Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-19 / 246. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK SZERKESZTETTE: RÁKÁSZ JUDIT TELEFONSZÁM: 06-76/518-248 E-MAILjuditrakasz@petofinepe.hu KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE Népbetegség Az inkontinencia napok rendezvénysorozat keretében várják ma érdeklődőket arra az előadásra, amely délután 4 órakor kezdődik az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A Magyarországon népbetegségnek számító vizelet-visszatartási problémákra neves szakemberek hívják fel a figyelmet. Előadást tart dr. Dómján Zsolt a kecskeméti megyei kórház urológus adjunktusa, Szászné Bundy Erzsébet szakápoló és Tébesz Mariann intimtorna-tréner. A rendezvényre a belépés ingyenes. Hajléktalanszálló A rendelkezésre álló helyek 60 százaléka telt meg a Táncsics utcai hajléktalanszállón az elmúlt, hideg napokban. Novembertől áprilisig utcai szolgálat is megkezdi munkáját Kecskeméten. Az ebben részt vevő szociális munkások feladata az, hogy segítsék a fedél nélkül maradt emberek szállóra való bejutását. Az idei télen már a Csabay körúti szállóban is fogadják a hajléktalanokat. Képzőművészet Kungl György szobrász, keramikus alkotásaiból nyílik kiállítás a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban ma, 16 órakor. Köszöntőt mond Probstner János igazgató. A tárlat november 2-áig látogatható. Pályázat November 30-áig meghosszabbította az '56-os pályázat határidejét a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. Az Emlékeimben így él 1956 című pályázaton középiskolások, főiskolások, egyemisták vehetnek részt. Feladatuk, hogy kutassanak fel olyan nőket, áHyákat, akik átélték a forradalmi napokat, majd a személyes történeteket dolgozzák fel riport, szociográfia vagy elbeszélés formájában. A terjedelem minimum 8, maximum 10 gépelt oldal. Az első helyezett díja 50 ezer forint. Pályázati felvilágosítás: 76/491-286, 30/4644-821. OLVASÓKÖNYV Bálái F. István és Lovas Dániel Kecskeméti ötvenhatos olvasókönyv című könyvének bemutatóját tartják október 24-én, kedden 17 órától a Barátok temploma melletti Porta Díszteremben (Kossuth tér 5.). A könyvet az olvasók figyelmébe ajánlja Hajagos Károly, az 1956-os Kecskeméti Munkás- tanács egyik vezetője. Autómárkát váltott a makákó Nevéhez méltatlanul viselkedik a vadasparkból közel egy hónapja kiszabadult japán makákó. A japán gyártmányú Mazda helyett ugyanis újabban a német Mercedes autómárkát részesíti előnyben. Gál Zita Még mindig szabadlábon van az a japán makákó, aki egy hónapja szabadult ki a Kecskeméti Vadasparkból. Szökésében akkor két társa volt, akiket azóta elcsíptek. A szabadon lévő példány mostanában a Mindszenti körúti Mercedes-kereskedésben talált ideiglenes otthonra.- Harmadik napja van nálunk - mesélte a Birizdó Kft. egyik munkatársa. - Kedvence a banán, de szereti a répát is, amit reggelente a kollégák hoznak neki. I Az autókereskedésben min- | dennap megjelenik a vadas- J Villanypásztor vigyáz A vadaskertben a szökés miatt az eddigi megfelelő biztonsági intézkedéseket még jobban megszigorították. A tigriskifutó köré villanypásztort húztak, a ragadozók pihenésre szolgáló dobogóját alacsonyabbra vették. park munkatársa, aki fúvócsővel szeretné elkábítani a majmot. Ehhez azonban igen közel kellene kerülnie hozzá. A helyiek elmondása alapján az állat már a kocsiját is megismeri és visszahúzódik a fák közé.- Szabályosan bújtatnunk kell a vadaskert szakemberét Minket közel enged magához, de ha őt meglátja, elmenekül - tette hozzá az állatbarát autókereskedő. A Birizdó Kft. egyébként elhatározta, hogy örökbe fogadja a kismajmot, ha az visszakerül a vadasparkba. Szeretnék nyomon követni az állat további sorsát, és továbbra is ellátnák kedvenc zöldségeivel, gyümölcseivel. A Kecskeméti Vadaspark megbízott igazgatója bizakodó. Dr. Mező Tibor szerint már csak napok kérdése, hogy a makákó újra a helyén legyen a társaival együtt.- A teljes, négyfős csapatot szeretnénk majd újra kiengedni abba a kifutóba, melyet azóta még egy villanypásztorral megerősítettünk. Reményeim szerint ez pár napon belül bekövetkezhet. Ha újra megszöknének, akkor visszaszállítjuk őket Szegedre. Mi lesz a hivatali Volvo további sorsa? városháza Száműzni kellene az öreg, drágán üzemeltethető járgányokat Kecskeméti alkotó filmbemutatója október 23-án Egyharmadát kellene lecserélni a kecskeméti ön- kormányzat tulajdonában lévő autóknak. Ezek ugyanis már csak a pénzt viszik. Takács Valentina Mint ismeretes: nem tart igényt a szolgálati autóra dr. Zombor Gábor, Kecskemét új polgármestere. Sokakban felmerült a kérdés: mi lesz a Volvo sorsa? Erről érdeklődtünk a hivatalban, ám közben kiderült, hogy valójában nem egy, hanem 15 autó jövőjéről döntenek hamarosan. Dr. Peredi Katalin jegyző lapunknak elmondta: az önkormányzat tulajdonában lévő autókat rendszeresen felülvizsgálják. Amelyek túl öregek vagy kihasználatlanok, azoktól megválnak. Legutóbb két évvel ezelőtt történt Uyen felülvizsgálat Akkor váltak meg például egy húszéves Wartburgtól. Most újabb felülvizsgálat következik, és a döntést a város vezetése hozza meg. Pető Györgytől, a gondnoksági osztály vezetőjétől megtudtuk: a polgár- mester és az alpolgármesterek által használt autókon kívül a közterület-felügyelőknek, és a különböző osztályoknak is vannak járművei. A 15 gépkocsi valójában nem is olyan sok, ha arra gondolunk, hogy többek között a gyámügyekhez, a vonzáskörzetben lévő hatósági feladatokhoz, a beruházásokhoz, az adóügyekhez is szükség van rájuk. Ha például egy veszélyeztetett gyereket azonnal el kell helyezni egy intézetben, akkor nem létezhet olyan, hogy pillanatnyilag nincs kocsi. Ugyanakkor jelenleg öt olyan járművel rendelkezik a polgármesteri hivatal, amelytől szerencsés volna megválni, annyira siralmas állapotban vannak. Mint kiderült: a város vezetése dönthet úgy is, hogy a régi autók beszámításával vásárol újakat. A típus és a mennyiség ez esetben is az anyagi lehetőségektől függ. animáció Szilágyi Varga Zoltán: Jegyzőkönyv - Mansfeld Péter emlékére című hétperces animációs filmjét október 23-án, 13.50-kor mutatja be a Duna Televízió. A film alapjául az a jegyzőkönyv szolgált, amit a 18 éves fiú kivégzésén készítettek, és amit Pongrácz Gergelytől kapott meg a kecskeméti rajzfilmstúdió munkatársa. Az alkotás elején látható idézet a következőképpen vezeti fel a filmet: „Életét áldozta a forradalomért, példátlan emberi helytállással, halálával megmentette vádlotttársa életét.” ■ ■ A városházán négy hivatásos gépkocsivezető van. Külön sofőrje a polgár- mesternek sincs. Esküvődömping volt az idei nyáron Kecskeméten Káosz a reggeli csúcsban nagykörút Torlódást okozott a busz alá szorult Opel Ünnepi koncert - ingyenes jegyek a színházban statisztika Többen kötöttek házasságot szeptember végéig Kecskeméten, mint tavaly az év hasonló időszakában. Akadt olyan nyári szombat, amikor zsinórban tizennyolc pár esküdött hűséget a városházán. Sőt máris van érdeklődés 2007-es időponttok iránt - Messzemenő következtetést még nem lehet levonni, de tény, hogy 2006. szeptember végéig 512 pár kötött házasságot, míg tavaly az első kilenc hónapban 446-an - mondta dr. Bercsényim Földházi Zsuzsanna, az anyakönyvi csoport vezetője. ■ pár 620 A házasságkötések száma, 2000-2005 Óriási torlódást okozott a szerda reggel csúcsforgalmában az a baleset, amely a Budai kapuhoz közeli buszmegállóban történt. A külső sávban egy menetrend szerinti autóbusz állt be éppen a megállóba, miközben a mögötte érkező Opel vezetője úgy döntött, hogy mostantól inkább a belső sávban folytatja útját Rossz döntés volt... Ott ugyanis egy másik busz érkezett, amivel oldalról koccanva végül a megállóban fékező busz alá „gyógyult be” az Opel. Szerencsére a személyi sérülés banális volt: szemtanúk szerint a vezető egyik ujját kötözték csak be a mentők. A buszok utasai nem sérültek. ■ Noszlopy hangverseny Az ’56-os forradalom 50. évfordulója emlékére ünnepi hangversenyt rendez a kecskeméti önkormányzat október 22-én, vasárnap 19 órakor a Katona József Színházban. A belépés ingyenes, helyre szóló jegyek a színház pénztárában igényelhetők és átvehetők. ■ SAJTOTURA * £ vadaspark munkatársának , ? am szökevény Felismeri ^ Ahhoz, hogy fúvócsővel elkábíthassák a majmot, egészen közel kell hozzá kerülni. (Felvételünk a Dakó Kft. telephelyén készült) W& vezető banális sérüléssePMP^uszta meg a balesetet