Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-28 / 175. szám
PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 28., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Összefogtak és megerősödtek beruházás A Kiskunsági TÉSZ 320 milliós üzemcsarnokkal gazdagodott A csarnok avatóünnepségén jelen volt Pásztohy András is. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium (FVM) miniszteri biztosa, a tárca vezetőjének főtanácsadója köszöntőjében kiemelten szólt arról, hogy a kormányzat figyelve az uniós lehetőségekre, úgy döntött: a hazai kertészetnek, zöldség-gyümölcs ágazatnak nemcsak elsőbbséget ad, hanem ugyanolyan támogatásban részesíti, mint azt Európa más térségeiben teszik. Az ünnepségen felszólaló Ficsór József Kiskunfélegyháza polgármestere, utalva a kezdetekre, elmondta: négy esztendeje a haleszi kertészek felismerték, hogy a fennmaradás, az előrelépés egyetlen esélyét a társulás jelenti számukra, és létrehozták a Kiskunsági Értékesítő Szövetkezetét. A megnyitót követően a résztvevők megtekintették a TÉSZ partnercégeinek terménykiállítását Az értékesítő szövetkezet ötvenöt taggal 2002. június 28- án jött létre. Megalakulásához nem volt szükség propagandára, győzködésre - emlékeztetett Hegyi László elnök. A gazdák maguktól rájöttek, hogy egyénileg képtelenek megfeA Kiskunsági TÉSZ árbevételeinek alakulása 2002. 2003. 2004. 2005. MILLIÓ FORINT) 68 178 480 (szeptember) 620. FORRÁS: KISKUNSÁGI TÉSZ lelni a piacon maradás feltételeinek. A megalakulás első (fél) évében 68 millió volt a szövetkezet árbevétele, ma már ennek sokszorosa. A rendezvényen a többi közt jelen volt Hajdú Zoltán, a Mezőgazdasági és VidékfejlesztéKétezer négyzetméteres, érlelő- és hűtőtechnológiával ellátott új üzemcsarnokkal gyarapodott a kiskunfélegyházi székhelyű Kiskunsági TÉSZ. A tegnap átadott 320 millió forintos beruházáshoz az állam hatvanszázalékos támogatást nyújtott. Szász András si Hivatal (MVH), valamint Romankovics Jenő, a kivitelező cég ügyvezető igazgatója is. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a résztvevők megtekintették a Kiskunsági TESZ partnercégeinek terménykiállítását. Halállal végződött az éjszakai buli szelidi-tó Egy életen át elkíséri a fiatalokat a tragikus élmény Fél évszázada alapították a gimnáziumot kískunmajsa Nagyszabású ünnepségsorozattal ünnepli megalapításának ötvenedik évfordulóját a Dózsa György Gimnázium. Az oktatási intézmény kitesz magáért. Nyerges Benjamin, a középiskola igazgatóhelyettese arról tájékoztatta lapunkat, hogy már nyomdába került az intézmény jubileumi évkönyve. A szeptember 8-9-én sorra kerülő városi ünnepségek is a Dózsa-jubileum jegyében telnek, melyre elvárnak minden volt dózsás diákot. ■ Tapodi Kálmán Szörnyű baleset történt szerdán éjjel a Szelidi-tó partján. Egy 18 éves kecskeméti fiút ütött agyon az áram, amikor felmászott a trafó oszlopára. Páncsics Hajnalka A sikeres érettségit tévő, mintegy 20-30 fős társaság a tó partján ünnepelt, és minden bizonnyal a főiskolai felvételi ponthatárok kihirdetését várta. Fiúk, lányok közösen múlatták az időt, és jelentős mennyiségű alkohollal emelték hangulatukat. Éjfél előtt nem sokkal érkezett a bejelentés a kalocsai rendőrkapitányságra, hogy az egyik gyerek a 8 méter magas trafó oszlopára felmászott. A 20 ezer voltos nagyfeszültséghez hozzá sem kellett érni, hogy áramütést szenvedjen. A lába beakadt a drótban és a halott fiú teste a magasban lógott. Nem egyedül mászott a magasba. Egy társa is próbát tett, de ő az oszlop háromnegyedéről visszapottyant. így úszta meg az áramütést. A helyszínre érkező rendőröknek és tűzoltóknak az áramtalanításig a legnagyobb problémát az okozta, hogy az újabb balesetet megelőzzék. Mert a szintén ittas lányok biztatására, bizony, több fiú is a magasba lendült volna, halott társa testéért. Az egyenruhásoknak azon túl, hogy szinte közelharcot vívtak az if jakkal, még a sértegetésekkel is meg kellett küzdeniük. Az ittas gyerekek nem fogadták el, hogy vigyáznak rájuk, válogatott sértéseket vágtak a felnőttek fejéhez. A holttestet az áramtalanítás után a tűzoltók hozták le a magasból. A rendőrök államigazgatási eljárás keretében vizsgálják a baleset körülményeit. Gyepes Zsolt kalocsai rendőrkapitány elmondta, hogy a felelősség megállapítása is folyik. A sokat tapasztalt rendőr egyszerűen nem hiszi, hogy a társaságnak egyetlen tagja sem akadt, aki megakadályozta volna a tragédiával végződő mászást. A csoport felelőssége igen nagy. Ha kiderül, hogy a fiúk a többiek biztatására indultak a magasba, annak komoly következményei is lehetnek. SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Garázsról, dűlőutakról 2004-ben örökölt egy garázst egyik olvasónk. Akkor hatszázezer forintra értékelték, most viszont eladta hárommillió forintért. A különbözet 2,4 millió forint, és mivel semmilyen egyéb költséget nem tud elszámolni, ezért meg kell fizetnie a 25 százalékos in- gatlanforrás-adót. Olvasónk most azon tanakodik, hogy milyen ingaüant kellene vennie ahhoz, hogy a törvényt ugyan betartsa, de adót se kelljen fizetnie. Az ügyben megkerestük Fehér Andreát, a megyei APEH sajtóreferensét, aki elmondta: olvasónknak ehhez mindenképpen lakóingatlant kell vásárolnia vagy saját maga, vagy közveüen hozzátartozója részére. Ami pedig nagyon fontos: ez a tulajdoni lapon mint lakóin- gaüan szerepeljen, mert egyéb esetben az adót be kell fizetni! * * * A településkörnyéki dűlő- utak állapota miatt panaszkodott egy másik olvasónk. Elmondta, hogy amióta megszűntek a szövetkezetek, azóta az ilyen földutak mentén olyan buja és erős a növényzet, hogy lassan közlekedni sem lehet rajtuk, egy-egy kereszteződést pedig képtelenség belátni. Ha egyszer egy fóldutat valóban útként használnak, akkor a tulajdonos kötelessége gondoskodni arról, hogy azon lehetőség szerint veszélyek nélkül lehessen közlekedni. Ezeknek az utaknak a többsége önkormányzati tulajdonban van. Azt javasoljuk, hogy olvasónk jelentkezzen be az ön- kormányzat által kötelezően megtartandó, következő közmeghallgatásra, és ott mondja el a problémáját. ROVATUNK A 76/518-256-ON AUGUSZTUS 7-ÉN FOGAD LEGKÖZELEBB FRISS PANASZOKAT! NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényén könyvcsomagot nyertek: 22. hét Magyar Anikó, Kiskunhalas: Bajnó- czi László, Kecskemét: 23. hét Do- minek Márk, Kecskemét; Farkas József, Szabadszállás; 24. hét Horváth Lászlóné, Szabadszállás; Vén Lászlóné, Városföld; 25. hét Sólyom Imréné, Kiskunhalas; Takács- né Dömötör Éva, Kecskemét. Filmvetítés keddenként az ifjúsági házban baja A sorozat keretében legközelebb augusztus elsején 19 órától vetítik A hideghegy című amerikai filmet az ifjúsági házban. A belépés ingyenes. Akeió a Steil-Cooj) ^ összes üzletéhen r+z 200G.jnU6-aiig.l-ig Sertéslapocka Sertéstarja, csont nélküli Füstölt, főtt tárja Füstölt, főtt császárszalonna Csirkemáj, 1 kg-os (fagyasztott) Bagaméri jégkrém, 1 I Tejföl, 450 gr-os, 20% Féltartós tejszín, 0,33 I Radegast sör, 0,5 I dobozos Pepsi Cola, 2 I Slice üdítőital, 21 Kristályvíz, 1,5 I PÉT Házi Arany füszerkeverék, 40 gr, 7 féle Biopon takarékos mosópor, 6 kg Coccolino öblítő, 1 I Lucart eü.papír, 4 tek. Asztali fűszertartó szett, 5 részes Találkozzunk mindennap! AFEOSZ tervezett képzései oktatás Nappali és esti tagozaton kilenc szakot kínál A kecskeméti ÁFEOSZ OKJ szerinti középszintű, emelt szintű és felsőfokú akkreditált szakképesítést is ajánl iskolarendszerben a 2006/2007. tanévre. Nappaü tagozaton a tanítási órákat nagyrészt délután, legkésőbb este hatig tartják meg. Esti tagozaton a képzés heti két nap (péntek délután és szombat délelőtt). Az első szakképesítés megszerzésére irányuló képzés tandíj- mentes, a második, illetve minden további szakképesítés tandíjas. Az alábbi szakképesítéseket kínáló szakokat indítja megfelelő létszám esetén. ■ Az intézmény kollégiuma még korlátozott számban fogad kollégistákat! CsGDP /Jfeosz Középszintűek közül Marketing- és reklámügyintéző (1 év) és Pénzügyi-számviteli ügyintéző (1,5 év); emelt szintűek közül Külkereskedelmi üzletkötő (2 év) és Gazdasági informatikus I. (2 év) választható. Ezeken túlmenően 2 éves akkreditált felsőfokú szakképesítést kínál Intézményi kommunikátor, Logisztikai műszaki menedzserasszisztens (nappali és esti tagozat), Jogi asszisztens (nappali és esti tagozat), Pénzügyi szakügyintéző, valamint Informatikai statisztikus és gazdasági tervező szakon. Jelentkezés nappali tagozaton és esti tagozaton is 2006. augusztus 25. ▲ ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Kecskemét, Bibó I. utca 1. Tel.: 76/500-850, 76/500-847 honlap: www.afeosziskola.hu e-maii: afeoszis@axelero.hu H-P: 8-15.30-ig, P: 8-13-ig