Petőfi Népe, 2006. október (61. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-09 / 237. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2006. OKTÓBER 9., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Folytatták a középkori falu feltárását Szentkirályon Negyedmilliós vizsgálat egészségügy Az ország egyetlen, önkormányzati tulajdonú műszere ásatás Folytatódtak a közép­kori falu maradványainak fel­tárásai a településen, a refor­mátus templom és a temető között. A tudományos munká­latokat a temető bővítése tette szükségessé. Több mint harminc éve kez­dődtek a középkori falu feltárá­sának munkálatai a település határában. Az akkori kutatások alapján készítettek egy hely­színrajzot. Ezen feltüntették azt, hogyan nézhetett ki az ak­kori falu. Erre a feltételezésre alapozva a megyei múzeum­igazgatósággal közösen nyújtott be az önkormányzat az elmúlt évben pályázatot a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz. A hárommillió forintos támoga­tással, valamint 1,3 millió forin­tos önkormányzati önrésszel új­ra hozzákezdtek a feltárás foly­tatásához. Ebben az évben az önkor­mányzat kétszázezer forintot nyert a Bács-Kiskun Megyei Falufelújítási és Műemléki Ala­pítványtól. Az önkormányzat ezt megtoldotta 1066 millió fo­rinttal. így ismét tudtak dolgoz­ni a régészek, és több száz négyzetméteres területet tártak fel. ■ Szentirmay Tamás A száraz ősz megdrágítja a a talajművelést MEZŐftftZDASÁG Az őszi talaj- művelést erősen megdrágítja a szárazság. Dél-Pest megye kö- töttebb talajain szinte lehetet­len a szántás. Napjainkban még a tapasztalt mezőgazdálkodók is bizonytalanok abban, hogy érdemes-e bármihez is kezdeni a kiszáradt talajokon. Azt ugyan mindenki tudja, hogy a földek őszi művelésére szükség lenne, hiszen így van remény a jobb termésre, nagyobb hoza­mokra. Azonban a termőföldek tavaszi vetésre való előkészíté­sét most igen megnehezítette a kiszáradás. Az ilyen talajokon a gépi költség a még elfogadható kiadás többszörösére emelked­het. A kistérség gazdáit a múlt héten Birkás Márta, a Szent Ist­ván Egyetem tanára látta el ta­nácsokkal. ■ M. J. A CT- és a PET-vizsgalat a beteg szempontjából egyforma. Mindkettőnél feküdnie kell a berendezésben, ám a PÉT sokkal részletesebb információ­kat közvetít a szervezet állapotáról, a daganatos betegségek korai felismerését segítve. Jó esély van arra, hogy ja­nuár 1-jétől a kecskeméti megyei kórházban már a PET-vizsgálatokat is fi­nanszírozza az egészség- biztosító. Ilyen készülék ugyanis csak négy darab van az országban, ám ez az egyetlen, amelyik ön- kormányzati tulajdonú. Takács Valentina i, Régi vágya vált valóra a kecske­méti megyei kórháznak szep­tember elején, amikor az onko- radiológiai központ emeletrá­építésével egy időben üzembe helyezhették az új PET/CT ké­szüléket is. A félmilliárd forin­tos berendezéssel a daganatos betegek legkorszerűbb vizsgá­lati módszereit végezhetik. Gondot okoz azonban, hogy az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) egyelőre csak a CT-vizsgála- tokat finanszíroz­za, a PET-vizsgála­tokat nem. Holott az országban mind­össze., négy ilyen, készülék van, és ez az egyetlen, ame­lyik önkormányzati tulajdonú; tekintettel arra, hogy a kórház fenntartója a megyei önkormányzat. A másik három készülék tőkeerős magáncége­ké, működésüket a társadalom- biztosító finanszírozza. Dr, Svébis Mihály, a megyei kórház megbízott főigazgatója a finanszírozás esélyeiről így nyi­latkozott:- ígéretet kap­tunk arra, hogy jö­vő január 1-jétől a PET-vizsgálatokat is finanszírozza az OEP. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy vizsgálatra kapunk keretet; je­lenleg a kérésünk pénzügy-miniszté­riumi szinten van. Ettől függet­lenül a készüléket használjuk. Hétfőtől csütörtökig CT-vizsgá- latokat végzünk rajta, pénte­kenként pedig PET-vizsgálato­kat. Ez utóbbiak költségét je­lenleg még a kórház finanszí­rozza. Egy ilyen vizsgálat 250 ezer forintba kerül, és egy na­pon öt betegnél van lehetősé­günk elvégezni. Tekintettel ar­ra, hogy ez a beavatkozás meg­terhelő lehet az emberi szerve­zetre, ezért egy orvosszakmai bizottság dönti el, hogy melyik betegnél indokolt q vizsgálat elvégzése. Természetesen most is, és a jövőben is lehetőség lesz arra, hogy amennyiben a beteg vál­lalja, hogy megfizeti a vizsgá­lat költségét, akkor a saját ke­retünk felett is elvégezzük, ám teljesen indokolatlan esetben még akkor sem javasoljuk. ■ CT-készülékkel eddig is rendel­kezett a kórház, ám egyre több ilyen vizsgálatot kellett elvégez­ni, így nem árt, ha két berende- .hány zés szolgálja a diagnosztikát. Kapósabbak a szakmával rendelkezők DÉL-PEST MEGYE Tizenhét cég több tucat munkahelyet kínált a minapi állásbörzén, Cegléden. Az érdeklődők többsége hoppon maradt, mert nincs szakmájuk. Elsősorban szakmunkásokat keresnek a kistérségben műkö­dő cégek - derült ki a ceglédi munkaügyi kirendeltség leg­utóbbi álláskínálóján. A mun­kaadók szinte minden szakma- csoportban képzettséghez kötik az alkalmazást. Legfeljebb a fém- és ruházati iparban lehet még betanított vagy segédmun­kásként elhelyezkedni, de eze­ken a szakterületeken is gyak­rabban kérik számon az alap- képzettséget. Az álláskeresők közül egyre reménytelenebbek a képzetlenek kilátásai, vagy azokéi, akik olyan szakmával rendelkeznek, ami már nem el­adható a munkaerőpiacon. Ezért a kirendeltség több hóna­pos szünet után ismét elindítot­ta a felnőttképzéseket. Jelenleg harmincféle tanfolyamra lehet beiratkozni, de megszervezik az eddig nem indított, speciális szakoktatásra való beiskolázá­sokat is. ■ M. J. Akiknek szép az ősz miközben az elmúlt hetek­ben tízezrek tüntettek a pes­ti Kossuth téren, az alföldi borvidékeken békésen foly­tak a betakarítási munkák. A gazdaember mindig is úgy gondolta: ha a világ fenekes­tül felfordul, a szőlőt akkor is le kell szedni. Idén meg különösen érdemes volt a tő­kesorok közt szorgoskodni, mert jó volt a termés, és tisz­tes árat kaptak érte.- szép őszünk volt - mond­ják a gazdák, ami természe­tesen a gyümölcsérlelő nap­sütésre értendő. Tény, hogy volt ideje beérni a szőlőnek, cukrot is kellő mértékben tartalmaztak a bogyók. A ko­rai fajták termésmennyisége ugyan elmaradt a várttól, de a kései érésű szőlők meghá­lálták az egész évi munkát. Ami az árakat illeti: sokan nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a számo­kat. Átlagosan 25-30 száza­lékkal fizettek többet a felvá­sárlók a tavalyinál. Szakem­berek szerint ennek egyik oka a külföldi vevők megje­lenése a piacon. Szállító jár­művek sora érkezett Csehor­szágból és Szlovákiából, me­lyek tulajdonosai jó pénzt fi­zettek főként az illatos, fehér fajtákért. A honi borászok -.ráígértek, mert kellett nekik is a szőlő. nem csoda, hogy a hagyo­mányos szüreti fesztiválok idén minden településen jó hangulatban zajlottak. Soltvadkerten például kerek egy hétig tartott a szőlő ün­nepe. Igaz, a szombatra ter­vezett gazdafórum elmaradt, mert a meghívott agrárveze­tők a demonstráció szerve­zésével voltak elfoglalva. SAJTOTURA A SAJTÓTÚRA játék 2006. október 9-étőI 22-éig tart a Petőfi Népe lapcsalád négy újságjában. Ez idő alatt 50 túrapontot érintenek a játékosok lapjaink oldalain. A játékban résztvevő újságok: Petőfi Népe, Grátisz, Petőfi Népe Vasárnap Reggel, Tempó. A JÁTÉK A játék ideje alatt 50 emblémát helyezünk el lapjainkban. A Petőfi Népe-előfizetőknek meg kell keresni a naponta elhelyezett emblémákat A Sajtótúra útvonala megjelent a 2006. október 7-ei Grátiszban. A Petőfi Népében a játék ideje alatt minden nap egy SAJTÓTÚRA-játékszelvényt találnak. Töltsék ki adataikkal és válaszoljanak az emblémához kapcsolódó kérdésre. A szelvényt küldjék el 2006. október 25-éig címünkre: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. SAJTÓTÚRA-játék. Egy szelvénnyel is nyerhet, de ha több szelvénnyel játszik, akkor megsokszorozhatja nyerési esélyét! A FŐDÍJ EGY NAGYÉRTÉKŰ HÁZIMOZI PROJEKTOR! EZT AZ EMBLÉMÁT KERESSE! SAJTOTURA SAJTOTURA játékszelvény p A JÁTÉKOS (Petőfi Népe-előfizető) jK NÉV: Cím: Telefon: Előfizetői kódszám: Válaszoljon a kérdésre és küldje el címünkre a szelvényt! A mai NÉZŐPONTNAK mi a címe? A szelvényeket 2006. október 27-éig gyűjtjük. Október 28-án sorsolunk. A fődíj átadása október 31-én - kedden - lesz. 50 éves a Petőfi Népe

Next

/
Thumbnails
Contents