Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-25 / 250. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 25., SZERDA 10 KRIMI&BULVÁR&TÉVÉ V'-: . Verebesék kérnek elnézést kabaré Rövid, klipszerű színházi jelenetekből áll az új műsor 3 1e Verebes szerint lehet sikeres kabarét készíteni, ám ehhez tehetséges fiatalok kellenek, és újszerű felfogás Csatornába fulladt az asszony KISKUNFÉLEGYHÁZÁN egy III. körzeti tanya mellett lévő, vízzel teli csatornába fulladt vasárnap este egy 49 éves félegyházi asszony. A rendőrök közigazgatási eljárás szabályai szerint lefolytatott vizsgálat során bűncselekményre utaló körülményt nem találtak. (P. H.) Színesfémként értékesítené? a kiskőrösi rendőrök keresik azt az ismeretlen tolvajt, aki a napokban egy bócsai tanya mellett található szőlő- feldolgozó üzemből alumínium prés alkatrészeket, saválló csatlakozókat lopott el. A kár 400 ezer forint. (P. H.) Elfogták a feltételezett fiatal csalót A kiskunhalasi rendőrök vettek őrizetbe a napokban egy 27 éves kiskunfélegyházi lakost. A férfit a kecskeméti rendőrök kerestették, csalás gyanúja miatt. (P. H.) Elhajtotta a tanyáról a birkákat Kecskeméten egy tanyáról tűnt el még a hét végén nyolc birka. A rendőrök keresik a tolvajt. Az állatok értéke 280 ezer forint. (P. H.) Még el sem kezdték forgatni, de már megjelent egy ledorongoló kritika a TV2 novemberben jelentkező, Verebes István által vezetett új műsoráról. A Mi kérünk elnézést! című produkció a kabarét próbálja visszahozni a képernyőre. Dián Tamás Nagy merészség olyan műsort minősíteni, amelyet még le sem forgattak, ám Verebes István szerint ide is eljutottunk. A lesújtó véleményben a színész-rendező produkciójáról írtak, holott ő csak egy a szerzők és szereplők között.- A kritikus talán úgy gondolta, hogy a kabaré eleve nem sikeres a televíziókban?- Nem tudom, mi járt az illető fejében, de ez akkor is etikátlan. Egyébként a műfaj nemcsak a képernyőn, mindenhol nehéz. A kabaré nem tömegtermék, intim közeget kíván, mi ís színházban, közönség előtt vesszük fel az adást Közben persze igyekszünk igazodni: a mai kabaré pörgős, klipszerű. Egy blokkja sem lesz hosszabb három-négy percnél.- Önnek mi lesz a feladata?- Egy vagyok a szerzők közül, emellett pedig én leszek az egyik műsorvezető vagy konferanszié. Igazából azért nehéz meghatározni a szerepkörömet, mert annál egy kicsit furcsább lesz, semhogy egyetlen szóban leírhatnánk. Időnként feltűnök, mondom a véleményemet, ráadásul olyasvalakivel együtt, akinek a megjelenése óriási meglepetés lesz. De erről még nem mondhatok többet.- Politikai vagy közéleti kabarét készítenek?- Nem választanám el ezt a kettőt el egymástól. Arra reflektálunk, hogy mi történik az országban. Elnézve az utóbbi hetek történéseit, az biztos, hogy az első adás erősen át lesz itatva politikával. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel a valóság ma már annyira ellentmondásos, mintha eleve karikatúrát látnánk.- Kik a műsor szereplői?- Mivel Marton Frigyes halálával a humorban megszűntek a műhelyek, teljesen új alapokról kell indulnunk. Meggyőződésem, hogy az a nyolc-tíz, ma még többnyire névtelen fiatal, akikkel együtt dolgozunk, alkalmas arra, hogy sikerre vigye ezt a produkciót. Olyan kabarét kell csinálnunk, amely a műfaj alaptörvényeit ötvözi a nézettség modern kori elvárásaival. Színes, sokfajta témát feldolgozó műsort készítünk, amelyben mindig lesz olyan ötlet, amely azok figyelmét is megragadja, akik egyébként nem tartoznak a célközönséghez.- Lehet aktuális egy havonta jelentkező kabaré?- Igen, de csak akkor, ha nem telik el egy hét a felvétel és az adás között. Mi erre törekszünk. Elhunyt Mancs, a tizenhárom éves nlághíra miskolci mentőkutya Tüdőgyulladás miatt életét vesztette Mancs, a világhírű miskolci mentőkutya. A borsodi megyeszékhely speciális mentő- szolgálatának keresőkutyája vasárnap hunyt el. A németjuhász eb tizenhárom éves volt. Mancs pályafutása során a világ szinte minden katasztrófa sújtotta pontján járt, és mentett ki embe■ Mancs az utóbbi időben „nyugdíjba” vonult, mivel izomsorvadásos volt. reket összedőlt épületek, romos házak alól, így sokan - főleg gyermekek - neki köszönhetik életüket. Megjárta Törökországot, Algériát, Kolumbiát, Indiát és Egyiptomot is. A földrengés sújtotta területeken felkutatta a romok alá rekedteket, páratlan szimatának köszönhetően akár a mély víz alján fekvő holttestet is képes volt jelezni. Mancs az utóbbi időben nem volt aktív, „nyugdíjba” vonult, mivel izomsorvadásban szenvedett. Halála is valószínűleg ezzel áll összefüggésben: Lehoczki László, a Miskolci Spider Mentőcsoport és a Karitatív Szövetség frontembere elmondta, hogy Mancs úgynevezett felfekvéses tüdőgyulladás következtében vesztette életét. A legendás mentőkutya utóda a hatéves Radar: a fiatal eb szinte mindent Mancstól tanult. ■ TELEWIZIO^MUSOR DÉLELŐTT R. TL HXTJB SH THVHHHHHIi VT as nmii SPE^ 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.05 Receptklub (Ismétlés) 10.20 Top Shop 11.25 Receptklub 11.35 06-91-334-334 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! Benne: 12.00 Híradó 6.00 Stahl gyerekkonyhája 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacokl 12.00 Észbontó 5.23 Kárpát expressz 5.50 NAP-KELTE 9.00 Napló ’56 © 9.05 Pláza © 10.00 Napi mozaik 11.25 Szabadság tér 17. 11.30 Feszti körkép 12.00 Híradó délben 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 NAP KELTE 5.54 Híradó 6.00 Körzeti híradók 6.30 Hírek. Kékfény-hfrek 7.00 Híradó. Sporthírek 8.00 Híradó 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 12.10 A liliomlány © 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 Homo faber - A kézműves 9.50 Gyermekfejlődés 10.15 Charly, majom... © 11.00 Prizma 6.00 Fapados utazások 6.35 A madárvonulás titkai 7.35 River Cottage mesél 8.05 Anglia uralkodói 8.55 Éltető jégárak, eltűnő gleccserek 9.55 Koktélábécé 11.05 Legény - lakás DÉLUTÁN 13 .35 Őslények szigete-A vírus (am. kalandfilm, 2002) 86 * Fsz.: Erik von Detten 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 13.00 Eddie (amerikai vígjáték, 1996) Fsz.: Whoopi Goldberg 15.00 Jó barátok 16.00 Usa csak egy van© 16.30 Az elveszett ereklyék © 17.30 Everwood 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Kedd 21 13.10 Hrvatska krónika 13.35 Ecranul nostru 14.10 Szívek szállodája 15.00 Kormányváró 15.25 Kaleidoszkóp Versfesztlvál 16.05 Szívtipró glmi © 17.00 Híradók 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 NAP NYUGTA 18.30 Kllkkerek 19.00 Esti mese A nagy ho-ho-ho-horgász (magyar rajzfilmsorozat) 19.10 Membrán 13.10 Kojak® 14.15 Halálblztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok© (amerikai krimisorozat) 16.20 Sherlock Holmes visszatér (angol krimisorozat) 17.25 Vészhelyzet© 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Veis 14.00 Cserfa (4/4.) 14.35 Társaink,rabszolgáink 15.10 A harmadik bolygó (spanyol sorozat - 26/21.) 15.40 Charly, majom... © (német sorozat - 87.) 43' 12.05 Donna Játszéháza 13.15 A nagy bogárvadász 14.25 Fapados utazások Bárkával Mayotte lagúnáiban 15.00 TELEFORTUNA 16.05 River Cottage meséi Malackaland ESTE 19 .00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 20.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.35 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 A szökés® (amerikai akciőfilm-sorozat) Felsőbb parancsra Fsz.: Dominic Purcell, Wentworth Miller 19.00 Megatánc + 19.05 Aktív Magazin © 19.35 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Áll az alku Vetélkedő 21.15 Született feleségek© (amerikai vígjátéksorozat) 22.20 Vak Igazság® (amerikai krimisorozat) Fsz.: Ron Eldard 17.25 Bűvölet® (olasz sorozat -135.) 51' 18.20 Szomszédok (magyar sorozat) 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 TV taxi 20.05 Agatha Christie: Nemezis (angol krimi-2/1-2.) Fsz.: Joan Hickson, Anna Cropper, Margaret Tyzack . 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház 20.40 Filmidő Leszármazottak© (magyar dok.-film- 2/2.) 21.25 Kultúrház 21.55 Caterlna a városba megy (olasz film. 2003) 102' Fsz.: Alice Teghil, Sergio Casteltitto, Margherita Buy 18.30 A Simpson család© (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (show-műsor) 19.35 »diéták© (magyar show-músor) 20.05 Pőreparádé© Kandíkamera kicsit másképp... 21.10 A helyszínelők® (amerikai krímisorozat) 16.25 Négyzetméter 17.00 Ünnepi gála Ünnepi gáiakoncert 18.00 Híradó. Sport 18.40 Mese 19.00 Világunk 19.50 A házigazda ajánlja 20.00 Kortárs Odiisszeusz Absolut Warho la (lengyel-német dok.-film) 21.20 HÍR0RA 16.40 Guruié büfé (ismeretterj. film, 15-16.) 17.50 Talpalávaló városok (ismeretterj. film) 18.45 Gyermekkórház, Glasgow® (dok.film sorozat 1-2.) 19.55 Arthur király Britanniája (dok.-sor., 3.) A sosemvolt invázió 20.50 A sztyeppék ura *1 n ** 'H 22.10 Gyilkos elmék® (amerikai krimisorozat) Az ördög arca 23.05 A főnök® (amerikai krimisorozat) 0.05 Reflektor© 0.20 Alvászavar ® 23.20 Tények este 23.50 A szökött rab foglyai (ír akciófilm, 1997)89' Fsz.: Louis Mandylor 1.35 Tökös csajok © (német vígjátéksorozat) 2.05 Aktív (ismétlés) © 22.05 Szerda este 22.35 Az én tv-m 23.05 Kultúrház 23.30 Hírek. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.50 A zálogos® (amerikai film, 1964) FF 23.40 Záróra 0.25 Bartók 125 0.30 Roma magazin 1.00 Domovina 1.25 Parasztok © (lengyel sorozat - 13/7.) 51' 2.20 Kllkkerek (ismétlés) 22.15 Az utolsó mohikán © (am. kalandfilm, 1992) Fsz.: Daniel Day-Lewis, Madeleine Stowe 0.25 Kukkolók® (amerikai thrillersorozat) 1.00 A helyszínelők 22.20 A harcos © (angol-indiai film, 2003) © 23.45 Mark Steel magánórái (angol sor. -6/1.) 0.15 3. Idill Jazznapok Baja (magyar koncertfilm, 2004) Tommy Schneller Band 2 21.55 Haditerv © Stratégiai légi csapás 22.55 Légi ösvények Tüzes repülők 23.55 Mészkősziklák fogságában © 0.55 Kölcsonkonyha visszajár '0 I ^ '■ ^11 «3 JljlpP' lo&fli fr fog JJjjj 22.10 Gyilkos elmék - amerikai krimisorozat 15.00 Jó barátok - amerikai vígjátéksorozat 16.05 Szívtipró gimi - ausztrál sorozat 21.55 Caterlna a városi»... - olasz film 19.00 Benny Hill - show-műsor 22.20 A harcos - angol-lndlai film 19.55 Arthur király...- dokumentumsorozat Ilin n 1—MM—B MAGYAR ATV HÁLÓZAT Ml Pí JLaIVOVÍXTZE TílVt M||||$]|||| MINIMAX DISCOVERY Hl 15.05 Európai híradó. 15.30 A birodalom titkai. 16.05 Hírvilág. 16.30 Soroló. 17.00 Híradó. 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.21.35 A birodalom titkai. 22.05 A sport forradalma. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.25 Közvetlen ajánlat. 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.30 Természetfigyelő. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Találjunk ki egy országot! 21.00 Friderikusz most 22.05 Dominó. 1430 Uniós sikereink itthon. 15.00 Grand prix. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Egészségmagazin. 17.30 Csacska angyal. 1820 A Mustang bemutatja: RapSzínHáz. 18.30 Tüzes jég (am. akciófilm). 20.30 Hírháló. 21.00 Marabunta - Gyilkos hangyák (am. akciófilm). 23.00 Mindörökké Júlia! 11.45 Dokumúzeum. 12.00 Privátfilmek. 14.00 Diafilmmúzeum. 14.20 Dokumúzeum. 15.00 Életre kelt könyvek. 15.30 Arabela. 16.00 Hollywoodi riválisok. 16.55 Karambol. 18.25 Albumshow. 19.00 Meghökkentő mesék. 19.30 Chaplin-sorozat. 20.00 A tanú. 21.50 Rocktérítő. 830 Mai helyzet. 8.45 Olasz labdarúgás. 9.45 Televíziós vásárlás. 10.15 MKB Heh helyzet. 11.15 Televíziós vásárlás. 11.45 Angol labdarúgás. 14.00 Televíziós vásárlás. 14.30 Amerikai futball. 17.00 Jégkorong. 19.00 Arany pillanatok. 19.15 Mai helyzet. 1930 Spanyol labdarúgás. 2030 Német labdarúgás. 6.00 Rajzfilmek. 15.45 Bicsi bocs kalandjai. 16.00 Andersen, a mesemondó. 1630 Sam, a tűzoltó. 16.45 Bori bari. 16.50 Noddy kalandjai. 17.05 Babar. 1730 Bicsi bocs kalandjai. 17.40 Mr.Bean. 18.00 Franklin. 18.25 Hunyor-major. 1850 Pingu. 18.55 A rút kiskacsa és én. 19.20 Andersen, a mesemondó. 12.00 Gigászi építmények. 13.00 Fúrótornyok. 14.00 Túlélték az elemek tombolását 15.00 Hogyan készúlt? 16.00 Egyszer egy ilyet..! 17.00 Hotrodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állítólag.. 20.00 Gigászi építmények. 21.00 Idegen bolygó. 22.00 FBI-akták. 23.00 Autókereskedők. 24.00 Halott tenger.