Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-25 / 121. szám

/ •• •• // HÍRSÁV Harisnyás rablók a vadkerti tanyán megtámadtak, megkötöztek és kiraboltak tegnapra virra­dó éjszaka egy 64 éves em­bert a soltvadkerti tanyáján. Feljelentést a lánya tett a rendőrségen. A fején haris­nyát viselő két tettes gáz- spray-vel lefújta az Idős férfit és bántalmazta is, majd 250 ezer forintjával távozott. A rablókat keresik a rendőrök. Meglopták, amikor a piacon nézelődött tolvaj károsított meg 250 ezer forinttal egy 28 éves nőt a kecskeméti piacon. A tettes a nő táskájából emelte el az összeget kedden reg­gel, miközben az vásárolt. Megkárosították a szövetkezetét március 1. és május 22. kö­zött szép lassan lába kélt 20 nikkel anóda táblának egy szakmári szövetkezet telep­helyéről. A táblák, értéke kö­rülbelül másfél millió forint. Eltűnt a drága trafóállomás FELJELENTÉST TETT a DÉ- MÁSZ ismeretlen tettes el­len, mert elloptak egy tra­fóállomást Császártöltés külterületéről, ami másfél milliót ér. Gránát robbant Szolnokon nyomozás A katonai ügyészség és a vezérkari főnök is vizsgálódik A baleset után is megmaradnak a munkahelyek a lőszergyárban Repeszromboló gránát robbanása okozta a Szol­nokon, kedden történt ki­képzési balesetet. A tra­gédiában egy ember meg­halt, ketten megsérültek. Az egyik katona sérülése vélhetően maradandó. Nagy Eszter Dóra „Bizonyosra vehető, hogy egy 152 milliméteres repeszromboló gránát robbanása okozta a tragé­diát” - mondtad Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szó­vivője a Szolnokon történt bal­eset kapcsán. A keddi detonáció során egy 38 éves őrnagy életét vesztette, ketten súlyosan meg­sérültek. Arról, hogy pontosan hogyan történt a tragédia, Bocs­kai nem beszélt. Annyit mon­dott, hogy az ügyben a katonai ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondat­lan veszélyeztetés miatt indított nyomozást A felelősség megálla­pítása tehát az ügyészség felada­ta lesz: ők próbálnak választ ta­lálni többek között arra, hogyan került a helyszínre a repeszgrá- nát, amelynek a szóvivő szerint „sem helye, sem szerepe nem volt a gyakorlaton”. Az ügyészséggel párhuzamo­san Havril András vezérkari fő­nök is vizsgálatot indított Utasí­Havril András vezérkari főnök utasítására minden egyes kiképzési eszközt át kell vizsgálni. tására a kiképzési eszközöket kell újravizsgálni, egy másik eljárás az üyen jellegű bemutatók, gya­korlatok megtartásának szabá­lyait hivatott ellenőrizni. Zsíros Lajos, a Központi Hon­véd Kórház főorvosa lapunknak azt mondta: az egyik sérült vél­hetően maradandó károsodást szenvedett, de erre csak egy év elteltével lehet pontos választ ad­ni. Kitért arra is, hogy mindkét katona repeszdaraboktól sérült meg, egyikőjük a kezén, mási­kuk a lábán. Mindkét katonát is­mét meg kell majd műteni. A szolnoki kiképzőtáborban egyébként folytatják azt a Nem­zetközi Katonai Megfigyelő Tanfo­lyamot, amelynek része lett volna a tragédiával végződő gyakorlat Az azon részt vevő 11 katonával pszichológus foglalkozik. Bräuer Ágnes, a tárca egyik csapatpszi­chológusa elmondta: szükség esetén felveszik a kapcsolatot a kiképzőközpont szomszédságá­ban levő Széchenyi István Gim­náziummal is. Deák László, az in­tézmény igazgatója lapunknak azt mondta: kihívták a rendőrsé­get, mert néhány diák és tanár úgy vélte, a robbanás után vala­milyen tárgy húzott el a fülük mellett. A kiérkező alakulatok azonban nem találtak repeszda- rabokat Az érzést pszichés okok­kal, illetve a detonáció okozta lég­nyomásváltozással magyarázták. Megnyugodtak a kedélyek az MFS 2000 Rt. lőszergyárában kedd délután történt robbanás- sorozat után a Heves megyei Sírokon. Lakatos István polgár- mester elmondta, hogy a hely­színre siető, szirénázó mentő- és tűzoltóautók látványa korábban kisebb riadalmat okozott a lakos­ság körében. ■ Kedd este nyolc órára sikerült a tűzoltóknak eloltani a lángoló lőszergyárat. „A veszély elhárításában köz­reműködők - hangsúlyozta a község vezetője - példás gyorsa­ságról, szakszerűségről és bátor­ságról tettek tanúbizonyságot.” A legfontosabb, hogy emberélet­ben nem esett kár, s a munkahe­lyeket sem fenyegeti veszély. A Heves Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság igazgatóhelyet­tese, Csontos Ambrus közölte, hogy kedd este nyolc órára sike­rült eloltani a tüzet Ezután a szak­emberek még alaposan átvizsgál­ták a helyszínt Tegnap megkezd­ték a tanúk meghallgatását is. Ha bűntény gyanúja merülne fel, úgy a rendőrség folytatja a vizsgála­tot, különben a tűzoltóság hatás­körében marad az ügy. Összegyűjtik a környékről a lő­szermaradványokat, és átvizsgál­ják az ép lőszereket is. ■ B. K. TELEVÍZIÓ-MŰSOR itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL___________________________________2806. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KT L KLUB V TV 2""’ níiniHi SBHH VIASAT3 wmm sfektrumVMHH 6.00 Dlsney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 8.50 Receptklub (ismétlés) 9.00 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 6.00 Moziverzum © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Stahl konyhája 9.05 Szóda Telefonos játék 10.Ú5 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat-71.) 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Szeretni kell (német sorozat- 13/12.) 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik Benne: 10.30 Jogalap 11.28 Mit főzzünk ma? 5.40 Agrárhíradó 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 11.00 Mesélő cégtáblák (magyar dok.-sor., 1993) Régi híres lemezcégek 11.30 Európa kék szalagja (magyar sorozat) 6.00 TV Shop 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) © 8.00 A körzet (ismétlés) © 9.00 Halálblztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © 6.00 REGGEL 8.00 Kikötő (ismétlés) 8.30 Élő egyház (ismétlés) 9.00 Nemzedékek egymás közt 9.25 Az elnök emberei © (amerikai sorozat-44/19.) 10.05 Magyar elsők 10.30 Bűvölet (ismétlés) © 6.00 Én a tükörben 7.00 Állatorvosok útinaplója (2.) Argentína © 8.00 Zabolátlan Időjárás 8.55 Képzelet és valóság 10.00 Világjárás bakancsban (1.) Az Alpok 11.00 Mindennapi kenyerünk : DÉLUTÁN 13 .30 A KEZES FARKAS © (amerikai vígjáték, 2001) 15.05 Dlsney-rajzfilm Kacsamesék 15.30 Csacska angyal (argentin sorozat-41.) 16.30 Szembesítőshow © 17.30 Kibeszélőshow © 12.05 Játékidő 13.10 Chlppendale-gyllkosság (amerikai krimi, 2000) 86' 15.00 Anita, a bűbájos bajkeverő 15.30 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van 17.30 Hetedik mennyország 12.00 Híradó délben 13.00 Rondé 14.00 Úton Európa-magazln 14.30 Fogadóóra 15.00 Szerelmek St-Tropez-ban (francia sorozat - 74/23.) 17.10 Mit főzzünk ma? 17.25 A NAGY Vita © 12.00 Angolka Nyelvtanítás óvodásoknak 12.30 Nyelvoktatás az EU-ban 12.55 Határátkelő 13.55 Nemzetiségi magazinok 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Sorstársak 15.25 NAP-NYUGTA 12.10 Vészhelyzet (ismétlés) © 13.10 A körzet© (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 A lapedói gyermek 14.50 Magyarország kincsei 14.55 Az Igazi Szardínia 15.55 Masszázsvarázs 16.05 Összefogás földközelben 16.30 Világunk 12.05 River Cottage mesél 13.15 Dolgos állatok © Kézbesítők; Keresők, kutatók 14.25 Ikrek: öröm és küzdelem 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Ötcsillagos utazások 16.40 Utas, vigyázz, átvernek! (amerikai sorozat, 1.) ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.00 GáMHgyFshow - Május © 21.45 Kész átverés!© 22.55 Házon kívül Heti magazin 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban, rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin© 20.10 Áll az alku Szórakoztatóvetélkedő 21.10 Hajrá,csajok,újra!© (amerikai vígjáték, 2004) Fsz.: Anne Judson-Yager, Bree Turner. Kevin Cooney, Faune A. Chambers i ■ f “ 18.00 Híradó 18.10 Körzeti híradók 18.23 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Panoráma © Világpolitikai magazin 21.05 Gőg© (olasz swozat - 26/25.) 49' 18.00 Repeta 18.30 Kultúrház 19-25 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás I 20.35 Kultúrház 21.00 Filmidő Elszállt egy hajó a szélben © (magyar dók.-film - 2/2.) 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 18.30 Nevess csakl© 19.00 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 20.00 Linda© (magyar krimisorozat) Fsz.: Göibe Nóra, Pécsi Ildikó, Szerednyey Béla 21.05 A helyszínelők© (amerikai krimisorozat) 17.30 Kikötő 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Derrick® (német krimisorozat) 60' 20.00 Leo és Félix (német tévéfilm. 2004)88' 21.30 Híradó. Sport 21.55 Közbeszéd Aktuális háttérműsor 17.35 A Broadway (dok.fi lm-sorozat, 3.) ® 18.45 Ép testben ép lélek (kanadai sorozat) 19.55 Állatbarátok (angol sorozat, 7-8.) 21.05 Négylábú szomszédaink (ismeretterj. sorozat, 1.) Az éjszakai kóborlók 22.10 Katasztrófák évszázada (kanadai sorozat, 16.) ÉJJEL 23 .30 Harcos utcák © (amerikai akciófilm-sorozat) Különleges bánásmód 0.30 Találkozások - este © 0.45 Éjjeli randevú 1.25 Vb-lexikon 1.55 Infománia © 23.00 Tények este 23.30 Strucc© 24.00 Intim részek © (am. vígjáték, 1997) 105' Fsz.: Howard Stern, Robin Quivers, M. C. Hammer 1.45 Aktív (ismétlés) © 22.00 Csütörtök este 22.45 Kultúrház 23.00 Lapozó 23.40 Híradó. Időjárás 23.45 Sporthírek 23.55 A NAGY Vita © 0.25 Kárpáti krónika 22.05 Huszárik-rövldfilmek © 23.30 Záróra 0.25 Válaszd a tudást! 2.25 Membrán (ismétlés) 2.50 Panoráma (ismétlés) Világpolitikai magazin - Végzetes szenvedély 22.15 Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 23.15 X-akták © (amerikai sci-fi sorozat) 0.15 Start Autósmagazin 0.45 Vörös cipellők © 22.15 Az örökség © (angol-dán-norvég-svéd film,2003)110' 0.10 Tommy Schneller Band (német koncertfilm, 2/1.) 1.35 Plusz-mínusz egy nap (magyar dráma) 23.05 Életben maradni © Terroristák és emberrablók 24.00 Hadurak (2.) © Churcitl és Roosevelt 1.00 Katasztrófák évszázada (kanadai sorozat) © ■o 1 sjüyj Ülik JÜ ffljj r 21.00 Gálvolgyi-show - szórakoztató műsor 24.00 Intim részek - amerikai vígjáték 9.00 Szeretni kell - német sorozat 11.30 Európa kék szalagja - magyar sorozat 21.05 A helyszínelők - amerikai krimisorozat 19.00 Derrick - német krimisorozat 16.40 Utas, vigyázz... - amerikai sorozat MAGTÁR ATv“"l*| HÁLÓZAT mi FILMMÚZEUM Hill SPORTÉ 1® MUNIMAX Uli RISCOVERT 15.00 Híradó. Sport 1535 Reggeli járat 16.05 Családmese. 17.00 Híradó. Sport 1735 Csintalan. 1830 Hitek. 1835 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1935 Esti gyors. 2035 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport 2135Talk- ing Movies. 22.00 Híradó. Sport 22.40 BBC- híradó. 23.00 Garázs. 2335 Lapzárta. 10.10 Csattanó. 12.05 Laci bácsi konyhá­ja. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvíz­aréna. 16.25 Aeromagazin. 16.55 Bűvö­let. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pá­lyán. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Ma­gánbeszélgetés. 23.00 Híradó. Sport. 1030 Bencze-show. 11.00 Pénzhalász. 12.30 Heti filmajánló. 14.00 Grand prix. 15.00 Golfmagazin. 15.30 Dokumentum­film. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Biztonsági zóna. 17.30 Csacska angyal. 1830 Az öbölháború. 20.30 Hírháló. 21.00 Fidel (am. film - 2/2.). 23.00 Mindörökké Júlia! 12.00 Privát filmek. 14.00 A nó (3.). 14.30 Sportmúzeum. 15.00 Szovjet isme- retterjesztö filmek. 15.55 Narancsos ka- csasült (olaszfilm). 17.40 Zenebisztró. 1810 Alfa holdbázis (angol sci-fi sor.). 19.00 Az Angyal. 20.00 Kalauz. 20.30 Nem várok holnapig (magyar vígj.). 21.50 Aranykor. 830 Mai helyzet. 845 Női kézilabda. 11.00 Arany pillanatok. 11.45 Bokszutca. 12.45 Olasz labdarúgás. 14.15 Férfi kosárlabda. 1630Zuhanyhíradó. 17.45 Férfi kosárlabda. 20.00 Mai helyzet. 20.15 Heidelberg autós gyorsasági ob. 20.45 Labdarúgás. 23.15 Zuhanyhíradó. 030 Mai helyzet. 500 Rajzfilmek. Benne: 1515 Mr. Bean. 1630 Bing és Bong 1840 Minirobotok. 1850 Ma- ackó. 17.05 A három testőrke. 17.10 Noddy Kalandjai. 1725 Miss Spider. 17.55 Maszka­bál. 1800 Fix és Foxi. 1830 Marcelino. 1855 Mini News. 19.00 Frakk, a macskák réme. 19.05 Hunyor-major. 1935 Maya és Miguel. 1330 Összeesküvések górcső alatt 14.00 Fából vaskarika. 15.00 Hogyan csinálják? 1800 Egyszeregy ilyetvezetni! 17.00Tűzlo- vagok. 1800 Gigászi építmények. 19.00 Ál­lítólag.. 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Ho­gyan történhetetta baleset? 22.00 Szellem- járás. 23.00 Amerikai hotrodok. 24.00 Dr. G.

Next

/
Thumbnails
Contents