Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-25 / 250. szám

2006. OKTÓBER 25., SZERDA 7 PANORÁMA Hajnalig tartottak a zavargások oszlatás A rendőrség szerint intézkedéseik arányosak és indokoltak voltak „Hét igenes” népszavazást kezdeményez a Fidesz A rendőrség és a kormány szerint indokolt és ará­nyos volt a rendzavarok el­leni fellépés, az ellenzék azonban brutalitást és túl­kapást emleget. Europress-összeállítás Hajnaltól hajnalig tartott az októ­ber 23-i forradalom emléknapján a budapesti „megemlékezés”. Minden a Kossuth tér hétfő reg­geli kiürítésével kezdődött, de az események délelőtt kezdtek el­durvulni. Az első komolyabb ösz- szecsapásra a Nádor utcánál ke­rült sor: a lezárt Kossuth tér felé igyekvő tüntetőket oszlatták fel. A tiltakozók a Bazilikánál gyűltek össze újra, a Corvin köznél már több ezren voltak. Három órakor visszaindultak a Kossuth tér felé, és az Alkotmány utcában áttör­tek egy kordont, ekkor vetettek be először könnygázt. A Deák té­ren barikádok épültek, a tiltako­zók egy tankot is bevetettek. Hat óra után a rendőrök az Astoria fe­lé űzték a tüntetőket, akik így ösz- szekeveredtek az ott éppen véget ért Fidesz nagygyűlés résztvevői­vel. A rendőrség előbb a Kálvin téri, majd a Blaha Lujza téri cso­portosulást számolta fel, s a haj­nali órákban egy hókotró segítsé­gével keresztültörtek a Ferenciek terén emelt barikádon is. 163-an sebesültek meg, közü­lük nyolcán súlyosabban, egy em­ber félig megvakult. A rendőrök közül többen könnygázmérgezést kaptak. Az utcai harcok 200 mil­lió forintnál is több kárt okoztak. Mivel Molotov-koktéllal, üveg­gel és kövekkel megtámadták a tüntetők az Alkotmány utcában felállított kordonok mögött szol­gálatot teljesítő rendőröket, vala­mint a T-34-es tank is a roham- osztagosok életét veszélyeztette, ezért Gergényi Péter szerint vala­mennyi rendőri intézkedés indo­kolt volt. A Budapesti Rendőr-fő­kapitányság (BRFK) vezetője hangsúlyozta, minden esetben felszólították az erőszakos töme­get a helyszín elhagyására, ezért aki mégis ott maradt - saját, egyéni felelősségére -, annak vál­lalnia kellett a rendőri fellépés kö­vetkezményeit. A törvény szerint nem várható el, hogy oszlatás előtt a tömegben egyenként vizs­gálják a résztvevők felelősségét. Gergényi cáfolta azokat a váda­Tüntetések és utcai harcok október 23-án Budapest belvárosában Kossuth tér -Nádor utca Hétfő hajnali fél háromkor kiürítették a Kossuth teret. A tüntetők először délelőtt fél tízkor csapnak össze a rendőrökkel a Nádor utcában. Corvin köz 12.20. Több ezren gyülekeznek a Corvin közben 15.47. A tömeg áttöri a rendőrkordont Bajcsy Zsilinszky at 16.00 A tiltakozók elfoglalnak egy 15-ös buszt 16.30 Tömegoszlatás a Nyugati pályaudvar előtt Deák tér-Erzsébet tér 16.30-18.30 Gumilövedékeket vetnek be 19.00 Tízezer ember szorul össze a téren Erzsébet hűl - Ferenciek tere 19.30-02.00. Patthelyzet a pesti hídfőnél Felvonulási tér 19.56 Több száz tiltakozó kifütyüli Gyurcsány Ferencet az 56-os emlékmű avatásán Kálvin tér 21.40 A rendőrök utcákba szorítják az embereket-------------im 22 .48 A rendőrök szétverik a tüntetőket EUROPRESS-GRAFIKA kát, amelyek szerint a rendőrség direkt a Fidesz-nagygyűlés felé szorította volna a tüntetőket, csak kísérték őket. „Mindenki szaba­don eldönthette, hogy az Alkot­mány utcából merre indul. A többség a Deák tér irányába igyekezett” - szögezte le a BRFK vezetője. Arra a kérdésre, hogy miért nem akadályozták meg a rendbontók összeolvadását a FF desz-nagygyűlésen békésen em- lékezőkkel, ezt a választ adta: a személyes szabadság korlátozá­sa lett volna, ha a rendőrség meg­szabja, hogy ki hova csatlakoz­hat. A Deák téren megállították a rendőrfalat, s akkor folytatták munkájukat, amikor a nagygyű­lés már véget ért. Eddig 131 em­bert állítottak elő. Tegnap este megszülettek az első ítéletek a Kossuth téren hétfőn hajnalban őrizetbe vettek ügyében: hét tün­tető kapott kisebb büntetést. „Az esetleges rendőri túlkapások miat­ti egyéni sérelmek ügyében az ügyészséghez lehet fordulni, én pedig nem mondok le” - szögezte le a főváros rendőrfőkapitánya. Tegnap a kora esti órákban húsz ember gyűlt össze a Kos­suth tér közelében. Száz rendőr zárta le a teret, a gyülekezők rö­videsen feloszlottak. Egymásra mutogattak napirend előtt a Parlamentben a képviselők GYURCSÁNY FERENC MINISZTER­ELNÖK Jfem kellett ahhoz sem őszödi beszéd, sem reform, sem kiigazítás, hogy az ellenzék ve­zére, aki itt nem meri elmonda­ni a véleményét, csak az utcán nagyon határozott és bátor, ar­ról értekezzen, hogy a magyar baloldal rárontott nemzetére. Az ellenzék vezére ideo­lógiát adott az ut­cai rendbontás­hoz, és a radiká­lisokkal kötött szövetséget. ” KUNCZE GÁBOR SZDSZ-ELNÖK „Ócska politikai cinizmus azt állítani, hogy a rendőrök provo­kálták a békés tüntetőket ak­kor, amikor az idézőjelbe tett békés tüntetők Molotov-kok- télokkal, vasgolyókkal, fejszék­kel grasszálnak Budapest ut­cáin. Ez nemcsak a Fidesz jele- lőssége, hanem ez, amit lát­tunk, az a Fidesz taktikája. ” LENDVAI ILDIKÓ MSZP FRAKCIÓ­VEZETŐ „A magyar demokrá­ciáról van most szó. Nem a kor­mány sértett és kapott sebet, hanem a gyerekek, az 56-osok, Kosáry Domokos, Kopátsy Sán­dor özvegye. Sértettek a Fidesz demonstrációjának résztvevői, mert a rendőrök figyelmeztették a szervezőket, hogy a randa­lírozók az Astoria felé tar­tanak, mégsem értesítették erről híveiket. ” SEMJÉN ZSOLT KDNP-ELNŐK ,A nyílt hatalmi küzdelmet Gyurcsány a rendőrséggel akarja megvívni. Felelőssé tesszük a provokációért és a brutalitásért elsősorban Gyurcsány Ferencet, valamint a rendőrségért felelős minisz­tert, a rendőrség és a titkos­szolgálatok veze tőit. A Fidesz és a KDNP jogvédő segítség- nyújtást biztosít az áldozatok­nak, valamint nemzetközi szervezetekhez fordulnak. ” NAVRACSICS TIBOR FI OESZ-FRAK­CIÓVEZETŐ „Tizenhat éve nem volt még olyan politikus, mint Gyurcsány Ferenc, aki megsér­tette volna a hívőket, a vállal­kozókat, a fiatalokat, a köz- tisztviselőket, az orvosokat, a gyógyszerészeket, a pedagógu­sokat, a nyugdíjasokat. A Fi­desz békés nagygyűlésén a ren­dőrök rendőrattakot hajtottak végre, családosokat, országgyű­lési képviselőket vertek ” DÁVID IBOLYA MDF-ELNÖK „Ami történt, szégyen és gyalázat. A politikai válság kialakulásá­ban két személy felelős; Gyur­csány Ferenc, aki megsértette és becsapta a választókat, de elfogadhatatlan az az orbáni válaszmagatartás is, amely válságba sodorja az országot. A megoldás: ha mindketten visszavonulnak ” Benyújtotta népszavazási kezde­ményezését az Országos Válasz­tási Bizottságnak a Fidesz - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető. Szerinte a tegnap ismertetett hét kérdés kiállja az alkotmányosság próbáját. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn jelentette be: népszavazást kezdeményeznek a reformokkal kapcsolatban. A Fidesz arra kí­váncsi: kelljen-e az államilag tá­mogatott egyetemistáknak kép­zési hozzájárulást fizetniük, illet­ve maradjanak-e az egészségügyi intézmények köztulajdonban. Kelljen-e a háziorvosi és fogásza­ti vizitdíjat fizetni, illetve lehes- sen-e a patikákon kívül is gyógy­szereket kapni. Szerintük kérdés, hogy a nyugdíjasok milyen sza­bályok szerint vállalhatnak mun­kát. A Fidesz kérdést tesz fel ar­ról is, hogy illesse-e elővásárlási jog a családi gazdálkodót föld vagy tanya vásárlása esetén, illet­ve járjon-e a kormány és a mi­niszterelnök számára anyagi fele­lősséggel a költségvetés túllépése. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint költségvetési kérdésekről és kormányprogramról nem le­het referendumot tartani. Lend- vai Ildikó MSZP-frakcióvezető szerint szédítéssel, népszavazás­sal lehetetlen a kormányváltás. ■ Tibay G. Orbán: ne segítsen az EU az eu-nak világossá kell tennie, hogy nem nyújt segédkezet ha­zug és csaló, a kommunizmus örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak - mondta ORBÁN VIKTOR. A Fidesz-elnök az Európai Parlament nép­párti frakciójá­nak ülésén be­szélt erről. Eletvitelszerű vasgolyók és zoknik faszénnel arzenál Előre kitervelték a Deák téren kiállított T-34-es harckocsi elkötését a tüntetők A Kossuth térre vonulnának a gazdák Tegnap lebontották a kipaterolt tüntetők sátortáborát a Kossuth téren „Gyűjtóbombaként használható zokniba csavart faszenet, vasgo­lyókat és csöveket, késeket min­den méretben és mennyiségben, valamint anyacsavarokat kilövő csúzlit foglaltunk le” - mutatta be tegnap a Kossuth téren talált tárgyakat Gergényi Péter, a Bu­dapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője. A rendőrség ha­tározatlan ideig műveleti terület­té nyilvánította a teret, miután azt hétfőre kiürítették. „A műveleti terület, mint jogi | fogalom, semmilyen törvény 2 szövegében nem szerepel. Azon- I ban nemzetközileg használt és | elfogadott szakmai zsargon, s. amelyre a rendőrségi törvény egyértelműen jogi alapot bizto­sít” - mondta lapunknak Kolláth György alkotmányjogász. Gergényi szerint a tárgyak kö­zül egy is elegendő ahhoz, hogy egy, a hatóság által tudomásul vett gyülekezést feloszlassanak. A tüntetők sze­rint azonban a le­foglalt tárgyak csak életvitelszerű ott- tartózkodásának kellékei voltak. „A fegyvernek ti­tulált konyhai eszközöket, baltá­kat, fűrészeket azért találták meg olyan könnyen, mert a ko­rábbi megbeszélések értelmé­ben előre össze voltak készítve” - szerepel a Szabad Magyar- országért Mozgalom közle­ményében. Mivel a tüntetők később egy lőképtelen T-34-es tankot is bir­tokba vettek, ezért a BRFK veze­tője a lőfegyveren kívül minden tömegoszlatásra alkalmas esz­köz használatára engedélyt adott. így a 150 mé­teres hatótávolságú könnygázgránát-ki- lövőt és a duplacsö­vű, gumilövedéket vagy riasztópatront kilövő va­dászfegyvereket is parancsra sü­tötték el. A kormányszóvivői iro­da közleménye szerint a rendza­varok előre kitervelték a tank el­lopását, mivel abból előzőleg az akkumulátorokat és az elektro­mos vezetékeket is kiszedték, s lelakatolták a tornyát. ■ Vég M. Ezer traktorral jönnének Buda­pestre a gazdák - a Magosz no­vember 2-től november 20-ig je­lentett be demonstrációt a Kossuth térre és a pesti alsó rak­part egy részére. Budai Gyula, a demonstrációs bizottság vezető­je szerint a rendőrökkel való to­vábbi egyeztetés és a Magosz döntésének függvénye, hogy va­lóban megjelennek-e a gazdák a fővárosban. A rendőrség 48 óra alatt döntheti el, hogy engedé­lyezik-e a tüntetést. Lapunknak alig egy órával a közlemény ki­adása előtt Bagi Béla, a Magosz elnökségi tagja azt mondta, a bi­zottság csak a helyzetet elemez­te, és egyelőre nem született döntés a teendőkről. ■ T. G. ■ Műveleti terület­té nyilvánították a Kossuth teret.

Next

/
Thumbnails
Contents