Petőfi Népe, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-07 / 131. szám
12 PETŐFI NÉPE - 2006. JÚNIUS 7., SZERDA Nemzeti színű WC-papír, óvszer és vibrátor, kapu a piszoáron A laMarúgó-világbajnokságra készülő német szuvenírárusok leleményessége nem ismer határt, némelyikük még a jó ízlést sem tartja mérvadónak. Németország A nemzeti színű kontaktlencsétől elvakult hazai rajongók akár a mellékhelyiséget is feldíszíthetik vb-portékákkal. A piszoárra például apró kaput illeszthetnek, és úgy tesztelhetik célzókészségüket. Nagydologhoz vbvécépapír dukál, mely jelenleg német és holland- színekben kapható. A patriotizmust az ágyban sem kell véka alá rejteni, erre jó a fekete-piros-aranyban pompázó óvszerkészlet. Az egyik szexkellékbolt-hálózat a közelmúltban olyan vibrátorokkal állt elő, amelyeket - a házigazdák legjobbjaira utalva - Olli K. és Michael B. felirattal láttak el. Mikor Oliver Kahn és Michael Ballack pert helyezett kilátásba, sietve kivonták őket a forgalomból. A kevésbé konkrét „hazai játékos” és „játékvezető” nevű modellek azonban továbbra is kaphatóak. i A találkozókat tévén követő hívek piros kordonszalaggal keríthetik el magukat a lakásban, amin „Tilos az átjárás - mérkőzés folyamatban” írás figyelmezteti az arra tévedőket. Szükség esetén sípból, piros és sárga lapból álló készlettel lehet otthonról véleményezni a bírói ítéleteket. Akinek pedig nem jutott jegy, egy élelmes kereskedő jóvoltából akkor is beleszagolhat a vb légkörébe: 5 euróért bármelyik stadion levegőjéből vásárolhat egy üvegnyit... MAI MŰSOR • TOTÓ labdarúgás Variens Bács-Kiskun megyei kupadöntő: Ladánybene-Kiskőrös, Ladánybene, 17.30-kor. vízilabda Sulipóló országos döntő, Kecskemét, 10 óra. totó A 22. héten 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2.967.808 forint. A 12-esekre egyenként 59.755, a 11-esekre 3690, a 10- esekre 695 forintot fizetnek. SPORT A mélykúti mély talajon lovassport Ladánybenére került a Muity Sándor emlékserleg A Muity Sándor Vándorkupát a névadó özvegyétől ifj. Baranyl Lajos, a ladánybenel összetett győztes vehette át. A Duna-Tisza közi regionális bajnokság harmadik fordulóját Mélykúton rendezték meg. Az esős időjárás és a mély talajú pálya feladta a leckét a lovaknak és hajtóiknak egyaránt. A versenyen a Bács-Kiskun megyei hajtők játszották a főszerepet: összetettben a ladánybenei if). Baranyi Lajos nyert.- A hagyományokhoz híven rendeztük meg ezt a pünkösdi versenyt, Muity Sándor emlékére - mondta Holka István. A Mélykúti Lovassport Egyesület elnöke szerint annak ellenére rendeztek szép és látványos versenyt, hogy a regionális bajnoki forduló egyik napján sem volt jó az idő. Mélykúton legközelebb augusztus 28-án lesz kistérségi amatőr, C-kategóriás viadal. A Duna-Tisza közi regionális bajnokság mélykúti fordulójának eredményei: Díjhajtás, egyes fogatok: 1. Horváth Zoltán (Makó), 2. Farkas József (Mélykút), kettes fogatok: 1. Nagy Tibor (Húskirály Lovas Udvar), 2. Kiss András (Kiskunmajsa LK), 3. Gergely János (Szeremle, 4. ifj. Baranyi Lajos (Ladánybene); maratonhajtás, egyes fogatok: 1. Horváth Zoltán, kettes fogatok: 1. ifj. Baranyi Lajos, 2. Debreczeni István (Csanádpalotai LE), 3. Risch József (Csanádpalotai LE), 4. Somogyi László (Kecel), 5. Páli Szabolcs (Izsáki Sárfehér SE), 6. Kiss András (Kiskunmajsai LK), akadályhajtás, egyes fogatok: 1. Farkas József, kettes fogatok: 1. Páli Szabolcs (Sárfehér SE), 2. Nagy Tibor (Húskirály Lovas Udvar), 3. ifj.Baranyi Lajos (Ladánybene LC), 4. Somogyi László (Keceli LC), 5. Kiss András (Kiskunmajsa LK), 6. Újházi Attila (Magyar Lovas Kör, Kiskunfélegyháza); összetett eredmények, egyes fogatok: 1. Horváth Zoltán, kettes fogatok: 1. ifj. Baranyi Lajos (Ladánybene), 2. Páli Szabolcs (Izsák), 3. Somogyi László (Kecel), 4. Kiss András (Kiskunmajsa), 5. Risch József (EK), 6. Újházi Attila (Magyar Lovas Kör). BÁCS-KISKUN MEGYEBELIEK A KÜZDŐTÉREN Kosz ellen harcoló bajnok birkózók Kecskemét Régóta siralmas állapotban van a Bóbis Gyula edzőcsarnok, melynek falain belül az Univer-KTE birkózói készülnek hazai és nemzetközi versenyekre. Ezúttal azonban egymás helyett a pemzlit és az ecsetet ragadták meg a bajnokokat felvonultató csapattagok. Munkához látott a vezetőedző, Tihanics Tibor is, aki elmondta: nehezen viselték már a mérhetetlen koszt, ezért döntöttek úgy, hogy társadalmi munkában lefestik a falakat, újramázolják az ablakokat. profiboksz Csábi Bettina egyhangú pontozással győzte le az ukrán Okszana Romanovát a szombati szolnoki profibokszgálán. A GBU harmatsúlyú világbajnoknőjének nem volt ismeretlen az ellenfél, hiszen tavaly márciusban egy hatmenetes összecsapáson már jobbnak bizonyult az ukránnál. (Bettina akkor úgy nyert, hogy a mérkőzés elején hátizomszakadást szenvedett.) úszás Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüstérmet nyert az elmúlt hétvégén Monacóban rendezett Maré Nostrum nemzetközi pénzdíjas úszóversenyen. A Bajai Spartacus Vízügy SC olimpikonja a 400 méteres vegyesúszásban 4 perc 44.03 másodperces eredménynyel nyert a nyitónapon. A Maré Nostrum-sorozat monte-carlói állomásának második napján Hosszú 200 vegyesen második lett (2:16.93), míg 400 m gyorson a 8. helyen ért célba (4:20.43). cselgáncs A svédországi nyílt skandináv bajnokságra (több mint 600 induló) a kecskeméti Univer-Hírös Judo SE is meghívást kapott. Eredményeik, U13, lányok, 44 kg: 1. Janicsek Dóra, U15, 57 kg: 1. Jánovszki Helga, 63 kg: 3. Kovács Adrienn, fiúk, 42 kg: 5. Ádám Richárd, U17, 55 kg: 3. Végh Krisztián, U20, 78 kg: 1. Halász Tímea. kosárlabda A következő (2006-2007) férfi NB I-es kosárlabda-bajnokságban is az Univer KSE játékosa lesz Chad McClendon. A 2006-os Magyar Kupa döntő legértékesebb játékosának aláírásával ellátott szerződés megérkezett a kecskeméti klubhoz. A center szerződése 2007 júniusáig szól. Piaklier] A Praktiker Európa egyik legnagyobb barkácsáruház-láncaí amely rekordsebességgel teíjcsz-kedik Magyarországon is. A még sikeresebb működéshez keresünk kecskeméti áruházunkba ÁRUÁTVÉTEL VEZETŐT (Elvárások: 5 éves vezetői gj’akorlat, logisztikai munkakörben szerzett gyakorlat, érettségi bizonyítvány) ÁRUÁTVEVŐ munkatársat (Elvárások: targoncakezelői vagy nehézgépkezelői jogosítvány megléte) ELADÓKAT hidegcsarnok-, bútor-, és szerszám osztályra Minden munkakör esetében elvárás a minimum középfokú végzettség, rugalmasság, jó kommunikációs készség, jó problémamegoldó képesség. Ideális esetben Ön a fenti területek egyikén a kereskedelemben tevékenykedik, ám örömmel vesszük olyan szakemberek jelentkezését is, akik hasonló szakterületen dolgoznak, de kedvük yan résztvenni az értékesítésben. Ha örömét leli a tanácsadásban és az értékesítésben, valamint szívesen foglalkozik emberekkel, akkor minden bizonnnyal sikeres tagja lesz csapatunknak. Fényképes szakmai önéletrajzát a megpályázott állás megnevezésével a következő névre és címre várjuk: Praktiker Áruház Palotai László 6000 Kecskemét, Kuruc tér 7. 1| m JjpÉ f Cm Jrm mm m m .KÁBEL ÉS KAPCSOLATOK Cégünk az elektronikai ipar és autóipar számára gyárt speciális kábeleket. További fejlődésünk érdekében felvételre keresünk három műszakos munkarendbe Villamos-ipari vagy mechanikai műszerészeket, technikusokat kábelgyártó gépsorok kezelésére Cím: AXON’ Kábelgyártó Kft. 6(100 Kecskemét, Wébcr E. l!.10/a. Telefon: 76-502-061 vagy 502-062 (Forgó Zoltán) / raab karcher Rmi az otthont illeti... Raab-Karcher Rt. kecskeméti telephelyére adminisztrációs feladatok ellátására munkatársat keres, azonnali belépéssel. írásos pályázatát "Adminisztrátor" jeligére az alábbi címre vagy e-mailre várjuk: Raab Karcher Rt. 6000 Kecskemét, Bajnok u. 15,j kecskemet@rktuzep.hu örip://www.tempo.hu 4[ 4^. 4[ < • ®aphy| HÍREK Indul a Halas az EHF Kupában! kézilabda Az NB I-es női kézilabda-bajnokságot a 6. helyen záró Kiskunhalasi NKSE elnöksége úgy döntött, hogy elindul a harmadik számúnak nevezett nemzetközi - EHF - kupában. Ónodi lemondott, Goretich az edző labdarúgás Tegnap távozott a Bajai LSE kispadjáról Ónodi Tamás. Az edző, aki télen vette át az NB III-as együttes irányítását, lemondott. - Nem látom értelmét a további közös munkának - indokolta döntését szűkszavúan. A bajnokságból hátralévő két fordulóban Goretich Gábor, a serdülők edzője irányítja a csapat munkáját - mondta el érdeklődésünkre Márton László, a klub elnöke. Két szettben győzött a címvédő tenisz A címvédő belga Justine Henin-Hardenne jutott be negyedikként a női egyes elődöntőjébe a francia nyílt teniszbajnokságon, miután két szettben legyőzte a német Anna-Lena Grönefeldet. A német játékos először jutott Grand Slam-tornán a legjobb nyolc közé. Ezt megelőzően Steffi Graf volt az utolsó német női teniszező, aki Párizsban negyeddöntőt játszott, mégpedig 1999-ben. Az elődöntőben Clijsters-Henin- Hardenne, Kuznyecova-Vaidisova párharcra kerül sor. SZURKOL A FOCI VB-N? BALOGH LEVENTE, Szentkirályi Ásványvíz:- Ha tehetem, folyamatosan figyelemmel kísérem majd a foci-vilábajnokság mérkőzéseit. A portugáloknak szurkolok. Tetszik a játékstílusuk, nagyon tudnak küzdeni. Számos világversenyre kijutottak már, megérdemelnének végre egy világbajnoki győzelmet. Ennek ellenére úgy vélem, a brazil ok nyernek. RÓZSA PÁL, Bertrans Rt.: - Szabad időmtől függően nézem majd a vb-t Két kedvenc csapatom van: a francia és a brazil. Az előbbi egyszerűen szimpatikus, míg a brazilok igazán játszanak. Sok szurkolóval egyetértve a végső győzelemre én is esélyesnek tartom a brazilokat. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a németekről sem, akik gyakran okoznak meglepetést, ráadásul hazai környezetben játszanak. BOGDANOVICS ENDRE, Dutker Kft.: - Várom már nagyon a világbajnokság meccseit, szeretem a jó focit. Délutánonként fél szemmel a cégnél nézem majd a közvetítéseket, este azonban már otthon, családi körben. A brazilok a kedvenceim, bízom is győzelmükben. Csapatuk játéka, technikája nagyon emlékeztet a régi magyar focira, mely bizony nagyon jó volt.