Petőfi Népe, 2006. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-12 / 214. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. SZEPTEMBER 12., KEDD ■ i ­MEGYEI KORKÉP • VELEMENY 3 ■MUMM Bugacon szüreti mulatságot tartottak szombaton, ami a szőlőt őrző csőszlányok zenés fogadásával kezdődött a vasúti átjárónál. Ezt követően a felvonulást Ván Jenő kiskunkapitány vezette. A rendezvényen közreműködött az Árvalányhaj néptánccsoport és a bugaci óvodások. A program fer­geteges hangulatú mulatsággal zárult KÉPGALÉRIA: WWW.BAON.HU A rendőrök vádemelést javasolnak a gázoló ellen A magas belvíz miatt egy évet késett az átadás LAJOSMIZSE / KECSKEMÉT Vád­emelési javaslattal zárják le a nyomozást a Lajosmizsén má­jus 23-án történt, két halálos áldozatot követelt frontális ka­rambol ügyében a rendőrök. Az erről szóló iratokat még ezen a héten továbbítják a kecskeméti ügyészségre. A megdöbbentő előzmények jól ismertek: lakott területen belül, a Dózsa György úton kö­zepesen ittas állapotban ve­zette Mercedesét a 33 éves gyanúsított, a megengedett sebességet többszörösen túl­lépve. Majd a menetirány sze­rinti bal oldali sávban össze­ütközött egy Opel Astrával, melynek vezetője és egyik utasa meghalt. A rendőrség által őrizetbe vett gázolót a bí­róság jelenleg is előzetes le­tartóztatásban tartja - Az ügyben eljáró közleke­dési kollégák véleménye sze­rint a gyanúsított sofőr halált okozó ittas járművezetést kö­vetett el. Ezen a héten továb­bítjuk az iratokat az ügyész­ségre, ahol 30 napon belül döntenek a folytatásról. Arról, hogy vádat emelnek-e a férfi ellen, vagy sem - mondta teg­nap Mihályné Bornemisza Ele­onóra rendőr százados, a me­gyei főkapitányság szóvivője. ■ Noszlopy beruházás Fülöpszállás és Soltszentimre közösen valósí­totta meg az 1,3 milliárd forin­tos csatornaberuházást és a tisztítómű-építést. Az eredeti tervhez képest egy évet csú­szott a közműfejlesztés, mely­nek költségéhez 80 százalé­kos állami támogatást kaptak. Leginkább a gesztor, Fülöp­szállás járt rosszul. Sokáig kellett kerülgetni a sáros munkaterületeket, hiszen sem az időjárás, sem pedig a ma­gas belvíz nem segítette elő a vezetékek lefektetését. A bio­lógiai szennyvíztisztító telep - ami a Duna-völgyi- főcsatorna közelében van - már elké­szült, napi kapacitása 440 köbméter. A soltszentimreiek néhány hónapja használják is a rendszert. A másik települé­sen két hete kezdődött meg a műszaki átadás, ami pénte­ken befejeződött. Közben foko­zatosan végzik a lakossági rá­kötéseket. Már több mint két­száz családnál végeztek. A még hátralévő részeken is e hónap végére befejezik a munkálatokat. Időközben pe­dig megtörténik a beruházás átadása. Az érintett lakosság mellett legjobban a kivitelező cég örvendhet: ha késve is, de elköszönhet Fülöpszállástól. ■ Pulai Sára ■■■■■■ ISTVÁN Mit hihetünk a számoknak? MIÓTA ISMERJÜK a számokat európai összehasonlításban is, tudjuk, hogy a kontinens egyik legszegényebb régiója a Dél-Alfóld. Ahol mi la­kunk. Ezen belül, persze, Kecskemétnek és Kiskunfél­egyházának teljesen más a helyzete; a fő közlekedési utak mentén mindig több a pénz, mint másutt, mert élénkebb a kereskedelem. Ezzel együtt is elég siral­mas, hogy míg az „egy főre jutó összevont adóalap az önbevallói körben” országo­san 1,459 millió forint, Bács- Kiskunban ez az összeg csu­pán 1,147 millió. Vagyis egyenként 312 ezerrel keve­sebb a jövedelmünk évente az országos átlagnál. Tíz év alatt ez már egy komoly sze­mélygépkocsit is kiad, tehát jelentős életszínvonalbeli különbséget is jelent. Ha más megközelítésből vizs­gáljuk a számokat, nem jut­hatunk más következtetésre, mint arra, hogy az APEH a pénzforgalom jelentős ré­szét nem látja (ezt hívják fe­kete gazdaságnak). A HAVI 50 EZER FORINT alatti átlagjövedelem ugyanis nyil­ván nem reális, ennyiből nem lehet megélni. Hivata­losan csak úgy jöhet ki ^ hi­szen a százmilliós pénzek is beszámítanak -, hogy több tíz ezer ember a minimálbé­ren van bejelentve, miköz­ben jóval többet keres, a vál­lalkozók jelentős hányada pedig veszteséget vall, tehát papíron a vagyona felélésé­ből tartja el magát. Nem vonva kétségbe, hogy utób­bira is lehet sok példa, le­szögezhetjük, hogyha a Bács-Kiskun megyei gazda­ság és életszínvonal valódi állapotát akarjuk megismer­ni, az APEH számaira csak erős fenntartással hagyat­kozhatunk. AZT VOLNA JÓ TUDNI, hogy a 312 ezres különbség valódi- e, vagy abból adódik, hogy itt az átlagosnál is feketébb a gazdaság. Hercegszántó színház a hor­vát önkormányzat szervezésé­ben szombaton 19 órától az ÁMK művelődési házában lép fel a Pécsi Horvát Színház. A társulat Miro Gavran: Vidáman négyesben című vígjátékát mu­tatja be horvát nyelven, ifj. Filákovity István rendezésében. A főszereplő a hercegszántói születésű Gyurity István lesz - tájékoztatta lapunkat Balatinácz István, a kisebbségi önkormány­zati elnöke. (T. G.) Kecskemét kíváncsiskodtak Egy dán küldöttség látogatott múlt pénteken a megyei kórház­ba. A hét politikusból álló szociá­lis bizottság elsősorban arra volt kíváncsi, hogy az intézmény mi­ként vesz részt a betegségmeg­előzésben, illetve, hogy milyen lehetőségek vannak a kórházi kezelést követő utógondozásra. Aziránt is érdeklődtek, hogy a betegek milyen gyorsan hagyhat­ják el a kórházat. Ebből a szem­pontból a kecskeméti intézmény egyébként országosan is előkelő helyen áll, hiszen a kórházban töltött napok száma átlagosan hat alatt van. (T. V.) Kiskimmajsa gazdafórum a magyar gazda élni akar! címmel rendeznek mezőgazdasági kon­ferenciát pénteken délelőtt tíz órától a művelődési központban. A tanácskozáson szó esik az ag­rár- és vidékfejlesztés tényeiről és az Új Magyarország kormány- programról. A résztvevők hallhat­nak a megújuló energiaforrások hasznosításáról és a gazda-ér­dekképviseletek szükségességé­ről is. (T. K.) Madaras MEGVAN Elvittek egy lezáratlan segéd-motorkerékpárt a falu külterületéről, az egyik üzem kerékpártárolójából au­gusztus 7-én. A bácsalmási rendőrőrs munkatársai múlt csü­törtökön több motort is találtak egy, az elkövetéskor még gyer­mekkorú személynél. A lefoglalt járművek között van a nyáron el­lopott segédmotor is. (G. Zs.) Vaskót SZÁMPROBLÉMA Egyedi azonosítójel meghamisítása mi­att indult büntetőeljárás isme­retlen személy ellen. Múlt pén­teken történt, hogy egy közúti ellenőrzés során egy lassújár­művel közlekedő vaskútit igazol­tattak a bajai rendőrök. Kide­rült, hogy a járművön lévő alváz- és motorszám nem azonos a forgalmi engedélyben feltünte­tettel. (G. Zs.) Elén masírozott a kapitány szüreti mulatság Bugacon zenével fogadták a csőszlányokat Délelőtti és délutáni velvtanf»lyam0L Ív szept. 18-tól a Korona Nyelviskolában. Kecskemét, Vörösmarty u. 6. 76/415-074 \ $ Al: 0296 Katedra Nyelviskola Hálózat tagja OTPTRAVEL ...mert biztosan utazik! Várjuk Önöket új irodánkban!! Kecskemét, Szabadság tér 5. sz. alatt Akciós utak szeptemberben 8 nap/7éj 59.900 Ft+ illetékek/fő Egyiptom 3* hotel Kréta apartman Tel.: (76)416-580 Akció a Síil-Coop összes üzleiében 2006. szeptember 18-19-ig Kecskemet, Szabadság tér 5. www.otptravel.hu Piros alma Csirkecomb, negyed Csirkefar-hát mellcsonttal Bőrös sertéscomb, -lapocka Bőrös sertéskaraj és -tarja Csülök sonka (Pápa) Miklósi parasztkolbász Háztáji Polytej, 1 I, 2.8% Németh trappista sajt Waja margarin kocka, 250 gr Lina cukrozott habspray, 250 ml Dunakavics, Francia drazsé, 70 gr Konyakmeggy desszert, 132 gr Szentkirályi ásványvíz, 1,5 I (dús, mentes) Dr.Juice, 100%, narancs, alma, 1 I Rocky Cellar dobozos sör, 0,5 I Balantine's Scotch whisky, 1 I Steak villa, 6 db-os ÓváI tál kőporcelán, 30 cm-es ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg ,-Ft/kg-Ft/db ,-Ft/kg-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db-Ft/db ,-Ft/cs-Ft/db Találkozzunk mindennap! Uj apartmanház épült az Aranykorban Az új épületből teljes panoráma nyílik a szomszédos termálfürdőre. Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kecskemét határában talál­ható Aranykor Időskorúak Ott­hona. A napokban adják át az új apartmanházat, ahol 40 korszerűen felszerelt szoba várja az érdeklődőket. A működtető alapítvány kiemel­ten közhasznú társaság, ennek köszönhetően az Aranykor Idős­korúak Otthonában a tévhittel ellentétben a lakók nem csak egyszeri díjazást követően köl­tözhetnek be. Lehetőség van a havonta befizetett intézményi té­rítési díj ellenében is az otthon valamennyi szolgáltatását igény­be venni. Az új három szintes épületben kétféle elrendezésű és nagyságú, erkélyes, ízlésesen berendezett szobából lehet vá­lasztani. Az épület alatt 19 beál- lásos parkoló kapott helyet Az ott lakók az otthon valamennyi szolgáltatását igénybe vehetik az étkezéstől az orvosi ellátáson át a fürdő használatáig. Az üres helyekre korlátozott számban még várják az érdeklődőket. * 0 frftstvÁrr - /f/f'jAerfífrÁ A S/Ar/érr H-6Q35 BaliőszíSg, V. kér. 168. Tel.: 76/573-590, 76/573-580 Fax: 76/573-010

Next

/
Thumbnails
Contents