Petőfi Népe, 2006. augusztus (61. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-08 / 184. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. AUGUSZTUS 8., KEDD 5 OKTATÁS Megkell állítani a kontraszelekciót a gyakornoki státusz beve­zetésére, vagy alkalmassá­gi vizsgára lenne szükség a tanárképzésben - jelentet­te ki a Magyarországi Szü­lők Országos Egyesülete. - Aggódunk a gyermekeink neveléséért. 72-78 pont Is elég a tanító, a magyar- és történelemtanár, vagy az óvodapedagógusi alapkép­zéshez - írja a szervezet. Egyre kevesebb az ovis és iskolás A korábbi évekhez hasonló­an 2000 és 2005 között or­szágosan az óvodába beíra­tott gyermekek száma 3,9 százalékkal, az általános is­kolai tanulók száma 7,6 szá­zalékkal csökkent. A lét­számváltozás differenciál­tan, de fokozottabban érin­tette a kistelepüléseket - ál­lapítja meg az Állami Számvevőszék jelentésében. Kattintson rá, aki tininek érzi magát ÚJ honlap indult kamaszok számára az Országos Gyer­mek-egészségügyi Intézet Prevenciós Főosztályának segítségével. A www.tiniva- gyok.hu elnevezésű portál kamaszok számára nyújt az egészséggel kapcsolatos se­gítséget. A különböző kérdé­sekre olyan orvosok adnak válaszokat, akik az adott te­rület szakértői. Az olvasással már korán kell ismerkedni az óvodások, a kisiskolások még imádják a könyveket, aztán ahogy nőnek, közülük sokan leszoknak az olvasás­ról. Az olvasással való is­merkedés nem akkor kezdő­dik, ha a gyerek megtanul olvasni, hanem korábban: mondanak-e neki meséket, verseket. Ez fontos dolog. Szintén az, hogy mennyire ad teret, időt, a felnőtt vüág arra a gyereknek, hogy sza­badon gondolkozzon. Még mumus a számítógép felmérés Az uniós polgárok harmadának nincsen alapismerete Egy felmérés szerint az Európai Unió népességé­nek több mint egyharma- da nem ért a számítógé­pekhez. A magyarok eredménye ennél is sokkal rosszabb. Laczi Zoltán Az Eurostat tavalyi adatokra tá­maszkodó sajtóközleményében az áll: a 16-74 éves korú európai népesség harminchét százaléká­nak nincs semmilyen számító- gépes ismerete. Ezen belül a nők aránya kicsivel magasabb, mint a férfiaké. Természetesen hatalmas kü­lönbségek vannak tagállamon­ként és korosztályonként. Az élen a dánok és svédek állnak, ahol csupán a lakosság 10-11 százaléka nem ért a számítógép­hez, míg a legrosszabb Görögor­szág, Olaszország és Magyaror­szág helyzete, ahol a népesség 65, 59, illetve 57 százalékának nincs alapismerete sem. Sajnos a fiatalabb generációink sem je­leskednek, hiszen a 16-24 éves magyarok 34 százalékának gőze sincs az e-világhoz, ami a leg­rosszabb arány az unióban. A középkorúak fele van ugyaneb­ben a helyzetben, valamint az 55 évesnél idősebbek 84 százaléka. Ellenpéldaként Dániában nincs olyan fiatal, akinek egyáltalán nincs számítógépes ismerete, sőt az északi kis országban az idősebbeknek is több mint a két­harmada tudja kezelni a gépet. A 16-24 éves korosztályban uniós átlagban negyven száza­lék azoknak az aránya, akiknek a számítógépes ismeretei na­gyon jónak nevezhető. Ám itt is Érdekes, hogy a felmérés szerint a fiatalok nagy része sem ért a számítógéphez. Képünk illusztráció. A számitógépes alapismerettel nem rendelkezők aránya (2005, százalék) jelentős a szóródás, hiszen ez az teljes népesség 16-24 évesek 25-54 évesek arány Görögországban csupán Ausztria 31 5 21 húsz, nálunk harmincöt száza­Dánia 10 0 3 lék, Szlovéniában viszont e ge­Görögország 65 32 59 neráció kétharmada kiválóan Lengyelország 46 6 45 képzett e szempontból. A 25-54 évesek körében a legképzetteb­bek aránya Dániában és Luxem­burgban a legmagasabb (45 szá­zalék), míg hazánkban csak hu­MAGYARORSZÁG 57 34 50 Németország 21 1 10 Portugália 54 13 49 Svédország 11 1 5 Szlovákia 29 3 21 EU 25 átlag 37 10 29 szónkét százalék ismeri, kezeli (FORRÁS: EUROSTAT) nagyon jól a számítógépet Mikor lesz majd szünet az új tanévben? iskola Az Oktatási Minisztérium meghatározta az idei év menetét Még el sem kezdődött az új tan­év, érdemes már most áttekinte­ni, mikor is mehetnek hosszabb pihenőre a diákok és a pedagó­gusok. Az Oktatási Minisztéri­um közzététele szerint a 2006/2007-ös tanévben az első tanítási nap ez év szeptember 1- je lesz, míg utoljára 2007. június 15-én kell beülni a padba. A szor­galmi idő első féléve egyébként január 19-ig tart. S hogy a diákok számára a leg­kedvezőbb hírekről is essék szó, az őszi szünet október 30-tól no­vember 3-ig tart majd. Az azt megelőző utolsó tanítási nap ok­tóber 27-e, az utána következő első pedig november 6-a lesz. A hideg örömök ideje, a téli szünet december 27-én kezdődik, és ja­nuár 2-ig tart. Az idei naptári év utolsó tanítási napja december 22-e. Januárban pedig először 3- án kell majd iskolába menni. A tavaszi szünet április 5. és 10. közötti időszakot öleli fel. Április 4-én még lesz tanítás, 11-én pe­dig ismét hátukra vehetik az is­kolatáskát a tanulók. Az iskola a meghatározott szünetek mellett más időpontban is adhat a tanu­lóknak szünetet, ha a heti pihe­nőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti. ■ R. Á. Több pénzt igényelhetnek az „idősebb” hallgatók is Nő a diákhitel felvehető összege augusztus 15-től. Az államilag fi­nanszírozott képzésben résztve­vő diákok havi 21, 25, illetve 30 ezer forintos hitelt igényelhet­nek, míg a költségtérítésben résztvevő tanulók akár 40 ezer forintot is kaphatnak havonta. Módosult az igénylési korhatár is, miszerint 40 éves korig lehet benyújtani az igénylést, viszont 40 év felett el kell kezdeni tör­leszteni az összeget, akkor is, ha a tanulói jogviszony még fennáll. A hitel kamata ezzel szemben csökken, hiszen mértéke az elő­ző félévekhez képest 10,22 szá­zalékról 9,5 százalékra esik visz- sza. A kamatcsökkenést az tette lehetővé, hogy a Diákhitel Köz­pont költségei jelentős mérték­ben mérséklődtek. Ezen felül a diákhitel kockázata a korábbi 1,94 helyett már csak 1,82 száza­lék egy független kockázatbecs- lő értékelése szerint. Megkönnyítené a vak gyerekek iskolai tanulását Informatikusok nemzetközi csa­pata egy olyan számítógépes program kifejlesztésén dolgozik, amely vak, vagy látáskárosodott gyermekek számára könnyítené meg az iskolai tanulást. Az origo- egeszseg.hu internetes portál in­formációi szerint a rendszer cél­ja elősegítem a jól látó társakkal közösen végzett munkát, k kom­munikációt, az adatkeresést és a kreativitás fejlesztését. Jelenleg már a program tesztelése zajlik. Az úgynevezett haptikus - tapin­tással működtetett - technológia vadonatúj megoldást kínál az ed­dig kizárólag látásra alapozott rendszerek mellé. A kutatók gyengénlátók helyi és nemzetkö­zi szervezeteivel, valamint isko­lákkal együttműködésben dol­goznak a rendszer kialakításán. Jelenleg több mint száz vak vagy gyengénlátó ember végzi a tizen­hat felhasználási prototípus és program tesztelését, melyek kö­zött vannak oktató modulok és játékprogramok egyaránt. Egy kiegészítő program az éppen ak­tuális tartalomhoz kapcsolódó vi­zuális, hallási és tapintási segít­séget nyújt a felhasználónak. A sors kegye, vagy fintora, hogy pont engem nem vettek fel? a pszichológus szerint: Ha valaki egy hajszálnyira elvéti a célt, amelyet nem maga tűzött ki, annak szerencséje van A szülők csalódottan tör­delik a kezüket. A diák­nak pedig számtalan ál­matlan éjszakán juthat még eszébe, hogy milyen más lenne a világ, ha ak­kor két sorral többet tu­dott volna írni a kérdés­re, vagy ha nem rontotta volna el az összeadást a matekpéldában. www.edupress.hu Tényleg nagy baj hogy nem si­került elsőre a felvételi? Néző­pont kérdése. - Az első kérdés, amit hosszan forgat a fejében minden elutasított jelentkező, hogy miért pont őt nem vették fel - állítja Kiss István, az OFIK tanácsadó szakpszichológusa. Többségük nagyon összetett elemzésekbe bocsátkozik, és az eredeti problémától messze el­szakadva keresi az okokat. Két­ségbe esik, leértékeli önmagát, képességeit. Pedig a válasz egy­szerű: akármilyen módon is vá­lasztják ki a továbbtanuló jelöl­teket, a férőhelyek száma korlá­tozott. Miért nem sikerült? Lehet ez a szerencse hiánya, egy rossz nap, apró figyelmet­lenség, a tanulási módszerek hiányossága. De az sem kizár­ható, hogy a sikertelen felvételi tulajdonképpen egy jelzés. Felhívja a figyelmet, hogy rossz volt az indulás iránya. Nem csak a szülők szorgalmaz­ták ezt a képzést? Ha valaki egy hajszálnyira elvéti a célt, ame­lyet nem saját maga tűzött ki, annak szerencséje van. A ta­nács üyenkor úgy szól: gondold át még egyszer - tényleg ez az irány a személyedre szabott pá­lya? Ha bizonytalan a válasz, még mindig van segítség: az OFIK személyes tanácsadó szolgála­tán lehet időpontot előjegyezni a választás átgondolásáért. Ezt érdemes kihasználni. Mit csináljak az életemmel a következő évben? Az érettségi utáni egy év nagy­szerű ajándék lehet, ha ügye­sen használjuk - mondja a pszi­chológus. Azok, akik továbbta­nuláson gondolkodtak, és ezért keményen tanultak is, többnyi­re kevés ismerettel rendelkez­nek a munka vüágáról. Most ajándékként kapnak egy évet, hogy közelebbről megnézzék, mire vállalkoznának. A gyakor­noki állás jó kiindulópont lehet. Ezer apró trükköt el lehet lesni a nagyoktól, ráadásul azokat a kérdéseket is feltehetjük, ami­ket diplomásként már nem en­gedhet meg magának egy mun­kavállaló. Azt is érdemes meg­fontolni, hogy akár ingyen dol­gozzunk ebben az egy évben néhány hónapot. A cégek ezt az önkéntességet az elkötelezettség jelének tart­ják. Ha jövőre felvesznek, és majd a szakmai gyakorlathoz keresünk terepet, vagy a diplo­ma megszerzése után munka­helyre lesz szükség, máris jobb az esély egy olyan cégnél, ahol már dolgoztunk. Egy a biztos: ne ess kétségbe, még az sem kizárt, hogy jól jár­tál azzal, hogy nem vettek fel. Ha kiesik egy év, kimehetsz akár külföldre is! aki úgy érzi, inkább kiszállna az iskolai taposómalomból és szabadságra, utazásra vágyna, ideiglenesen azt is megteheti. Itt a remek alkalom egy külföldön töltött évre, a nyelvtanulásra, idegen kultúrákkal való megismerkedésre - és még egy kis pénz is gyűjthető. Aki sikerrel birkózik meg a beilleszkedés ne­hézségeivel, annak megnövekedett önbizalma elég muníciót je­lent majd a következő felvételi időszakra.

Next

/
Thumbnails
Contents