Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-27 / 227. szám
12 KRIMI&BU LV AR & TEVE PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 27., SZERDA HÍRSÁV Egymás portáján gyújtogattak egy ágasegyházi tanyán a pótkocsit a rajta lévő szalmabálákkal valaki felgyújtotta. A gazdát félmillió forint kár érte. A szomszéd tanyáról is érkezett bejelentés, annak melléképületét gyújtották fel, ott a kár 300 ezer forint. A nyomozók kiderítették, hogy a szomszédok egymás tulajdonában tettek kárt a kölcsönös gyújtogatással. (P. H.) Rottira lőtt a rendőr SOLTVADKERTEN hétfőn dél körül egy 9 éves fiút támadott meg egy kutya. A rottweiler a kiérkező rendőrnek is nekiment, aki szolgálati pisztolyából célzott lövést adott le a kutyára. Az eb elvágódott, majd felugrott és beszaladt gazdája házának udvarára. A kutyán láthatólag nem volt sérülés, a lövés nem találta el. (P. H.) Bombariadó a börtönben A kecskeméti rendőrségre ismeretlen férfi jelentette be, hogy a. Mátyás utcai börtönben bomba fog robbanni. Az intézményt átvizsgálták, robbanóanyagot nem találtak. (P. H.) Kevés roma vezet műsort unikum Ösztöndíjprogramot indított a köztévé és az RTL Klub is Az év elejéről roma műsorvezetőket és szerkesztőket képeznek a köztévében és az RTL Klubnál. Csontos Tibor „Miért ne lehetnének roma médiasztárjaink?” - kérdezte Geszti Péter, aki szerint nem helyén való, hogy a médiából hiányoznak a roma műsorvezetők. Szerinte is vannak tehetséges, cigány származású fiatalok, akik befuthatnak a médiában. A Magyar Televízió ezért is indította el az év elején a Roma Ösztöndíjas Médiaprogramot, amelynek célja, hogy roma újságírók, műsorvezetők jelenjenek meg a képernyőn. „Öt roma ösztöndíjas kezdett nálunk ismerkedni a szerkesztői, riporteri feladatokkal - mondta Daróczi lános, a köztelevízió felelős szerkesztője. - Diplomások jelentkezését vártuk, és a kiválasztott jelölteket havonta százezer forintos ösztöndíjjal segítjük. Az első perctől kezdve részt vesznek a napi munkában, forgatnak, szerkesztenek, vágnak, adást készítenek. Valamennyiük mellett egy-egy tutor dolgozik, aki személyesen követi a jelöltek szakmai előmenetelét és segíti a szakmai fogások elsajátítását.” A roma ösztöndíjasok a Híradó, a Napi Mozaik, a Káli Horváth Kálmánnak van amatőr színészi múltja, de eleinte ő is csudabogárnak számított a Duna Tévén Kultúrház és a Válaszd a tudást! szerkesztőségében dolgoznak, mindenütt azt kérték tőlük, ne csupán roma témájú ötleteket dolgozzanak fel. Az október 23-án sugárzásra kerülő Roma Magazint az ösztöndíjasok önállóan készítik el. Különleges adásra készülnek, mivel olyan archív anyagokat is szeretnének bemutatni az adásban, amely a romák és az 1956-os események kapcsolatáról szól majd. Az RTL Klub is hirdetést adott közre, amelyben roma származású műsorvezetőket kerestek, a két legjobbnak havonta bruttó 100 ezer forintos ösztöndíjat adnak egy éven keresztül, fedezik intenzív nyelvtanfolyamuk költségét, és személyre szóló képzést kínálnak. Legalább az egyiküknek műsorvezetői szerződést ajánlanak majd. A Roma Magazint, a Provokátort leszámítva ma még hiányoznak a képernyőről a roma műsorvezetők. Ismertnek számít Mohácsi Viktória, aki a Múzsa című kulturális programot vezette, majd EP-képviselő lett, Debre Krisztina, a kormányszóvivői iroda vezetőjének, Batiz Andrásnak a felesége a Fókusznak készített riportokat. A legtöbbet mégis a Duna Tv roma bemondója, Káli Horváth Kálmán szerepel a képernyőn. „Meg kellett vívnom a harcomat - mondta. - Eleinte csudabogár voltam, idővel bizonyítottam. Volt némi amatőr színészi múltam, de más romáról is el tudnám képzelni, hogy bemondó legyen vagy műsort vezessen.” Gáti Kati Született feleség lesz, Béres Alexandra tévéműsort kap A magyar származású kanadai színésznő, gáti kati a Vészhelyzet után újabb sikersorozatban tűnik fel; szerepet kapott a Született feleségek című szappanban. Ma már elmondhatja magáról, hogy sorozatosan sorozatszerepekhez jut, hiszen láthattuk a 24 című, sokrészes akciófilmben is. Két hétig forgat majd a Született feleségekben, ■ Az RTL Klubnál amerikai mintájú show-ban fagyasztanák le az önként jelentkező túlsúlyos tévénézőket. és mint elárulta, felicity huffMANNAL és LAURIE METCALFFAL lesznek közös jelenetei. Nem kevésbé izgatott béres ALEXANDRA, aki az RTL Klub Reggelijében társműsorvezetőként dolgozik majd. A hírek szerint a Szulák-show és az Esti Showder producere, kovács Kristóf új műsoron is töpreng, amelyet Béres Alexandra vezetne. A televíziós fogyishow másik házigazdája a fitneszguru, SCHOBERT NORBERT lenne. A műsor az amerikai televíziós fogyi- show-k mintájára készülne. Az új műsorban, amelyet az RTL Klub sugározna, Béres Alexandra és Schobert Norbert fogyasztaná le az önkéntes túlsúlyos jelentkezőket. 'ELKVtZIO-MUSOR SZEPTEMBER 27., SZERDA 9 'H fi 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.20 06-91-334-334 10.45 Top Shop 11.45 Receptklub 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 06-91-334-455 6.00 Stahl gyerekkonyhája 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá skacok! 12.00 Észbontó 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló '56 © 9.03 Pláza © (olasz sor.-230/131-132.) 10.00 Napi Mozaik 11.25 Szabadság tér 17. 11.30 Feszti körkép 12.00 Híradó délben 5.50 NAP KELTE 9.00 Közelítő 9.35 Sorstársak 10.05 Roma Magazin 10.35 Domodna Szlovák nemzetiségi magazin 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Baywatch © (amerikai akciófilm-sorozat) 9.00 Halálblztos diagnózis © (amerikai krimisor., ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ismétlés)© 11.05 Vadmacska © 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 Holly csapata (26/26.) 9.45 Élősködő élőlények 10.10 Charly, majom... ® 11.00 Prizma (ismétlés) 6.00 Kapán innen, kaszán túl 6.35 Mézvadászok 7.40 A repülés kora © A Republic 8.15 Oscar Wilde© 9.25 Lepkeszárny © 10.25 A kék lepel népe © 11.20 Legény-lakás 13.35 Vegyünk új mamit! (amerikai vígjáték, 1994) , Fsz.:SissySpacek Pj 15.05 Dlsney-rajzfilm M 15.35 Csacska angyal kJ 16.30 Szembesítőshow © 'W 17.30 Klbeszélőshow © fi 18.30 Híradó Esti kiadás 13.00 Meteorember © (amerikai vígjáték, 1993) Fsz.: Robert Townsend 15.00 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Az elveszett ereklyék... ® 17.30 Bűbájos boszorkák © 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Kedd 21 13.00 Nemzetiségi magazin 13.59 Példakép(p) (67/4.) 14.05 Hawaii üzenetek © 15.00 Kormányváró 15.30 Alkotóház 16.00 Szomszédok 16.35 Szívtipró glml © 12.00 Híradó délben 12.30 Kedd 21- Válogatás 13.00 Válaszd a tudást! 15.00 Vigyázz, kész, rajt! Pályakezdő fiatalok portréműsora -15/4. 15.25 NAP-NYUGTA 12.10 A llllomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálblztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 Szwetségben a fákkal 14.25 Equator klub (ismétlés) 14.55 Egrl-Pertls zongoraduó (portréfilm) 15.35 Charly, majom a családban ® 12.30 Az 57-es számú ház 13.25 Bújj a bőrükbe! 14.25 Kapán Innen, kaszán túl © 15.00 TELEFORTUNA 16.05 A repülés kora © A Republic 16.40 Görög népek, görög ízek CA W 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 10.00 Fókusz © .35 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 A szökés © (amerikai akciófilm-sorozat) Zendülők és falfúrók Fsz.: Dominic Purcell, Wentworth Miller, Robin Tunney, Peter Stormare 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku 21.10 Született feleségek© Mindenkinek van valami szennyese (am. vígjátéksor. - 29.) Bárcsak feledni tudnálak! 22.15 A médium © (am. misztikus krimisor. - 6.) 17.24 Példakép(p) (ismétlés) 17.30 Híradók 17.50 Napló'56© 18.00 Bűvölet© (olasz sorozat - 117.) 53" 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 TV TAXI 20.05 TS - Bajnokok Ugája labdarúgó-mérkőzés Mérkőzésválasztás 18.00 Kapcsoskönyv (12/3.) 18.30 Kllkkerek 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este. Sport 20.05 Kultúrház 20.35 A Zsidónegyed-Pest zsidó arca© (dók.-film-sor. - 5/4.) A Fehér Galamb (dokumentumfilm) 16.20 Polrot© (angol krimisorozat) 17.25 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.35 Vldlóták © 20.05 Pőreparádé © Kandi kamera kicsit másképp.. 16.25 Négyzetméter 17.00 Világunk 17.45 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Pétervári banditák (orosz sorozat) 50' ® 20.00 Ezen a világon © (angol film, 2003) 86 * 21.30 HÍRÓRA 17.50 Városok, stílusok (ismeretterj sorozat, 4.) London 18.55 Miből lesz a cserebogár? © (angol ismerettel), sorozat) Aktív vagy lusta? 20.05 Rémálom-melók © (dok.-sorozat) 21.05 Rabvágányon © (dokumentumfilm) 22.10 Gyilkos elmék © (amerikai krimisorozat) y 23.05 A főnök© E (amerikai krimisorozat) Nq 24.00 Reflektor© 0.20 A kard mestere 3 © (hongkongi akciófilm, 1992) 23.15 Magasfeszültség © (francia horror, 2003) 87" 1.10 Tények este 1.40 Tökös csajok © (német vígjátéksor. -16.) 2.10 Szökés Budára © (magyar-szlovák-cseh film) 23.00 Szerda este 23.30 Kultúrház 24.00 Hírek 0.05 Sporthírek 0.10 Napló '56 © 0.15 Kandahar© (iráni-francia film, 2001) 21.25 Kultúrház 22.00 Híd két part között © (francia dráma, 1999) Fsz.: Gérard Depardieu 23.30 Záróra 0.20 Cinecitta ® (olasz sorozat-26/5.) 20.30 UEFA Bajnokok Ligája 1.00 Kukkolók © (amerikai thrillersorozat) 1.30 Benny Hill (angol sorozat) 2.05 Vldlóták (ismétlés) 21.50 Közbeszéd 22.10 Kikötő 22.30 Persona non grata ® (lengyel film, 2004)113 0.25 A hivatal © (angol sorozat -12/6.) 1.35 A hegyek lánya 22.05 Haditerv © (angol dok.-sorozat) A gerilla-hadviselés 23.05 Blenheim © Egészen a Dunáig 24.00 Bagolyblrodalom 1.00 Kölcsönkonyha visszajár INlRiT 23.05 A főnök - amerikai krimisorozat 13.00 Meteorember - amerikai vígjáték 0.15 Kandahar - Iráni-francia film 22.00 Híd két part között - francia dráma 14.15 Halálblztos diagnózis - amerikai krimisorozat 14.00 Szövetségben.. - magyar sorozat 17.50 Városok, stílusok - ismeretterjesztő sorozat MAGYAR ATV HÁLÓZAT 15.05 Európai híradó. 1530 A birodalom titkai. 16.05 Hírvilág 1630 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Csintalan. 1830 Esd gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esd gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 Lapzárta. 21.00 Hiradó21.2135 Reporters. A BBC riportműsora. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-hiradó. 23.05 Lapzárta. 12.05 Lad bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Kvízaréna. 16.25 Közvetlen ajánlat 17.00 Lad bácsi konyhája. 1730Ter- mészetfilm. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Találjuk ki Magyarországot! 21.00 Friderikusz most. 22.05 Domino. 23.00 Híradó. 2335 Többet ésszel! 16.00 Pénzhalász. 17.00 Színházi magazin. 1730 Csacska angyal. 1830 PICK Szeged -Dunaferr. NB i. férfi kézilabda-mérkőzés (felvételről). 2030 Hátráló. 21.00 Merényieta levegőben (amerikai akciófilm). 23.00 Mind- örökké Júlia! (argendn sorozat-108). 24.00 Hátráló. 030Grand Prix 130 Műveltségi kvíz. FILMMÚZEUM 1420 Dokumúzeum. 15.00 Életre kelt könyvek. 1530AzAngyal(39.). 1625AMonarchia izei (6.). 1655 Nem várok holnapig (magyar vtgl, 1967). 18.00Albumshow(8.). 1830 Kockázat (lengyei sor. -15.). 1935 Monty Python (44.). 20.00 Karambol (magyar film, 1964). 2130 Álombrigád (magyar film, 1983). SPORTl MINIMAX DISCOVERY 830 Mai helyzet 8.45 Franda labdarúgás. 10.15 MKB Heb helyzet. 11.45 Triadon-vb. 12.45 Légbőlkapott 13.00 Amerikai futball. 16.00 HjO-magazin. 1630 Angol labdarúgás. 1730 Arany pillanatok. 17.45 Női kézilabda. DVSC-Gyóri Audi ET0.20.00 Mai helyzet 20.15 Bokszutca. 20.45 Ringlispá. 600 Rajzfilmek. 15.00 Barbie-traplók. 1610 Bicsi Bocs kalandjai. 1620 Charley és Mim- mo. 1635 Sam, a tűzoltó. 1645 Párgu. 1655 Bicsi bocskalandjai. 17.05 Babar. 1730 Anne Zöld Oromból. 18.00 Bing és Bong. 18.10 Bicsi Bocskalandjai. 1820Mr.Bean. 1835Arthur. 19.00 Maszkabál 19.05 Sharon naplója. 12.00 Flúgosfutam. 13.00 A 21. század haditechnikája. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Hóbortok. 18.00 Az építészet csodái. 19.00 Állítólag.. 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Halálos fogás. 22.00 Valódi tetthelyek. 23.00 Motoikerékpár-éprtő-vb.