Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-15 / 190. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 15., KEDD MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY 3 Gázártámogatás a szociálisan rászorulóknak Kecskeméten Egy nap felhőtlen vidámság sou Fogyatékkal is lehet teljes értékű életet élni Mássággal élők kulturális napja volt szombaton Solton. A mozgáskorlátozottak helyi csoportja, valamint a siketek és nagyothallók klubja szervezte látványos, hagyományos szórakoztató program a Pák Motel parkolójában volt. Az érdeklődők egy vidám nap részesei lehettek. A gazdag műsor tanúbizonysága volt annak, hogy fogyatékkal Is lehet teljes értékű az ember. A gyilkosságot nem tudták bizonyítani petőfiszállás A kamra padlójáról beszippantotta a port, amitől megfulladt Eddig háromszázan jelentkeztek a kecskeméti polgármesteri hivatalban szociális alapú gázártámogatásért. Rákász Judit Akik betartják a kedd délután lejáró határidőt, azok már erre a hónapra biztosan megkapják a jóváírást. Az érintettek - a fogyatékossági támogatásban vagy magasabb összegű családi pótlékban részesülők, illetve a nagycsaládosok - akkor juthatnak a támogatáshoz, ha az egyfőre jutó havi jövedelem nem haladja meg az 51 ezer 600 forintot, egyszemélyes háztartás esetén a 77 ezer 400 forintot. Feltétel az is, hogy a gáz- fogyasztás több legyen 1500 köbméternél, de ne érje el az 5000 köbmétert. 1500 és 3000 köbméteres fogyasztás között a támogatás havi 833 forint, efölött átlagosan havi 3833 forint. A szociális gázártámogatás igénylésének utolsó határideje: október 31. Övtáskát lopott a kisteherautó fülkéjéből KECSKEMÉT A Gizella téren egy sörözőhöz szállította ki áruját egy helyi asszony. A nyitva hagyott kisteherautó fülkéjéből ismeretlen személy ellopta az övtáskáját a benne lévő telefonnal és napi bevétellel. A kár 350 ezer forint. ■ M. Gy. KÖZÉLETI HIK • A JOBBIK kéri a tisztelt választópolgárokat, hogy ajánlószelvényeik leadásával (Kmét, Vak Bottyán u. 2.) segítsék képviselőjelöltjeit. (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS) • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a parlament alel- nöke augusztus 17-én, csütörtökön délután 2-től 3 óráig Helvécián, a polgármesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. Halált okozó testi sértéssel vádol két petőfiszál- lási férfit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A vád szerint a 60 éves Sz. L. és az 55 éves /. Á. tavaly augusztusban összeverték ivócimborájukat, majd magára hagyták egy kamrában. Reggelre a férfi meghalt. Noszlopy Nagy Miklós Kerékpárral indult el a helyiek által csak „Lemez kocsmaként” ismert búfelejtő hely felé a 49 éves M. L. tavaly augusztusban. Akkor látta utoljára a petőfiszállási férfit a családja. Keresték a tanyáján, ismerősöknél, barátoknál, de hiába. Senki sem tudott róla. Majd két hét múlva már bűncselekményre utaló körülményeket találtak a nyomozók, és bevittek egy férfit a főkapitányságra. Kiderült ugyanis, hogy eltűnése napján M. L. egy ivócimborával, a 60 éves Sz. L-el múlatta az időt a „Lemez kocsmában”. Együtt távoztak, de Sz. L. utóbb nem akart tudni a barátjáról. Legvégül a megyei bűnügyes nyomozók „poligráfba” ültették az ivócimboráL A férfit kiverte a veríték, és nem sokkal később megtört. Beismerte, hogy az 55 éves J. Á. petőfiszál- lási lakos tanyáján összevesztek, összeverekedtek, majd másnap elásták az akkor már halott férfit. A kecskeméti nyomozók a tetemet a megjelölt helyről kiásták. Az orvosszakértői vizsgálat során azonban nem sikerült bebizonyítani, hogy gyilkosság történt. „Mindössze” a verés a biztos, és az, hogy az összevert M. L-t egy kamrában magára hagyták. Itt hasalt ittasan: nehezen szedte a levegőt, amiben nem csak a verés, hanem ittassága, valamint két eltörött bordája is akadályozta. Ráadásul a kamra padlójáról beszippantotta a port is, amitől megfiilladt. Ekkor találták meg őt a cimborák, akik azt hitték, hogy a verés miatt halt meg a 49 éves férfi, ezért pánikszerűen cselekedtek és elásták.- halált okozó testi sértéssel vádoljuk a két férfit - mondta dr. Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes. A két vádlott közel egy éven keresztül volt előzetes letartóztatásban, majd néhány napja szabadlábra helyezték őket. A továbbiakban szabadlábon védekezhetnek mindketten a bírósági eljárás során. m Összevesztek, összeverekedtek, majd másnap elásták az akkor már halott férfit. Kamat és adó - csak óvatosan! végképp elbizonytalanodott az a néhány honpolgár, aki az elmúlt években hajlandó volt aktívan részt venni a Pénz pénzt fial című, esetenként vérre menő játékban. Pedig, a törvényeket betartva eddig sem volt köny- nyű. Amennyiben valaki nem a pénzügyi hierarchia csúcsa körül ólálkodott - márpedig az emberek zöme nem ebben az irigylésre méltó kasztban sorjázik -, bizony nehezen fialtatta forintjait. Ha időt is szakított legalább hetente néhányszor a bankok ajánlatának átböngészésére, s igyekezett kiszimatolni, hogy a részvény- és árutőzsde termékei melyik irányba húznak, még akkor is. Mert nehezen kiismerhető az értékpapírpiac, ahogy a guruló forintok (euró, dollár) többi színtere is. S a megszerezhető szaktudás mellé jó adag szerencse is kell. Meg sok pénz, mert a kevés hamar eltűnik a számláról, egy-egy kevéssé jónak bizonyuló döntés után. megcsappanhat hamarosan még inkább a befektetők száma. A kamat és árfolyamnyereség megadóztatása az eddigi kevesek közül is'sokakat elriaszt a pénzpiactól. Vagy áldozatul esnek azon számos konstrukció egyikének, melyek ugyancsak becsapják az érdeklődőket. Ha elúszik a pénz, nehéz visszaszerezni. Még akkor is, ha nem a kiszámíthatatlan piac, hanem az ott ténykedő bűnözők áldozatául esünk. Figyelmeztető példának ott a Baumag-szö- vetkezet, melynek károsultjai három éve várják a pénzüket - hiába. Szombaton éppen Baján tüntettek az igazságszolgáltatás ellen. Úgy vélik, hiába emeltek vádat a szövetkezet volt elnöke ellen, a pénzük visszaszerzésére nem ad esélyt a bírósági eljárás. Úgyhogy csak óvatosan! Kétszer is nyerhet az, aki részt vesz a méhnyakrákszűrésen bács-kiskun A megyei tisztiorvosi szolgálat nyereményjátékkal népszerűsíti az idei Liliom Programot Akár autót is nyerhet az a nő, aki a következő időszakban részt vesz a szervezett méhnyakszűrésen. A megyei ÁNTSZ nyereményjátékkal népszerűsíti az idei Liliom Programot. A nők érdeklődését létfontosságú minél jobban felkelteni, hiszen a méhnyakrák megelőzésének a leghatékonyabb módszere a szűrővizsgálat Dr. Városi Zsuzsanna megyei tiszti főorvos elmondta: sajnos, mindmáig kevesen tudják, hogy a méhnyakrák kialakulása egy több évig tartó folyamat, és ez a szűrés már a rákot megelőző állapotot is képes kimutatni. Ha idejében felfedezik a veszélyt, akkor a méhnyakrák teljes mértékben, nyom nélkül gyógyítható, ezért legalább három évente szükséges egy újabb vizsgálat. Szűrésre korábban is volt lehetőség, ám ez szervezett formában csak 2003 óta történik. Ez az úgynevezett Liliom Program, amelyet most másodszorra szerveznek meg. A vizsgálatra a 25-65 év közötti nők kapnak meghívót, így azokat is eléri az üzenet, akiknek eddig nem volt elegendő információjuk. A levélben felsorolt rendelőkben ingyenes a szűrés, hiszen a költségeket az egészségbiztosító állja. A vizsgálattól nem kell tartani, mert alig néhány percig tart, és fájdalom- mentes. Az egészségük mellett még gépkocsit, és nagy értékű lakberendezési utalványokat is nyerhetnek azok a nők, akik élnek a szervezett szűrés lehetőségével. Ehhez pontosan ki kell tölteniük egy nyereményszelvényt, és azt visszaküldeni az Országos Tisztifőorvosi Hivatal címére. A méhnyakrák olyannyira gyakori, hogy évente minden százezer nőből 30-40 betegszik meg. A kór az összes daganatos halálozás egytizedét teszi ki. Az újszülött leánygyermekek 2,3 százalékánál valószínű, hogy életük folyamát méhnyakrákosok lesznek. A betegség többnyire 30-40 éves kor között jelentkezik. ■ T. V. körösi tiborné: - Azon betegségek közé tartozik, amelyek megelőzhetők lennének. Szűréssel 5-10 évvel előre észlelhető a rákot megelőző állapot Alattomos betegség. A kezdeti stádiumban nem okoz panaszokat. Viszont amikor a tünetek jelentkeznek, sok esetben már késő. farkas Éva: - Minden nőnek saját jól felfogott érdeke részt venni a szűrésen. Aki rendszeresen jár, tudatában van annak, mit előzhet meg ezáltal. Kötelezővé kellene tenni, mint a tüdőszűrést Azt, hogy milyen veszélyes betegség, sokan nem is gondolják át Sok hölgy elhanyagolja az egészségét bajáki Zsanett: - Egy pár perces kellemetlenség nem nagy áldozat azért, hogy biztonságban érezzük magunkat. A vizsgálat ingyenes és egyáltalán nem fáj. Annyi ideig tart, mint meginni egy üdítőt. Rendszeresen járok ilyen szűrésre. Eny- nyit megér, hogy életben maradjak.