Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-12 / 240. szám
2 SEGÍTÜNK! Mikor megy a mentő? Kisebb sérülések miatt aligha tud azonnal kiszá- guldani a mentő a helyszínre Kecskeméten. Nyilván a rangsorolás is feltétele annak, hogy a tényleges mentési feladatokat hatékonyan elláthassa a mentő- szolgálat. Erre utal legalábbis az, ami a közelmúltban történt az egyik kecskeméti szak- középiskolában. Megsérült egy diáklány a tornaórán. Szerencsére éppen kéznél volt egy mentőtiszt, aki megvizsgálta a sérülést, de nem tartotta annyira veszélyesnek. Telefonon megkérdezte a kollégáitól, hogy tudnának-e egy kocsit küldeni, mire kiderült, hogy - mivel nem súlyos esetről van szó - egy kicsit várni kellene. Végül volt, aki kórházba szállítsa a diáklányt, aki sántikálva ugyan, de ki tudott menni az autóhoz. így a mentőt is visszamondták. A problémát az okozta, hogy a szemtanúk közül sokan úgy értelmezték a történéseket, hogy a mentőknek nem volt kapacitásuk elvégezni a feladatukat. Ezért hívták rovatunkat. Subicz József kecskeméti vezető mentőtiszt elmondta: a feladataik jelentős részét a betegszállítás teszi ki, de első helyen minden esetben a mentés áll. Olyan még nem fordult elő, hogy súlyos, netán életveszélyes helyzetben ne tudtak volna azonnal gépkocsit küldeni, ám a fenti sérülés esetében egy kollégájuk is megerősítette, hogy nem ilyenről van szó. A kecskeméti mentők egyébként sem küzdenek kapacitásproblémákkal. A közelmúltban végrehajtott országos létszámleépítés sem érintette őket. HÍVHAT BENNÜNKET! 8 06-76/518-256 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 12., CSÜTÖRTÖK w Épül a falu első temploma kőröstetétlen A mesterek erdélyi fenyőből ácsolják a födémet A község Kecskemétről fogadott profi ácsokat a födém elkészítéséhez. Kőröstetétlen ötszáz éves település, ám temploma csak most épül. A hívek jelenleg is az általános iskola falai között tartják az istentiszteleteket. Az önkormányzat hat éve határozott úgy, hogy a szervezett hitéletnek méltó helyszínt teremt. A közel ezer lelket számláló Tetétlent zömmel a katolikus felekezetiek lakják, mégis ökumenikus lesz az imaházuk. A templomépítéshez alapítványt hozott létre az önkormányzat, ám ez a forrás még kevés volt. Pásztor Imre polgármester a Miniszterelnöki Hivatalhoz és a váci püspökhöz fordult segítségért. Összesen mintegy negyven- millió forintra van szükségük; az összeg nagyobb része össze is jött támogatások, adományok formájában. A templomépítésnek hírét vette Zágon polgármestere is. Az erdélyi városból kedvezményes áron fenyőfa érkezett a födémhez. A templomszentelőt a jövő év közepére tervezik, Mária Magdolna keresztségében. ■ Miklay Jenő Lopni indult, de gyilkosság lett a vége LAjosMizsE Három flakon üdítőn és egy haj samponon vitáztak össze Kerékpárokat indult lopni két férfi június 14-én éjjel Lajosmi- zsén. Egy lezáratlan autóban három palack üdítőt és egy hajsampont találtak, amin összevesztek: egyikük tőrkést rántott és megölte a társát. Az erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már hat esetben bíróság elé állított 47 éves vádlott június 14-én már délelőtt megkezdte az ivást. Hat különböző kocsmát is felkeresett, ahol nagyobb mennyiségben fogyasztott alkoholt. - Kora este ért haza a barátjával, és tovább folytatták az italozást. Két liter bort még megittak - ismertette a most elkészült vádiratot Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes. Majd a barát elhagyta a házat, a vádlott pedig lefeküdt. Este kilenc körül zörgette fel az ittas férfit későbbi áldozata. Esti programot ajánlott: induljanak kerékpárokat lopni. A vádlott nem ellenkezett, sőt magához vett egy tőrkést is, hogy alkalomadtán azzal nyissa majd ki a nem őrzött biciklik zárját. ■ Tőrkést vett magához, azzal akarta kinyitni a biciklik zárját Útközben betérek egy Dózsa György úti presszóba, ahol megint csak ittak egyet. Ezután egy pékség előtt lezáratlan autót találtak. Az egyik tolvaj odament, kinyitotta az ajtót, és kivette a kocsiban lévő reklámszatyrot. Három flakon üdítő és egy hajsampon volt benne - összesen 445 forint értékben. Ezeket a vádlott a helyszín közelében, a Hunyadi utcában eldugta a másik tolvaj elől, amiből szóváltás kerekedett. A vita verekedésbe ment át, majd előkerült a tőrkés, és a vállnál kezdődő szúrással szíven döfte az ittas férfi a társát. Eldobta a kést, visszament a pékséghez, ahol - mintha őt érte volna támadás - többször is elkiáltotta magát: Segítség, segítség! Végül hazament, ahol a rendőrök megtalálták. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen emberölés miatt emelt vádat az ügyészség. Az elsőfokú ítéletet várhatóan még ebben az évben meghozza a megyei bíróság. ■ Noszlopy Nagy Miklós Baja MÓRÁGY Szombatra hirdették meg a Gyaxi DSE hét próbából álló tömegsportakciójának második versenyszámát, a Galagonya-túrát. A vállalkozó szellemisekre tíz kilométeres mórágyi túra vár. Ma zárul a jelentkezés, ezt követően derül ki, hogy hány busznyi próbázó vállalja a kihívást Ők szombaton reggel fél nyolctól gyülekeznek a Vonatkertben, nyolckor indulnak, délután három és négy között érnek haza. A túra során terhet is cipelniük kell, hiszen enni és inni tarisznyából lehet. (K. T.) Baja FÖLVÉG Százötven éves a fölvégi iskola. Október 27-én 15 órától várják az intézménybe a régi fölvégi diákokat, kollégákat, hogy ünnepi műsorral, fehér asztal mellett emlékezzenek a másfél évszázadra. (G. Zs.) Kiskunmajsa terbe az egyik legszorosabb eredményt hozta az országban a majsai polgármester-választás. Terbe Zoltán, a Fidesz, az MDNP, a Nemzeti Fórum, a KDNP és a Fidelitas jelöltje 21 szavazattal kapott többet mint a hivatalban volt polgármester, Faludi Tamás (EKE). Utóbbi a szavazatok újraszámlálását szorgalmazta, de elutasították a kérelmét A hivatalos ügyek és iratok átadása-átvétele hétfőn megtörtént a régi és az új polgármester között. (T. K.) Nagykőrös apropó A következő esztendőben lesz a 450. évfordulója a helyi református felekezeti oktatás kezdetének. A jubileum alkalmából felújítják a gimnázium tornatermét, és új ablakokat kap a százéves alma mater. (ffl.Jó. Tiszakécske rophatjuk a Kécske néptáncegyüttes várja soraiba azokat, akiket érdekel a néptánc. A foglalkozások helyszíne a művelődési központ, a próbákat péntekenként 18 és 21 óra között tartják. A csoport művészeti vezetője Kasza Ákos, a Kiskunfélegyházi Táncszínház vezetője. A jelentkezőket a próbák ideje alatt tájékoztatják a belépésről. (Sz. T.) QA.ITOTI IDA A SAJTÓTÚRA játék 2006. október 9-étőI 22-éig tart a Petőfi Népe lapcsalád négy újságjában. A játékban résztvevő újságok: Petőfi Népe, Grátisz, Petőfi Népe Vasárnap Reggel, Tempó. SAJTOTURA A JÁTÉK A játék ideje alatt 50 emblémát helyezünk el lapjainkban. A Petőfi Népe-előfizetőknek meg kell keresni a naponta elhelyezett emblémákat A Sajtótúra útvonala megjelent a 2006. október 7-ei Grátiszban. A Petőfi Népében a játék ideje alatt minden nap egy SAJTÓTÚRA-játékszelvényt találnak. Töltsék ki adataikkal és válaszoljanak az egyik emblémához kapcsolódó kérdésre. A szelvényt küldjék el 2006. október 25-éig címünkre: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. SAJTÓTÚRA-jdték. Egy szelvénnyel is nyerhet, de ha több szelvénnyel játszik, akkor megsokszorozhatja nyerési esélyét! A FŐDÍJ EGY NAGYÉRTÉKŰ HÁZIMOZI PROJEKTOR! EZT AZ EMBLÉMÁT KERESSE! SAJTOTURA játékszelvény p A JÁTÉKOS fPetőfi Népe-előfizető) r Telefon: Előfizetői kódszám: Válaszoljon a kérdésre és küldje el címünkre a szelvényt! Ki szerkeszti a Kecskemét és környéke oldalt? A szelvényeket 2006. október 27-éig gyűjtjük. Október 28-án sorsolunk. A fődíj átadása október 31-én - kedden - lesz. 50 éves a Petőfi Népe