Petőfi Népe, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-17 / 140. szám

FONTOS ! Grátisz S, óidul REKLÁMKIADVÁNYOK • DOBOZOK • CÍMKÉK Kecskemét, Végvár u. 71. - TeL: 76/5 01-2 57 E-mai: infoöÚprintgQOO Jhu - vuuuwprint2 000.hu Akit megbecsülnek, az dolgozik Kelet-Közép-Európa húsz legjobb munka­helye közül nyolc magyarországi cég - derült ki a Hewitt Associates-nek a héten nyilvánosságra hozott közép- és kelet-eu­rópai felméréséből. A Hewitt négy ország 205 vállalatának több mint ötvenezer dol­gozóját kérdezte meg munkahelyük mi­nőségéről. Ez alapján az első helyen a lengyel Microsoft végzett, második lett a cseh Sanoma, a har­madik helyet pedig az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Rt. (Evat) szerezte meg.- Tavaly a magyarországi felmérésen elsők lettünk a kis- és középvállalkozások kategóriá­jában. Akkor, és most is arra vagyok a leg­büszkébb, hogy a munkatársaim elégedettek az anyagi megbecsülésükkel és a kapott jutta­tásokkal is - fogalmazott Barcziné Mihály Er­zsébet, a cég ügyvezetője. A Hewitt adatai alapján is a teljesítményará­nyos kompenzáció a legfőbb tényező a dolgo­zói elkötelezettséghez. Sőt a vállalati sikert is meghatározza. A dolgozói teljesítmény méré­se, a vállalati és egyéni célok összehangolása arra sarkallja a munkavállalókat, hogy szem előtt tartsák a cég céljait. Ha a teljesítmény­hez való hozzájárulást erkölcsileg és pénzben is jutalmazzák, a dolgozók jól teljesítenek. A magyarországi cégek közül hatodik lett a GlaxoSmithKline Pharma, nyolcadik helyen a Mavir Rt. végzett.- Cégünk elsősorban a munkatársak szak­maszeretetének és az évtizedes hagyomá­nyoknak köszönhetően kapta meg ezt a nem­zetközi összehasonlításban is rangos elisme­rést - hangsúlyozta Hevesi Tóth Zsuzsanna, a Mavir humánerőforrás-gazdálkodási osztályve­zetője. Hozzátette: büszke arra, hogy ennek a sikernek a részese lehet. A kelet-közép-európai legjobb munkahe­lyek közös tulajdonsága, hogy a vezetők nyi­tott ajtó politikát folytatnak, megközelíthetőek, sőt a dolgozók véleményét és javaslatait is meghallgatják. Minden második kelet-közép­­európai cég úgy érzi: kihívás lesz számára megtalálni, megszerezni és megtartani a leg­tehetségesebb munkaerőt - mondta Veres Rita, a Hewitt üzletágvezetője. - Ez a tehet­séghiány főleg a tudásintenzív szektorokat érinti, így az itt működő vállalatok tudatosan próbálnak vonzó munkahelyek lenni. Ezt bizo­nyítja, hogy a legjobb munkahelyek közül 11 a szolgáltatói szektorban tevékenykedik. (VG) A LEGJOBB MUNKAHELYEK KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN Ország Cégnév Létszám 1. Lengyelország Microsoft Poland 148 2. Csehország Sanoma Magazines Praha s. r. o. 223 3. Magyarország Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Rt. 113 4. Csehország Sun Microsystems Czech, s. r. o. 400 5. Csehország ComAp. Spot s. r. o. 76 6. Magyarország GlaxoSmithKline Pharma (GSK) 196 7. Lengyelország Storck Sp. z. o. o. 140 8. Magyarország Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerir. Rt. 9. Ausztria Merck GmbH 270 10. Csehország British American Tobacco (Czech Republic) s. r. o. 104 11. Magyarország Nextent Informatika Kft. 62 12. Magyarország Varpex Építőipari Rt. 105 13. Magyarország Avaya Hungary Ltd. 110 14. Ausztria Bundy Bundy GmbH 180 15. Ausztria Hübner & Hübner Steuerberatung GmbH 140 16. Magyarország MNB Rt. 929 17. Csehország Microsoft s. r. o. 271 18. Csehország GlaxoSmithKline, s. r. o. (Pharmaceuticals) 207 19. Magyarország Kürt Computer Rendszerház Rt. 70 Forrás: Hewitt Associates Utazási Iroda kínálatából: Pozsony, Komárom: június 24-én és szept. 30-án (luxusbusszal, idegenvezetéssel) 7.900 Ft/fő Dobsinai jégbarlang, Bettién kastély: július 01-jén és augusztus 26-án (luxusbusszal, idegenvezetéssel) 7.900 Ft/fő Erdélyi körutazás, július 10-16-án (Sepsiszentgyörgy, Brassó. Csíkszereda, Kézdivásárhely, Békás-szoros, Segesvár) (luxusbusszal, szállással, étkezéssel, idegenvezetéssel) 58.000 Ft/fő Kárpátalja, július 18-21-ig (Ungvár, Munkács, Vereckei-szoros, Lemberg) (luxusbusszal, szállással, idegenvezetéssel) 44.500 Ft/fő Velencei városnézés, jesolói fürdőzéssel: július21-23-ig (luxusbusszal, szállással, idegenvezetéssel) 24.000 Ft/fő Dél-Len gyei ország (Krakkó-Wadovice, Wieliczka, Auschvitz, Czestochowa, Zakopane) (luxusbusszal, szállással, étkezéssel, idegenvezetéssel) 49.000 Ft/fő Prága, Karlovy-Vary, Drezda, Kutna Hora, Brünn: aug 01-06-ig (luxusbusszal, szállással, étkezéssel, idegenvezetéssel) 58.000 Ft/fő Baltikum (Litvánia, Lettország, Észtország, Finnország) augusztus 07-14-ig (luxusbusszal, szállással, félpanzióval, idegenvezetéssel) 110.000 Ft/fő Nyaralás a horvát tengerparton, Tríbunjban, Kecskeméttől 680 km-re. Elhelyezés jól felszerelt 2-3-4-5-6 fős apartmanokban. § Júniustól, szeptemberig Egy hetes turnusok 19.000 Ft/fő/hét-töl» Bővebb információ: V-Ber-Travel Kecskemét, Kőhíd u. 13- 76/480-269-Modern formatervezés Kiváló hazai és nemzetközi vizsgálati eredmények Nagyobb teherbírás és jobb hang- és hőszigetelés Színstabilitás Ingyenes felmérés és szaktanácsadás Gyors, pontos, garanciális beépítés Szekcionált motoros garázskapuk Akciós redőnyök ill ml hf. < |P-J SZÁLLÁSLEHETŐSÉG Vendégeink számára kulturált szálláslehetőséget kínálunk szolid árakon. Iskolánk 200 fő befogadására alkalmas kollégiummal és 60 főre tervezett új szállodával rendelkezik. Szobaáraink: Szálloda Egyágyas szobák Kétágyas szobák Háromágyas szobák Kollégium Három-, négyágyas szobák Nyolcágyas szobák 4.900 Ft/fő/éj 3.750 Ft/fő/éj 3.550 Ft/fő/éj 2.800 Ft/fő/éj 2.000 Ft/fő/éj A szállás teljes ellátással vagy félpanzióval igényelhető. Az iskola területén kellemes park fogadja a pihenni vágyókat. Gépkocsival érkező szállóvendégeknek zárt parkolási lehetőséget biztosítunk. Vállaljuk családi rendezvények, tanácskozások, konferenciák, kiállítások, fesztiválok igényes megrendezését. A programok mellett bor- és pálinkakóstoló. T.G.-Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium 6237 Kecel. Május 1. tér 13. Tel.: 78/422-910, 30/688-9083 Fax: 78/422-910 e-mail: tgvirag@tvnetwork.hu web: www.viragdekor-kecel.sulinet.hu A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. Bács-Kiskun Megyei Képviselete az alábbi képzésekre Akkreditációs szám: 0010 , . . . . Nyilvántartási szám: 01-0337-04 varja a jelentkezőket: • ABC eladó • takarító • kéz- és lábápoló, műkörömépítő • frissítő masszőr • élelmezésvezető • szakács • pincér • pénztárgépkezelő • TB-ügyintéző • kereskedő-boltvezető • vendéglátó-vállalkozó • ECDL (számítógép) • virágkötő- Egyéni hallgatók részére kamatmentes részletfizetési kedvezmény, szja-ból 30% visszaigényelhető.- Egyes tanfolyamainkat a munkaügyi központ támogatja. Jelentkezni: Kecskemét, Bibó u. 1. ÁFEOSZ-iskolában található KIT- • irodában, Horváth Lajosné képviselet-vezetőnél lehet. Tel.: 76/416-695 | JÚNIUSI ÁRZUHÉ! AKÁR 400 000 Ft-ot SPÓROLHAT*! Akció, június 30-ig! 14 500 Ft-ért féléves klímás Swift II vagy Ignis! jtjpty Számoljon! HASZNÁLTAUTÓ MÁR 9 900 Ft/HÓ TÖRLESZTÉSTŐL, GARANCIÁVAL! SUZUKI * bahanc'aI WWW. suzukibarta. hu WWW. suzukiiicit.hu Banki lízingautók SZENZÁCIÓS ÁRON! Szekszárd, telefon: 74/511-828 AUTOHITEL-DOKTOR VTEL.: 20/96-13-499,, v 20/489-99-96^ Részletek felöl érdeklődjön szalonunkban! KERESSÉK, HÍVJÁK A SUZUKI BARTÁT, ÍALEGJOBB AJÁNLATOT TŐLÜNK KAPJÁK! SZEKSZÁRD, Selyem út 3„ az 56-os út bevezető szakoszónái {a Van de Velde mellett) * T.í 74/415-611, 74/511-989,74/528-911,74/415-051,20/212-37-62 Régi szalon: 74/511-828 * l-mail: suzuki-szekszard@suzukibarta.hu PAKS, i-os főúti telephely: I.: 75/511-300,20/96-13-499 • Tolnai út 17. t: 75/519-060...66, 20/489-99-96 • Szerviz: 75/519-067 • Fax: 75/519-068 • E-mail: borta200@t-online.hu Grátisz CÉGjár Rádi Benzinkút, 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 1. Üzemanvaa áraink: 95-ös benzin: 279 Ft/I Gázolaj: 261 Ft/I Az árváltozás jogát fenn tartjuk! m-m- .. | U) Esküvők, keresztelők, születésnapok, baráti, családi rendezvények fotózását téílalom/ Héjon: 70/3141-89b! HITELÜGYINTÉZÉS Az Ön előzetes költsége ..0”.- Ft 1 millió = 5.890,-Ft-tól 3 millió = 17.670,- Ft-tól 7 millió = 41.230,- Ft-tól 10 millió = 58.900,- Ft-tól Qualáa-Team Bt. HCélközpont Kecskéim't. Dobó krt 8. fsz.17. Tel.: 76/506-598,30/901-2252, 70/583-7263 BÁKAR bt. JééBí/ KAROSSZÓlMSZéWZ Szolgáltatásaink:- karosszéria favítás- olujj csere teljes körű ügyintézéssel- műszaki visszáru- szélvédő csere való felkészítés- kipufogó szerviz- alkatrész beszerzés Tel.: 06/30/25-35-928 UMMMMM ANGOL/NÉMET érettségire, középfokú nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamot indít mini csoportokban. Tel.: 76/322-614, 30/572-1347 Kecskemét, Batthyány u. 21. VÁLLALKOZÓK ÉS VÁLLALKOZNI KÍVÁNÓK FIGYELEM! Cetiek, Kft.-k, Bt.-k alapítása szakszerűen és gyorsan! A törzstőke esel leges hiánya nem akadály! Azonnali hitelügyintézéssel! __________Érd.: 20/56 56 2 2 2, 76/451 751_________-Midi jj A legmodernebb technológiával készültjük. Slfer hordozható cserépkályhák, sütő-főző fii Sebők Júlia ASZTROLÓGUS tűzhelyek, cserépkályhák, kandallók Születési horoszkóp és tartozékok széles választékban, i | szolár horoszkóp (lév) rövid szállítási haláridővel a .* számmisztikái horoszkóp Wohltak Trade Kft. tőL lll8l| kártyajóslás többféle, tenvérelemzés. Érd.: Tiszákécske. Erkel fasor 2. 30/4856-855. Fax: 76/439-510 'Jj. 1 Bejelentkezés szükséges! DRIP» Tel.: 70/771-3726; 70/771-3727 ■HVW Cint: Reile Géza u. 3-as garázs. lmm m 1 § CUT ftÖNGCSZDC Angol használtruha üzlet ^ butik minőségű baby és gyermekruhák széles választékával várja a kismamákat és anyukákat. Kecskemét, Lestár tér 2. (színházzal szemben) Nyitva: H-P 9-17 óráig 7es23o ANGOL HASZNÁLTRUHA KIÁRUSÍTÁS kettőt fizet hármat kap 300 Ft/db június 19-én hétfőn Kecskeméten a helyőrségi klubban, Lechner Ö. u. 3. 8-16 óráig 78í231

Next

/
Thumbnails
Contents