Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-12 / 214. szám
10 KRIMI&BULVAR&TEVE PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 12., KEDD Dumagépek csábításai telefonos játékok A műsorvezetőket tréningeken készítik fel Fontos kellék a pénz, a nézők többségét ennek látványa csábítja játékra. HÍRSÁV Minden idők legnagyobb drogfogása Budapesten EDDIGI LEGNAGYOBB kábítószerfogását jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Összesen 120 ezer darab ecstasy tablettát foglaltak le, amelyek kiskereskedelmi értéke 150 millió forint lett volna. Az ügyben három férfit vettek őrizetbe. A banda Hollandiából csempészhette a kábítószert. Mérgezés után keresik a miskolci gombaárust még keresik azt a gomba- árust, akinek az árujától rosszul lett egy 38 éves miskolci férfi. A vásárló attól a harmatgombától betegedett meg, amit egy városi autóbuszon vásárolt egy asszonytól. A rendőrség eljárást indított az ismereüen gombaárus ellen. Baleset a kőbányai sörgyár területén öt emelet magasságból zuhant le az a 13 éves kislány, akinek a holttestére Budapesten, a régi kőbányai sörgyár területén találtak rá a guberálók. A rendőrségi vizsgálat szerint baleset történt az életveszélyessé nyilvánított épületben. @ további hírek: www.reggel.hu Régebben, ha nem volt műsor, szünetjelet sugárzott a televízió. Manapság a telefonos vetélkedők töltik be ezt a szerepet, csak ezeket egymillióan nézik, és még bevételt is hoznak a csatornának. Dián Tamás „Itt van a kezemben kétszázezer forint Csak vegye fel a kagylót, és árulja el a megfejtést. Mindez az öné lehet... Mire vár? Ne mondja, hogy nincs szüksége erre a pénzre!” Ilyen és ehhez hasonló vége- érheteüen „monológokba” szinte bármelyüt csatornán belefuthat a távkapcsolójával szörfölő tévénéző. A képernyőn általában egy fiatal műsorvezető gesztikulál különböző összegű bankjegyeket lobogtatva, s közben olyasmivel próbálkozik, ami még a legnagyobb színészeknek is csak ritkán sikerül: szóval tart egy néma kamerát. A „dumagépek” az érzelmek egész skáláját vonultatják fel, a behízelgő stílustól a kétség- beesett kérlelésig egy adáson belül szinte minden sorra kerül. A call tv műfajában azonban a lényeg mindig ugyanaz: rá keü beszélni a tévénézőket, hogy feltárcsázzák az emelt díjas számokat. Ezeknél a műsoroknál nem is annyira a nézettség, hanem inkább a bevétel a siker fokmérője - árulta el Lóránt Gergely, a Tv2 marketing- és PR-vezetője. Mint mondta, náluk a Szóda, il- letve az Észbontó című műsorok tartoznak ebbe a kategóriába. „Ez egy külön üzletág,' egy viszonylag új bevételi forrás a hazai televíziók számára - árulta el. - A Szerencsejáték Felügyelet felé nem kell jelentenünk, mert tudásalapú a játék, így nem minősül szerencsejátéknak.” A Szódában átlagosan naponta 460 ezer forintot, míg az Észbontóban naponta körülbelül 600 ezer forintot nyernek a telefonos játékosok, ám ebből még lejön a 36 százalékos adó. Az viszont már nem publikus (igaz, máshol sem), hogy az emelt díjas számoknak köszönhetően mekkora a csatorna bevétele. Lóránt Gergely erre csak annyit mondott: a műsorok gazdaságosak és profitot termelnek. A műsorvezetőket egyébként többlépcsős válogatásokon emelik ki, és „menet közben” is folyamatosan beszédtechnikai, illetve pszichológiai tréningeken vesznek részt - mondta Vidus Ildikó, az RTL Klub számára három különböző call tv-műsort készítő IKO New Media ügyvezető igazgatója. Mint mondta, több órán át folyamatosan beszélni külön képesség. „Nálunk az effajta produkcióknak nincs önálló nevük, csak a telefonszámot tüntetjük fel - mondta. - Ettől függetlenül fontos szempont a szórakoztatás. Egy adáson belül hat-nyolc nyertes is van, ez egyébként a csatorna kérése is volt.” Egy nyereményjátékos műsort átlagosan 1,2 millióan néznek, ebből - no meg az emelt díjas tarifákból - már lehet következtetni a bevételre. Egy biztos: jobban megéri, mint a monoszkóp. Egy pénzszállító autót kiraboltak, a másik vonattal karambolozott Fekete napjuk volt tegnap a pénzszállítóknak. Budán, az Alagút utcai MKB bankfióknál két csuklyát viselő fegyveres támadta meg az utcán várakozó autó sofőrjét. Az ismeretlenek fegyvert szorítottak a biztonsági őr fejéhez és arra kényszerítették, indítsa be a járművét, és az általuk megadott utat kövesse. A Naphegyre hajtottak, ahol a Tigris utca és a Róka utca sarkán bántalmazták és megkötözték a sofőrt, majd a pénzzel elmenekültek a helyszínről. A gépkocsi- vezetőt súlyos sérülésekkel szállították el a mentők. ■ Megverték és megkötözték a sofőrt, majd elmenekültek a pénzzel. Ugyancsak rosszul járt egy másik pénzszállító mikrobusz tegnap a Nógrád megyei Diós- jenőn - igaz, ezt nem kirabolták, hanem egy motorvonattal ütközött. A baleset egy fényjelzéssel működő vasúti átjáróban történt A pénzszállító vezetője és kísérője súlyosan megsérült, őket a váci kórházba szállították, a mozdonyvezető könnyebb sérüléseket szenvedett. Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. szóvivője elmondta: eddigi ismereteik szerint a fénysorompó jól működött, az ütközés idején tilos jelzést mutatott. TELEVIZIÓ-MŰSÖI? ütvr-hét ftJÁNÚSÁVAt ____________________________2066. SZEPTEMBER 12., KEDD DÉLELŐTT RT X KLUB ^ ii ,i... lllliíiBiililElW MT ** bSTVHP 1? VIASAT3 HUB DÜNÁnBHHHHI SFEKTBI;: 7 k r--|S 5.30 Topshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow Betine: 8.35 Reflektor 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.15 06-91-334-334 10.45 Top Shop 11.45 Receptklub 12.00 Híradó Déli kiadás 6.00 Laktérítő 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teieshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 147.) 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló ’56 © 9.04 Pláza © (olasz sor. - 230/109-110.) 10.00 Napi mozaik 11.25 Szabadság tér 17. 11.35 Szilágysomlyó 12.01 Híradó délben 5.50 NAP KELTE 9.00 Élet apával (amerikai vígjáték, 1947) 11.00 Kárpát expressz 11.25 „Száz vasutat, ezeret..” (ismeretterjesztő sorozat) 12.01 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 7.00 A liliomlány (ismétlés) ® 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 12.10 Allllomlány® (amerikai-mexikói sorozat) 7.45 Világhíradó 8.00 Hírek; Kikötő 8.10 Isten kezében 8.35 Bioritmus 8.50 Holly csapata (19.) 9.15 ízlések és fotonok 9.45 Charly, majom... © 10.30 Derrick© 6.00 Rosemary óba kel 6.30 Az amur leoopárd © 7.30 Vadvilág © 8.05 Ikrek: öröm és küzdelem 9.05 Miből lesz a cserebogár? 10.10 Világörökségek három kontinensen (5.) 11.10 A gyémánt DÉLUTÁN 12 .10 06-91-334-455 13.30 Ez az életein © (amerikai vígjáték, 1992) 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Csacska angyal (argentin sorozat) 16.30 Szembesítőshow © 17.30 Kibeszélőshow © 12.20 Észbontó 13.20 A kőszívű emberfiái 15.00 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói 17.30 Bűbájos boszorkák 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Kék fény© 13.00 Nemzetiségi magazinok 14.05 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 84/74.) 15.00 Kilátás a Nagy-Kopaszról 16.00 Szomszédok 16.35 Emeljük fel szívünket 16.40 Katolikus krónika 12.30 Kék fény© Bűnügyi magazin (válogatás) 13.00 Válaszd a tudást! 15.00 Gyöngyöspata temploma 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Életre kelt könyvek Hannibál tanár úr 18.30 Kllkkerek 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Poirot© (angol krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Veis 14.00 Talpalatnyi zöld 14.30 Az utolsó előtti út (magyar sorozat- 13/12.) 15.00 Modem művészet 15.25 Város a vár alatt 16.40 Halak, vizek... 12.10 Kertek ma és holnap A gyógyító kert; Magándzsungelek 13.20 A nagy északi vadon A vad partvidék 14.25 Rosemary óba kel 15.00 TELEFORTUNA 16.00 Vadvilág (9.)® ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro, Claudia Fontán, Facundo Arana 20.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 20.40 Barátok közt® (magyar sorozat) Fsz.: Varga Izabella, Szőke Zoltán, Németh Kristóf 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku Vetélkedő 21.10 Irigy Hónaljmirigy- Mese habbal, avagy 77 mirigy népmese® 22.15 Kényszerszünet © (ír-angol krimi, 2003) 105 * Fsz.: Colin Farrell, Kerry Condon, Johnny Thompson 17.10 Magyar elsők 17.30 Híradók 18.00 Bűvölet© 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Tv Taxi Mi Önöket szállítjuk. Önök a híreket 19.55 Hírek röviden 20.05 Életképek 20.40 Önök kérték különkiadás 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kultúrház 20.35 Fllmldő Verseny a szuperbombáért © (am.dok.-fiim-2/l.) 21.35 Kultúrház Kultúra, szórakozás... 17.25 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson csatád (amerikai rajzfilmsorozat) © 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.35 Vldlóták © 20.05 Nevess csak! © 20.30 UEFA Bajnokok Ligája Chelsea-Bremen (éló) PSV-Liverpool (felvétel) 17.10 Charly, majom a családban (57.) ® 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Clao Bella© 19.25 Mindennapi kenyerünk 20.00 Hannibál tanár úr© (magyar film, 1956) FF 21.30 Híradó. Sport 21.5S Közbeszéd 16.40 Űrkutatás (ismerettel), film, 5-6.) 18.00 Bújjabőriikbe!® (ismerettel), sorozat, 9.) Cápák 18.55 6 sör rendel! (ismeretterj. sorozat, 1-2.) A négy óselem; Maratoni kóstoló 20.05 Folytassa, Jamie! © 21.00 Az 57-es számú ház n "8 'H 21.15 A piszkos tizenkettő ® (amerikai háborús kalandfilm, 1967) 143 * 0.10 XXI. század 0.45 Reflektor© 1.05 A torony hősei © (amerikai film, 2002) 77" 0.30 Tények este 1.00 Mozlverzum © 1.30 Huncut fiúk © (német vígjátéksorozat -10.) 2.00 Sírig tartó barátság © (amerikai sorozat-6.) No comment! 21.05 Kedd 21 22.00 Kedd este 22.30 Route 56, az én 56-om © 23.00 Kultúrház 23.45 Egy titkos ügynök magánélete © (angol film, 1989) 104" 22.05 A ménesgazda © (magyar film, 1978)96' Fsz.: Madaras József, Sinkó Károly, Horváth Sándor 23.45 Záróra 0.35 Századvég © (olasz krimisorozat - 12/2.) 1.00 Kukkolók® (amerikai thrillersorozat) 1.30 A Simpson család © 2.00 Vldlóták© (ismétlés) 2.30 Nevess csak! (ír vígjátéksorozat - 46.) 22.15 Kikötő 23.15 Az elnök emberei © (amerikai sorozat - 44/44.) 24.00 III. Európai Arany Művész Díjátadó Gála 1.30 Duna Sportaréna (magyar sportműsor, 2006) 21.55 Irány a Földközi-tenger (ismeretterj. sorozat 1-2.) 23.00 Irány a nagyvilág © (francia útleíró sorozat) 23.55 Koncert az életért © 1.05 Nlgel Marven detektívjei © '0 I m #11 pp . HP % 't* - Wh }£*> 1.05 A torony hősei - amerikai film 21.10 Irigy Hónaljmirigy - Mese habbal... 14.05 Max, a zsaru - portugál krimisorozat 9.00 Élet apával - amerikai vígjáték 16L20 Poirot - angol krlmlsorozat 23.15 Az elnök emberei - amerikai sorozat 18.55 6 sör rendeli - ismeretterjesztő sorozat iift'w"1 nflflflflBHI MAGYAR ATV H HÁLÓZAT FILMMÚZEUM .......'IMI sT OKfrVHHHi MINÍMAX DISCOVERY lllüii 12.00 Déli hírek. 12.15 Esti gyors- Hungaro- rama. 13.05 Reggeli járat. 15.05 Visszhang 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Csintalan. 1830 Esd gyors. 19.00 Híradó. Sport 1930 Esd gyors. 20.05 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 Click. 22.05 Vörös és fehér. 22.40 BBC-híradó. 12.40 Közveden ajánlat. 13.50 Kvizanéna. 1630 Speed ümil 17.00 Laci bácsi konyhája. 17.30 Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenesbeszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Dalmácia kincsei. 23.00 Híradó. Sporthírek. 2325 Többet ésszel! 23.40 700-asklub. 6.00,8.00,12.00 Hírháló. 1430 Csillagszem. 15.00 Bencze-show. 1530 Nyitott egyetem. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Uniós sikereink itthon. 17.30 Csacska angyal. 1830Túl gazdag - Doris Duke titkos élete (2/1.). 2030 Hírháló. 21.00 Túl gazdag - Doris Duke titkos élete (am. film - 2/2.). 23.00 Mindörökké Júlia! 14.55 Aranykor. 1525 Az Angyal (28.). 1635 Utazás Jakabbal (magyar film. 1972). 18.00 Koncertfelvételek az A38 Hajóról. 1830 Kockázat^.). 1925 Monty Python repülő cirkusza (37.). 20.00 Jutalomutazás (magyar szatíra, 1974). 2130 Életre kelt könyvek (dok.-film- sor.). 22.00 Kutya éjidala (magyarfilm. 1983). 830 Mai helyzet 845 Fallabdamagazin. 9.15 Sakkmagazin. 10.15 Birkózás. 11.45 Angol labdarúgás. 13.45 Német labdarúgás. 16.15 Angol labdarúgás. 17.15 H20-magazin. 17.45 Női kosárlabda. Franciaország-Csehország. 20.00 Mai helyzet. 20.15 8ikarodeó. 21.15 Angol labdarúgás. Reading-ManchesterCity. 6.00 Rajzfilmek. 15.05 Arthur. 1530 Charley és Mimmo. 15.40 Maya és Miguel. 16.05 Marcelino. 1635 Sam, atűzoltó. 16.45 Plngu. 1655 Andersen, a mesemondó. 1725 Anne ffild Oromból. 17.55 Bing és Bong. 18.05 lupa 1830Arthur. 19.00 Charley és Mimmo. 19.05 Maya és Miguel. 1935 Marcelino. 14.00 Vetélkedő a roncstelepen. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 Az építészet csodái. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Fúrótornyok mindennapjai. 22.00 Dr. G foglalkozása: orvos szakértő. 23.00 Motorkerékpár-épitő vb.