Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-13 / 215. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 13., SZERDA SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Nem indult el a tanfolyam Még tavasszal jelentkezett egy tanfolyamra egyik olva­sónk. Befizetett ötezer fo­rint regisztrációs díjat, és azt az információt kapta, hogy amint összejön a szükséges létszám - legké­sőbb májusban -, elkezdik az oktatást. Már ősz van, de a tanfo­lyamnak híre-hamva sincs. A szükséges lét­szám ugyanis azóta sem jött össze. Olvasónk szem­pontjából azonban az egész értelmét vesztette, mert hamarosan külföldre megy, és az ottani munká­ja miatt szerette volna el­végezni ezt a tanfolyamot. Amennyiben májusban kezdődött volna az okta­tás, akkor az időbe bele­fért volna, de így semmi­képpen. A szervezők azt mondják, hogy ők csak ab­ban az esetben adják visz- sza a pénzt, ha a tanfo­lyam elmarad. Szerintük itt erről szó sincs, hanem a jelentkező akar vissza­lépni, vagyis nem jár visz- sza az ötezer forintja. Ol­vasónkat valójában nem a pénz zavarja, hanem maga az elv. Kinek van igaza? - kérdezi. Dr. Györkis István ügyvéd úgy véli, hogy általánosan az az elfogadott, ha a meg­hirdetett tanfolyamot még az adott tanítási évben el­kezdik. A szokásos határ­idő legfeljebb hat hóna­posnak mondható, ennél semmiképpen sem hosz- szabb. Amennyiben a tan­folyam meghirdetője ezt nem tudja tartani, akkor elvárható volna, hogy elfo­gadja: a jelentkező részé­ről érdekvesztés történt, és a pénzt vissza kellene adnia. Amennyiben ez nem történik meg, akkor az ügy bírósági úton ren­dezhető. HÍVHAT BENNÜNKET! * 06-76/518-256 Az elmúlt hét végén Ismét Interaktív koncertet adott Kecskeméten és Kiskunfélegyházán a fiatal győri orgonista, RÁKÁSZ GERGELY. Népes közön­sége ezúttal sem csalódott, hiszen az egyes darabok között most Is sok értékes gondolatot és érdekes történetet megtudhatott az elhangzó műről, szerzőjéről és magáról az orgonáról. Ezúttal ugyanis a legnagyobb hangszer, annak legnagyobb komponistái és az ő legnagyobb műveik álltak a középpontban. Felvételünk a kecskeméti Nagytemplomban készült. Orgonaszó és emberi szó rákász-koncert Ezúttal sem csalódott a népes közönség Sokba kerülhet apunak, anyunak a lógás iskolakerülés A bírsággal való fenyegetőzés általában már hatni szokott FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL.- Reggel a szokásos időben el­megy otthonról, este talán még be is számol az órákon történ­tekről. Az iskolából érkező leve­leket pedig eldugja. A szép szó és a meggyőzés a kisdiákok esetében a legkevés­bé hatásos. A középiskolások szülei viszont - úgy tűnik - eré­lyesebbek: a családlátogatás után minden második lógós már a padban ül másnap.- Amikor az iskola és a szülő próbálkozásai ’ eredménytele­nek, az igazgató értesíti a ható­ságot - mondja a főtanácsos. - A jegyző tértivevényes határo­zatban szólítja fel a szülőket: ha­ladéktalanul érjék el, hogy gyer­mekük tegyen eleget tankötele­zettségének, ellenkező esetben akár 500 ezer forint pénzbírság­gal is sújthatóyk. Állami gondo­zott gyermek esetében a tör­vény még szigorúbb: az ő gyám­juk egymillió forintig büntethe­tő. A határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni. Ekkor már mindenki komolyan veszi a dolgot. A gyerekek többsége el­kezd iskolába járni, a szülők pe­dig bejönnek a hivatalba, és ma­gyarázkodnak. Ilyenkor azon­ban már kizárólag csak a valós indokokat fogadjuk el. A fogadkozások ellenére né­hány gyerek továbbra is kerüli az iskolát. Az igazgató lehetősé­ge itt véget ér, a továbbiak már a hivatalra tartoznak. A szülő el­len szabálysértési eljárás indul.- Az általános iskolai lógá­soknak mintegy fele zárul pénzbírsággal, a középiskolá­sok szülei közül viszont csak minden tizediket kell megbün­tetni - összesíti több év tapasz­talatait Kovácsné Tóth Ibolya. - A kiszabott pénzbírság adó módjára hajtható be, ellene ki­zárólag törvényességi kifogás esetén lehet fellebbezni. Egyébként még sosem szab­tuk ki a maximális büntetést a Ötévesen muszáj oviba menni! évente mintegy ötven gyereket nem íratnak be ötéves korá­ban óvodába. A szülők egy ré­sze nincs tisztában azzal, hogy az iskola-előkészítő már a tan­kötelezettség része. Néhányon szociális okokból tartják ott­hon óvodaköteles gyermekü­ket: nem kell minden nap tisz­ta ruhát készíteni, fizetni az ét­kezést, a kirándulásokat, a mozilátogatásokat. tankötelezettség elmulasztása miatt. Gyakran a szülők is hibáznak. Évente 20-30 tanköteles gyer­mek hiányzik az elsőből Kecske­méten. Az esetek többségében azonban csak figyelmetlenség­ből: a család elköltözött, a beje­lentésről viszont elfeledkeztek. Az oktatási osztály miden évben egyezteti a tanköteles gyerekek névjegyzékét a népesség-nyü- vántartóval. Ezt összevetik a valóban beíratott gyerekek név­sorával. A hiányzókról értesítik a lakóhely szerint legközelebbi is­kolát. A tanárok keresik meg a be nem hatottakat. A főtanácsos hozzáteszi: előfordul az is, hogy a szülők szeretnék még egy évig otthon tartani a gyereket, mert szerintük nem érett az iskolára. Erre kizárólag a nevelési tanács­adó szakvéleménye alapján van lehetőség. ■ Galambos Sándor ÍREK A-TÓL Z-IG Fülöpjakab SZÜRET Szombaton reggel 7 órakor zenével ébresztik a fülöpjakabiakat. Délután fél 3- kor indul a hagyományos vidám, zenés szüreti felvonulás a szom­szédos Kunszállásra, ahol fél 4- kor kezdődik bemutatójuk. Utá­na újból felkerekedik a csapat, és visszatér Fülöpjakabra, ahol 17 órakor ismét táncos bemuta­tót tartanak. A szüreti bál 7 óra­kor kezdődik. A talpalávalót Csá­ki Pali zenekara húzza majd. A rendezvényt az Alfa '94. Szabad­idős Klub szervezi. (Sz. A.) Kiskunmajsa elismerések a hét végi városi ünnepségek al­kalmából adták át az elismeré­seket. Kiskunmajsa Díszpolgára címet vehetett át Hunyadi István volt termelőszövetkezeti elnök, aki később falugazdászként se­gítette a környékbeli gazdálkodó­kat. A Kiskunmajsa Sportjáért elnevezésű kitüntetést Kitl Jó­zsef labdarúgóedző kapta, aki évekig játékosa volt a majsai fo­cicsapatnak, majd a kölyökcsa­patok trénereként ért el sikere­ket játékosaival. (T. K.) Lajosmizse jubileum az őszikék nyugdíjasklub idén 20 éves. A szépkorúak méltón készülnek az évfordulóra. Szombaton 17 óra­kor gálaműsor lesz a művelődési házban. A születésnaposok nem­csak könyvbemutatójukkal ruk­kolnak elő, hanem eljárják azt a palotást is, amit két évtizeddel ez­előtt. A kiállított fotódokumentu­mok mellett kirándulási ereklyék, kézimunkák is láthatók majd. A korabeli fellépőruhákat is meg­csodálhatják a jelenlévők. (P. S.) A Petőfi Népe Heti rejtvényén könyv- csomagot nyertek: 34. hét Mittel- holczné, Kecskemét; T. NagyKároiy- né, Ballószög. KÖZÉLETI HÍR • Dr. Nádasdi Miklós (MSZP) és dr. Gál János (SZDSZ) önkormány­zati képviselőjelölt 2006. szep­tember 15-én, pénteken 18 órai kezdettel választási nagygyűlést tart a Hetényegyházi Művelődési Központban. Vendég: dr. Szécsi Gábor, az SZDSZ és az MSZP pol­gármesterjelöltje. A fórumra min­den érdeklődőt szeretettel várnak. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS.) A FAIT Zrt. Ptpsí Amfjucas kkskfmfti frtfkfsítTsi KözrosrrjÁM khus CUSTOMER REPRESENTATIVE (területi képinsclií) munkatársat. ELVÁRÁSAI NK:-»-» ■» nagy munkabírás, jó fizikai állóképesség,-»jó kapcsolatteremtő készség, ■* önálló munkavégzésre való képesség, rugalmasság, •* kecskeméli, illetve Kecskemét környéki lakhely. Hasonló munkakörien szened tapasztalat előnyt jelenthet. FELADATOK: •* túralista szerinti üzlettátogatások megvalósítása,-» merchandising-standard megvalósítása, betartása és betartatása az általa látogatott üzletekben, -» kereskedelemfejlesztő eszközök (hűtők, állványok! kihelyezése, áruval való feltöltése, tisztítása, idegen termék eltávolítása,-♦a -»üi ■» új üzletei szerzése, felkutatása. Ha pályázatunk felkeltette érdeklődését 8 számított 1 héten belül várjuk fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát a következő ctmre vagy a-mailre: FÁÖ BT. I PEPSI AMERICAS, SZEMÉLYZETI OSZTÁLY, 1131 BUDAPEST, VÁCI ÚT 189-191. E-mail: toboraas®pepsamencas.com ' Kérjük tüntesse fa! a megpályázott munSskött is, PEPSI ©AMERICAS IN* A maradék gyógyszert vigye a patikába! környezetvédelem Ha kérdése van, kérheti a gyógyszerész segítségét Egyre inkább terjed az a gyakor­lat, hogy az emberek a már nem szedett, vagy lejárt szavatosságú gyógyszert elviszik a patikába. Ezzel biztonságosabbá válik ott­honunk, s tisztább lesz környe­zetünk. így ugyanis a felesleges gyógyszer nem kerül a kommu­nális hulladékba, nem válhat a talajvizet szennyező anyaggá, s megszűnik az a veszély is, hogy valaki olyan gyógyszert szedjen be, ami többet árt, mint használ.- Gyógyszertárunkba napon­ta átlagosan egy reklámszatyor felesleges gyógyszer érkezik. A gyűjtésre kifejlesztett, egyutas, nyolcvanliteres gyűjtődoboz így havonta kétszer telik meg. A környező lakótelepen élő embe­rek a feltűnő plakátoknak és egyéb tájékoztatásnak köszön­hetően egyre inkább élnek a le­hetőséggel és behozzák a gyógy­szert. Előfordul, hogy amit be­hoznak, annak már évekkel ezelőtt le­járt a szavatossága. A gyűjtés nekünk ugyan többletmun­kát jelent, de szíve­sen végezzük, mert egyetértünk a céljá­val - nyilatkozta la­punknak dr. Mező né Piros Ágnes, a kecskeméti Széchenyi Patika vezetője. Hazánkban a felmérések sze­rint évente körülbelül kétezer tonna gyógyszerhulladék kelet­■ A környezetvé­delmi tárcának a gyógyszer elhe­lyezésről ké­szült reklám­filmje rövidesen látható lesz a televízióban. kezik. Az erre irányuló intézke­dések nyomán tavaly december 1-től az ország valamennyi pati­kájában kötelező díjmentesen átvenni a lejárt vagy felesleges­sé vált gyógyszere­ket. A gyártók és forgalmazók köte­lessége, hogy meg­szervezzék és finan­szírozzák a lakos­ságnál keletkező fe­lesleges gyógyszer- készítmények ösz- szegyűjtését és ter­mikus ártalmatlanítását (elége­tését). A gyógyszeripar képvise­lői erre azt a módszert választot­ták, hogy létrehozták a Recyclo- med Közhasznú Társaságot, amely a gyűjtéssel és adminiszt­rációval járó feladatokat végzi. A zárt, egyszer használatos tartá­lyokat a patikák saját döntésük alapján elhelyezhetik az eladó­térben, de a közforgalomtól el­zárt helyiségben is. Utóbbi eset­ben a gyógyszertár személyzeté­nek segítséget kell nyújtania, hogy az érkező polgár megsza­baduljon a hulladéktól. A meg­telt gyűjtődobozok tartalmát biztonsági okokból már nem vá­logatják, hanem bontatlanul tö­mörítik és ártalmatlanítják. ■

Next

/
Thumbnails
Contents