Petőfi Népe, 2006. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-14 / 137. szám

PETŐFI NÉPE - 2006. JÚNIUS 14., SZERDA SZERKESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofmepe.hu BAJA, BÁCSALMÁS ÉS KÖRNYÉKE Bőrtalpú cipőt is nyugodtan felvehetnek majd a sétálni vágyók Az ártér a folyamé marad árvíz Egymilliárdba kerülne a nagy-pandúri töltés megépítése Bácsalmás Idén 4,6 millió fo­rintot költenek a település jár­dáinak felújítására. Ezen ösz­­szegből mintegy húsz helyen tudják elvégezni a munkálato­kat. Most elsősorban a szélső utcákban - például a Kálvária és Vörösmarty soron - javul­hatnak a gyalogos közlekedés feltételei. A beruházáshoz 3,7 milliót támogatásként kapott az önkormányzat. ■ J. J. Karapancsán még hadiösvényre is lépnek a családok hercegszántó Szent László ki­rályról országszerte megemlé­keznek június 27-én. Kormány­­határozat alapján 1992-től a lo­vagkirály napján ünnepük Ma­gyarországon a határőrnapot A hercegszántói határőrök június 24-én, szombaton délelőtt 9 órá­tól a karapancsai szabadidő­parkban fogadják a szórakozni vágyókat. Az érdeklődők ügyes­ségi versenyek, technikai be­mutatók, kulturális előadások között válogathatnak. Fordula­tos, kalandos és izgalmas hadi­ösvény versenyen tesztelhetik szeüemi és fizikai teherbírásu­kat a családok. Közben különle­ges borokat kóstolhatnak, mo­torcsónakázhatnak, erdei kocsi­­kázhatnak. Gigászi csata várha­tó a garai és a hercegszántói erős emberek közt, akik kötél­húzásban mérik össze erejüket. Gasztronómiai élményt is ígér­nek a szervezők. ■ G. Zs. Dunafürdö zöme másodszor is víz alá került SIMITY SÁNDOR bogrács nélkül egy lépést sem tett Vadvirág utcai nyaralójába csak combig érő víz­ben lehetett eljutni, de a házba nem folyt be a víz. Sokan azonban rosszabbul Jártak az üdülőterületen. Hét méter alatt a Duna, így hétfő óta nincs árvízi készültség Baján. Géczy Zsolt Hétfőn reggel 694, míg tegnap 646 centit mutatott a mérce, és gyorsan apad a folyam. Szom­batra 540 centi az előrejelzés. Nagy-Pandúr-szigeten sok a gond, de már szivattyúznak. Megnyitották az elzárt műtár­gyakat is abban a reményben, hogy mielőbb levonul a víz az üdülőterületről. - Érthető mó­don most indulatosak az érin­tettek, de tudomásul kell venni, hogy ez ártér. A gátrendszer el­sődleges védvonallá alakítása 1,2 milüárd forintos beruházást igényel. Persze a fakadó, szivár­gó vizek akkor is állandó ve­szélyt jelentenének, nyilatkozta munkatársunknak hétfőn Széli Péter polgármester. Hozzátette: az árvíz miatti 25%-os adóked­vezmény idén is jár. Dunafürdö is víz alá került a mostani, 796 centivel tetőző ár­vízkor. Ám Frank Tibor nem azért kereste fel bajai szerkesz­tőségünket, mert június elejére másodszor is elöntötte állandó lakhelyéül szolgáló házát a Du­na. Nem panaszkodik, inkább köszönetét mond a tűzoltóknak. A korábbi, nagy tavaszi árvíz al­kalmával ugyanis naponta vit­tek élelmet kutyáinak. [TÁBLÁSAI VÁRHATÓ VÍZfltiÁS (CM) MA HOLNAP PÉNTEK SZOMBAT Baja 602 572 553 540 Mohács 639 602 577 560 FORRÁS: ADUVIZIG.HU Kerékpároznak egy jóízűt a bajai természetvédők túra Június 18-án kerékpártú­rát rendeznek a bajai termé­szetvédők. A táv mintegy 80 ki­lométer, az útvonal: Baja-Csá­­voly-Borota-Jánoshalma-Ké­­leshalom-Hajós-Baja. A részt­vevők Kéleshalmán gyalogol­nak egyet a különleges homok­pusztában, helyi vezetővel. Ta­lálkozó a Szegedi úti benzinkút­nál, indulás 9 órakor. ■ L. Cs. Oké a minőségbiztosítási rendszer kórház Nemcsak a beteget, az orvost is védi a protokollalapú munkavégzés Sikeresen zárult a nagyaudit a bajai kórházban. - A minőség­­irányítási rendszert a független Det Norske Veritas auditálta - tájékoztatta lapunkat dr. Tóth Gábor szakorvos igazgató. A mi­nőségirányításért felelős igaz­gató elmondta: a kórházaknak törvény úja elő a rendszer al­kalmazását. ÁUandóan fejlesz­teni, eüenőrizni keü. Erre szol­gál a háromévenként esedékes, úgynevezett megújító nagy­audit is. Ezt most mindenféle gond nélkül teljesítette az intéz­mény. A minőségirányítás lé­nyege, hogy a szakmai munkát a saját rendszerük által össze­foglaltak szerint végezzék. Ez tartalmazza az orvoslás-ápolás szakmai protokoüokat, amiket folyamatosan eüenőriznek, ér­tékelnek. - Elsősorban a beteg­nek jó, mert ellenőrzések után lehet javítani, ha szükséges a beavatkozás. Ez vonatkozik a betegdokumentáció műszakon­kénti bejegyzésétől a műszerek rendszeres karbantartásán át, a takarítás ellenőrzéséig. Ezen az egész kórház áüandóan dolgo­zik, és van egy koordinálócso­port. Amikor a rendszert beve­zettük, volt iránta bizalmatlan­ság. Ez már a múlté, a kollégák is látják, hogy nem csak a bete­get védi, hanem minket is. A protokollok alapján végzett munka ugyanis nem hagy tá­madási felületet. Következő nagy feladatunk, a folyamatos korszerűsítés mellett a papír­alapú rendszerről áttérni a szá­mítógépes elérhetőségre, fel­­használásra. Most ezen dolgo­zunk, nyilatkozta munkatár­sunknak a szakorvos igazgató. ■Kubatovics Tamás Vasmacskával vágták darabokra a tőzegtavakon a gazda varsáját orvhalász Életük kockáztatá­sával tették tönkre egy bajai gazda keceü halastavában a le­tett varsát ismeretlen tettesek - tudtuk meg a tulajdonostól. Szombaton talált rá a vasmacs­kával szétvágott varsára a tulaj­donos, az eszközöket azóta is őrzi. Úgy véli, a tettesek felfúj­ható gumicsónakkal eveztek be a tőzegtavon, hogy megrongál­ják halászszerszámait. Vagy ta­lán egy kövér potykára fájt a fo­guk. A sértett arra hívja fel a fi­gyelmet, hogy az elkövetők élet­veszélyben voltak. Ugyanis, ha vízbe esnek a könnyű csónak­ból, nehezen evickéltek volna partra a hínárosban. ■ G. Zs. Sok nagycsalád szorul segélyre a déli kisvárosban Bácsalmás Tizenhat alapítóval megalakult a Nagycsaládosok Országos Egyesülete helyi cso­portja. Vezetőnek Lók Mihályt választották. Érdekvédelemmel és színes programokkal segítik a többgyermekeseket Erre nagy szükség van, hiszen a kisváros­ban nyolcvan nagycsalád szorul segélyre. Az alakuló ülésen szép tervek és hasznos ötletek fogal­mazódtak meg. így például az augusztusi ünnepeket már együtt, mint egy „nagy család” töltik el. Részt vesznek a legkö­zelebbi véradáson, és besegíte­nek a játszótér fejlesztésébe is. A környezetvédelem okán gyűjtik a műanyag flakonokat. Amen­nyiben biztos piacot találnak, vesznek egy zsugorítógépet Ha­vonta egyszer ülnek össze az egyesület tagjai a művelődési központban, hogy egyeztessék a programokat. ■ J. J. OLVASÓI LEVÉL hálás szívvel mondok köszöne­tét a bajai kórház baleseti sebé­szeti osztály vezetőjének, dr. Vass Antalnak és dr. Márkus Mária főorvosnak, valamint az osztály összes dolgozójának édesanyám, Ferencsik Károlyné négy hónapi odaadó ápolásáért, gyógyításáért ■ Dr. Ferencsik Annamária Eltűnt egy bácsalmási férfi, hiába keresi a rendőrség borcsik Zoltán Az 51 éves bácsalmási férfi április 30-án távozott el otthonából, azóta nem adott életjelt. Körülbelül 175 centi magas, erős testalka­tú, mintegy 90 kilós. Arca ke­rek, haja rövid, világosbarna színű. Szeme zöld, orra nagy és széles, fülei fejhez simulóak, szája keskeny. Jobb alkarjának külső részén 4-5 centiméter hosszú, 1 centi széles égési sé­rülés van. Egyik kezén a közép­ső ujja vége csonkolt. Utolsó is­mert ruházata: sötétbarna sza­badidő kabát, hátán két kosara­zó figura. Sötétkék melegítő nadrág, oldalán három fehér csíkkal. Fekete, fűzős bőrcipő. Amennyiben bármilyen infor­mációval rendelkezik az eltűnt­ről, értesítse őket a 79/321-955- ös telefonszámon, a 107-es se­gélyhívón vagy a 06-80-555-111 zöldszámon. a /S\Akció június 14-20-ig csak és kizárólag a készlet erejéig! Gumicsizma fehér (37-48-ig) 3980 helyett 1980 Ft Csibedrót 1 m-es horganyzott 298 helyett 128 Ft/m Csibedrót 0,5 m-es horganyzott T78helyett 68 Ft/m Vetögép műanyag 26r80O helyett 22.980 R Talicska 9870helyett 4999 Ft HIRDETESFELVETEL Baja, Bácsalmás és térsége Berki Erika 20/326-2879 A napunkat Mpk! Petőfi Népe Szakadó esőben is tettek a férfiak az egészségükért axiál A hét végén rendezték meg Baján az Axiál a Férfiak Egészségéért című programot. Kispályás labdarúgó-tornát nyert a Vasvári utcai műfüves pályán a Pappimpex. - A szaka­dó eső ellenére több százan csatlakoztak a programokhoz, tájékoztatta tudósítónkat Torma Zsuzsa szervező. Szombaton reggel családi kerékpártúrán Bátmonostoron át Vaskútra te­kertek a résztvevők, majd visz­­sza Bajára. A városi természet­­járók egyesülete a Petőfi-szige­­ten Fuss-járj az egészségedért címmel hirdetett futóversenyt. Közben szűrővizsgálatokat vé­geztek szakemberek. ■ Rab Rita Ünnepi könyvhét Baján az úodalmi kör tagjai a belvárosi könyves­bolt előtt kínálták és dedikálták kiadványaikat a 77. ünnepi könyv­hét második napján. Felvételünkön Moretti Gemma, Baráth András és Bruckner Tibor látható. Holnap pedig író-olvasó találkozót tarta­nak a művelődési központban 16 órától. Az érdeklődők Ördög Szil­veszter író-főszerkesztővel beszélgethetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents