Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-18 / 193. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK TAKÁCS VALENTINA ROVATA Hány órában dolgozhat? Egy 46 éves olvasónk mun­kaképesség-csökkenése 50 százalék. Egyik kérdése, hogy vállalhat-e munkát nyolc órában. Azt is tudni szeretné, hogy amikor eléri a nyug­díjkorhatárt, akkor a jára­dékát felváltja-e a nyug­díj. Bodorné Trapp Klára, a Bács-Kiskun Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazga­tóság osztályvezetője elmondta: ha a munka­képesség-csökkenése 50 százalék, és rendszeres szociális járadékban ré­szesül, úgy a rokkantsági nyugdíjasokra vonatkozó szabályok alapján folytat­hat keresőtevékenységet. Az ellátás folyósítását a keresőtevékenység miatt akkor kell megszüntetni, ha rendszeresen dolgozik, és keresete 4 hónap óta lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amit a megváltozott munkaké­pessége előtti munkakö­rében elérhetne. Nem dol­gozik rendszeresen, ha a munkakörére megál­lapított teljes munkaidő­nél rövidebb munkaidő­ben dolgozik. Ebben ajzri esetben a kereset összegét nem kell vizsgálni. A rendszeres szociális vagy átmeneti járadékban részesülők foglalkoztatása esetén keresetéből, jöve­delméből le kell vonni az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékot. Ez­zel szolgálati időt szerez­het, és az átlagkereset számításánál is figyelem­be kell venni. Ami a nyug­díjat illeti: az irányadó korhatár betöltése idején hatályos jogszabályok sze­rint lehet majd jogosult öregségi nyugellátásra, amit a betöltéskor külön igényelni kell. HÍVHAT BENNÜNKET! * 06-76/518-256 Ragadozó család A héten szurikáták érkeztek a a kecskeméti vadaskertbe. A bájos kis állatok érkezésük után azonnal belakták az új kifutójukat, nekiláttak alagútrendszerük kialakításához. A szorgos ásócsapat négy tagból áll: egy anya három kölykéveL Felvételünkön a helyes kis állatok egyike. Jól fizet idén az őszi búza aratás Nem elég termelni, a nemzetközi tőzsdét is figyelni kell Folytatás az 1. oldalról. Vancsura József szerint kegyei­be fogadta a szántóvetőket az időjárás. A tenyészidőszakban ugyanis jókor jött az eső. Aki megfelelő módon műtrágyázott, annak ezt a föld meghálálta. Nyáron - bár az egész ország szenvedett a forróságtól - a be­takarítás szempontjából ideális volt a nagy meleg. Van elég tá­roló- és szárítókapacitás, elég volt a betakarítógép-mennyiség is. A termelők félve attól, hogy elfogy a géptámogatásra elkülö­nített összeg, alaposan bevásá­roltak az elmúlt években. Előrelépés a korábbi évekhez az is, hogy ma már a tárolók egy részében fajtánként raktá­rozzák a búzát - mondotta a szakember, aki a gondokat sem hallgatta el. A gabonafelesleget, ha ex­portálni akarjuk tengeri kikö­tőn keresztül, akkor 20 eurót kell rászámolni minden egyes ton­na szállításánál. Ez pedig a jövedel­mezőséget rontja. Az is problémát je­lent, hogy a hazai birtokszerkezet el­aprózott. Állítása szerint az életké­pes családi gazda­ság 300-350 hek­tár művelésénél kezdődik. Az ■ 2005-ben a gaz­dasági szerveze­tek által hasz­nált átlagos ter­mőterület-nagy­ság 487 hektár volt. Az egyéni gazdák esetében ez az érték 3,5 hektár. optimális 600 hektárnyi terü­let lenne. Emellett természetesen a terményfelesleggel is meg kell küzdeni. Ennek részbeni leve­zetése lehet a bioetanol gyár­tása. Ha ez beindulna, akkor legalább évi egy­millió tonna kuko­ricát dolgozhat­nánk fel évente. A biztonságos terme­lés érdekében vi­szont egymillió tonnát tartalékolni szükséges, mert csak így lehet ki­elégíteni majd en­nek az iparágnak a folyamatos igényeit. Vancsu­ra József megjegyezte, hogy bár most hegyekben áll itthon a kukorica, nem oly régen, 2003-ban más volt a helyzet. Akkor rossz termés volt, im­portáltuk a terményt. Az el­nök szerint ahhoz, hogy a ter­melők nagyobb bevételre te­gyenek szeri* nem elég az égi- ekhez fohászkodni a jó időjá­rásért, vagy szorgalmasan dol­gozni a földeken: figyelni kell a nemzetközi tőzsdét, az árfo­lyamváltozásokat is. Ehhez, persze, a gazdáknak követni­ük kell az internetes jelentése­ket. Ha valaki ügyes, akár már a betakarítás előtt eladhatja a termését jó pénzért - mondta a szakember. ■ Barta Zsolt Rács mögött mind a három testvér LAJOSMizsE Májusban rablás miatt két testvért vettek őrizet­be a helyi rendőrök. Szerda óta a család harmadik legénye (és segítőtársa) is rács mögött van. Az ügy pikantériája az, hogy az előzetes letartóztatásba ke­rült fiatalember ugyancsak bű­nöző életmódot folytató sze­mély ellen követte el cselekmé­nyét. Persze, nem egyedül volt nagyfiú. Segítője is akadt. Ket­ten kiszemelték a helybéli fér­fit, akit „rábeszéltek”, hogy ad­ja át nekik a gépkocsiját. Igaz, a járgány nem sokat érő, de azt mégis erőszakkal vették el. Ez­után veréssel is megfenyeget­ték, ha szólni mer valakinek. A károsult félelme szerencsére nem sokáig tartott. Másnap, azaz szerdán feljelentést tett a helyi őrsön. Vallomását követő­en fél órán belül mindkét elkö­vetőt megtalálták a rendőrök. A kocsit szerző két férfit előze­tes letartóztatásba helyezték. ■ P.S. Csátaija megemlékezés a né­metek kitelepítésének 60. évfor­dulójára holnap megemlékezést tart a helyi Német Kisebbségi Önkormányzat. A program 9 óra­kor a katolikus templomban szentmisével kezdődik. Ezt kö­vetően ünnepi megemlékezés és koszorúzás lesz az emlék­táblánál. (T. G.) Jakabszállás szentelés Ma délután négy órakor ünnepi szentmisével kezdődik az a cere­mónia, amely már a Szent Ist- ván-naphoz kötődik. Megszente­lik azt az új beruházást, melynek megvalósulásával tájba illő kerí­tése lett az 54-es főút menti ka­tolikus templomnak, illetve kert­jének. Ezután a művelődési ház­ban folytatódik a program. Itt a beszédek után kenyérszentelés lesz, majd a bócsai citerások ad­nak műsort (P. S.) Kiskunfélegyháza nevezés Há­zi sütemények versenye és kis­kun ínyesmester-választás lesz szeptember 24-én, vasárnap délután négy órakor a Kiskun Múzeumban. Nevezni szeptem­ber 15-éig a múzeumban, illetve a 76/461-468-as telefonszá­mon lehet. (H. R.) Kisszállás ünnep a falunapi ün­nepségek szombaton 9 órától a Kápolnai összekötő útszakasz felavatásával folytatódnak. Az ál­lami ünnep napján a sportpá­lyán főzőversennyel, focitornával egybekötött családi napot tarta­nak. A művelődési házban a 17 órakor kezdődő rendezvényen adják át a Kisszállásért emlék­plakettet. A falunapok utcabállal és tűzijátékkal zárulnak. (T- K.) Lajosmizse kiállítás Mától há­rom napon át tart a Lajosmizsei napok ünnepségsorozat. A 13. ilyen rendezvény nyitánya a mű­velődési házban 17 órakor kez­dődő kiállításmegnyitó. Ezen a helyi Holczhauser Zsuzsanna képeit teszik közszemlére. Egy óra múlva a Városház téren nonstop könnyűzenei műsor kezdődik. (P. S.) Nagybaracska mulatozás Szombaton este fél 8-tól utca­bált rendeznek, melyen a Póló zenekar a hangulatfelelős, az est folyamán fél 10-től musical­részletekkel, slágerekkel szóra­koztatja a közönséget a Sweet Melody Singers. Vasárnap fél 10-kor kezdődik kenyérszente­léssel egybekötött ünnepi szentmise. (K. T.) Kunszentmiklós már a jövőre készül zárszámadás Három év alatt 600 milliót nyertek uniós pályázaton Bődl Szabolcs a testvérváros Blumber polgármesterével közösen adta át pünkösdkor a Szent Erzsébet tér felújított parkját. Felkészülten várja a fejlesz­tésekre elnyerhető állami támogatásokat Kunszent­miklós. A tervezett beruhá­zások dokumentációit elké­szítették, azokat csak be­nyújtani kell. Bődi Szabolcs polgármester el­mondta, legfontosabb az ÁMK tetőtereinek a beépítése, a Kál­vin tér rekonstrukciója, a 12+4 tantermes szakközépiskola fel­építése, a csatornahálózat bőví­tése és a szennyvíztisztító kor­szerűsítése.- A város fejlesztésére vonat­kozó terveinket megvalósítot­tuk - mondja a polgármester. ­Takarékossággal, ésszerű gaz­dálkodással és az intézményve­zetők felelős hozzáállásával el­értük, hogy az előző mindhá­rom évet pozitív szaldóval zárta a város. Évente úgy 10 millió fo­rintunk maradt. így eredmé­nyesen vettünk részt a fejleszté­sekre kiírt pályázatokon. Az el­múlt ciklusban csak az Uniótol 600 millió forintot kaptunk. Há­romszor nyertünk PHARE-pá- lyázatot, ez 140 milliót forintot jelentett. A HEFOP a leszakadó társadalmi rétegek felzárkózta­tásához és a Rákóczi utcai isko­la felújításához járult hozzá, egy közmunka program kereté­ben pedig 80 milliós támogatást kaptunk. Korszerűsítettük a strandot és leburkoltunk 12 ut­cát. Épül a mentőállomás - októ­berben adjuk át. Kialakítottuk a központi ügyelet és a Turimform irodát. A kunszentmiklósi önkor­mányzat jelentős saját erőt is fordított a város fejlesztésére. Felújították a Bankos utcai há­zat, elkészült a Tasskertesi óvo­da új padlózata, teljes tetőcserét végeztek a szociális otthon épü­letén. Klimatízálták az ÁMK-t, felújították a városháza emele­tét és a volt bölcsödét. Bekerítet­ték az Epreskertet, korsz­erűsítették az öltözőt. A KÉSZ Kht telephelyén szociális blok­kot építettek, a kht. részére pe­dig egy Volvo többfunkciós erő­gépet és Renault tehergépkocsit vásároltak.- A város központjában tér­figyelő rendszert létesítettünk, a polgárőrök pedig egy 180 négy­zetméteres faházat kaptak - mu­tatja a fotókat a polgármester. - A város is szépült: rendeztük a Kun László és a Szent Erzsébet tereket és a Városkapu környé­két. Mellszobrot állítottunk Szász Károly emlékére, felújítot­tuk az I. világháborús emlékmű­vet és elkészült Virágh Gedeon mellszobra is. Támogattuk a re­formátus egyházat a Baksay Sándor szobor feállításában, domborművet emeltünk Endré- dy Istvánnak, Szappanos Luk­ácsnak és Varga Domonkosnak. A dinamikusan fejlődő Kunszentmiklós a vendégekre is gondol: elkészült a város tu­risztikai terve. A fesztiválok gazdag programokkal várják a látogatókat. A kavalkád a Nyuszihozta fesztivállal kezdő­dik. Júliusban a Strad-zenei programok, szeptemberben ,a Szentmiklós napok, október­ben a Szüreti bál várja az ér­deklődőket. Decemberben a Beigli fesztivállal zárul a prog­ramsorozat. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents