Petőfi Népe, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-29 / 150. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP A háló a szúnyogoktól véd betörések Ha nyaral, álljon néha a szomszéd a háza elé! A nyitott ablakok, ajtók csábítják a bűnözőket, akiket még az sem zavar, ha otthon alszanak a háziak. Baja TÁRLAT Ma délelőtt 10 óra­kor Dénes Imre monori képző­művész alkotásaival mutatkozik be a Deák Ferenc-zsilip kiállí­tótermében, a Nemzetközi Duna Nap alkalmából. Ezzel a tárlattal kezdődik a Vili. Bajai Művészeti Napok rendezvénysorozat. (K. L.) Kecskemét-Váe képeslapok Ismét kecskeméti győzelem szü­letett a „Flunfila 2006" 79. Bé­lyegnap - Nemzetközi bélyeg- és képeslap-kiállításon. Sebestyén Imre képeslevelezőlap-gyűjtő har­madik alkalommal hozta el az el­ső helyezettnek járó kupát. Ezút­tal a Trianon előtti magyarországi népviseleteket mutatta be a ké­peslaptárlatán keresztül. (S. H.) Kerekegyháza drágulás szep­temberből többe kerül a gyerme­kek étkeztetése. A képviselő-tes­tület módosította az idevonatko­zó rendeletét. Erre egyébként esztendőnként két alkalommal van lehetőség, de két éve nem éltek vele. Az emelés mértéke most 10-11 százalék az iskolá­sokra, illetve az óvodásokra vo­natkozóan. (P. S.) Kiskunfélegyháza diákönkor­mányzat Alpolgármestereket vá­lasztott a kiskunfélegyházi GYIÖK (Gyermek- és Ifjúsági Önkor­mányzat) legutóbbi ülésén Czakó Gabriella (a közgazdasági szak­­középiskola tanulója) és Fekete Helga (a Móra Ferenc Gimnázi­um diákja) személyében. Lőrincz Virág diákpolgármester lapunk­nak elmondta: a jegyzői feladata kát pedig Sallai Szilvia, a közgaz­dasági szakközépiskola tanulója látja el. (H. R.) Kunszentmiklós allergia a parlagfű-mentesítési akció kere­tén belül az önkormányzat a la­kosság részére június 19-től 26-ig parlagfű-mentesítési hetet szer­vezett. A három legtöbb parlagfü­vet gyűjtő személyt az ÁNTSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatósá­ga ötezer forintos vásárlási utal­vánnyal díjazza. Az utalványokat ma délelőtt 10 órakor adják át a városháza nagytermében. (G. Z.) Soltalkert borfesztivál a hétvégén rendezi meg a város hegyközsége a Vadkerti-tónál, a hagyományos borfesztivált. Az eseményen bemutatják a helyi bortermelők és borászati vállal­kozások legjobb nedűit. A kosta lás mellett számos szórakoztató programot szerveznek a tópartra kilátogató felnőtteknek és gyere­keknek. (S. L.) A tolvaj kivágja a szú­nyoghálót, nesztelenül bemászik a nyitott abla­kon, a lakásban összesze­di az értékeket, és hang­talanul távozik. Eközben a háziak az igazak álmát alusszák. Az ilyen bűn­esetek a Duna-Tisza kö­zén is ugrásszerűen meg­szaporodnak nyaranta. A szúnyogháló a vérszívók ellen véd, de nem a bűnö­zők ellen! - figyelmeztet­nek a rendőrök. Noszlopy- A nyitott ablakok, ajtók csá­bítják a betörőket, és a szú­nyogháló nem vasrács - mondja Mihályné Bornemissza Eleonóra százados, a Bács-Kis­kun Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtosa. - Aki minden­áron ragaszkodik a nyitott ab­lakhoz éjszaka, annak olyan mozgásérzékelőt javasolnak a szakemberek, ami hangot ad, ha valaki bejut a lakásba. Arra biztosan felébred. Szúnyoghá­­lós betörések egyébként nem csak a kertvárosokban, a lakó­telepeken is vannak Kecske­méten. Az otthonok azért is na­gyobb veszélyben vannak nyá­ron, mert a családi nyaralás vagy hosszabb kirándulások idején általában őrizetlenül maradnak. A rendőrök szerint nem feltétlenül muszáj min­denkinek elmesélni, hogy nya­ralni megy a család. A hír ugyanis bűnözőkhöz is eljut­hat, akik nem hagyják kiakná­zatlanul a lehetőséget. A rend­őrök amúgy értetlenül állnak az előtt, hogy az emberek az év nagy részében féltve vi­gyázzák vagyonukat, ám a va­káció heteiben a legtöbben megfeledkeznek a megfelelő védelemről.- Olyan látszatot kell ma­gunk után hagynunk a lakás­ban, a ház előtt és környékén, mintha maradt volna valaki odahaza - magyarázza a szóvi­vő. - Kérjünk meg egy megbíz­ható barátot vagy szomszédot, hogy időnként parkoljon le az épület előtt, sőt, akár hagyja ott néhány órára a kocsit! Fel­tétlenül ürítse ki a levélszek­rényt, és variálja - például - a redőnyöket, amivel azt a hatást érhetjük el, mintha naponta fel-, illetve leengednénk őket. Az se baj, ha bekapcsolva felej­tünk egy rádiót, vagy égve ma­rad egy-két villany. 1000 Betörések a kecskeméti rendőrkapitányság illetékességi területén I Betöréses lopás 500 ] Ebből lakásbetörés 2005. 01. 01-12. 31. 2006. 01. 01-04. 30. 2 SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Megvehető-e a lakás? Több örököse és résztulaj­donosai is vannak annak a társasháznak, amelyikben panaszosunk bérlőként la­kik. Most szeretné megvásá­rolni a lakást, ám nem minden érintett egyezik bele az adás-vételbe. A huzavona már elég régóta tart. A kérdés, hogy ilyen esetben van-e megoldás. Ezen kívül olvasónk arra is kíváncsi, hogy kirak­hatják-e őt, illetve meddig emelhetik a bérleti díjat. A kérdező egyébként hu­szonöt éve él a szóban for­gó házban. Dr. Györkis István ügyvéd ezzel kapcsolatosan el­mondta: amennyiben ténylegesen alapító ok­irattal rendelkező társas­házról van szó, akkor a társtulajdonosoknak nincs elővásárlási joga. Olvasónk tehát minden további nélkül megvásá­rolhatja a lakást, ha sike­rült megegyeznie valame­lyik tulajdonossal. Ha azonban nincs alapító ok­irat és ez osztatlan közös tulajdon, akkor a többi tu­lajdonosnak elővásárlási joga van. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan vásárlá­si feltételekkel léphetnek be, mint amilyenekkel ol­vasónk venné meg a la­kást. Ha pedig nem élnek az elővásárlási joggal, ak­kor az ingatlant panaszo­sunk megveheti. Ami a többi kérdést illeti: elvileg persze kirakhatják a la­kásból, de ez attól füg, hogy mit tartalmaz a bér­leti szerződés. Szintén et­től a megállapodástól függ a bérleti díj mértéke is, minden esetre, annak iga­zodnia kell a hasonló tí­pusú, adottságú, felsze­­reltségű lakások bérleti .díjaihoz. HÍVHAT BENNÜNKET! * 06-76/518-256 Miért tűntek el hirtelen az ökokukák? szelektív A félegyházi Kossuth utcán nem lehet válogatott szemetet lerakni Már a negyedik fesztivál a kábítószerek ellen Egyik napról a másikra eltűntek a műanyag-, pa­pír- és üveggyűjtő konté­nerek a Kossuth utcai ABC mögül Kiskunfélegy­házán. A lakók egy ideig keresték az ökokukákat, aztán néhányan otthagy­ták szemetüket a konté­nerek hűlt helyén. Hegedűs Rita A felháborodott környékbeli­ek panasza alapján megkeres­tük Barczikay Gábornét, a Kis­kunfélegyházi Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet igazgatóját, aki el-A szelektív hulladékgyűjtést még sok településen tanulni kell. Félegyházán most mások nemtörődömsége miatt szűnt meg - remél­hetőleg átmenetileg - egy gyűjtősziget Felvételünk - szükségszerűen - a móravárosl konténereknél készült mondta: az ő megbízásából vitték el a szelektív hulladék­­gyűjtő tartályokat. Sokan ugyanis a háztartási szemetü­ket is a műanyag-, üveg- és pa­pírhulladék számára kialakí­tott szigetre ürítették. Mivel a konténereket elszállították, a környékbeliek a jövőben a Móravárosba, illetve a Petőfi­­lakótelepre kényszerülnek el­vinni a különválogatott hulla­dékukat - ha nem adják fel a zöld gondolatot. Az igazgató­nő hozzátette: amennyiben a környékbeli társasházak sze­métszállítási gondjai rende­ződnek, a konténereket újra visszaszállítják a gyűjtőszi­getre. Európában fiatalon, egész­ségesen, drogmentesen! - ez a jelszava a mai nagy­szabású kecskeméti drog­bulinak. Tornázhatunk Schobert Norbival és Ru­bint Rékával, lesz Időgép- és Edda-koncert. Rákász Judit Az egész napos programsoro­zat délelőtti és kora délutáni helyszíne az élményfürdő és csúszdapark. 10 órától ju jitsu­­, nanbudo- és kungfu-bemu­­tatóra, táncshow-ra, játékos sportvetélkedőkre várják a kö­zönséget. A szórakoztató prog­ramok mellett a kábítószerek veszélyeire hívják fel a figyel­met drogprevenciós előadáso­kon a RÉV Szenvedélybeteg-se­gítő Szolgálat, a Helpi, a me­gyei kórház és a megyei könyv­tár munkatársai. AIV. Kecskeméti Drogellenes Fesztivál főtéri programja 17 órakor futással kezdődik. A résztvevőket Schobert Norbi és felesége, Rubint Réka melegíti be 20 perces tornával a nagy­színpadnál. 18 órakor dr. Szécsi Gábor, Kecskemét polgármeste­re mond köszöntőt, majd követ­kezik az igaz buli: 19 órától az Időgép, 20 órától az Edda kon­certezik a főtéren. A fesztivált tűzijáték zárja fél tizenegykor.

Next

/
Thumbnails
Contents