Petőfi Népe, 2006. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-25 / 172. szám

14 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2006. JÚLIUS 25., KEDD KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DR. CZAKÓ ISTVÁN kerekegyházi polgármester temetésében közreműködtek, s akik mély gyászunkban együtt érezve elkísérték ó't az utolsó útra. Hálásak vagyunk a bennünket vigasztaló részvétnyilvánításokért. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DORA IMRE Kecskemét, úrihegyi lakos, 91 éves korában, 2006. július 20-án elhunyt. Temetése 2006. Július 27-én, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. "Volt emberek. Ha nipcsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább." Kosztolányi Dezső Halottak GYASZH1R I Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férj, az áldott lelkű édesapa, nagyapa, és rokon BE A Mi életé Ham hely« Rész GYASZHIR BENDE ISTVÁN A MEZŐGÉP vállalat egykori dolgozója életének 76. évében 2006. július 17-én váratlanul elhunyt. Hamvait 2006. július 27-én, 10 óra 45 perckor, a kecskeméti Köztemetődben helyezzük örök nyugalomra. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. gyászhír „Felfogni a felfoghstatlant nagyon fáj és nehéz. Örökké szivünkben tart a szeretet és az emlékezés. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. SZAPPANOS ZOLTÁNNÉ Molnár Mária kecskeméti lakos, életének 52. évében elhunyt. Drága szeretőinket f. hó 28-án, 15 órakor kísérjük utolsó útjára a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DÉKÁNY GYÖRGYIMÉ Daróczi Terézia kecskeméti lakos, 92 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése július 28-án, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR "Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké w letek leszek." Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. VARGA FERENCNÉ Árvái Erzsébet életének 100. évében meghalt. Temetése 2 006. július 27-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. “Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani Amit még utoljára akartál mondaniH BÁLINT LÍVIA halálának 3. évfordulójára. Szerető szüleid, öcséd Lacika GYÁSZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ES EMLEKEZESET MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN. KECSKEMÉT, Széchenyi krt 29 T: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság tér és a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T : 76/481-220, 76/481-975, 76/506-818, Fax: 76/506-819 Skála Áruház bejárata (LAPponl) 76/506-818 Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416-180. Hírösgazda Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében I: 76/498-329 Fax: 76/501-923 Belvárosi iroda: Csongrádi u. 3. T.: 30/234-1833 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T: 30/9639-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál) T: 76/504-947. KALOCSA, Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS, Árpád u. 2. 78/413-339. KISKUNFÉLEGYHÁZA, GUKER Kft, Batthyány u. 2/A 76/463-274. Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE, Berki Erika, 20/326-2879 KISKUNHALAS, SziládyÁron u. 5-7. 77/523-852. LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/356-162, 06-30/9553-002. TISZAKÉCSKE, Béke út 151/3. [Randevú tér) 76/441-578. KUNSZENTMIKLÓS, Baksay S. u. 3/A 76/351-214 BAJA, Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 17.53/355-918. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik BÁRDI LÁSZLÓ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal JÁRMŰ OPEL Astra Classic '84-es, friss müsz. sürgő­sen eladó. 30/859-8159. Seat Altea REBEL modellek 500.000 Ft értékű ajándékkal! Ajándék extrák:-metál fényezés -16"-os könnyűfém felnik -elektromosan állítható tükrök -elektromos ablak elöl-hátul -sötétített üvegezés a B oszloptól -kormányról vezérelhető rádió mp3 lejátszóval-vízszintesen is mozgatható hátsó üléssor Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. TeL: 76/503-060, Fax: 76/503-061 SÁTRAS lakóutánfutó (Camptourist Lux CT 5-3) eladó, vagy cserélhető utánfutóra, vagy beton­keverőre és hidroforra. Irányár: 100 E Ft. Érd.: 20/965-7010.---------------------------------------------------------------*772776* SÉRÜLT autók vétele. 06-70/310-6760.---------------------------------------------------------------*765877* TÁTRA 815 P szippantó eladó. 11 m3-es. 2,5 M Ft Érd.: 30/9538-228.---------------------------------------------------------------•772025* 4 SZEMÉLYES NDK lakókocsi, első tulajdonos­tól eladó. 20/9681-252.---------------------------------------------------------------*772307* GÉPEK E-512/514-ES alkatrészek, ékszíjak eladók. 30/3672-077.------------------------------------------------------------•772300* » HESTON körbálázó eladó. Érd: 70/339-67- 84.---------------------------------------------------------------*772245* MTZ 50-es és szőlőfúvó eladó. 1:06-20/453- 2259.---------------------------------------------------------------*772235* MTZ-82-ES, '99-es évj. eladó. 30/2702-332.-------------------------------------------:-------------------*772037* S Szőlő szállító tepsi eladó. 20/456-4385.---------------------------------------------------------------*772236* MŰSOR KECSKEMÉT 2006. július 25, kedd: Otthon mozi: 19.00 órakor: HALÁLOS SZÍVDOBBANÁS. H irdető partnereink írásos engedélye nélkül a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékeiben megjelentetett hirdetések utánközlése más sajtótermékekben tilos. VILLANYMOTOROK, 380 V, 720-as fordulattól és 10-es műa. rekesz eladó. 20/577-8242.-----------------.---------------------------------------------•771816* ÁL LÁST KÍNÁL A MENTSVÁR az Állatokért Alapítvány állatgon­dozó munkakörbe munkatársakat keres. Elvá­rások: minimum szakmunkás végzettség, B kategóriás jogosítvány. Jelentkezni a 06- 20/577-5617-es telefonszámon lehet.---------------------------------------------------------------*773191* AKASZTÓI halgazdaság káros szenvedélyektől mentes munkaerőt keres halászati munkára. TeL: 06-20/9433-564--------------------------------------------------------------*771564* AU SZTRIÁBA keresünk erdő-mezőgazdaságba szak- és segédmunkásokat, nyelvtudás nélkül is. 06-70/216-0228.-----------------------------------:-------------•-------------*772036* «Au tók takarításához és mosásához fiatal nőket és férfiakat ill. autószerelőt felveszünk. Börönte Autószerviz Kft. Kecskemét, Belső- Szegedi u. 18. TeL: 30/9389-127----------------------- - -769708* AZ FBZ Investment Kft. Kecskemét, Kandó K. u. 47. sz. telephelyére, tollelemző munkakörbe női dolgozókat (középiskolai végzettség, és számítógép ismerete előnyt jelent), és folya­matos munkarendbe betanított osztályozógép kezelőket, valamint anyagmozgató munkatár­sakat keres. Jelentkezni lehet július 25-én 8 órától 12 óráig a 76/501-144 telefonszámon Sebestyén Gábornénál. —-................ - *772237* Felveszünk azonnali kezdéssel 18-60 év közötti női és férfi beta­nított dolgozókat, jó kézügyes­séggel. Érdeklődni a 30/853- 7887, 95/520-622, 95/520-612 telefonszámon lehet .7;l933. GÁZ, fűtés szerelőt keres Kft. felvételre. Érd.: 30/9686-320.---------------------------------------------------------------*771686* GÉ PJÁRMŰ hitelügyintézésben jártas fiatal, csak gyakorlattal rendelkező munkatársat ke­resünk. Dinamikus kereseti lehetőség! 20/252-2222.---------------------------------------------------------------*771961* A KTV új sz áma: 570-440 2006. július 25. kedd 17:00 HTV: EUR-ÓRA 17:30 Nézd vagyok! ism. 18:05 Civil delegáció 18:50 Meseország 19:00 Hírős Hírek 19:30 Katolikus iskolák sporttalálkozója 20:10 Hírős Hírek ism. 20:30 HTV: Hírháló 21:00 HTV: Féktelen folyó 23:00 Hírős Hírek ism. 23:30 Katolikus iskolák sporttalálkozója 00:10 - 7:00 Képújság «Juhászaihoz értő munkaerőt keresek, tel­jes ellátással, ottlakással. 06-30/363-92-31.--------------------------.------------------------------------*772260* KE CSKEMÉTEN vállalkozói igazolvánnyal ren­delkező vagyonőrt felveszünk. Tel.: 06- 20/9845-199.---------------------------------------------------------------*772265* KE CSKEMÉTI sofőrt felveszünk C, E jogosít­vánnyal áruterítői munkára. 30/9685-729.--- *773196* Ke cskeméti székhelyű, külföldi tulajdonban lévő zöldség-gyü­mölcs exporttal és importtal fog­lalkozó cég keres, tapasztalattal rendelkező könyvelőt. Jelentke­zés angol és/vagy magyar nyelvű önéletrajzzal: kati@sofrak.com *772163* KISKUNFÉLEGYHÁZÁN áruházi munkára va­gyonőröket keresünk. Érdeklődni a 20/8282- 062-es telefonszámonl--------------------------------------------------------------*773208* NÉ METÜL beszélő lovászt, lovasoktatót (csi­kóst) keresünk Hévíz környéki lovardába. Érd.: 20/9571-747.---------------------------------------------------------------*772261* OP ERÁTOROKAT, nőket keresünk könnyű fizikai munkára 3 műszakba, kiemelt fizetéssel. A munka nem szalagjellegű, gyakorlatot nem igényel. Jelentkezőket - pályakezdőket is - vá­runk Kecskemétről, Ballószögről, Helvéciáról, Kadafalváról, Hetényegyházáról, Kerekegyhá­záról, Matkóról, Ágasegyházáról és Izsákról. További információ a délelőtti órákban: 76/470-412.------------------------------------------*757677* OTTHONI munkákat ajánlok. 20/456-7504.--------------------------------------------------------------*767479* ÖN ÁLLÓAN dolgozni tudó villanyszerelőket és alvállalkozókat keresek kecskeméti munkára. 06-20/9505-974.---------------------------------------------------------------*772289* TANYÁMRA állatgondozót felveszek. 30/9589­119.---------------------------------------------------------------*772272* VIRÁGKÖTŐT felveszek. 30/961-5657.---------------------------------------------------■-----------*771596* ÁL LÁST KERES CSOMAGKÜLDŐ szolgálatnál gépkocsivezetői állást vállalnék 6 órás munkában, nem éjsza­kai munkára. A, B, C, 0 jogosítvánnyal rendel­kezem. Tel: 06-30/293-1041.----—---------------------_———————*772774* AD ÁSVÉTEL 2 DB jó állapotban lévő tésztagép eladó: 76/702-889.-------7------------------------------------------------------- *66000* AK ÁC és hulladék tűzifa eladó. 20/44-55782---------------------------------------------------------------*772181* AK ÁC hulladék tűzifa eladó. 30/368-2240. —---------------------------------------------------------*751394* AK ÁC tűzifa rendelhető 13 000 Ft/m3 szállí­tással. 72/371-988, 30/479-7435.------------------------------------------- *769714* AK CIÓS akác tűzifa aprítva, szállítással 8000 Ft/m-től: 20/3344-280.---------------------------------------------------------------*772202* AKCIÓS tűzifa (akác, vegyes, kemény) megren­delhető szállítással 8000 Ft/m-től. 30/642- 2998.---------------------------------------------------------------*772191* AKCIÓS tűzifa 7000 Ft/m-től ingyen szállítás­sal. 20/423-1763.---------------------------------------------------------------*772204* AKCIÓS tűzifa 7500 Ft/nY-tól. 20/312-5502.---------------------------------------------------------------*772250* AKVÁRIUM (36 l-es), 25 W-os vízmelegítő, le­vegőztető halakhoz, halkiszedö, hőmérő, műnövény, kerámia dísz eladó: 76/702-889.-------------------------- ----------------------------------*66000* BI RKATRÁGYA eladó. 78/367-317.--------;---------------------------------------•-----------—7772278* EL ADÓ faház, tégla, ventilátor, légbefúvó rend­szer, vasszín, vas tetőszerkezet, kovácsolt vaska­pu, öntöttvas oszlop, vaskémények, öltözőszek­rény, armatúra, ipari mosogatók, egyéb bontási anyagok. Érd.: 06-30/9259-885 telefonon.---------------- ---------------------------------*772298* ÁL LAT «Anyadisznók és kan eladók. 06-20/456- 4385.----- — — 7--------------—— - -777236* «B ernáthegyi kiskutyák eladók. 30/204­2398.------ *772292* FT BIKABORJAK eladók. Tel: 30/621-1735---------------------------------------------------------------*772001* INGYEN elvihető kiscicák: 20/479-8289.---------------------------------------------------------------*772618* «Tojó tyúk eladó. 20/542-60-63.---------------------------------------------------------------*771815* «Tojótyúk eladó. 06-30/2347-060.---------------------------------------------------------------*771979* *7 db választási malac eladó. 70/339­6226.---------------------------------------------------------------*772297* OKTATÁS AUG. 1-jén induló könnyű- nehézgépkezelő tanfolyam. Elmélet-gyakorlat, gépeket bizto­sítjuk. Képesítés: 0KJ szakmunkás bizonyít­vány, gépkezelő jogosítvány. Vizsga: targon­cákra, darukra, földmunkagépekre akár 5 géptípusra is. Részletfizetési lehetőség, inten­zív képzés 60 napon belül vizsga. Info: 70/244-2495.------------------------------------.----------------------—*769800* DI ESEL-MARKT '95 Kft. tanfolyamai részletfi­zetéssel: OKJ-s személy- és vagyonőr; Fegyver­vizsga; Vadászvizsga. 76/493-082, 30/219- 0501. Nytsz.: 03-0123-04---------------------------------------------------------------*767793* OKLEVELET adó masszőrtanfolyam indul au­gusztus 5-én Kecskeméten. Tel.: 70/314-02-46---------------------------------- . . . *770144* PÉNZPIAC HITELES hiteles! 20/365-5607.---------------------------------------------------------------*772248* SZEMÉLYI Kölcsön a CC Credit Zrt. kecskemé­ti fiókjában. Kápolna u. 2. 76/507-892, 76/507-893--------------------------------------------------------------*757747* SZ OLGÁLTATÁS JÓSSZALON: 76/412-612, 06-20/937-4582. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A bajai kiadás felelős szerkesztője: Géczy Zsolt Telefon: 79/522-480, 79/426-371, 79/323-974 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. Telefon: 76/481-401. KŐMŰVES csapat munkát vállal. 30/389- 1534.------------- *771878* PR OFI FOTÓS vállal esküvőt, keresztelőt baba­fotózást. Házhoz megyek: 70/31-41-896.--------------------------------------------------------------*66000* DR. BORSZÉKI ILONA főorvos REUMATOLÓGIA MAGÁNRENDELÉSE Kecskemét Piaristák tere 7. Rendelési idő: kedd és csütörtök: 16.00-18.00. § Bejelentkezés: 06-30/9SS-7706 g REDÖNYAKCIÓ! Müa. nyílászárók, redőny, re­luxa, szúnyogháló, napellenző, árnyika 10- 20% kedvezménnyel a megye egész területén. 76/323-905, 79/424-116, 30/283-3824.---------------------------------------------------------------*772199* Szobafestés, mázolás, tapétázás 30/2345969 „20®. REDŐNYAKCIÓ 75%-os áron! Gyártás, szerelés garanciával. 70/519-14-19; 30/323-88-49.--------------------------------------------------------------*712872* TÁ RSKERESÉS KECSKEMÉTEN 20 éves lány tartós kapcsolat­ra barátot keres. 70/290-8834. —------------------------------------------------------------*772176* TÁRSAT keres fiatal hölgy Kecskeméten. Tele­fon: 06-70/549-5564.---------------------------------------------------------------*772301* 20 ÉVES fiatal lány keresi partnerét. Hívj bát­ran! 70/571-1130 Jeniffer.---------------------------------------------------------------*773203* VÁLLALKOZÁS 5 ÉVE bejegyzett összes engedéllyel rendelke­ző kanadai szállítási cég eladó, 8 M Ft, vagy 28 E Euro, Érd.: 53/715-124, 70/214-7435.---------------------------------------------------------------*768260* VEGYES GÁZTŰZHELY: vezetékes, hűtő: 3 fiókos eladó 5 E Ft/db. 76/478-517.-------------------------------------------------------------*772281* SZ EKRÉNYSOR, ülő-, fekvőgarnitúra, szép sző­nyegek, régi festmények 2m x lm x 10cm sziva­csok 2db, mountenbike kerékpár, hűtő eladó költözés miatt, külön is: 60 E FL 70/252-2555.---------------------------------------------------------------*772282* TÖSERDÖBEN nyaraló kiadó. 76/482-836.---------------------------------------------------------------*745491* « 500 kg-os, 1000 kg-os tolósúlyos vasmá­zsák és 2 db használt parapetes gázkonvektor eladó (Nagykőrös). 30/325-1649. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Elötizethetö a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5.385 Ft; félévre: 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. MEZŐGAZDASÁG «Eladó sárgabarack! 06-20/334-2891.---------------------------------------■-----------------------*772267* GA BONA felvásárlás! 2006. nyarán a Mizse- Táp Kft. búza, tritikálé felvásárlást végez. In­formációért hívja a 06-76/556-100-as tele­fonszámon ügyintézőnket.- — »764103* Takarmánybúza felvásárlás! Multiker Kft. Városföld, Tavasz út 1. Fizetés azonnal. 0 Tel: 76/474-451,535-451. I KUKORICA vásárlás min. 140 q. 30/9438- 950.---------------------------------------------------------------*772189* LUCERNASZÉNA Dusnokon eladó. 30/451- 7811.--------------------------------------------------;------------*772284* * N agy kocka szecskázott búza szalma tar­lón felrakva, szállítva eladó. 20/5732-339. NAGYKÖRBÁLÁS fű- és lucernaszéna eladó. 30/9589-119.--------------------------------------------------------------*772272* SZ ARVASMARHATRÁGYA eladó Kunadacson. 30/3306-828.-------------------------------------------:-------------.—*772294* «T erménytároló eladó vagy bérbeadó Soltszentimrén, 12X24 m. 20/220-39-63.---------------------------------------------------------------*772102* «Thur iga szamóca palánta eladó 20/5418- 511.----------------—1-----------------------------------------*772661 • «1 50 q tritikálé eladó. 70/379-4239.---------------------------------------------------------------*772287* 800 db kisbálás szalma, 250 Ft/kg, 220 kg- os borjú eladó. 30/246-7502.------ ■ • *772268* Ig ényes prospektusok, szórólapok elhelyezése a Petőfi Népében! 76/518-200 A szavunkat adjuk) \ Petőfi Népe Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSTjen, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhfvjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető Ügyfele­Hirdetési vezető: Király Ernő. Telefon: 76/518-275 inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 ________gi, illetve jogi felelősséget nem vállal._______________ A P etőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. Petőfi Népe Kiadja a Petőli Lap- és Könyvkiadó Kft

Next

/
Thumbnails
Contents