Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-17 / 192. szám
5 A •• 2006. AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK HÍRŐS hét A jövő hét már Hírős Hét Kecskeméten rendezvénysorozat ízek kavalkádja, színházi bemutatók, kiállítások várják a sokaságot Nevezetes alkalmakkor előkerül a pohár, a koccintás segít oldani az ünnepi komolyságot. Mi sem bizonyítja jobban, hogy borbarát nemzet a miénk: amikor az összekoccanó pohárra gondolunk, a „hámozott szőlő” jut eszünkbe. Kecskemét, a hírős város különösen sok szállal kötődik a szőlőkultúrához. Olyannyira, hogy oly nevezetes alkalomkor, mint i Hírős Hét, nemcsak a pohár kerül elő, hanem a borászok is. Immár hagyományosan borren- :lek felvonulásával kezdődik a Hírős Hét, melynek keretében ismét borutcában vigadhatnak i vendégek. A Hírős Hét nemcsak kedves, íanem édes emlékeket is fel- déz a korábbi évek vendégei- ien. A gasztronómiai rendezvények között idén is ott találjuk a mkrászdinasztiák bemutatóját, nelynek idén is a főtéri Fodor cukrászda ad otthont, ahol min- lennap új süteménykínálattal, finomságokkal várják az édes- ;zájú vendégeket. A nagy hagyományokkal ren- lelkező cukrászcsaládok ragaszkodnak a hagyományos echnológiához. Ők kizárólag a régi módszerrel, hagyományos anyagok felhasználásával dolgoznak. A cukrászkészítményeket „hazai pályán” készítik el a cukrászatok, és már hajnalban útnak indítják, hogy a Fodor cukrászda nyitásakor, már a pultban legyenek - a vendégek örömére. A Hírős Hét alatt nem fog működni a békás kút. Mielőtt szomorúság költözne a tavacska barátainak szívébe, eláruljuk az „üzemszünet” okát is. A szökőkút fölé építik majd a tavaly megismert filagóriát, a muzsikáló kertet. Ez estéről estére zenekari színpad lesz. Ragtime, autentikus népzene, dzsessz egyaránt várja majd a zenebarátokat. A színházkedvelőket két bemutatóval lepi meg Bodolay Géza direktor társulata. Ionesco darabját az Üzemszínház előtt adja elő a Katona József Színház társulata. Először augusztus 22-én, 21 órakor. Bodolay ezúttal egy kamion tetejét választotta színpadul az abszurd színmű előadásához. Kőszegi Ákos, Balogh Erika, Rubold Ödön, Kéner Gabriella, Magyar Attila és Magyar Éva lesznek a játszó személyek. A Kamaraszínházban Carlo Gozzi A szarvaskirály című darabját mutatják be augusztus 24-én este, Ádám Tamás rendeA hírős város főtere évről évre benépesül a Hírős Hét fesztivál alkalmával is. zésében. A színház nem csak a felnőttek kedves szórakozása. Sirkó László a gyermekek számára állította színpadra A halász és a Hold ezüstje című verses mesét, Balázs Béla darabját. Augusztus 22-én, 17 órakor kezdődik az előadás a Barátok temploma melletti Romkertben. Jó alkalom a lesz az idei Hírős Hét arra is, hogy a gyerekek birtokukba vegyék a város főterét a hónap utolsó vasárnapján. Gólyaláb néven játszónap lesz. Filmek, logikai és ügyességi játékok, kézműves-foglalkozások várják a családokat. A főtéri életkép elképzelhetetlen sakkozók, a Hírős Hét pedig sakkverseny nélkül. A Tóth László Kupáért augusztus 26-án indítják csatába bábuikat a sakkozók a békás kút melletti sakkligetben. A kevésbé csendes sportok barátait gokartverseny várja a zárónapon a Kecskeméti Gokartstadionban. Az ajánlatok 2006.07.01-jótól a készlet erejéig, egyes modellekre érvényesek. Részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! A képen látható autó illusztráció. Fogyasztás l/100km: vegyes használat: 4,5-8,0, városi: 5,5-10,9, országúti: 4,0- 6,4; COg-kibocsátás g/km: 120-191. A Renault Crédit finanszírozási ajánlata svájcifrank-alapú. árfolyam: 175 HUF/CHF (2006.07.01.). FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel: 76/503-700 Bányába vitték az érdeklődőket ivEco trakker 440/8X4 A teszten meggyőzően viselkedett Az Iveco Szalay Autóház Kft. kétnapos nyílt napot szervezett, hogy az érdeklődők próbára tehessék a hazánkban is közismert Trakker 8x4-es változatát a Kecskemét melletti homokbányákban* A cél nemcsak a márka népszerűsítése volt, hanem figyelem- felhívás, egy utolsó lehetőség a kedvezőbb árú Euro 3-as modellek beszerzésére. Az Iveco Trakkerek négytengelyes konstrukciói között ösz- szesen négyféle tengelytáv-variáció létezik: 4250; 4750; 5020 és 5820 milliméter. Az utolsó nem választható betonkeverőkhöz, de nagyon jó lehet például fülke mögötti darus, platós gépkocsi esetében, melyek nálunk még nem terjedtek el, ellentétben a Benelux államokkal. Az alvázak közül természetesen a legrövidebb, 4250 milliméteres tengelytávú a favorit elsősorban az ára miatt, mert már elfér rajta egy 18 köbméteres puttony, amivel minden további nélkül eléri az össztömeg a 40 tonnát. A gépkocsira szerelt, szintén olasz Cantoni&C félköríves, hátra billenő felépítményt kimondottan ehhez az alvázhoz tervezték. A hátra billenő felépítmény belső méretei 5640 x 2310 x 1440 milliméter. A billenő kapu automatikus reteszelésű, a felépítmény homlokfalán lévő pótkeréktartó, valamint a fülkevédő szériatartozék. A billentési idő 30 másodperc, a billentési szög 50 fok. A bemutatóban szereplő gépkocsi önsúlya 15.300 kilogramm volt, ebből a felépítmény 4400 kilogramm. A futóművek műszakilag megengedett teherbírása jelen esetben elöl 2x7,5, hátul 2x13 tonna. A négytengelyes Trakkereknél 8x4-es és 8x8-as meghajtás közül lehet választani, az egyre keresetteb 8x6-os változat egyelőre még az Ivecóhoz tartozó, de nálunk nem kapható Astráknál választható. Erőforrásként az Iveco Cursor 13-as motorjait építették be, melyek 12.880 köbcentiméteresek, teljesítményük 380, 440 és 480 lóerő, forgató- nyomatékük 1800, 2100 és 2200 newtonméter. Ezek az erőforrások még Euro 3-asok, az Euro 4-es szintet a Trakkereknél minden bizonynyal szintén SCR-rel fogják megoldani, akárcsak a Stra- lisok esetében. A motorválasztékból a 440 lovasok a legkeresettebbek a hazai piacon, bár ahol hosszú és meredek utak vannak, például bányán belül, azért a 480-as motor megfontolandó lehet. A sebességváltómű ideális terep-közúti vegyes üzemeltetéshez. Aki főleg terepen szeretné alkalmazni a Trakkert, az választhat nagyobb áttételű tengelyek közül is, akár 5,01-es áttétellel, ami a bemutató gépkocsin is szerepelt, kimondottan bányán belüli munkákhoz, esetleg rövid közúti szakasz- szal. A bemutatóban szereplő Trakker elöl tárcsa-, hátul dobfékekkel készült, tartós fékként a 300 kilowatt teljesítményű Iveco Turbo fék alkalmazható szériában, hidraulikus retarder pedig külön rendelhető. ▲ IVECO SZALAY AUTÓHÁZ KFT. 6000 Kecskemét, Katonatelep, 441-es főút Tel.: 76/508-480 Fax: 76/508-481 www.iveco-szalay.eu