Petőfi Népe, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-29 / 150. szám

2006. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK PANORÁMA 7 Tikkasztó meleg és heves viharok kánikula Hőségriadót kellett elrendelni több helyen, sűrűbben locsolják az utcát A hét melege rácáfolt azokra a korábbi jóslatok­ra, amelyek szerint az idei nyár a szokásosnál hűvösebbnek ígérkezik. Pogrányi Annamária A nógrádi Litke község utcáin harminc-negyven centis víz hömpölygött, miután az éjszakai felhőszakadás következtében kiáradt a Dobroda-patak Már a múlt hét végén sem pa­naszkodhattunk az időjárásra, de a héten alaposan kikaptuk a meleget, sőt a hihetetlen hősé­get. Az üdítő nyári záporok he­lyett erős, viharos esőzésekkel, nagy károkkal. Sőt, a múlt hét második felében több helyen is felhőszakadást figyelhettünk meg, Miskolcon pedig egy torná­dó söpört végig. A tegnapi hajnal is bővelkedett meglepetésekben. „A vihar több megyében nagy károkat okozott, patakok léptek 1 ki a medrükből, utcákat, pincé- I két öntött el a víz, Nógrádban a | felhőszakadás hét településen I okozott viharokat, Borsodban, Hajdú-Bihar megyében és Sza­bolcsban tetőket rongált meg a vihar, és fákat csavart ki” - mondta Dobson Tibor, az Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság szóvivője. A nagy meleg miatt az Orszá­gos Mentőszolgálat munkája is megnövekedett. Körülbelül har­minc százalékkal több riasztást kaptak, elsősorban Budapestről és a nagyvárosokból. Átlagosan háromszáz esethez hívják ki a mentőket, de ez a szám most már a négyszázat is túllépte. . J2s9'{g9 tc r.'kiáq A leggyakoribb az ájulásos rosz­­szullét, illetve a szívbetegek vise­lik nehezen ezt az időszakot, ők hívják a szolgálatot - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentő­­szolgálat szóvivője, aki azt taná­csolja, sok ásványvizet fogyasz­­szunk, lehetőleg árnyékos he­lyen tartózkodjunk. Jó hír, hogy a hét végére hidegfront várható. Azt a lehűlést is nagy vihar kísé­ri majd, erős széllökésekre is számítani kell az ország egész területén. Addig azonban'marad a nagy meleg, szerdán az országban már több helyen harmadfokú hőségriadót kellett elrendelni. Sem Magyarországon, sem az Európai Unióban nincs semmi­lyen jogszabály vagy rendelke­zés arra nézve, hogy tulajdon­képpen mit is kell tenniük a ha­tóságoknak hőségriadó esetén. Az intézkedéseket általában az ÁNTSZ által megfogalmazott ajánlások alapján végzik a ható­ságok. Az ajánlások szerint hő­ség idején a közterek és utak gyakori locsolását, szökőkutak megnyitását, utcai vízosztást, munkahelyen hosszabb pihenő­időt, a házi betegellátásban résztvevők számának emelését, kórházakban pedig a műtétek le­hetőség szerinti elhalasztását kellene elrendelni, illetve azt, hogy azokat a bent fekvő betege­ket, akiknek az állapota ezt lehe­tővé teszi, a kórház küldje haza. „Nem változott az időjárás, csak egyfajta látszatnövekedés van, azaz a sajtó egyszerűen töb­bet foglalkozik vele” - mondta lapunk kérdésére Aigner Szilárd meteorológus. A szakember hozzátette: bár az elmúlt évtize­dek viharai is hasonló erőssé­­gűek voltak, hazánkban alapo­san megváltozott a beépített kör­nyezet, és emiatt nagyobb káro­kat is szenvedünk egy-egy heves esőzés vagy felhőszakadás alkal­mával. Sok helyütt változott a he­gyekben a növényzet összetétele és a lefolyó víz útja is. Polgári célpontokra mért légicsapást Izrael Uj arculatot kap a bajai iskola uniós támogatás MilMrdokat fordítanak a megyére is Izraeli harckocsik és páncélozott harcjárművek hatoltak be szer­dán a Gázai övezet déli térségé­be. Az izraeli légierő előzőleg csapást mért három gázai hídra és a térséget árammal ellátó erő­műre. Gáza városa szinte telje­sen sötétbe borult az áramelosz­tót ért légicsapás után. Az izraeli páncélosok már két napja készü­lődtek az övezet határán a be­vonulásra. Az izraeli offenzívának nem célja a Gázai övezet visszafogla­lása - jelentette ki Benjámin Ben-Eliézer, az infrastruktúra ügyeinek minisztere. Ennek módszere - elmondása szerint - nem az, hogy felkutatják a fogva­­tartás helyét, hanem rászorítják a palesztinokat a fogoly vissza­adására. Izrael 38 évi megszállás után tavaly vonta ki csapatait, de most az első ürügyet fel­használva ismét bevonult a te­rületre. ■ Csák Elemér Fegyveres palesztinok őrzik Gáza városában az egyik mecsetet Gázai övezet A FÖLDKÖZI-TENGER menti 360 négyzetkilométeres öve­zetet az 1948. évi arab-izrae­li háború után alakították ki Az egyiptomi megszállást követően Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban elfog­lalta. Az 1993-ban megkötött oslói egyezmény értelmében a terület a Palesztin Hatóság korlátozott irányítása alá ke­rült. 2005-ben Izrael vállal­ta, hogy megszünteti a Gázai övezetben létesített telepeket, és 9 ezer zsidó költözött el. A területen 1300 000 ember éi a népsűrűség az egyik legnagyobb a világon: 3823 ß/négyzetkilométer. Gáza lakossága kiszolgáltatott, legfőképpen mert nincs saját vize. Baja városa több szem­pontból is nyertes. A Re­gionális Fejlesztés Ope­ratív Program (ROP) ke­retében több beruházás­ra jelentős összeget nyert meg. A ROP által nyújtott európai uniós támogatás vissza nem té­rítendő: Magyarország össze­sen 116,7 milliárd forint ROP tá­mogatáshoz jutott 2004 és 2006 között. A projektek egy része már megvalósult, több folya­matban van, illetve az elkövet­kező hónapokban fejeződik be. Bács-Kiskun megyében 25 nyertes pályázat született, ame­lyekre összesen 4,28 milliárd forint támogatást nyújt a ROP. A huszonötből öt Baja városához kapcsolódik. A bajai önkormányzat siker­rel pályázott új helyi autóbusz­állomás létesítésére, az Alsóvá-RfCtONÁUS «HíSZTÍS OPERATÍV program A ROP által támogatott kör széles skálán mozog: a milli­árdos nagyságrendű világ­­örökség mezgőrzését, történel­mi városközpont rehabilitáci­óit szolgálófejlesztéstől a né­hány milliós kerékpárturiz­must segítő vagy képzési program kialakítását lehető­vé tevő támogatásokig rend­kívül összetett a kép. Augusztusra befejeződnek az építési munkálatok az Alsóváros) ÁMK-nál. rosi ÁMK felújítására, valamint a történelmi belváros központi terének és fő épüle­tének, az egykori Grassalkovich kas­télynak a felújításá­ra. Bajai sikerként könyvelhető el ezen kívül még két pályá­zat: az Eötvös József Főiskola „ Tervezett jövő” programja, illet­ve a Duna Hotel kapacitás- és szolgáltatás bővítésre irányuló beruházása. Valamennyi bajai projekt kö­zül kiemelhetnénk az Alsóváro­si ÁMK teljes körű felújítását, amelyre 230 millió forintot nyertek. Az építési munkálatok májusban - még a tanítási idő alatt - kezdődtek meg. A tervek szerint augusztus közepére át­adják a kívül-belül megújult lé­tesítményt. A korszerűsítés során új A bajai Alsóváro­si AMK 230 mil­lió forintot nyert a teljes körű fel­újításra. épületszárnnyal bővítik az is­kolát, nyílászáróit kicserélik, új tetőzetet kap. A tantermeket amel­lett, hogy kifestik új padlózatot is kap­nak. A külső hom­lokzatot újra festik, és új térburkolatot raknak le. A leglátványosabb­nak azonban a megújuló belső udvar ígérkezik, amely egy am­fiteátrum arculatát ölti majd magára, ahol a későbbiekben szabadtéri előadásokat is tart­hatnak az iskolások. ▲ Magyarország célba ér nemzet? FEJLESZTÉS! TERV a „A megjelenés az Európai Unió támogatásával az NET és a ROP keretében valósult meg. ” lengyel-magyar ünnepi védnökség KÖZÖS NYILATKOZATOT írt alá Poznanban Sólyom László magyar és Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök, amelyben védnökséget vállaltak az 1956-os lengyel­­országi felkelés és a ma­gyarországi forradalom 50. évfordulója alkalmából ren­dezendő ünnepségek felett. Magyarok új szerepben Afganisztánban Októbertől egy afganisztáni tartományi újjáépítési csoport vezetését vállalta Magyarország - jelentette be Gál J. Zoltán, a Miniszter­­elnöki Hivatal államtitkára. A tervek szerint a jelenleg ott szolgáló magyar alakulat garantálná a csoport bizton­ságát. A csoport tevékenysé­ge idén 1,8 milliárd forintba kerül. Putyin utasítást adott a gyilkosok megölésére Vlagyimir putyin orosz el­nök utasítást adott a külön­leges szolgálatoknak, hogy tegyenek meg mindent az Irakban elrabolt orosz diplo­maták gyilkosainak felkuta­tásáért. A diplomaták meg­öléséért egy az al-Kaidával kapcsolatban álló szervezet vállalta a felelősséget. @ további hírek: www.reggel.hu Benyújtja hétfőn lemondását a cseh kormány Benyújtja lemondását a cseh mi­niszterelnök. Jiri Paroubek hét­főre tervezett lépése az alkot­mány szerint egyben a kormány lemondását is jelenti. A Cseh Szociáldemokrata Párt ezzel hozzá akar járulni a június ele­jén megtartott képviselőházi vá­lasztás eredménye alapján kiala­kult patthelyzet feloldásához, s megnyitni az utat a Mirek Topolánek vezette új kormány kinevezéséhez - közölte Parou­bek, aki egyben a szociáldemok­rata párt elnöke is. A választáson győztes Polgári Demokratikus Párt a Keresz­ténydemokrata Unió-Csehszlo­vák Néppárttal, illetve a Zöldek Pártjával alakított koalíciót. Bár ismert a 16 tagú kabinet szemé­lyi összetétele is, a kiegyensúlyo­zott erőviszonyok miatt kérdé­ses, hogy megkapja-e a parla­ment bizalmát. A 200 tagú testü­letben ugyanis az új jobbközép koalíciónak ugyanúgy 100 képvi­selője van, mint az ellenzéki szo­ciáldemokratáknak és a kommu­nistáknak együtte­sen. ■ Cs. E. Parou­bek a patt­helyzet meg­oldását akarja segíteni le lépé­sével

Next

/
Thumbnails
Contents