Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-30 / 254. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 30., HÉTFŐ KRIMI &BULVÁR&TÉVÉ mwmiimm iininmiwiwiiiim mmmmmmmmmmmm > mm íwww ^^^£^^^^^^g^^5^^a680^^og(K«r/}jafrw:^^eg^^a8^^s^á^^gg^3^8a8636&6Maej6fl6fiSi33ffl Betondarabot dobott be az ablakon ŐRIZETBE VETTÉK azt a 38 éves férfit, akit azzal gya­núsítanak, hogy október 26-án este egy lajosmizsei ház ablakán a szúnyoghá­lón keresztül két betonda­rabot dobott be. Az egyik homlokon talált egy 24 éves nőt, aki súlyos sérü­lést szenvedett. (M. Gy.) Nyolc kerékkel oldottak kereket KECSKEMÉT-KADAFALVÁN a Heliport területén parkoló teherautókról nyolc kereket szereltek le és loptak el. A kár 1,5 millió forint (M. Gy.) Az út mellől lopták el a lezárt Fiatot kiskunhalas külterületéről az 53-as főút mellől, egy le­zártan parkoló Fiat Ducatot loptak el. (M. Gy.) Négy és fél milliós volt a zsákmánya egy is éves kecskeméti fér­fit vettek őrizetbe. Azzal gyanúsítják, hogy szeptem­ber 3-án a Malom Center egyik üzletéből félmillió fo­rint készpénzt, egy laptopot, több mint száz mobiltele­font és feltöltőkártyákat lo­pott el. A kár 4,5 millió fo­rint volt. (M. Gy.) Korda: póker mindhalálig népszerűség „Sikeresebb kommentátor vagyok, mint énekes” Cini kisebb mellel, Révész Sándor hiányzott, Soma Testi meséi A népszerű pókerkommentátori páros: Horvát János és Korda György akcióban Másodszor rendezik meg a Budapest Poker Open bajnokságot és döntőt, amelyet természetesen Korda György közvetít, s a Sport 1 is végigkísér. Dalia László- Állítólag a női versenyen fe­leségét, Balázs Klárit is szeret­né elindítani.- Természetesen, hiszen a ta­valyi verseny óta tanítom, de ott még nincsenek olyan nagy dí­jak, mint a Budapest Openen, ahol 200 ezer euró az összdíja- zás. Ezt már profi körökben is jegyzik.- Pókerkommentátorként az­óta ünnepük, mióta közvetít. Valaha is abbahagyná, vagy az orvos is hiába tiltaná el?- Legfeljebb, ha a Sportl le­mondana rólam, de még akkor is folytatnám valahol. A közön­ségtől még egyetlen rossz szót sem haüottam. Sokkal egyértel­műbb a pókerkommentátori megítélésem, mint az énekesi. A zenében ugyanis van olyan tá­bor, amely nem engem hallgat. Pedig pókergyben járatlan útra léptem, a külföldi közvetítése­ket sportkommentátorok veze­tik, míg én egy énekes vagyok, aki egyébként kártyás is. Mi­után én színpadi szemmel né­zem, a mi közvetítésünk még show-vá is fejlődhet. Barátaim­nak azt mondtam, hogy nyolc­vanévesen abbahagyom az éneklést, de a kártyát csak száz­évesen teszem le.- Hajdan, ahogy emlékszem, majd minden este a Fészek klubban verte a blattot, de mi­kor pókerezett először?- Meszéna Miklós kardvívó vi­lágbajnok tanított meg negyven éve. Áddig ultiztam, hatéves ko­rom óta. Nagy bulikat játszot­tunk Tordy Gézával, Benedek Miklóssal, Csurka Lacival.- Milyen tétekben játszottak?- Nem volt pénzünk, csórók voltunk. Néha bemondtam két­száz forintot, s aztán bedobtam egy gyufásskatulyát. Az ultit is tizfilléres alapon játszottuk.- A mostani kommentátor párjával, Horvát Jánossal ho­gyan szoktak össze? Vagy már elsőre működött a duó?- Én nem szoktam hízelegni, boldogon leülök a kolddussal is vacsorázni, de a miniszterrel sem parolázok, ha nem szimpa­tikus. S arra büszke vagyok, hogy Horvát Jánossal dolgozom. Az ő intellektusa, személyisége Korda György SZÜLETETT: 1939. tanulmányai: Vécsey Ernő tanítványa pályája: énekes 1958 óta, első sikere a Szeretni kell című dal, feleségével duóban szerepel Minden lemeze aranylemez. felesége: Balázs Klári rányomja bélyegét a produk­cióra, kettőnk érdeme a siker. János egyenrangú társnak te­kint, s ez nem kis dolog, megkö­szönöm a sorsnak, hogy talál­koztunk. zalatnay Sarolta szabadulása után szombaton átesett a mellki­sebbítő műtéten. Erre azért volt szüksége, mert túl nagy mellei­től fájt a háta. A műtét során az eddigi 570 milliliteres implan- tátumot 400-asra cserélték. A minap volt a piramis könyv bemutatója, s ott volt mindeki, aki számít a szakmában, csak révész Sándor hiányzott. A de­cemberi koncerten állítólag ő is ott lesz. A hírek szerint elővétel­ben már kétszer megtelt a Bu­dapest Sportaréna, anettka egyelőre nem repül, de a gúnyos cikkekre csak annyit válaszolt, hogy fog ő még két hét múlva re­pülni. Meglátjuk. Somának hiányzik a Mega­sztár, bár a hírek szerint több té­vécsatorna megkereste, s végül az ml-et választotta. A Testi me­sék érdekes kísérletnek ígér­kezik, egyébként az egészséges életmódról szól, s kíváncsiak va­gyunk, hogy Soma megenged-e majd olyan szabados kiszóláso­kat, mint a rádióban szokott volt. stohl Andrást megint rossz hírbe hozták, ezúttal monique covet pornósztár volt a tettes. ÁUítólag a sminkszobában a szí­nész-műsorvezető akart tőle va­lamit, s ennek nyomatékot is adott. Stohl azt mondta, hogy ez elméletileg sem lehetséges, hi­szen a műsor közben nincs rá ideje. TELEVmO-MTISOR, A fvr-hét AJÁNLÁSÁVAL DÉLELŐTT RT L KLUB WIHH tv"ií..'llflMHHHH VIASAT3 nHHEHEI n i 111 SPEKTRUMAIM I 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.20 Top Shop 11.25 Receptklub 11.35 06-91-334-334 HívjonlJátsszon! Nyeljen! 6.00 Magellán © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat) 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló ’56 © 9.05 Pláza © 10.00 Hétszínvilág 10.15 Útravaló 10.50 Szabadság tér 17. 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 5.50 NAP KELTE 9.00 Mindentudás Egyeteme 9.50 Nekem ne lenne hazám? 10.05 Rondó 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálblztos diagnózis © (Ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok© 11.05 Vadmacska © 12.10 A liliomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 Heti hírmondó (Ismétlés) 9.25 Tájak titkai 9.55 Magyar elsők 10.15 Charly, majom... © 11.00 Négyzetméter (ismétlés) 11.30 Kívánságkosár 7.40 River Cottage meséi 8.15 Arthur király Britanniája 9.15 Kimerülő eró © 10.15 Talp alá való városok 11.10 Mit ültet Matt? (ismeretterj. film, 3-4.) 12.20 A Tour de France-legenda © DÉLUTÁN 13 .35 Pokoli autópálya © (amerikai katasztrófafilm) Fsz.: Rubén Blades 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítoshow © 17.30 A klbeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 12.10 Észbontó 13.10 Mi újság, clcamlca? (francia-amerikai vígjáték) 15.30 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Az elveszett ereklyék... © 17.30 Everwood 18.30 Tények Hírműsor 12.30 A szólás szabadsága 13.05 Napló’56 © 13.10 nemzetiségi magazinok 14.05 Példakép(p) (67/26.) 14.15 Szívek szállodája 15.00 Élet a növények között 16.05 Szívtipró glml© 17.00 Híradó 12.30 A szólás szabadsága 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 NAP-NYUGTA 19.00 Esti mese 19.10 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Sherlock Holmes © 17.25 Vészhelyzet© 14.00 Halld, Izrael! 14.25 A civilizáció, ahogyan Kenneth Clark látja (angol sorozat -13/4.) 15.15 Nagyváradi emlékképek 15.45 Charly, majom a családban © 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 13.25 Európa utolsó vadonja 14.05 A Marqulses-szigetek 14.25 Fapados utazások 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 River Cottage mesél Szokások és rítusok 16.40 Tudomány a vadonban . Az ázsiai pézsmatulok ESTE 19 .00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro, Carlos Belloso, Facundo Arana 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt© (magyar sorozat) Fsz.: Csömör Csilla, Szőke Zoltán, Németh Kristóf, Varga Izabella, Rékasi Károly 19.00 Megatánc + 19.05 Aktív© 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Áll az alku Vetélkedő 21.15 NCIS-Tengerészeti helyszínelők (amerikai krimisorozat) ® Végleges elbocsátás Fsz.: Mark Harmon 17.25 Bűvölet© (olasz sorozat -138.) 18.20 Szomszédok 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 TV taxi 20.05 A tv ügyvédje© A megoldások show-ja 21.05 Kék fény© Bűnügyi magazin 22.00 Hétfő este 20.10 Kultúrház 20.40 Filmidő Nagyapák és forradalmak (magyar-ausztrál dók.-film) 21.35 Kultúrház 22.05 Művészsorsok Nora és Joyce © (ír-angol-olasz-német film) Fsz.: Ewan McGregor, Susan Lynch, Roberto Cítran, Peter McDonald 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.35 Vidlóták© (magyar show-műsor) 20.05 Szex és New York light © (amerikai sorozat) 21.15 Topmodell © (magyar valóságshow) 17.00 Világunk 17.50 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Derrick© (német krimísorozat) 20.00 Sportaréna 20.55 Híradósok© (kanadai sorozat - 30/15.) 21.20 HÍRÓRA 17.35 Csodálatos elmék (dokumentumfilm) Einstein-hatás - 2. 18.40 Koktélábécé (ismeretteij. film, 8-9.) 19.50 Hadlterv © (ang. dok.-sor 17.) Támadás a szárnyon 20.50 A hidegháború x-aktál (ismeretterj. film, 1.) n 'W 21.15 Győzike © (reality komédia) 22.15 Országos tévépremier Tűz és pénz © (amerikai katasztrófafilm) 0.10 Reflektor© 0.25 Bundesliga 22.25 Star Trek-Űrlázadás© (amerikai sci-fi, 1998) 103 * 0.35 Tények este 1.05 így készült a Flyboys © 1.35 Csillagkapu © 2.25 Friss vér® (amerikai film, 1986) 105' 22.30 Bestseller 23.00 Kultúrház 23.25 Hírek. Időjárás 23.45 Könyveskép 0.10 Az Igazság bajnokai © (amerikai sorozat-8/7.) Fsz.: Roxann Biggs 23.50 Záróra 0.35 Bartók 125 0.45 Parasztok ©- (lengyelsorozat-13/12.) 1.35 Telesport 2.05 Kékfény 3.00 Membrán (ismétlés) 22.20 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.25 Sírhant Művek © (amerikai sorozat) 0.25 UEFA Bajnokok Ugája-magazln 1.00 A szerelem háza 22.20 In memóriám Hamvas Béla (2/1.) 23.55 Univerzum Az élő temető © (osztrák ismeretterj. sor.) 0.45 Vers 1.00 Himnusz 21.55 Katasztrófák évszázada ® A veszély árnyékában 22.55 Hírek a műtőből © Megtört szívek 23.55 Titkos fegyverek © Csodafegyverek-3. 0.55 Rendkívüli népek '0 1 PBJ ' m í'-w juIi 21.15 Győzike - reality komédia 20.15 Áll az alku - vetélkedő 16.05 Szívtipró glml - ausztrál sorozat 22.05 Nora és Joyce - ír-angol-olasz-német film 20.05 Szex és New York... - amerikai sorozat 19.00 Derrick - német krimísorozat 16.05 River Cottage meséi - angol sorozat HÍR TV '^■■■1 MAGYAR ATV HUH HALOGAT filmmúzeum: 'WW ^öRTi MINIMAX IMBBI discovery-'^H 12.15 Reggeli járat 14.30 Napról napra. 15.05 Péntek 8. 16.05 Célpont. 16.30 Európai híradó. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.35 Pálya. 22.05 Ötvenhatos megállók. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvet­len ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.30 Tem­pó. 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.30 Ge­nerációk. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Idő­járás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Újság­íróklub. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Csoportkép. 23.00 Híradó. Sporthírek. 14.00 Maksavízió. 14.30 Irányjelzö. 15.00 Csillagszem. 1530 Mesteremberek. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Irányjelzö. 17.30 Csacska angyal. 1820 A Mustang bemutat­ja: RapSzínHáz. 18.30 Repülős kísértetek (kan. krimi). 20.30 Hírháló. 21.00 Nyerő páros. 23.00 Mindörökké Júlia! 12.00 Privát filmek. 14.00 Diafilmmúzeum. 14.20 Dokumúzeum. 15.00 Kalauz. 1530 Arabela (csehszlovák sor.). 16.00 Holly­woodi riválisok. 16.55 39 lépcsőfok. 1820 Albumshow. 18.55 Meghökkentő mesék (angol sor.). 1925Chaplin-sorozat20.00Ta- nárúrkéiem. 21.15 Zuhanás közben. 10.00 NSAJuniorKJub. U30Vitodásmagazin. 12.00 Kalandsportmagazin. 1230 Szepesi­vel akkor és most.. 1330 Amerikai futball. 17.15 Olasz labdatúgás. 18.15 Holland labda­rúgás. 19.15 Mai helyzet 1930 Angol labda­rúgás. 2030 Francia labdarúgás. 2130 Por­tugál labdarúgás.22.15 Spanyol labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 1525 Pingu. 1535 A rút kiskacsa és én. 16.05 Andersen. 16.30 Tbomas, a gőzmozdony. 16.45 Minirobotok. 16.55 Noddy kalandjai. 17.10 Fixi. Foxi és ba­rátaik. 1735 Mr. Bean. 18.05 Franklin. 1830 Hunyor-major. 18.55 Pingu. 19.05 A rút kiskacsa és én. 1935 Andersen. 12.00 Gigászi építmények 13.00 Fúrótor­nyok. 14.00 Ha jön a vihar. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszeregy ilyet vezetni! 17.00 Hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.. 20.00 Gigászi építmények. 21.00 A tökéletes katasztrófa. 22.00 FBI- akták. 23.00 Roncsból luxusautót

Next

/
Thumbnails
Contents