkat nevetésben oldjuk fel - tudtuk meg Gáspár Sándortól. Az eredeti film alap­szituációjára hasonlít ez a vígjá­ték, de a mai kor történéseit dol­gozza fel - vallotta Oroszlán Szonja. Vivi szerepében egy olyan karaktert formálok meg, aki ennek az eltorzult világnak a szüleménye. Ebben a szerepben számtalan lehetőség volt, melyet színesre tudtam játszani - mesél­te a színésznő. ▲ GÁSPÁR SÁNDOR. OROSZLÁN SZONJA és GYÖNGYÖSSY BENCE a film díszbemutatója előtt ZÁLOGHITE FOLYÓSÍTÁS ÉKSZEREKRE 6000 KECSKEMÉT Petőfi u. 16., Tel.: 76/482-126 Rákóczi út 5., Tel.: 76/321-586 BÁV BIZOMÁNYI KERESKEDÖHAZ ES ZÁLOGHITEL ZRT. DOLGOZTASSA A SAJAT HASZNARA ÉLETBIZTOSÍTÁSBA FEKTETETT PÉNZÉT! VÁSÁRODON ÚJ AUTÓT. / // r r /■ / MEGLEVŐ BIZTOSÍTÁSA BEVONÁSÁVAL] Új akciónk fő előnyei:- a biztosítási díjjal csökkenthető, alacsony törlesztő részlet- adó-visszaigénylési lehetőség- életbiztosítási védelem a futamidő alatt- értékes életbiztosítása közvetlenól önnek hajt hasznot- megtakarítás a futamidő végén THM: 6,04% A részletekről érd«klöd)6n szalonjainkban1 Akciónk ok!óbor 3401 ottbbor 31-1) tart. ^1171IICI Kecskemét,Talfája8/a. V (A TESCO áruháztól 300 méterre, Budapest felél KUBAT-VINCZ Telelőn: (76) 507-844 www.suzuklkubatvincz.hu E-mall: kecskemet@suzukikubatvincz.iiu A Szil-Coop összes üzletében £006. október 4-10-ig Tento eü.papír, 8 tek. 2 féle 199 Ft/db Találkozzunk mindennap! MACHALA KFT. dinamikusan fejlődő nemzetközi cég KERESKEDELMI KÉPVISELŐT keres a megye területéről. Érdekes és változatos munkát, átlagon felüli fizetést kínálunk. Elvárások: jó kommunikációs készség, számlaképesség. Gépkocsi és mobiltelefon feltétel. Önéletrajzát a hirdetes@poner.hu e-mailre küldje el vagy érdeklődhet a 06-20/390-7249,-es telefonszámon. www.machala-group.com “““ ......gjjg Az O UniCred it Group tagja Lendület vállalkozásának! Hitel már 5 millió Ft éves nettó árbevételtől tárgyi fedezet nélkül. Várjuk bankfiókjainkban: Kecskemét, Kisfaludy u. 8 Baja, Tóth Kálmán tér 3. HVB^Bank Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A hitel igénybevételének feltételei, részletes leírása a szerződésben, a Bank Kondíciós Listájában és Hirdetményében. Petőfi Népe tempó A fődíj egy ÓRIÁS tévé! 50 éves a Petőfi Népe VASÁRNAPI

Next

/
Thumbnails
Contents