Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-03 / 232. szám
SZERKESZTETTE: PÁNCSICS HAJNALKA TELEFONSZÁM: 06-78/561-840 E-MAIL: hajnalka.pancsics@petofinepe.hu KALOCSA ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 3., KEDD Régi és új polgármesterek választottunk Négy községben új a település első embere Kerékpárosbarát település címmel ismerték el az eredményeket hajós A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium első ízben rendezte meg a kerékpáros társadalomért legtöbbet tevő települések között a „Kerékpárosbarát település 2006” pályázatot. A hajósi pályázatot a bírálók példaként állították az ország települései elé. Az elmúlt tizenhat esztendő magas szintű településfejlesztését elismerve, nagyközség kategóriában a „Kerékpárosbarát település 2006” díjjal jutalmazták a nagyközség munkáját, bodor ádám, kerékpárügyekért felelős miniszteri megbízottól gácsér zsolt (a képen jobbra) hajósi önkormányzati képviselő vehette át a település számára megtisztelő címet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Ima termében. ■ A hajósi pályázatot a bírálók példaként állították az ország települései elé. A pályázat bemutatta az 5 kilométer hosszú kerékpárút kialakításának, karbantartásának, fejlesztésének lehetőségeit. A településen a kerékpáros életre nevelés állomásait, az óvodás kortól a felnőtté válásig. A pályázatnak fontos eleme volt a 7 környező településsel kötött megállapodás, mely 40 kilométer hosszúságú kerékpárút megvalósítását kezdeményezi. Kerékpárosbarát település címet kapott Hajós. Fontos volt a választás, együtt voksolt a család. Felvételünk vasárnap a kalocsai horvát kisebbségi választáson készült Rendkívüli események nélkül zajlott az önkormányzati és kisebbségi voksolás Kalocsán és a környező településeken is. Vasárnap mind a 2002- es önkormányzati választási kedvnél, mind az országos átlagnál magasabb volt a szavazáson megjelentek száma a városban. Páncsics Hajnalka A kalocsai választók megerősítették posztján Török Gusztáv Andor polgármestert. így az SZDSZ politikusa immár ötödik ciklusában vezeti a várost. A régi-új polgármester az új testület alakuló ülésének időpontját egyelőre nem tudta meghatározni, de szándékai szerint körülbelül két hét múlva kerülhet sor a grémium összehívására. Már a szavazóhelyiségek nyitása előtt is biztos lehetett a polgármesteri cím elnyerésében a géderlaki Stíl László és az öregcsertői Kis-Vén László. Ugyanis ezeken a településeken a korábbi polgármestereknek nem akadt kihívójuk, így ők folytathatják a polgármesteri feladataik ellátását a következő években is. Mindenképpen új vezetőt kellett választani három térségi településen. Bátyán Sáfrán József, Dunaszentbenedeken Füri Bálint és Fajszon Illés József polgármesterek nem szálltak harcba a címük megtartásáért. A bátyaiak a hat polgármesterjelölt közül Zsebics Ilonát, a dunaszentbenedekiek az öt jelölt közül Vargyas Mihályt, illetve a fajsziak a hat indulóból Berta Zsoltot választották polgármesterüknek a következő ciklusra. A Kalocsa környéki települések közül Dunapatajon változott még a polgármester személye. Dr. Nagy Antal eddigi vezetőt Dusnoki Csaba váltja a nagyközség önkormányzatának élén. A már említettekeir'kívüli többi községben (Drágszélen, Dusnokon, Foktőn, Hajóson, Hartán, Homokmégyen, Miskén, Ordason, Szakmáron, Újteleken és Úszódon) az eddigi polgármesternek szavaztak bizalmat újabb négy évre a helyi választók. Vasárnap már délelőtt 11 órakor látszott, hogy az országos átlagnál is magasabb a szavazási kedv Kalocsán. Ez a nap folyamán nem is hagyott alább. A szavazóhelyiségek zárása után kiderült az is, nem csak az országos, de a megyei és a kecskeméti átlagot is meghaladta a voksoló kalocsaiak aránya. Vasárnap kisebbségi választások is voltak több településen. A kalocsai térségből Bátyán cigány és horvát; Dunapatajon cigány; Dusnokon cigány, horvát Az önkormányzati képviselőválasztáson megjelentek aránya terület 2002 2006 ország ossz. 51,10% 53.12% Bács-Kiskun 47,30% 49.79% Kecskemét 40.19% 47,98% Kalocsa 48.16% 55,42% és német; Fajszon cigány és német; Hajóson cigány és német; Hartán német; Homokmégyen cigány; Kalocsán cigány és horvát; Miskén cigány, német és szlovák; Öregcsertőn és Úszódon pedig cigány kisebbségi képviselőket választottak a magukat kisebbséghez tartozónak valló polgárok. KIEMELKEDŐEN nagy arányban érezték fontosnak a vasárnapi választáson való részvételt a kalocsaiak. Nem csak a megyei, a kecskeméti, de az országos átlagnál is többen mentek el szavazni az érseki székhelyen. mE 0ÍISQ3HHI A munkanélküliek esélyeit is megvitatják konferencia A városháza dísztermében csütörtökön 10 órakor kezdődik a megyei kereskedelmi és iparkamara helyi ügyfélszolgálati irodája által szervezett konferencia. Elsőként Kollár Péter, a munkaügyi központ kalocsai kirendeltségének vezetője tart előadást, Munkanélküliek elhelyezkedésének esélyei Kalocsán és a kistérségben címmel. Majd Salamonné Maráczi Erika a gazdálkodóknál folyó szakképzésről, Ördög Dóra pedig a támogatóit mesterképzés és felnőttképzésről beszél. A konferencián a részvétel ingyenes, a vendégek az előadásokról kiadványt is kaphatnak. (P. H.) Másfél évszázados a Kossuth Zsuzsa jubileum A kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola szerdán ünnepli az intézmény fennállásának 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból egész napos ünnepségre kerül sor az iskola épületében, a Tömöri Pál utcában. Az ünnepségen a jelenlegi diákok mellett részt vesznek az iskola régi tanítványai is. (P. H.) Egy évtizedes a dialízis központ tudományos ülés Csütörtökön 16 órától a kalocsai színházban A nephrológia aktuális problémái címmel ünnepi tudományos ülést tartanak, a kalocsai dialízis központ fennállásának 10. évfordulója alkalmából. Az ülésen az érdeklődők azt is megtudhatják, miért volt szükség Kalocsán a műve- seállomásra. Az előadásokon többek között szó lesz az életveszélyes állapotú betegek mobil dialízis kezeléséről a járó- és fekvőbeteg-ellátás kapcsolatáról, aktuális problémáiról, a dialízis kezelés elkezdésének késleltetési lehetőségeiről. Az előadások elhangzása után lehetőség lesz hozzászólásokra, konzultációra. Az orvosok pedig a témában tesztet is írnak. (P. H.) A PAKSI ATOMERŐMŰ 30 Kty-ES KÖRZETÉBEN A KÖRNYEZETI GAMtyA-SljGÄRZQS HAVI ÁTLAGOS DÓZISTEU^SÍTMÉNjfE (NGY/H) AUGUSZTUSBAN, A TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ ES INFORMÁCIÓS TÁRSULÁS (TEIT), ILLETVE A PA. RT. ÁLTÁL MERVE Az eredmények értelmezése: a PA Rt (ác o TFIT által márt ártóTelepülések PA. Rt. PA. Rt. TEIT TEIT rn. r\L. Co d 1 Cl II dlLd 1 Midid LC kék az eltérő mértékegységek ADATOK 1 ADATOK 2 ADATOK 1 ADATOK 2 és a mérési módszerek miatt csak arányaiban hasonlíthatók Kalocsa 83 110 95 114 össze. Valamennyi mért érték a Foktő 79 107 89 113 természetes környezeti gammaÚszód 80 107 84 117 sugárzás dózisteljesítményének Dunaszentbenedek 81 118 83 118 szabad térben, illetve épületben Géderlak 85 118 86 115 általában tapasztalható értékálOrdas 106 lományába esik. Ezekből az adaBátya 1 f\r tokból, valamint az erőmű, illet' _ 105 ve a különböző hatóságok által Kiskőrös 68 "mért sok más adatból (kibocsáDunaföldvár 87tási, környezeti mintamérési, Paks 7174 75 egyéb helyeken végzett sugárGerjen74 77 zás-mérési adatokból) az a köFadd .77 74 vetkeztetés vonható le, hogy a Tengelic 64 _ 75 76 Paksi Atomerőmű normálüzemi Pusztahencse 73 72 radioaktív kibocsátásai áprilisban olyan kicsik voltak, hogy az Dunaszentgyörgy 8275 70 a környezetre és a közelben élő Szekszárd 86 71 /ÁNTSZ/• lakosság egészségére semmifé, le káros hatással nem lehetett. 1 - AZ ÁLLOMÁSOKON, 2 - AZ ÉPÜLETEKBEN TÁJÉKOZTATÓ: í. Elnyelt dózis: a besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége: az 1 Gy (gray, ejtsd: „gréj"); 1 Gy = 1 J/kg. 2. Elnyelt dózisteljesítmény: az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része. Egysége: az 1 Gy/h (gray/óra). 3. A mérési eredmények nGy/h-ban (nano-gray/órában) értendők. A nGy/h a Gy/h egymilliárdod (10-9-ed) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni, 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített környezetellenőrző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (az A7 állomáson az atomerőműtől Északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gamma-sugárzás szintje, illetve dózisteljesrtménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz,'stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások száma. Egysége: az 1 Bq/m3, 1 Bq/I, stb. (Becqurel/m3, ejtsd „bekörel”...).