Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-11 / 187. szám

2 “’MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 11, PÉNTEK * k .'>'a m $ m mm ■«!■ Fürdőcentrum Bugacon? beruházás Már bankot is találtak a komplexum megvalósításához Eddig a puszta miatt látogattak a turisták Bugacra. Néhány év múlva talán a gyógyfürdő miatt lesz a falu felkapott hely. SEGÍTÜNK! ROVATA A kiskorúak határátlépéséről Milyen okmánnyal utaz­hat uniós tagországba a kiskorú - kérdezi egyik olvasónk. Tizennégy év alatti gyermeknek ugyan­is nincs személyi igazol­ványa, és manapság már a szülő személyi igazolvá­nyában sem szerepel. Tímár Zoltán, a határőr­ség kommunikációs osz­tályvezetője elmondta: személyi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorú valamennyi országba - így az uniós tagországok­ba is - kizárólag érvényes útlevéllel utazhat. Ameny- nyiben a gyerek nem a szülőkkel hagyja el az or­szágot, hanem egyedül, vagy más személy fel­ügyeletével, akkor a szü­lőknek írniuk kell egy nyilatkozatot. Ez utóbbi­ban szerepelnie kell an­nak, hogy a gyermek a szülők beleegyezésével az országot elhagyhatja. Amennyiben a gyermek valakivel utazik - például nagyszülő, szomszéd - akkor szintén bele kell ír­ni a nyilatkozatba a gyer­mek felügyeletével megbí- fzott személy adatait. A nyilatkozatot hitelesíttetni nem szükséges, elegendő a szülők és két tanú alá­írása. Ezt a dokumentu­mot és az útlevelet kérik majd a határátlépéskor. Ugyanakkor érdemes tud­ni, hogy a kiskorú útleve­lének igénylésekor mind­két szülő jelenléte szüksé­ges. Amennyiben egyik szülő elhalálozott, akkor ezt a halotti anyakönyvi kivonattal lehet igazolni. Elvált szülők esetén a gyermek részére útlevelet az igényelhet, illetve an­nak a jelenlétével lehet igényelni, amelyik félnek a bíróság a gyermeket ítélte. HÍVHAT BENNÜNKET! 8 06-76/518-256 Hazai és külföldi tőke be­vonásával, a térségben egyedülálló fürdő- és gyó- gycentrum építését terve­zik Bugacon. Az objektum beépítési tervei már ké­szek, a fürdőt tápláló, egy­ben a megvalósítás első lé­pését jelentő kutak fúrását szeptemberben kezdik el. Szász András A térségben egyedülálló fürdő­komplexum öüete “tavaly vető­dött fel. Leendő helyszínét akkor még Jakabszállás és Bugacpusz- taháza között jelölték ki, megva­lósítását egy Floridába szakadt hazánkfia finanszírozta volna. Időközben azonban a Bajáról el­származott belgyógyász szakor­vos kihátrált az elképzelés mö­gül, az ötletgazdák azonban nem BÜNTETŐELJÁRÁS MutOgatÓS „cukros-bácsi” ellen emelt vá­dat az ügyészség Kecskeméten. Szeméremsértés miatt állítják bíróság elé az eddig éppen 13 alkalommal büntetett, 47 éves mondtak le tervükről. Bugac Invest 2006 néven új kft-t hoz­tak létre, melybe egy csongrádi székhelyű cég is belépett. A tár­saság rögvest el is kezdte a be­fektetők keresését Ügyükön na­gyot lendített, hogy tavaly szep­temberben Csitári Tibor polgár- mester felajánlotta megvásárlás­ra egy saját, több hektáros terü­letét Alsómonostor és Bugac kö­zött félúton. A telken végzett pró­bafúrások 1300 méter mélység­ben hatalmas mennyiségű és ki­váló minőségű, 75-80 fokos ter­málvizet találtak. Fricska László, a komplexum fürdő Azt, hogy a térség alatt termálvíz van, már az 1970-es években Bugacpusztaházán végzett próbafúrások igazol­ták: Igaz az akkori kutatók olajat reméltek, ám végül a férfit. A vádirat szerint március 3-án este, az egyik széche- nyivárosi játszótéren letolta a nadrágját, valamint az alsónad­rágját, majd elővette a nemi szervét a férfi. Egy közeledő 9 megvalósítására létrehozott tár­saság ügyintézője lapunknak elmondta: felkérésükre egy ne­ves építési cég elkészítette a fürdőcentrum beépítési tervét, melynek megvalósítását is el­vállalta. A majdani épületek és medencék több hektáros terüle­tet foglalnak majd el. A cent­rum egyik legfontosabb épülete egy gyógyszálló lesz, amely mentálisan és lelkileg sérült gyerekek gyógyítását, illetve mozgásszervi betegek rehabili­tációját szolgálja majd. Ennek szomszédságában épül meg a fürdőépület, a szabadtéri lát­termálvíznek is örültek. Főleg miután nyilvánvalóvá vált annak gyógyhatása. A termál­víz hasznosítása azonban anyagiak híján mostanáig vá­ratott magára. éves kislány elé lépett, és önki­elégítésbe kezdett. A gyerek el­szaladt, és segítséget kért a kö­zeli „gyermekfoglalkoztató-ház­ban”. Innét többen is a férfi után indultak, akit végül a ványmedencék, a több száz fé­rőhelyes étterem, a konyha és egy wellness-hotel. Valamennyi szállót ötcsillagosra tervezik. Az objektum központjában sza­badtéri helytörténeti parkot ala­kítanak ki, ahol a vendégek megtekinthetik az alföldi föld­művelés és állattartás régi esz­közeit, szerszámait. De lesznek hangulatos erdei sétányok, kü­lönböző sport-, illetve fogathaj­tó-pályák és kemping is. A tájba illő épületek mindegyikét a leg­korszerűbben rendezik be. Fricska László szerint: a ter­málvízre, a Kiskunsági Nemze­ti Park adottságaira és a közeli puszta látványosságaira épülő fürdőcentrum hatalmas lehető­séget jelent Bugac számára. Egyrészt a munkalehetőség, másrészt az idegenforgalom, azon belül is a falusi vendéglá­tás, valamint a tanya- és a lovas­turizmus tekintetében. széchenyivárosi rendőrőrs kö­zelében fogtak el a járőrök. A vádiratot az ügyészek a kecske­méti bíróságra továbbították, ahol várhatóan még az ősszel felelősségre vonják. ■ Noszlopy Bácsalmás PÁNCÉL Lángvágó­val nyitottak fel egy páncél- szekrényt. Egy 57 éves bácsal­mási hölgy bejelentése szerint szerdára virradóra az egyik ke­reskedelmi üzlet hátsó ajtaját feltörték, majd az üzletben lé­vő páncélszekrényt felnyitot­ták. A széfből nagy mennyisé­gű arany ékszert loptak el, kö­rülbelül hárommillió forint ér­tékben. (G. Zs.) Osávoly lopás Nem zárta be tehergépkocsijának ajtaját egy 37 éves rémi férfi. Az egyik csávolyi bolt előtt parkoló au­tóból ismeretlen tettes szerdán dél körül elvitt egy kézitáskát, melyben mintegy 280 ezer fo­rint, szállítólevelek és számlák voltak. (G. Zs.) Harta zene A Zenés nyári esték programsorozat negye­dik rendezvénye keretében ma este fél 9-től a művelődési ház udvarán Balázs Fecó lép fel, majd a Veracruze zenekar koncertezik. Rossz idő esetén a rendezvényt a művelődési házban tartják meg a szerve­zők. (P. H.) Kalocsa képzőművészet a végéhez közeledik a XIV. Kalo­csai Képzőművész Alkotótábor. A kéthetes programsorozat alatt készült munkákból ren­dez kiállítást a tábort szervező művelődési központ vasárnap. A városi galériában 11 órakor nyitja meg a tárlatot Asperján Istvánná, a városi közművelő­dési intézmények igazgatója, a köszöntőt Török Gusztáv An­dor, Kalocsa polgármestere mondja. (P. H.) Kiskunfélegyháza halálának negyvenedik évfordulója al­kalmából a város nagy szülöt­tére, Holló László festő­művészre emlékeznek augusz­tus 14-én, hétfőn a kiskun­félegyházi Felsőtemetőben. A délelőtt 10 órakor kezdődő megemlékezésen a Móra Fe­renc Közművelődési Egyesület és a Múzeum Baráti Kör közö­sen helyezi el koszorúját a fes­tő sírjánál. (Sz. A.) Nagykőrös rezesbanda vala­kik ellopták az összes színes- fémhulladékot a Crown Ma­gyarország Kft. helyi konzerv­dobozgyárából. A zömmel rezet tartalmazó rakomány felvásár­lótelepi ára hárommillió forint. A rendőrség még nyomoz a tet­tesek után. (M. J.) Bíróság előtt felel a mutogatós ember Akció a $%iI-Coop összes üzleteken rSü 2006. aug. 9-15-ig Görögdinnye 79 Ft/kg Friss tyúk,kakas 349 Ft/kg Pariírozott pulykafasírt 1 kg (Gallicoop) 339 Ft/db Miklósi parasztkolbász 699 Ft/kg Füstölt,főtt tarja 1019 Ft/kg Fitt tejföl 175 gr 20%-os 59 Ft/db Medve sajt dobozos 140 gr 8 cikkelyes 179 Ft/db Trappista sajt 919 Ft/kg Reál marha májkrém 65 gr 26 Ft/db Omnia kávé 250 gr vákumos 389 Ft/db Lift szénsavas üdítőital 2I PÉT 99 Ft/db Silky popsitőrlő sensetive 60 db-os 399 Ft/db Elseve sampon 250 ml és hajbalzsam 200 ml 569 Ft/db Domestos 2x750 ml + wc rúd 759 Ft/db Női,férfi,gyerek zokni 5 pár/csomag 199 Ft/cs. Színes póló rövid ujjú 369 Ft/db <25^ Találkozzunk mindennap! O* Tisztelt Kecskeméti Választópolgárok! Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a FIDESZés polgármester-jelöltje megkezdte negatív kam pány át Kecskeméten. Világos, átgondolt program, jövőbe mutató elképzelések híján hamis információkkal, hazugságokkal próbálják ismét félrevezetni Kecskemét lakosságát, és ezzel lejáratni Kecskemét Megyei Jogú Város városvezetését, polgármesterét. Akárhogyan is próbálják azonban, nem rombolhatják le közös munkánk eredményeit. Nem másíthatják meg azt a tényt, hogy Kecskemét ma az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar város, virágzó kulturális és oktatási élettel, erős gazdasági alapokkal. Az országgyűlési választásokon az egész ország láthatta, mire volt képes Kecskeméten a FIDESZ a hatalom megszerzéséért Ámokfutása során nem volt figyelemmel a város jó hírére, és ezzel mérhetetlenül sokat ártott Kecskemétnek. Ezért arra kérünk minden jóérzésű kecskeméti polgárt, hogy határolódjon el ettől a politikai stílustól; utasítsa el a durva, lejárató, hazugságokra épülő kampányt. Csak azokra figyeljenek, akik valós, átgondolt programmal rendelkeznek, akik tudnak és akarnak tennivárosunkért. SZDSZ Kecskeméti Szervezete MSZP Kecskeméti Szervezete (Fizetett politikai hirdetés) AKCIÓS HIRDETMÉNY A RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL 6 hónapos, összeghatártól független lekötési lehetőséggel az induló kamat 6,25 % . A12 hóra lekötött, illetve a 24 hónapig tartó ni egtakarítási lehetőségeinkkel a KAMATADÓMENTESEN ELÉRHETI AKÁR A 13 % hozamot is. Éljen a hosszú távra ajánlott egyedi betétlekötési lehetőségeinkkel! Részletes ajánlataink megtalálhatók HIRDETMÉNYEINKEN. KERESSE FEL KIRENDELTSÉGEINKET, HASZNÁLJA KI A KAMATADÓ MENTES megtakarítási LEHETŐSÉGEINKET. Fülöpszáilás 78/435-680 Soltszentimre 78/445-295 Csengőd 78/441-043 Akasztó 78/451-102 Tabdi 78/310-179 Páhi 78/436-110 Kiskőrös 78/311-180 Kecel 78/422-466 Imrehegy 78/420-835 Kecskemét Kőhíd u. 6. 76/509-517 Kecskemét Horváth C. tér 76/504-418 Az AKCIÓ 2006. augusztus 31-ig érvényes, az elhelyezett betétek lejáratig kamatadó mentesek. Várjuk ügyfeleinket, készséggel állunk rendelkezésükre. I

Next

/
Thumbnails
Contents