Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-22 / 196. szám

6 KISKUNFÉLEGYHÁZA PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 22., KEDD Bemutatni a közösség értékeit interjú Beszélgetés Ficsór Józseffel, Kiskunfélegyháza város polgármesterével A megszentelt újkenyeret VÁN JENŐ alpolgármester, DR. GARAI ISTVÁN országgyűlési képviselő és FICSÓR JÓZSEF polgármester szegte meg. Műsorokban gazdag program államalapításunk ünnepén Kiskunfélegyháza Idén is prog­ramokban gazdag rendezvény- sorozat várta a félegyháziakat államalapításunk ünnepe alkal­mából. Az események augusz­tus 16-án Sasvári Tibomé kiállí­tásával kezdődtek a Hattyúház­ban, ahol Szent Istvánhoz kap­csolódó képeslapgyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. Csütörtökön Kovács Imre festő­művész alkotásaiból nyílt kiállí­tás a szakmaközi művelődési házban. Szintén csütörtökön érem- és kisplasztikái, illetve fa­metszőtárlat nyílt a művelődési központban. A félegyházi kötő­désű Moreit Mihály kiállítását péntek óta lehet megnézni a Kiskun Múzeumban. A' Félegyházi Táncszínház pénteken este adta elő a Nim­ród vére című táncjátékát a volt Bem József laktanyában. A Haleszi Gazdakör szombat délután tartotta kenyérszentelő ünnepségét a haleszi harang­lábnál. Szent István élete címmel mutatott be kétfelvonásos szín­művet a csongrádi amatőr szín­játszócsoport szombat este a Szent István-templomban. Augusztus 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor dr. Garai Ist­ván országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet a Szent István téren. Ezt követte az ünnepi szentmise, melyet Dániel Ernő, az erdélyi testvér- település, Korond plébánosa ce­lebrált. A mise végén a plébá­nos hatalmas köröndi vázát ajándékozott a Szent István- templomnak, melyet Hajagos Gyula plébános vett át. Ugyan­csak Dániel Ernő szentelte meg az új kenyeret, melyet a város­háza előtt Ficsór József polgár- mester, dr. Garai István ország- gyűlési képviselő és Ván Jenő alpolgármester szegett meg. Az aratófelvonuláson részt vettek a Kiskunfélegyházi Lo­vasbandérium nyalka huszár­egyenruhába öltözött lovasai is. Az ünnepi programsorozat vasárnap délután a kecskeméti tánciskola bemutatójával folyta­tódott a Béke téren. Majd a Megasztárból ismert Kontor Ta­más előadását láthatták, akit a Barátok közt két sztárja: Tilda, és Ricsi műsora követett. Este a Molnár Dixieland koncertezett. A rendezvény színpompás tűzi­játékkal zárult. ■ H. R. - V. R Kiskunfélegyházának - az országosak mellett - minden évben három sa­ját, a város hagyományai­hoz igazodó ünnepe van: a május végi Városalapí­tók napja, az augusztus 20-ai Kiskun vagy Félegyházi Napok, illetve a szeptemberi Gasztronó­miai Fesztivál. Sz. A. A felsoroltak közül a Kiskun vagy Félegyházi Napok egybe­esnek államalapító Szent István királyunk ünnepével.- Mikor tartották az első Kis­kun Napokat, és mi adta, adja a vasárnap véget ért rendez­vénysorozat időszerűségét? - erről beszélgettünk Ficsór Jó­zsef polgármesterrel.- Az első Kiskun Napokat ■ 1934 szeptemberében, a város- : házával szemközti Országzász- • ló felállítása kapcsán rendezték | meg Félegyházán. Az elsőt öt § esztendővel később követte a második, majd a harmadik... Egészen a rendszerváltásig. Ak­kor határozott úgy a képviselő- testület, hogy éves rendszeres­séggel rendezzük meg a város kulturális, történelmi, gazdasá­gi és egyéb értékeit bemutató rendezvénysorozatot, melyet hol Félegyházi, hol Kiskun Na­pok néven hirdetünk meg, attól függően, hogy az adott eszten­dőben kapcsolódik-e az idő­ponthoz valamilyen kerek év­forduló, vagy nem. Időközben a rendezvénysorozat dátuma szeptemberről átkerült augusz­tus második felére, ám szerve­zésében, programjai összeállí­tásában ma is ugyanazok a szempontok érvényesülnek, mint hét évtizeddel korábban: bemutatni, megmutatni a város értékeit, eredményeit a helyber lieknek, illetve az ide látogató hazai is külföldi vendégeknek.- Nevezzék Kiskun vagy Félegyházi Napoknak, augusz­tus 20-át immár évek óta programokban gazdag rendez­vénysorozat jellemzi. Most sem volt ez másképp...- Valóban. A hagyományok­nak megfelelően idén is számos kulturális, sport- és egyéb prog­rammal készültünk a méltó ün­neplésre. Ezúttal különös hang­súlyt kaptak a kiállítások. Itt említeném meg a városi könyv­tárban megnyüt Szent István- emlékkiálh'tást és ide sorolnám a szakmaközi művelődési ház­ban, a művelődési központban, illetve a Kiskun Múzeumban megnyílt tárlatokat is. Nagyon fontos az is, hogy mára számos olyan, alkalomhoz kötődő ren­dezvényelem is beépült a prog­ramokba, melyeket a félegy­háziak kifejezetten várnak. Ilyen a haleszi haranglábnál megrendezett hagyományos ke­nyérszentelés, a két helyi gaz­dakör Kossuth utcai aratófelvo­nulása, dr. Garai István ország- gyűlési képviselő Szent István téri köszöntője, az ünnepi szentmise, az új kenyér megol­dása, megszentelése és a város­háza előtti megszegése, vala­mint a Béke téri színpadon egy­mást követő kulturális rendez­vények. „István király jőve, a bölcs, a nagy, Kinek nevére büszke Hunnia, És hallatán - egy ezredév után Magyar szívnek fel kell dobognia..." (Földváry István: Szent István) Az idei Szent István-napi ün­nepségek egyik fénypontját két­ségtelenül a Félegyházi Tánc­színház Nimród vére című tánc­játékának ősbemutatója jelen­tette. A három - a félegyházi, kécskei és a kikindai (Vajda­ság) - néptáncegyüttes, számos hivatásos és amatőr művész be­vonásával és nagyon sok támo­gató segítségével megvalósított premier, időszerűségén túl an­nak is rendkívül szép példája, hogyan lehet és kell összefogni egy-egy nemes ügy érdekében.- Eseményekben tehát ezúttal sem volt hiány. Kérdés: meny­nyire feleltek meg az emberek igényeinek, elvárásainak?- A rendezvénysorozat prog­ramjait minden alkalommal úgy igyekszünk összeállítani, hogy a különböző korosztályú és érdeklődésű emberek mind­egyike megtalálja köztük a ma­ga számára megfelelőt. Annál is inkább, mivel a szervezésben, megvalósításban az önkor­mányzat mellett a különböző intézmények és a város civil szervezeti is egyre aktívabban bekapcsolódnak. Meggyőződé­sem, hogy a közös tenni akarás, a közös szervezésű ünnepek to­vább erősítik a város közössé­gét, növelik erejét. A Félegyházi Napok rendezvényei olyan ran­gos eseménnyé nőtték ki magu­kat, melyeken - tapasztalata­ink szerint - a félegyháziak mellett a környező települése­ken élők is egyre nagyobb számban vesznek részt Az aratófelvonuláson részt vett a Kiskunfélegyházi Lovasbandérium Is. A Félegyházi Táncszínház péntek este, a volt Bem József laktanyában mutatta be a Nimród vére című nagysikerű táncjátékát. Szerdán Sasvári Tibomé kiállításával kezdődtek az ünnepi programok. H"

Next

/
Thumbnails
Contents