Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-31 / 204. szám

2006. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA Intés a magyar drukkereknek Szlovákia A tavalyi Felvidéki Magyar Szigeten.is feltűntek a nyitrai támadók A szlovák rendőrség tudni véli, ki követte el Nyitrán a magyar lány elleni támadást. Csák Elemér-Éber Sándor -Újvári Miklós „A nyitrai Klokocina lakótelep Maurus nevű kocsmája a törzs­helye, ott keressék.” Ilyen beje­lentések is érkeztek a szlovák rendőrséghez az után, hogy köz­zétették a magyar diáklány felté­telezett támadójának fantomké­pét. A pozsonyi Új Szó, a felvidé­ki magyar napilap tegnap arról számolt be, hogy rendőrségi kö­rökben is ráismertek a támadó­ra, akit tavaly, a kamocsai Felvi­déki Magyar Sziget elnevezésű rendezvényen igazoltattak. A rendezvényre egy autóbusz- nyi szlovák fiatal érkezett, ám a rendőrség megakadályozta, hogy a két tábor összecsapjon, több személyt igazoltattak, felvették adataikat. A szervező Hatvan­négy Vármegye Ifjúsági Mozga­lom vezetője, Toroczkai László lapunknak arról számolt be, hogy rendezvényeiken maguk is készítettek felvételeket, és eze­ket a szlovák rendőrség rendel­kezésére bocsátották. Egy másik, magát megnevez­ni nem kívánó rendőrségi infor­mátor viszont azt mondta az Új Szónak: a Szlovák Megújhodási Mozgalom - Slovenské Hnutie Obrody - elnevezésű társaság háza táján keresgélnek a hatósá­gok. A' megtámadott diáklány ugyanis bántalmazói kabátján látott egy címert. A mozgalom vezetője, Peter Svec a szlovákiai lapnak azt nyilatkozta: „Elkép­zelhetetlennek tartom, hogy tag­jainkat gyanúsítanák, mert mi politikai eszközökkel harcolunk, és elítéljük a fizikai erőszakot”. Kedd este a szlovák kormány­fő határozottan elítélte azokat a neonácikat, akik Besztercebá­Tűzijáték: felmentették az ügyeletest Felmentette az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az augusztus 20-ai tűzijá­ték alatt szolgálatot teljesítő ügyelet vezetőjét Tatár Attila, az OKF főigazgatója. A tűzijáték idején bekövetke­zett tragikus eseményeket vizs­gáló, Szilvásy György kancellá­riaminiszter által vezetett bizott­ság a jelentések alapján megál­lapította, hogy az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság ügyelete egyaránt nem látta el lelkiismeretesen a munkáját. A miniszter Tatár Attila főigaz­gatót és az őt helyettesítő Hof­mann Imre főigazgató-helyettest feddésben részesítette, Muhoray Árpád, az ügyeleti szolgálatot irányító, veszélyhelyzet-kezelé­si főigazgató-helyettes pedig megrovást kapott. A budapesti tűzijátékkal szin­te egy időben pusztító vihar öt halálos áldozatot követelt. A több száz sérültből tegnap kettőt ápoltak az intenzív osztályon, rajtuk kívül hatan szorultak még kórházi kezelésre. ■ A Felvidéki Magyar Sziget rendezvényt „meglátogató” nyitrai Népi Ellenállás-csoport nyán a hét végén meg akartak zavarni egy antifasiszta ünnep­séget. „Ezek a félőrültek az egész Szlovák Köztársaságnak árta­nak” - jelentette ki Robert Fico. Ha nem is ilyen keményen, Göncz Kinga magyar külügymi­niszter tegnap a focidrukkereket figyelmeztette. „Arra kérem a szurkolókat, hogy a szombati magyar-norvég labdarúgómér­kőzésen mindenki tartózkodjon a szélsőséges megnyilvánulá­soktól, mert egy esetleges inci­denssel nagyon sokat lehet ron­tani a szlovákiai magyarok hely­zetén” - mondta a külügymi­niszter azt követően, hogy az el­múlt hetekben több futballmecs- cset zavartak meg Szlovákiát gyalázó bekiabálások, transzpa­rensek. „Szlovákiában törekvés látszik arra, hogy összemossák az ott és a Magyarországon az elmúlt he­tekben történt incidenseket” - hangsúlyozta Göncz, aki felhívta a figyelmet: a magyarellenes megnyilvánulások azzal kezdőd­tek, hogy Szlovákiában egy szél­sőségesen nacionalista párt, a Ián Slota vezette Szlovák Nemze­ti Párt tagja lett a kormánykoalí­ciónak. így a szlovák szélsőséges erők felbátorítva érezhették ma­gukat a magyarellenes fizikai at­rocitásokra is. Göncz Kinga sze­rint nagyobb visszatartó ereje lenne, ha a szlovák miniszterel­nök egyértelműen elhatárolódna a történtektől. „Robert Fico fele­lőssége speciális, hiszen úgy döntött, Slota pártját beveszi a kormányba” - jelentette ki a kül­ügyminiszter, aki hozzátette: kezdeményezték a két kormány közötti kisebbségi vegyesbizott­ság összehívását. A két ország miniszterelnökeinek találkozójá­ra jelen állás szerint októberben van esély a visegrádi országok vezetőinek találkozóján. Kormánya mögé bújt Robert Fico miniszterelnök - írja a szlovák sajtó A szlovák sajtó is azt várja Robert Fico kormányfőtől, hogy egyértelműen fejtse ki ál­láspontját, és személten ítél­je el az eseteket - mondta az [origoj-nak Lovász Attila, a Va­sárnap című szlovákiai ma­gyar magazin főszerkesztője. Szigeti László, a Magyar Koalí­ció Pártjának (MKP) alelnöke a vezető napilap, az SME kom­mentárjára hívta fel a figyel­met, amely a rendőrség gyors reakcióját dicsérte; Flcóról ugyanakkor azt írta, hogy poli­tikusként és nem államférfi­ként viselkedett, amikor kor­mánya mögé bújva nem adott ki személyes, egyértelmű állás­foglalást a magyarellenes atrocitásokkal szemben. Lestrapált utasszállítók zuhannak le az oroszoknál Az orosz közlekedési miniszté­rium holnap jelentést terjeszt a kormány elé a repülés biztonsá­gának javításáról. Igor Levityin miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: a Tu-154-es múlt szerdai katasztrófája után átfo­góan megvizsgálták a repülőte­rek, a gépek, a légiirányítás és a pilótaképzés helyzetét. Az Uk­rajnában történt, 171 áldozatot követelő szerencsétlenség okait még keresik. A jelentés azon­ban rámutat: az utóbbi években megnőtt az orosz légi balesetek száma. A tanulmány egyik megállapí­tása az, hogy nincsen elég okta­tógép. Az Iljusin Rt. vezérigaz­gatója, Alekszandr Rubcov pedig arra hívta fel a figyelmet: a légi- társaságok az új gépek helyett lestrapált, olcsó nyugati repülő­gépeket vásárolnak. Az orosz re­pülőgépipar korábban évente 1500 légi járművet gyártott, addig ma az évi termelés 8-9 re­pülőgép. ■ Csák E. Legutóbb Kelet-Ukrajnában zuhant le egy orosz utasszállító HIRDETÉS Magyarország célba ér REGIONÁLIS FtILESZTfS OPERATÍV PROGRAM TUDÁS A SIKERES SZOCIÁLIS GAZDASÁGÉRT JELENTKEZZEN AZ OFA-ROP HÁLÓZAT ŐSZI AKKREDITÁLT KÉPZÉSI PROGRAMIÁRA Az Országos foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) 3.2. intézkedés ,3. komponensének keretében térítésmentesen igénybe vehető képzési programokat indít. A FELHÍVÁSRA AZ ALÁBBI CÉLCSOPORTOKBA TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK KÉPVISELŐI ÉS MUNKATÁRSAI JELENTKEZHETNEK: V ROP.3.2.2. komponensben támogatott pályázók és potenciális pályázók > Helyi foglalkoztatási projektek irányítását végző szervezetek ÍRFÜ, VÄTI) > A szociális gazdaság működését segítő, hasonló projekteket megvalósító szakemberek r A már működő foglalkoztatási partnerségek, a ROP 3.2.1. komponensben nyertesek; illetve az egyéb, potenciálisan működei paktumok > A 3.2.2. komponensben nem pályázott önkormányzatok A Állami szervek és intézményeik y Egyházak és intézményeik r Vállalkozások y Foglalkoztatási paktumokhoz kapcsolódó szervezetek és intézmények A KÉPZÉSEK TÉMÁJA A képzések markánsan a szociális gazdaság fogalma, tevékenységei és az ahhoz kapcsolódó témák köré csoportosuló anyagokat (projekttervezés, megvalósítás, pénzügyi tervezés, lebonyolítás, elszámolás, marketing, horizontális szempon­tok, támogatási rendszerek stb.) tartalmaznak. A képzések több szempontból differenciáltak, részben a résztvevők szociális gazdaság területén szerzett tapasztalatai és bevonódásuk mértéke szerint, rész­ben a szükségletfelmérésre alapozott regionális eltérések szerint, A KÉPZÉSEK HELYSZÍNE ÉS IDEJE Dél-Alföldi Régió - 2006. szeptember 21-22; október 5-6.: 19-20.: november 2-3; 16-17.; - Szeged, Novotel Hotel, 6721, Maros u. 1. A KÉPZÉSEK TÉRÍTÉSMENTESEK! IELENTKEZÉS MÓDJA lelentkezni az OFA-ROP Hálózat honlapjáról www.szocialisgazdasag.hu letölt- hető, vagy a régiós irodától kért jelentkezési lapon lehet, melyet vissza lehet jut­tatni, személyesen és postai úton az OFA-ROP Hálózat Dél-Alföldi Régiós Iroda címére, 6721 Szeged, Bárka u. 5/b„ a borítékon kérjük., tüntessék fel: OFA-ROP Hálózat képzési jelentkezés, jelentkezni lehet még faxon, az {62} 633-013-as számon. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2006. SZEPTEMBER 15. A KÉPZÉSEK AZ EURÓPAI UNIÓ TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL VALÓSULNAK MEG. iiflfiiiiiiiiiii'iiiiiiiiMiiiiiiiiiifliiiHiiM ini írni iiiiiiiiiiiififiJ al1iii1fiíiii1iniiiTiiiiiiiiiiffli1Éifiiii1fj)iiiíi ........'•***■*'••■■* ........................ ............''.* •***'’'......... Ne m lesz tévévita az elnökök között a fehér ház „figyelemeltere­lésnek” minősítette Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök felszólítását, melyben nyil­vános vitára hívta ki George Bush amerikai elnököt. Még nem mennek magyarok Libanonba Magyarország jelenleg nem tervezi részvételét a libanoni ENSZ-misszióban, de a kor­mány még nem döntött a kérdésben - mondta Szeke­res Imre honvédelmi miniszter, miután német partnerével, Franz Josef Junggal tárgyalt. Nyilvános kivégzés Szaúd-Arábiában nyilvánosan fejeztek le egy határőrtisztet Szaúd-Arábiá­ban, mert kábítószert csem­pészett. Az ítéletet karddal hajtották végre, célja az elrettentés volt. Miniszökőár azAzovi-tengeren hat embert és egy csónakot horgászostul sodort el az a hatalmas hullám, amely az Azovi-tenger egyik üdülőhe­lyén ért partot tegnap reg­gel. A minicunamit az órán­ként 110-120 kilométeres széllökések idézték elő. Életfogytiglan a volt boszniai szerb vezetőnek életfogytiglani börtönbün­tetés kiszabását kérte a há­gai Nemzetközi Törvényszék ügyésze a népirtással és háborús bűnökkel vádolt Momcilo Krajisnik volt bosz­niai szerb vezetőre. A nyolc pontban vádolt politikust Radovan Karadzsics jobbkezének tartották. Krajisnlkot népirtással vádolják Rumsfeld szerint fasiszták Bush bírálói AKI BUSH ELNÖK és a kor­mányzat iraki politikáját, terrorellenes háborúját bí­rálja, az gyáva és erkölcsi zűrzavarával egy új típusú fasizmust segít elő - jelen­tette ki Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Egyre jobban bevadul John, Érnesto gyengült hurrikánok ijesztgetik a kö­zép-amerikai térséget. Teg­nap délre a John hurrikán középpontja 230 km-re meg­közelítette Acapulco mexikói üdülőhelyet. Az Ernesto köz­ben Kubát elhagyva Florida irányába tartott, de trópusi viharrá szelídült. @ további hírek: www.rjbggel.hu

Next

/
Thumbnails
Contents