Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-26 / 200. szám

PETŐFI NEPE - 2006. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Lehet* bírálni a bírósági ítéletet? jogakadémia A főbíró kérésére vizsgálják a véleménynyilvánítási szabadság határait- A rendszerváltás után elindí­tott Kecskeméti Nyári Jogaka­démia korábban elsősorban az uniós jogharmonizáció kérdé­seivel foglalkozott, a csatlako­zást követő években pedig az igazságszolgáltatás napi gya­korlati kérdései is terítékre ke­rülhettek - hangsúlyozta a szervezők nevében dr. Bodóczky László, a Bács-Kis- kun Megyei Bíróság elnöke. A rendezvényre - amit az idén tegnap tartottak a megyei bíró­ság dísztermében - évek óta sikerül megnyerni a hazai gya­korló jogásztársadalom vezető képviselőit. Most Bihari Mi­hály, az Alkotmánybíróság el­nöke, dr. Lomnici Zoltán, a Leg­felsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács el­nöke, valamint Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnö­ke tartott előadást. Bihari az Alkotmánybíróság és a napi igazságszolgáltatás kapcsolatát elemezve azokról a Lomnici, Bihari és Bánáti volt az idei nyári jogakadémia három húzóneve. kezdeményezésekről szólt, amelyek a gyakorló bírák mun­kájával kapcsolatban indulnak az általa vezetett testület előtt. Gyakori, hogy egy perben vesz­tes fél a bírói ítélet alapját ké­pező jogszabály alkotmányos­ságát (ezzel közvetve az ítéle­Ajándékkal köszöntötte DR. BALOGH LÁSZLÓ, a megyei közgyűlés elnöke tegnap a jogakadémia ren­dezvényén DR. BODÓCZKY LÁSZLÓ-t, a megyei bíróság elnökét abból az alkalomból, hogy Hollandiában - a királynő elismeréseként - lovagi renddel tüntették ki. ▲ tét) vitatja, ezt hívják alkot­mányjogi panasznak. Olyan eset is előfordul, hogy a per közben maga a bíró talál alkotmányellenes­nek egy jogsza­bályt, s ilyenkor az eljárást felfüg­geszti, majd kez­deményezi az Al­kotmánybíróság eljárását. A leg­több vitát és a leg­hevesebb összeüt­közést az alkot­mánybírák és a „rendes” bírák között az elmúlt időszakban az a kérdés váltotta ki, hogy a Leg­felsőbb Bíróság jogegységi ha­tározatai (amelyek elvben nem jogi normák, hanem jogértel­mező rendelkezések) alávethe- tők-e alkotmányossági felül­vizsgálatnak. Bihari Mihály megindokolta, hogy miért dön­tött tavaly novemberben az Al­kotmánybíróság egyoldalúan úgy, hogy megsemmisít egy jogegységi határozatot, amivel precedenst teremtett. ■ A leghevesebb ösz- szeütközést az al­kotmánybírák és a „rendes” bírák között az a kérdés váltotta ki, hogy a Legfelsőbb Bíró­ság jogegységi ha­tározatai alávet- hetők-e alkotmá­nyossági felülvizs­gálatnak. Az alkotmánybírák előtt fek­vő ügyek közül a legnagyobb szakmai érdeklő­dés most Lomnici Zoltán indítvá­nyát kíséri. Ő azt kéri a testülettől, hogy fejtse ki-a szabad vélemény- nyilvánításhoz való jog, valamint az emberi méltó­sághoz és a jó hír­névhez való jog egymásra tekin­tettel értelmezett fogalmát. A kezdeményezés mögött nyilván azok a konflik­tusok húzódnak meg, amelye­ket az utóbbi időben egy-egy bírói ítélet - olykor súlyos - kritikája váltott ki. Lomnici Zoltán előadása az igazságszolgáltatási reform kérdéseit taglalta, Bánáti Já­nos pedig kritizálta a jogász- képzést mondván, hogy az utóbbi időben olyanok is dip­lomát szereztek, akiknek ta­lán más pálya felelne meg jobban. Nem csak a neves elő­adók jelezték a Kecske­méti Nyári Jogakadémia rangját, hanem a feszege­tett kérdések is, amelyek közvetlenül befolyásol­hatják a gyakorló bírák napi munkáját. Bálái F. István TTij JMM Jü PANCSICS HAJNALKA Férfi nélkül mit ér a kert? nincs is szebb látvány an­nál, mint amikor egy eszté­tikus testű férfi rövidnad­rágban nyírja a füvet. Mert eme nemes kerti munka igazi férfisport. Szerintem. Hogy mikor képzeltem el ezt az idilli képet? Termé­szetesen a kertben ballagva, éppen a fűnyírót követve mindenfelé. Fura táncot jár­tam hozzá: kerülgettem, rángattam, sőt bele is gaba- lyodtam a hosszabbító na­rancsszín zsinórjába. MINT FÉRFI DOLGOKRA FOGÉ­KONY, kíváncsi csitri, sok év­vel ezelőtt sajátítottam el a fűnyírás tudományát. Aztán nem gyakoroltam. Nem volt kert. Saját hibámból kifolyó­lag ez az állapot megválto­zott, ám Kedvesemet csak hétvégén, ünnepnap látom. Akkor viszont más páros el­foglaltság mozgat meg, és nem küldöm magában a fű­nyíró után. Fiam vette át a nyírás nemes feladatát. De a gyerek szeptembertől más­hol tanul, kollégista lesz. Biztos azért, hogy mielőbb megszokjam hiányát, de ezen a nyáron nem barátja a fűnyírónak a gyerek. így * maradt rám először a kerti szöszmösz. A következő lé­pés majd biztosan a szobája porszívózása lesz. És, ha már nagyon hiányzik a srác, csendben beülök a kuckójá­ba zokogni. DE ELŐBB KEZDŐDJÉK EL az iskola! Legyünk túl az első formaságokon! Ne felejt­sünk ki semmit a koleszos csomagból! És vigyek sok pénzt a könyvekre, szállás­ra, kajára! Tüdőm, sőt ta­pasztalom is, hogy az ingye­nes oktatás pénzbe kerül. De azt nem hittem eddig, hogy ennyire sok pénzbe. Még alig vásároltunk. Csak két új nadrág, egy pulcsi, egy utazótáska, néhány fü­zet, írószer, pár apróság. Re­pülnek a tízezresek. Engem délután mégis csak az érde­kelt, hogy vajon ki fogja nyírni a füvet. L IX. Szilvanap Szarvason szeptember 8-9. Tartalmas programok a rendezvényen A szarmaták is oda szemeteltek feltárás Régészek a majdani hulladéklerakó helyén A szarvasi piactér ad ott­hont két hét múlva a ha­gyományos Szilvanapnak. A kétnapos rendezvény kereté­ben kulturális zenei- és gyer­mek programok várják a feszti­válra látogatókat. Emellett a ki­csiket kézműves foglalkozások és légvár fogadja. S természete­sen idén sem marad el a nép- művészeti kirakodóvásár, vala­mint a szüvalekvárfőzés és a szilvásgombóc árusítás sem. ▲ BŐVEBB INFORMÁCIÓ: Vajda Péter Műv. Központ, Szarvas, Szabadság út 36. TeL/fax: 66/311-464, 66/311-181 Szeptember 8., péntek 16.00 Térzene az Árpád közben 16.30 AIX. Szilvanap ünnepé­lyes megnyitója 16.45 Szarvasi Hagyományőrző Fúvószenekar, gyoma- endrődi Színfolt Majorette Csoport műsora 17.30 Orosházi Fúvószenekar 18.30 Rokker Zsolti poénjai 19.00 Next zenekar koncertje 20-24.00 Disco B. Tóth Lászlóval Szeptember 9., szombat 10.30 „Sül a banya”gyerekme­sék könnyed feldolgozása 11.00 Langaléta Garabonciások gólyalábas műsora 12.00 A Maszk Bábszínpad előadása 13.00 Gömbszörp zenekar le­mezbemutató koncertje 14.00 Dixie Jam Session 15.30 Bon-Bon zenekar 16.00 Szilvakirály- és királynő­választás 16.45 Pálinkaminősítés ered­ményhirdetése 17.00 Ajda Braco zenekar bal­káni népek zenéjének fel­dolgozásai 19.00 Tunyogi Band rockzenekar koncertje 20.30 - 24.00 Utcabál a vajdasági Tiszagyöngye zenekarral FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Az ál­latcsontok, cserépdarabok alap­ján valószínűsíthető, hogy a gödröket utólag a háztartási hul­ladék, csontok, törött edények gyűjtésére használták a szarma­ta és avar elődök. A település közelében jóko­ra temetőre is bukkantak, a két-háromszáz sír feltárását azonban még nem kezdték el. A december 15-éig tartó mun­kálatok során a régészek fel­térképezik a területet, a fel­színre került leleteket pedig alapos vizsgálat, rendszerezés és esetleges restaurálás után abban a raktárban helyezik el, amit a hulladéklerakót meg­valósító cég építtet számukra. December 15-éig a régészek terepe a leendő hulladéklerakó területe. Lehet, hogy évszázadok, évezredek múltán a mi szemetünket ássák majd ki a tudósok - értékes leleteket emlegetve?

Next

/
Thumbnails
Contents