Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-18 / 245. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 18., SZERDA SÉTA ségeé Kodály-iskola: csúcsminőség tizenegyezer négyzetméteren A Kodály-iskola 56 éves történetében e tanévben értük el a legmagasabb tanulói létszámot. Kecskemét Az idei rekordévben így ma 788-an mondhatják magukat Kodály-iskolás diáknak. A növe­kedés az általános iskola iránti tartósan nagy arányú érdeklő­désnek köszönhető és annak, hogy az elmúlt 2-3 évben folya­matosan szaporodott azoknak a száma, akik a mi gimnáziu­munkban és zeneművészeti szakközépiskolánkban szeret­nék folytatni általános iskolás tanulmányaikat. A középiskoláinkra is kiterje­dő érdeklődés megsokszorozó­dása vélhetően azzal is magya­rázható, hogy hosszú évek óta országosan is igen szép felvéte­li eredményeket mondhatunk magunkénak. Amikor 1997-ben beköltöz­hettünk jelenlegi épületünkbe, sokan azzal az aggodalommal A SÉTA mentora: Alföldyné Dobozi Eszter tekintettek ránk, hogy talán a több mint 11 ezer négyzetméter területet nem tudjuk megtölteni tartalommal. A 28 osztályte­remmel tervezett iskolának most 30 osztálya van. Reggel 7 óra 45 perctől este 8 óráig folya­matos a nevelő-oktató munka az intézményben. Sokszor még este nyolc után is van élet az épületben, hiszen rendszeresen szervezünk hangversenyeket. Rendhagyó napok lesznek az október 24-ével kezdődő töre­dék tanítási héten, amikor a ha­gyományoknak megfelelően megünnepeljük az iskola születésnapját. Ügyes ke­zek címmel kézműves kiállításon, 27-én pe­dig születésnapi mű­sorral mutatkoznak be a kisdiákok. A nagyobbak viszont 26-án ünnepi hangversenyen szerepelnek. Egész héten pedig tanítási időben nyílt órákra várjuk az érdeklődő szülő­ket. A tanév folyamán még egy jeles évfordu­lót ünnepelünk: 25 éves a zeneművészeti szakkö­zépiskolánk. Hangversennyel, jelenlegi és volt diákjaink talál­kozójával februárban emléke­zünk meg arról, hogy 1981-ben szakközépiskolával egészült ki a Kodály-iskola komplex intéz­ménye. ■ Alföldyné Dobozi Eszter Együtt ünnepük ötvenedik szünnapjukat a Petőfi Népével Ezek az ifjoncok akár né­metül is meg tudnák írni a sétás cikkeiket. Baja Iskolánk, a MNÁMK, azaz a Magyarországi Németek Álta­lános Művelődési Központjá­nak Gimnáziu­ma mintegy két hó­Nyolc megyei kö­zépiskola részvételé­vel lapunk újra elindítot­ta a Sajtó és Tanulás, rövi­den: SÉTA nevű médiaisme­reti kurzusát. A diákok készen állnak, reméljük, az olvasók is. Móricz: Kecske gyakorlott írnokai Olvasóinknak bizonyára jól ismertek azok a csütörtöki oldalak, melyeken a me­gye középis­kolás diákjai értekeznek az őket ér­deklő témák­ról. A sze­mélyes kér­dések mel­lett mint a szerelem vagy az iskolai konfliktu­sok - eddig nagy számmal szere­peltek általános problémákat feszegető kérdések. Emléke­zetes írások születtek az országos és a helyi politika té­makörében szinte minden sajtóműfajt kime­rítve. Hasonló nagy számban találkoztunk a drog, a környezet- védelem és a szépségideál problé­májának témakörével. A tizenévesek őszintesége és üdítően friss nyelvezete nemcsak a szerkesztőség munkatársai­nak a tetszését nyerte meg, hanem olva­sóinktól is számos pozitív visszajelzést kaptunk. Ifjú kollégáink nemcsak cikkírás­sal foglalatos­kodnak a kur­zus alatt: megismer­kednek a szakma rej­telmeivel, és szemé­lyes láto- gatást tesznek a szerkesztőségen kívül a nyomdában is. A lendület nem ha­gyott alább: a SÉTA harmad­szorra is elindul. ■ Gál Zita, a program szerkesztőségi felelőse nappal az első Petőfi Népe- szám megjelenése előtt, 1956 szeptemberében nyitotta meg kapuit. így megyei napila­punkkal együtt ünnepeljük idén 50. születésnapunkat. A gimnáziumon nem látszik meg a kor, hiszen 1990 és 1995 között német támogatás­sal elkészült a jelenlegi „vö­rös téglás” komplexum, mely a gimnázium mellett óvodát, általános iskolát, sportcsarno­kot, kollégiumot foglal magá­ban, emellett továbbképzési és közművelődési intéz­ményegység is működik itt. Iskolánk 14 osztá­lyában jelenleg 380 diák tanul. 1987 óta van nyelvi előké­szítő osztályunk, ennek elvégzése után (vagy német nyelvi alapokkal 8. évfolyam után) a gimnázium két tagozata közül le­het választani. Né­met-magyar tago­zatos osztályaink diákjait a magyar ta­nárok mellett német vendégtanárok is ta­nítják. Végzős tanulóink pedig egy vizsga keretei között két érettségi bizonyít­ványt szerezhetnek: a német és a magyar állam érettségi bizonyítványát egyaránt. Két­nyelvű német nemzetiségi ta­gozatunkon a tanulók a német nyelv és irodalmon kívül a tör­ténelem, a földrajz és a nem­zetiségismeret tantárgyakat is németül tanulják. Végzős diákjaink két nyel­ven érettségiznek, így érettsé­gi eredményük alapján közép­vagy felsőfokú nyelvvizsgát szerezhetnek. A magyarorszá­gi német kultúra ápolása és a kapcsolattartás Németország­gal kiemelt célunk. Iskolaúj­ságunk rendszeresen közli a diák újságírók német és ma­gyar nyelvű írásait. És hogy mit szeretnek az is­kolában a diákok? Nem repre­zentatív felmérésem szerint: „esztétikus környezetben ta­nulhatunk”, „jó a társaság”, „van olcsó utazási lehetőség Németországba”, „megtanul­juk a nyelvet”, „szépek a vörös téglák” stb. De erről (is) írjanak inkább ők! A SÉTA mentora: Major Hajnalka Tragédia és komédia mint az élet természetes velejárója A tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium lét­számában kis intézmény. De nem a méret a lényeg. Tiszakécske Azt szokták mondani, hogy az ilyen iskolák előnye a családi­asság: mindenki ismer szinte mindenkit, könnyű és egyszerű az együttműködés. Ennek a tételnek kiváló bizo­nyítéka ez a bemutatkozó cikk, amit éppen öten próbálunk megszerkeszteni. A rendelkezé­sünkre álló idő: körülbelül 50 perc. Semmi gond, álh'tólag a profikat arról lehet megismer­ni, hogy nincs szükségük ihlet­re, csupán némi hajtóerőre, ami többnyire a határidő és néha (szerencsés esetben) a pénz. Az elmúlt séta óta is az Erkel „fa­sor” 10. szám alatt terülünk el. Az idézőjel nem eh'rás, a tavalyi területrendezés elvitte az iskola címéből a fasort, helyette mo­dern térkövek burkolnak min­dent, és betonkávákban 15 fa­csemete várja, hogy velünk együtt felserdüljön. Iskolánkat a tanév kezdetén tragikus, pó- tolhataüan veszteség érte: Ma­ca néni, a suli örökös büfése A SÉTA mentora: Szepesi Miklós nyugdíjba ment. A büfé nem egyszerű büfé volt, hanem kul­tikus hely, ahol a kiváltságosak köre áldozhatott a pletyka isten­nőjének oltárán. Maca néni! Emléked örökké megőrizzük! S máris arisztokratikus sajnálat­tal tekintünk a jövő generációi­ra, akik nem ismerhettek meg téged! De szép dolgok is történ­tek! Például új ülőkéket építet­tek az iskola tövébe. Igaz, soká­ig virágoskertnek hittük, és vártuk, hogy feltöltsék a közeit földdel. De hiába. Hogy belül mi újság? A diák­ság és a tanári kar nem szenve­dett jelentős változásokat tavalyi bemutatkozó cikkünk óta. Né­pes szerkesztőségünk erősen megcsappant, de akik marad­tak, tényleg komolyan veszik a munkát. Tehát nyugodtan mondhatjuk magunkra, hogy mi vagyunk a: ■ Kemény Mag Vasárnapi iskolából a régió egyik legnagyobb iskolája Vasárnapi iskolából indult, mára már nyolc­száz tanulóval dübörög. Kiskőrös A városban 1869-ben az evan­gélikus egyház vasárnapi isko­la keretében teremtette meg a tanoncképzés lehetőségét. A kiskőrösi Iparos Tanonc Iskola 1884-ben nyílt meg. 1945-től 1970-ig a kecskeméti szakmunkásképző tagiskolája­ként működtünk. Az 1970/71- es tanévben alakult meg a kis­kőrösi 621. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet. Iskolánk 1994 óta viselte az Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola elnevezést. 1998-tól vettük fel a Kiskőrös várost újratelepítő Wattay csa­lád nevét. jelenleg iskolánkban 801 di­ák tanul, 45 tanár, 6 szakoktató és 8 óraadó tanár segítségével. Munkánkhoz, elképzeléseink­hez támogatást ad Kiskőrös Vá­ros Önkormányzata. A környe­ző városokból, községekből tö­megközlekedési eszközökkel könnyen és gyorsan megköze- h'thetőek vagyunk. A távolabbi településekről beiratkozok szá­mára kollégiumot tudunk bizto­sítani, fiúk és lányok számára egyaránt. A tanórán kívül lehet számítástechnikával foglalkoz­ni, internettel megismerkedni, a kényelmet nyújtó és sok infor­mációt szolgáltató könyvtárun­kat látogatni. Lehet sportolni fiú-lány labdárúgó, fiú-lány ké­zilabda, kosárlabda, testépítő, atlétika, aerobic és természetjá­ró sportcsoportunkban. Isko­lánk népitánc- és társastánc-ta­nulási feltéteket is biztosít. Diákmozgalmunk színvona­las kulturális rendezvényekkel, kirándulásokkal, és ezentúl jó írásokkal járul hozzá az iskolai élet színesítéséhez. A SÉTA mentora: Dobosiné Nagy Gabriella Tanfolyamunk egyik legnépszerűbb programja az éjszakai nyomdalátogatás. Főleg, amikor saját cikkeiket olvassák a fiatalok.

Next

/
Thumbnails
Contents