Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-30 / 203. szám
SZERKESZTETTE: V/UDA PIROSKA TELEFONSZÁM: 06-76/430-216 E-MAIL: vajdap@petofinepe.hu FÉLEGYHÁZA, KECSKE ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 30., SZERDA Nagydíjat nyert Tiszakécske hírős hét Csaknem harmincán mutatkoztak be a fesztiválon Idén Tiszakécske nyerte el a kecskeméti Hírős Hét Fesztiválon Bács-Kiskun megye nagydíját Az értékelés során a szakértők külön kiemelték, hogy a kécskel stand színvonalasan és szakszerűen mutatta be a településre jellemző mezőgazdasági terményeket és élelmiszeripari termékeket kézműveseket és kiadványaikkal együtt magát a várost Is. A kiállítás kísérő rendezvényeként, a főtéri műsorban fellépett a Régizene együttes, a Kecske néptáncegyüttes, a Kéknefelejcs citerazenekar valamint a Szépkorúak kórusa. Felvételünkön SZÉKELY JÓZSEF méhész kínálja mézét Újabb sportcsarnok épül Félegyházán beruházás A napokban írták alá a szerződést a kalocsai iskolanővérek H Ötéves a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar, amely szombaton este hat órakor minősítő hangversenyt tart a Kossuth Lajos Középiskola és Szakiskola sportcsarnokában. A zenekart Kis-Fekete Vilmos vezényli. (H. R.) Főző- és síitöfesztivált rendeznek immár nyolcadik alkalommal Kunszálláson. A rendezvény szeptember 9-én, szombaton délután egy órakor kezdődik. Három kategóriában - bográcsos, parázson sült ételek, házi sült tészták - lehet nevezni szeptember 5-ig. Az eredményhirdetés és a díjak átadása szombaton este hét órakor lesz. A rendezvény utcabállal zárul. (H. R.) A Ubafesztivál keretein belül rendezi meg a már hagyományos főzőversenyét a Móra Ferenc Művelődési Központ szeptember 16-án, szombaton a Kazinczy utcában. A megmérettetésre három kategóriában - leves és egytálétel, pörkölt illetve sültek - lehet nevezni a művelődési központban. A háromnapos fesztivál szeptember 14-től 17-ig tart. (H. R.) Szakmai elismerés a városi könyvtár igazgatónőjének kitüntetés A közművelődés- ben végzett munkájáért Wlas- sics Gyula-díjjal jutalmazták KÁLLAINÉ VEREB MÁRIÁT, a félegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatóját A kitüntetést Hiller István, a szaktárca vezetője adta át Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. (Wlas- sics Gyula jogász, vallás- és közoktatásügyi miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A nevét viselő díjat 1999-ben alapították, amelyet minden évben - érdemei alapján - húsz embernek ítélik oda). Kállainé a kitüntetést a könyvtárban végzett munkája elismerésének tekinti. ■ H. R. Egy időben két sportcsarnok is épül Kiskunfélegyházán. Az egyiket az önkormányzat, a másikat pedig a Constantinum Intézmény építteti. A városi - amely a volt öreglaktanya mögött épül - közel hatmilliárd forintba kerül, ezerötszáz néző befogadására lesz alkalmas. A Constantinum csarnoka a város szívében kap helyet. A közel egymilliárd forintos beruházásról hétfőn tartottak sajtó- tájékoztatót. A Constantinum Intézmény tornacsarnokának építése szeptemberben kezdődik a buszpályaudvarral szemben - jelentette be Mayer Tamásné, az intézmény vezetője. Elmondta: az iskola, a nemzetközi szabványoknak is megfelelő tornateremmel, tanmedencével, és egy új kollégiummal bővül. Emellett a létesítményben helyet kap egy sportudvar, huszonkét mélygarázs, illetve két szolgálati lakás is. A beruházást a kivitelező cég több szakaszban végzi el. Az intézményvezető hozzátette: az új csarnokot délelőttönként az iskola diákjai használhatják, délutánonként pedig bérbe adják sport, illetve kulturális rendezvények céljára. A tornaterem ünnepélyes alapkő- letétele szeptember 16-án, délután négy órakor lesz, a diákok várhatóan 2008-ban vehetik birtokba. Kapus Krisztián középiskolai tagintézmény-vezető a sajtótájékoztatón elmondta, a beruházással régi vágyuk válik valóra. Az intézménybe ugyanis hétszáz gyerek (óvodások, általános iskolások és gimnazisták) járnak, akik a jövőben kulturált körülmények között sportolhatnak. Kiemelte: a csarnok megvalósulásával már óvodás kortól elkezdődhet az úszásoktatás is. Elmondta, az iskola tornaterme külföldi és hazai egyházi forrásból valósul meg. A több mint kétezer négyzetméter alapterületű épület közel ezer személy befogadására lesz alkalmas. ■ Hegedűs Rita Fülöpjakabi pedagógusokat jutalmazott az önkormányzat elismerések Fülöpjakabon végzett kimagasló munkájáért kitüntetésben részesítették Kossey Géza nyolcvanegy éves tanítót. A díjat Csáki Béla polgármester adta át augusztus 20-án az ünnepi testületi ülés keretében a községházban. A kiemelkedő munkájáért szakmai kitüntetést kapott Tasiné Forgó Edit tanítónő, Nagy Erika vezető óvónő, illetve Szász Józsefné önkormányzati főelőadó. ■ H. R. Parkolóval és járdával több a Tisza-parti város ajándék Újabb, 1500 négyzet- méteres parkolóval gyarapodott a napokban Tiszakécske az Erkel fasor utcában, amit az egyik helyi kft. készített. Ezenkívül 1200 négyzetméter díszburkolatú járdát és 150 méter hosszú szegélyt is lefektettek, valamint 24 kandelábert állítottak fel. Mindezekért az ön- kormányzatnak semmit sem kellett fizetni, a helyi cég finanszírozta. ■ Sz. T. SZÜLETTEK: Péter-Szabó Emese (anyja: Pap Andrea),Virág Nóra (Csenki Anikó), Szabó Bence (Tóth Ildikó), Csikai Milán (Tóth Cecília Erzsébet), Besze Dóra Hanka (Németh Adrienn), Vakulya Renátó Marcell (Virág Terézia Éva), Romhányi Dóra (Budai Brigitta), Kiss-Fe- kete Lili (Bodor Barbara), Kis Odett (Sárkány Andrea) HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Molnár Hermina - Hajdú Gyula László, Kovács Katalin - Lakatos Attila, Farkas Katalin - Dobos István Tamás, Büki Melinda Erzsébet - Rabi Illés Péter. MEGHALTAK: KÍSS LászlÓné Ladányi Rozália, Szabó Mihály- né Csenki Piroska, Kovács lánosné Mihály Piroska, Vas János, Besze Lajos - Kiskunfélegyháza, Túri Imréné Novák Mária - Tiszaalpár, Gyovai Péter, Fricska Mátyás - Petőfi- szállás, Balog Ferenc - Pálmo- nostora. A megfizethető kikapcsolódás olvasás Könyvvásárlás kedvezőbben Megnyílt Magyarország legújabb online könyvkereskedése, ahol a legkedvezőbb ajánlatokkal várja a könyvszerető érdeklődőket a Karsai Demjén Könyvkiadó és Könyvterjesztő Betéti Társaság. Internetes honlapjukon keresztül a legyegyszerűbb a könyvvásárlás. Online-áruházukban jelenleg több ezer könyv közül válogathatnak a vásárlók. Kínálatukat folyamatosan bővítik. Szeptembertől CD, DVD és VHS termékeket is forgalmaznak. Karsai Demjén cégvezető elmondta: céljuk, hogy a megrendelt műveket a lehető leggyorsabban és legkedvezőbb áron juttassák el a könyvszerető polgárokhoz. Online-áruházukban sokkal kényelmesebb vásárolni, mint egy könyvesboltban. Mindig nyitva áll a vásárlók előtt, otthonról is elérhető. Könyveik a bolti árnál olcsóbban, akár 30 százalékos kedvezménnyel is megvásárolhatók. A művek interneten és postai úton is megrendelhetők, melyeket kedvezményes szállítási költség mellett futárszolgálattal visznek házhoz. Az online-áruházban rövid ismertető segítségével, minden könyvbe betekinthet az érdeklődő. Kérdéseikre pedig interneten keresztül egy napon belül választ kapnak. Aki mégsem találná meg a keresett könyvet, az se csüggedjen. Közel százezer darabos kínálatuk az átláthatóság miatt nincs teljes egészében feltüntetve. E- mailen viszont bárki tájékoztatást kérhet a további kínálatról. Megtudtuk: a könyvterjesztés mellett tervezik könyvek kiadását is, ezért várják a szerzők kéziratait. ▲ A kiskunfélegyházi székhelyű Karsai Demjén Bt a 76/430-611- es telefonon érhető eL Faxokat a 76/461-326-os telefonszámon várnak. www.demjenkonyvekJiu MUNKALEHE C Vl Fémiparban, profilozott lemezek, szendvicspanelek, szelemenek gyártásával foglalkozó nemzetközi vállalatcsop munkatársakat a követi port magyarországi vállalkozása keres tkező pozíciók betöltésére: KERESKEDELMI ASSZISZTENS Feladatok:- Értékesítési feladatok szervezése- Logisztikai feladatok szervezése- Értékesítési folyamatok ellenőrzése- Értékesítési stratégia meghatározásában folyamatos aktív részvétel Elvárások:- Közép- vagy felsőfokú végzettség- Kereskedelmi ismeretek- Kitűnő számítógépes ismeret (WORD, EXCEL)- Önálló munkavégzés- Kiváló kommunikációs készség- Angol nyelv középfokú ismerete SZEMÉLYI ASSZISZTENS Az ügyvezető igazgató közvetlen munkatársaként Feladatok:- A cég adminisztratív ügyeinek intézése- Értékesítési feladatokban aktív részvétel- Adott esetben vevőszolgálati feladatok ellátása- A cég irodai tevékenységének szervezése Elvárások:- Közép- vagy felsőfokú végzettség- Angol nyelv középfokú ismerete *- Jó szervezőkészség |- Kiváló kommunikációs készség- Önálló munkavégzés- Kitűnő számítógépes ismeret- Ági litás Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, úgy fényképes angol és magyar nyelvű önéletrajzát, valamint motivációs levelét 2006. szeptember 5-ig juttassa el a 06-76/814-679 faxszámra vagy a MEGAPROFII., Magyarország Kft. 6100 Kiskunfélegyháza, X. Kér. 0465/108. hrsz. címre. FELHÍVÁS Önkormányzati választásokkal kapcsolatos kam pány hirdetéseiket feladhatja szerkesztőségünkben. Kiskunfélegyháza, Batthyány u. 2/A Érdeklődhet: 76/463-274 telefonszámon. AKCIÓSÁRON! Csatornázás, bádogozás, horganyzott csatornák szerelése. Anyagárral együtt: 1500 Ft/fm T: 20/9231-719; 2 este 7 után: 76/441-610 §