Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-06 / 156. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 6., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Július 10-tŐI állítják vissza a menetrendet kecskémét Július 10-étől állítják vissza Kecskeméten az eredeti menetrendet a helyi tömeg- közlekedésben. Ismeretes, hogy a város képviselő-testülete múlt héten döntött arról, miszerint július 1-től az autóbuszok ismét úgy közlekedjenek, ahogyan azt az utasok április 1-je előtt megszokták. Határidőre azonban nem történt változás, ezért kedden ismét tárgyalóasztalhoz ült az önkormányzat és a Kunság Volán Zrt. Ez alkalommal abban állapodtak meg, hogy a képviselő-testületi döntést július 10-től hajtja végre a szolgáltató. ■ T. V. Pert fontolgat a kórház működtetője kiskunhalas A kórház gazdasági működése és a beruházó tevékenysége is szabályszerű, bűncselekmény nem történt - jelentette be Kiss József, a halasi kórház főigazgatója. A rendőrség már megszüntette a nyomozást. A Hospinvest Zrt. által működtetett kórház ellen októberben indult eljárás. A pénzügyi főosztályvezető aggályosnak tartotta a befektető pénzügyi technikáit. Mamlecz Ben& né a hatóságok mellett a sajtóhoz is eljutatta feljelentő levelét. A rendőrségen túl vizsgálódott a halasi önkormányzat, az Állami Számvevőszék, és az egészségbiztosítási pénztár is, ám szabálytalanságra nem derült fény. Várnai László polgár- mester szerint a halasi kórházzal kapcsolatos ügyek inkább politikai, semmint szakmai természetűek voltak. Kollányi Gábor, a Hospinvest igazgatótanácsának elnöke kérdésünkre elmondta: fontolgatják, hogy jogi úton vesznek elégtételt azokkal szemben, akik tudatosan az intézmény és a befektető rossz hírét keltették. ■ S. I. A százötven éves Kőris Otthon vidámabb arcát mutatja a héten nagykörös A város legrégebbi intézménye, a 150 éves Kőris Otthon. Szakmai konferenciával, és fesztivállal jubilálnak. Az idősek és az egészségileg sérült emberek gyámolításának intézményesítése a XIX. századra nyúlik vissza a városban. Olyan feladat volt ez, amelyet csak közintézményi szinten jól ellátni aligha lehetett. A szociális gondoskodás a magánszféra, az egész helyi közösség anyagi hozzájárulását nem nélkülözhette. Nincs, ez másként ma sem. Ahol jelen van a település támogató társadalma, ott nem okoz feltűnést, ha időnként meg akarják mutatni vidámabb arcukat a segítségre szoruló, elesett emberek. Az összefogást demonstrálja már évek óta a Kőris Otthon nyári szakmai- és közönségfesztiválja. Fogadtatásuk mindig jó, az utóbbi egy évtizedben szinte állandó szereplői a város látogatottabb rendezvényeinek. Tegnap a művelődési központban egyetemi tanárok ismertették a szociális gondoskodás legjobbnak vélt módszereit, beszéltek az otthoni és házi ellátás tapasztalatairól. A hét többi napján a helyi és társ- intézményekből érkező vendégek kulturális-, sportműsorát, kézműves foglalkozásait kísérhetik figyelemmel az érdeklődők a város főterén. ■ Miklay Jenő Rémálom a Forrás utcában kecskémét Csupán egy karnyújtásnyira az áramütéstől? Nem árt az óvatosság! Az erkélyajtó mellett mindig ott a gumicsizma és a védőkesztyű. Fej magasságban leng két légkábel B. Szabóék erkélye előtt. A korláttól karnyújtásnyira. A virágokat legbiztonságosabb gumicsizmában és védőkesztyűben locsolni. Galambos Sándor _________ Eg y légkábel keseríti meg Kecskeméten a Forrás utca 24. szám alatti társasház lakóinak az életét. Az első emelet szintjén húzódik, B. Szabóék erkélyétől kézzel elérhető távolságra. A házat építő Dobau Kft. szerint a vezeték a Démász tulajdona, az áthelyezés is az ő feladatuk lenne. Öt éve nem történt semmi. - Minden lehetséges fórumot felkerestem már - idézi fel a kálváriáját a lakás elkeseredett tulajdonosa. - A sokadik telefonomra az egyik ügyintéző kedélyesen megnyugtatott: nem is ráz az a drót olyan nagyon. Azt javasolta, használjam szárítókötélnek, vagy akasszak rá virágokat.'Egyáltalán nem volt kedvem nevetni. Az utóbbi időben már alig megyünk ki az erkélyre. Ha vendégek vannak nálunk, még az erkélyajtót is bezárjuk. Nem csak azért, mert félünk egy esetleges áramütéstől, hanem a látvány is elkeserítő. Bármerre nézünk, a villanydrót mindig a szemünk előtt van. Ha nagyon sarkítani akarok, akár mozgásszabadságom korlátozásának is tekinthetném ezt a helyzetet. B. Szabóék pár napja megdöbbenve vették észre, hogy megszaporodott a drótok száma. Már két vezeték lóg az orruk előtt. s A másodikat a kár beltévések szerelték fel" a villanyvezeték alá. Elköltözni sem tudnánk innen, ilyen kilátással ki vesz meg egy lakást? - nyitja ki az erkélyajtót Judit asszony. - Abban viszont már mi is biztosak vagyunk, hogy ez a második vezeték tényleg nem ráz. Ezért hozzá merünk nyúlni. Megfogadtuk a korábbi tanácsot: törölközőket és virágot akasztottunk rá. Talán egyszer majd csak erre jár valamelyik illetékes... Dohi József, a beruházó Dobau Kft. ügyvezetője elmondta, már az építkezés kezdetekor jelezték az áramszolgáltatónak, hogy rossz helyen vaD a .vezeték. - így adták ki az építési engedélyt, a távolság állítólag megfelel a szabványnak. A kábel a Démász tulajdona, nem nyúlhatunk hozzá. Csak ők helyezhetik arrébb, vagy válthatják ki földkábellel - állítja az ügyvezető. SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Felmentésről, rászorultságról 1999 novemberétől dolgozik közalkalmazottként egyik olvasónk. 2004 februárjában, 57 évesen kor- kedvezménnyel nyugdíjba ment. Ezzel párhuzamosan azonban a munkahelyén maradt és változatlanul folytatta tevékenységét. Akkor egyáltalán nem kapott felmentési időt. Jövőre, 60 éves korában azonban végképp felhagyna a munkával és öregségi nyugdíjba menne. Kérdése, hogy akkor megkaphatja-e a felmentési időt. Ez ügyben Dudásné Foss Éva közgazdász elmondta: olvasónknak mindenképpen jár a felmentési idő. Egyrészt, ha annak idején nem kötöttek új munka- szerződést, akkor az 1999 óta eltelt időre egybe kell számolni, és úgy kiadni a felmentési időt. Másrészt, ha új munkaszerződést kötöttek, az sem változtat sokat a helyzeten. Akkor ugyanis az 1999-től 2004-ig eltelt időre még mindig kérheti olvasónk a felmentési időt, hiszen az ilyen ügyek elévülése három év. Ezzel párhuzamosan a 2004-től a nyugdíjazásig eltelt időre is ki kell adni a felmentési időt. * * * Ki számít a törvény szerint szociálisan rászorulónak?- kérdezi egy másik olvasónk. Jelenleg nincs olyan jogszabály, ami kimondaná, hogy általánosságban ki a szociálisan rászorult. Ez minden esetben attól függ, hogy milyen támogatást, kedvezményt kíván igénybe venni valaki, és annak mik a feltételei. A feltételek egyike pedig az egy főre jutó jövedelem a családban, ami ellátási formánként változik. HÍVHAT BENNÜNKET! 8 06-76/518-256 Kecskemét Fergeteges koncertet adott kedden este a Szent István-szo- bomál az izraeli Rinot Ashkelon Városi Kórus. A 24 tagú énekkar a Zsidó Zenei Fesztivál élő koncertjén népzenei, és klasszikus zenei repertoárját héber, valamint jiddis nyelven adta elő. A koncert végét elmosó nyári zápor sem hűtötte le az énekesek által teremtett forró hangulatot. BALATONTOURIST ÉLMÉNY A TÓ KÖRÜL Nyaraljon kedvezményesen a főszezonban iáí,> 4 fős üdülőházban Balatonszemesen 12 750 Ft/ház/éjtől Az idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő Ajánlatunk 2006. július 7-augusztus 21. közötti időszakban, korlátozott számban vehető igénybe Csak a hirdetés megjelenése után leadott foglalásokra érvényes! Üdülési csekket elfogadunk! Balatontourist Vadvirág Kemping és Üdülőfalu 1 Arany J. u. Tel: 84/360-115 _ www.balatontourist.hu KISKUNHALASON Nagy Sz. István u. 1. Tel: 77/422-590. Tel/fax:77/427-700 E-mail: halasthermal@emitelnet.hu www.halasthermal.hu Várjuk kedves vendégeinket gyermek élménymedencével, vízi csopperekkel, nudista napozó terasszal Nyitva tartás: hétfő-vasárnap: 7.30-19.30. Éjszakai fürdő: péntek-szombat: 19.45-22.30 (szauna használattal egységes áropn 750 Ft/fő) Áraink: felnőtt egész napos jegy: 700 Ft; nyugdíjas egésznapos jegy: 500 Ft; diák egész napos jegy: 400 Ft; családi jegy (2 felnőtt és 2 gyerek): 1600 Ft Várjuk a Petőfi Népe olvasóit is! JULIUS ENGEDMÉNY! az I) MENYE 7— 8-án S AKCIÓK ÁRUHÁZ-ban! ff ivat osztályon , >■ Minden NŐI FÜRDŐRUHA és KIEGÉSZÍTŐ (strandpapucs, strandkendő, női szalmakalap. strandruha, strandtáska) 20% engedménnyel! Konfekció osztályon > Egyes GELCO és MURA pólók, blúzok, blézerek, szoknyák és nadrágok 30%—50% engedménnyel! > LEVI'S 501-es, 507-es. 512-es és 631-es farmerek 35% engedménnyel! Kötött osztályún >Minden TOM TAILÖR és GIN TONIC női - férfi ruházat 20% engedménnyel! Cipő bőrdíszmű vsztáb vn >Minden NŐI SZANDÁL 20%-35% engedménnyel! >Egyes NŐI PAPUCSOK 35% engedménnyel! Július 7-én 17-19 óráig minden termékre 10% engedmény a kötött divat - konfekció cipő-bőrdíszmű papir-írószer-könyv, sport-játék és vas-edény osztályokon! Akciók a készlet erejéig! _______________________ AL FÖLD ÁRUHÁZ KECSKEMÉT www.alfoldairijhaz.hu