Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-17 / 114. szám

SZERKESZTETTE: SZÁSZ ANDRÁS TELEFONSZÁM: 06-76/430-216 E-MAIL: andras.szasz@petofinepe.hu FÉLEGYHÁZA, KÉCSKE ÉS KÖRNYÉKE PETŐFI NÉPE - 2006. MÁJUS 17., SZERDA Baleset kell a megoldáshoz? közügy Októberre befejezik a molnártelepi út korszerűsítését I A városháza dísztermében adták át a honatya megbízólevelét Kiskunfélegyháza Múlt héten pénteken, a városháza díszter­mében dr. Réczi László, a helyi választási bizottság elnöke átad­ta a megbízólevelet dr. Garni Ist­ván Leventének, az 5. számú vá­lasztókerület új országgyűlési képviselőjének. Az ünnepségen jelen volt Ficsór József polgár- mester és a hivatal számos dol­gozója. A megbízólevél átvétele után mondott rövid beszédében a honatya hangsúlyozta: eddig is jó kapcsolata volt az önkormány­zat képviselő-testületével és a polgármesteri hivatallal, a jó együttműködést a jövőben is folytatni szeretné. Hozzátette: tartani fogja a kapcsolatot a vá­rosatyákkal, akik néhány teen­dőt már megfogalmaztak számá­ra. Emlékezetes: az 5-ös számú választókerületben az ország- gyűlési képviselőválasztás első fordulója érvényes, ám ered­ménytelen volt, ezért második fordulót tartottak. Ezen az MSZP jelöltje, dr. Garai István kapta a legtöbb szavazatot: négy voks hí­ján 12 ezret. ■ Sz. A. Közösségi ház a volt haleszi iskolában közösségi ház kialakítását ter­vezik a volt haleszi (Kiskunfél­egyháza) tanyasi iskolában, amely 1925-ben a környéken el­sőként kezdte meg működését és két éve az utolsók között zár­ták be. Az épületet a haleszi gazdakör kapta, jelképes bérleti díjért használatba. Minderről Ván Jenő, a körzet önkormány­zati képviselője beszélt múlt heti lakossági fórumán. Az al­polgármester-városatya el­mondta: az épületben, eredeti formája megőrzése mellett, olyan klubhelyiséget alakíta­nak ki, ahol a környékbeli fiata­lok találkozhatnak. Számítógé­peket, csocsót is terveznek vá­sárolni. Ugyanakkor a jövőben is itt tartják a lakossági fórumo­kat és különböző rendezvénye­ket. Az iskola többi termét bér­be adják, többek között a helyi vadásztársaságnak. Ván Jenő hozzátette: az épület gondozá­sával egy házaspárt bíztak meg, akik oda is költöznek. ■ V. P. Őszre eltűnnek a környék­beliek életét megkeserítő gödrök, végre aszfaltborí­tás kerül a félegyházi Mol­nártelep főútjára és a kö­zök többségére. Amennyi­ben összejön a szükséges pénz és a közbeszerzési el­járás is sikeres lesz. Szász András Mindez azon a lakossági fóru­mon fogalmazódott meg, ame­lyet az elmúlt héten tartottak a vasutas sportpálya szomszéd­ságában. A közel ötven helybe­lit Ván Jenő alpolgármester, a körzet önkormányzati képvise­lője és Hartyáni Gyula, a polgár- mesteri hivatal beruházási fő­előadója tájékoztatta az úttal kapcsolatos fejleményekről. Mint már megírtuk: a vasútál­lomás mögötti molnártelepiek évek óta küzdenek, hogy végre rendbe tegyék a kerület útjait. Elsősorban a telepet kelet-nyu­gati irányban átszelő, úgyneve­zett főutat. Úgy tűnik, közel egy évtizedes kitartásuk meghozta gyümölcsét: a múlt heti lakossá­gi fórumon képviselőjük, Ván Jenő alpolgármester bejelentet­te: végre összeálltak az elképze­lések, amelyek alapján elkezd­hető a részben lakossági önerős útkorszerűsítés megvalósítása. Mi több, egymillió forinttal sike­rült csökkenteni az érintett csa­ládokra eső, eredetileg 3,69 mil­lió forintos önerőt. A helyszínen végzett gyors számítások alap­ján egy-egy család 70 ezer fo­rinttal kell, hozzájáruljon a munkálatok költségeihez. Az ütemterv kapcsán Har­tyáni Gyula elmondta: a közel nyolcszáz méter hosszú útsza­kasz a felújítást követően 4 mé­ter széles aszfaltborítást kap, melyet két oldalán 25-25 centi- méteres, zúzott kőből tömörített padka és vízelvezető árok sze­gélyez majd. A kiviteli terv el­készítése, jóváhagyása nagyjá­ból két hetet, a közbeszerzési el­járás már jóval többet, legalább két hónapot igényel. Összessé­gében augusztus végén, szep­tember elején elkezdődhet a ki­vitelezés, amely feltehetően ok­tóber végére fejeződik be. Már amennyiben összejön a szüksé­ges pénz - tette hozzá a beruhá­zási főelőadó. A fórumon felvetődött a vas­útállomás mögötti út is. A mol­nártelepiek felháborodva mondták el, hogy a környék üzemeibe, raktáráruházaiba irányuló teherforgalom folya­matos és egyre növekvő életve­szélyt jelent számukra. A teher­autók, kamionok leszorítják a kerékpárosokat, személygépko­csikat a keskeny útról, melynek burkolata valósággal széttöre­dezik a hatalmas járművek sú­lya alatt. Ám a tarthatatlan álla­potra évek óta hiába hívják fel az illetékesek figyelmét. Úgy látszik, halálos balesetnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy vég­re elmozdulás történjen - fogal­mazták meg többen. Ván Jenő alpolgármester kije­lentette: bár ismert a helyzet, a város tehetetlen az ügyben. A járműveket nem lehet kitiltani, mivel többnyire a vasútállomás mögött van a telephelyük. Ugyanakkor az út korszerűsíté­se és egy kerékpárút építése rendkívül költséges, ráadásul bizonyos területek kisajátítása nélkül nem is valósítható meg. Szükségmegoldásként egyelőre annyit tehetnek, hogy zúzott kővel töltik fel az útpadka ve­szélyt jelentő gödreit. A városalapítók utódai mulatoznak egy egész héten át Kiskunfélegyházán városalapítók napja Tegnap délután kiállításmegnyitóval el­kezdődött a vasárnapig tartó, Városalapítók napi rendezvény- sorozat. A programokban gaz­dag rendezvénysorozat egyik érdekes színfoltja lesz a Petőfi téri borutca megnyitója szomba­ton 11 órakor. Ugyanezen a na­pon délután fél 2-kor a Kossuth utcán a Kiskunfélegyházi Kon­cert Fúvószenekar, a mazso- rettfesztivál résztvevői és a fel- tre-i zászlódobálok vonulnak fel. Délután 2-kor kezdődik a Korona utcában a Mazsorett- fesztivál. Este 8 órakor a Kis­kunfélegyházi Koncert Fúvósze­nekar tart ünnepi hangversenyt a Sarlós Boldogasszony- temp­lomban. A rendezvénysorozat zárónapja vasárnap 9 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a Szent István-templomban. Az is­tentisztelet után, körülbelül fél 11-kor kezdődik Városalapítók napi ünnepség. Ennek kereté­ben írják alá az olaszországi Feltrével a testvérvárosi doku­mentumokat ■ H. R. Fotókiállítás nyílik a Kiskun Múzeumban félegyháza Tóth Csaba profesz- szor, az MTA doktorának fotói­ból nyűik kiállítás holnap 18 órakor a Kiskun Múzeumban. A tárlatot Ujváry Zoltán professzor emeritusz, az MTA doktora nyit­ja meg. A kiállítás június 16-ig látható. ■ H. R. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK: Kónya Tamás (anyja ne­ve: Földvári Éva), Lajos Dominika (Horváth Irén), Molnár Boglárka (Sá­rik Ágnes), Török Richárd (Kis Beáta), Szebellédi Anna Seron (Dr. Martus Melinda), Gáspár Leon Andre (Szar­ka-Kovács Tünde), Sallai Renáta (Hal­mai Erzsébet), Szabó Mihály (Sárkány Anita), Fekete Flórián (Magony Rita). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Losonczi Anita - Joboru Pál, Farkas Katalin - Ónodi József Zsolt. MEGHALTAK: Csukonyi István, Sallai Ferencné Endrész-Endre Zsuzsanna, Hajagos-Tóth Lászlóné Busa Ilona, Tóth József - Kiskunfélegyháza. LŐRINCZISTVÁNNÉ Úg}’ Véli, hogy a Molnártelepen sok nyugdíjas él, ők nem biztos, hogy ki tudják fizetni a rájuk eső 70 ezer forintot. Mivel nemcsak a nyugdíjasok szá­mára jelent gondot a harminc százalék előteremtése, egy ko­rábbi fórumon jelvetették, jó lenne, ha a félegyházi önkor­mányzat több pénzt fordítana költségvetéséből a Molnártelep útjainak korszerűsítéséhez. jégh iván szintén aggályának adott hangot annak kapcsán, hogy a nyugdíjasok elő tud­ják-e teremteni a rájuk eső 70 ezer forintot Mindazonáltal kijelentette: örömmel tölti el, hogy a körzet önkormányzati képviselőjének, Ván Jenő al­polgármesternek egymillió fo­rinttal sikerült csökkentenie az útalap lakosságra eső ré­szét. Bár az összeg még így is magas. m H. R. Mise 3Z iparosokért A munka nemcsak áldozat, nemcsak pénzkereseti lehetőség, hanem az örömök forrása is. A teremtő gondoskodik arról, hogy mindig legyenek olyanok, akik örömüket lelik a hivatásuk szerinti munkában - fogalmazott Talapka István esperes-kanonok a helyi Ipar­testület tagjaiért tartott ünnepi szentmisén vasárnap, a félegyházi Ótemplomban. Elektro Sprint Kft. - FA-PROFIL- Homlokzati- és beltéri NYÍLÁSZÁRÓK,-Egyedi KONYHABÚTOROK, -IRODABÚTOROK,- Egyéb kisbútorok s- Belsőépítészet 1 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 73/A www.faprofil.hu. e-mail: faprofll@itonline.hM Mobil: 30/2316-419, TelJFax: 76/467^453 GEPÁRD^» RUHÁZATI GYORSJAVÍTÓ Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos u 63. Tel 70/244-7315 Nyitva: H-P 8-12, 14-18 Speciális gépekkel gyors, pontos munkával vállalom, várom: Szolgáltatásaim: függöny, lakástextil varrás, h úzözár csere és javítás, » Nadrágok, zakók szoknyák, f= kabátok stb ujja, alja felhajtása, kissebb átalakítások. Munkaruha foltozása stb. Bérmunkát vállalok: 4 szálas Interlokkal, 4 mm-es f edözövel számlaképesen. Az Ói éntakébee veneiyt bitók a gepárddal! AKCIÓSÁRON! Csatornázás, bádogozás, horganyzott csatornák szerelése. Anyagárral együtt: 1300 Ft/fm T: 20/9231-719; g este 7 után: 76/441-610 f ‘Sutéit 500 m2-en NÉMET - HOLLAND ÚJ- ÉS HASZNÁLTBÚTOR-KERESKEDÉS Minőségi bútor kedvező ár, ‘Súto'iTal együtt jár! ájus 31-ig minden bútorra, kiegészítőre 10-20-30% KEDVEZMÉNY Kiskunfélegyháza, Izsáki út 26. Nyitva: H-P: 8.30-17.30, Sz: 8.30-12.30 Érdeklődni: 06-30/387-10-78, 06-70/240-33-70 A múlt heti helyszíni fórumon a molnártelepiek elmondták aggályaikat. Az arcokról az elvárás tükröződik az önkormányzattal szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents