Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-12 / 110. szám

PETŐFI NEPE - 2006. MÁJUS 12., PENTEK KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 GYÁSZHÍR EMLÉKEZÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám özv. BÖRÖCZ SÁNDORNÉ Barna Erzsébet volt konzervgyári nyugdíjas 2006. május 7-én, 85 éves korában, betegségben elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2006. május 18-án, délután 2 órakor a katolikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetó'ben helyeztetjük örök nyugalomra. A részvétnyilvánftás melló'zését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Megállók némán a sírod felett, zokogva áldom emlékedet. Távozásod, míg élek, örökké fáj. Nélkü led szomord, üres a ház, még most sem hiszem el, hogy hiába várok rád. Nyugodjál csendesen, legyen békés álmod, találjál odafönn örök boldogságot! Fájó szívvel emlékezünk FÖLDHÁZI JÓZSEF BÉLA halálának 2 éves évfordulójára Amíg élek, idejárok, hozok neked a sírodra friss virágot, mert ha már én sem élek, virág helyett a zord szelek hordanak ránk száraz falevelet. Már két éve nem látjuk arcodat, már két éve nem halljuk hangodat. Már két éve nem lehetsz velünk, kimondhatatlanul hiányzol nekünk. Ha majd egyszer a szememből a könny kiszárad, idejövök megpihenni utánad. Szerető feleséged, fiad, lányod, menyed, vejed, négy unokád, három dédunokád és két unokamenyed. Emlékezésül szentmisét tartunk a Mária-kápolnánál 2006. május 14-én, délután 15.30 órakor. l_ ___________ EM LEKEZES DEÁK LÁSZLÓ halálának 3. évfordulóján. Ha van édesapád, mindened van. Ha nincs Édesapád, semmid nincs. Á jó apát nem pótolja a világon semmi kincs. Szerető kisfiad: Lacika. Rád emlékezni nehéz, mert itt vagy még. Mindig érezzük szereteted, s lelked melegét. De ha lenne mégis egy fénysugár, ami hozzánk vezet, ugye kisfiam hazajönnél? S letörölnéd arcunkról az érted hulló könnyeket. Szeretve gondolunk Rád. Szerető édesanyád, kisfiad Lacika, papa és szeretteid. Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/518-250 Petőfi Népe KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, akik ÖZVEGY KISS JÁNOSNÉ ( búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy JÁROMI JÁNOS budapesti lakos, 2006. április 29-én, életének 52. évében elhunyt. Temetése 2006. május 16-án, 1 2 óra 30 perckor a Budapest- pesterzsébeti temetőben lesz. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik KISS JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. RÁTKAI GÉZA nyá. honvéd alezredes életének 84. évében elhunyt. Temetése katonai tiszteletadással 2006. május 15­én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A Repülőkórház saját halottjának tekinti. A gyászoló család. GYASZHIR „Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk,! apósom, testvérünk TÁNCZOS JÓZSEF ácsmester kecskeméti lakos, 57 éves korában elhunyt. Búcsúztatása május 15-én, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. „Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál1" A gyászoló család. [ KÖSZÖNET ■ GYÁSZHÍR „Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk NAGY FERENC 56 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2006. május 17-én, 10 óra 45 perckor veszünk búcsút a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYASZHIR „Adhat az Isten márványból palotát, csak egyet nem adhat még egyszer: drága jó édesanyát." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk SZABÓ ANTALNE Baranyi Erzsébet Kecskemét, Halasi út 1. szám alatti lakos, életének 76. évében elhunyt. Temetése 2006. május 16-án, 14 órakor ' V- <- lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYASZHIR Akit mi annyira szerettünk, tiszteltünk és becsültünk MARINA 26 évnyi várakozás után 2006. május 10-én otthonából, a betegek szentségével ellátva, boldogan ment el imádott Józsikája után. Utolsó útjáról - és végakaratának megfelelően: a templomi zenés áhítatról, amelyben Rá és Józsi bácsira emlékezünk - később intézkedünk. Ne szomorkodjunk, mert Ő végre újra boldog lett! Zsuzsika, Editke, Vilma. A hirdetések szövegét és képanyagét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal www.panoramaingatlan.hu 70/947-91-94.-------------------------------­--------------------------------*747239* A HOLLANDFALUBAN ikerház építésére is alkal­mas 600 m!-es építési telkek eladók. 76/320- 650, 06-20/2040-512.20 E Ft/m!----------------------------------------------------------------*748828* BAJÁN garzon eladó. 70/331-6181. 3164. Kecskemét ipari övezetében CSARNOK eladó! 730 m2 területen, 300 m2-es liőszigetelve, térburkolattal. Éiú.: 70/316-4923; 70/316-4924. í BALATONENDRÉDEN telek hétvégi házzal el­adó. Irányár: 950 E Ft 77/420-830.------------------------------------------:---------------------*750633* BÁTYÁN az 51-es mellett, frekventált helyen 4000 m2-es dupla telkes alapterületen 180 m2-es sátortetős, körbeszigetelt ház vegyes fű­téssel, melléképülettel, garázzsal, alápincézve, parkosított udvarral eladó. Ár: 11,5 M Ft Tel.: 30/598-0134-----------------------------------------------------------------748857* BÁTYÁN 400 m2-es ház 2 üzlethelyiséggel el­adó. Tel.: 30/487-30-14-----------------r--------*747420* CS ERKESZŐLŐN a térség legjobban fejlődő gyógyfürdőjén vendégház eladó (250 m2) be­rendezett apartmanokkal, szezononként 3-4 millió bevétel. Tel.: 06-30/94-31-316----------------------------------------------------------------*746780* CSERKESZŐLŐN gyógyfürdőtől 1200 m-re 30 m2 fürdőszobás hétvégi ház eladó: 3,15 M Ft. 06-30/943-13-16.----------------------*746775* V Dunaföldvári út mellett, Auchantól 2 percre 3000 m2-en felújításra szoruló tanya eladó. Teljes közmű a telken, építési teleknek is al­kalmas. Irányár: 3,3 M Ft Érd.: 20/566-0853.----------------------------------------------------------------*750710* ELADÓ v. kiadó igényesnek belvárosi 93 m!-es lakás extrákkal Kecskeméten. Ugyanitt ikerga­rázs fele eladó. 70/336-50-87. •750963­Hirdető partnereink írásos engedélye nélkül a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. termékeiben megjelentetett hirdetések utánközlése más sajtótermékekben tilos. ÉPÍTÉSI telek eladó Orgoványon. 06-30/358- 16-27.----------------------------------------------------------:----*748901* a Erdőkertesen 3 szintes kertes családi ház teljesen alápincézett, első szint: nappali, 2 szoba+konyha, fürdőszoba, WC; tetőtér: 2 szoba+konyha, fürdőszoba, 200 n-öl telken, összközműves, összkomfortos eladó. Érd.: 70/210-54-62.----------------------------------------------------------------*750743* ER DŐT, elsősorban fenyőerdőt vásárolnék készpénzfizetéssel. 30/2494-384.----------------------------------------------------------------*750773* HETÉNYEGYHÁZA központjában 1995-ben épült, tetőtér-beépítéses 4 szoba+nappali- étkezős családi ház 950 m2-es telken eladó. Irányár: 18,9 M Ft Érd.: napközben 30/9381- 802--------------------------------------------------—-----------*749118* HO RVÁTORSZÁGBAN közvetlen a tengerparton luxusapartmanok kiadók. 30/620-27-99.---- — *00000* 8 Izsákon sürgősen 110 m2-es családi ház el­adó: 7 M Ft. 76/375-984. műsor KECSKEMÉT 2006. május 12., péntek: Katona József Színház: Este 7 órakor: CSÓKOS ASSZONY. Bérletszünet. Ciróka Bábszínház: 10.00 óra- kor: MALOM-MESE. Nagyterem. 10.00 órakor: LÉTRAMESÉK. Kisterem. 14.00 órakor: A KIRÁLY, A MACSKA ÉS A HEGEDŰ. Nagyterem. Otthon mozi: 10.00 és 14.00 órakor: HUGÓ, A VÍZILÓ. Macs- kacicó bérlet. Este 7 órakor: A RASCHEVSKY TANGÓ. 2 1.00 órakor: TRANS- AMERICA. KADAFALVÁN 950 m! építési telek buszhoz kö­zel eladó. 20/54-86-191.---------------------------------------------------------------*749437* KE CSKEMÉT, Hunyadivárosban gyönyörűen fel­újított 2 szobás lakás igényesnek eladó. Ár: 9,4 M Ft 30/625-0874.-------------------'--------------------------------------------*751037* KE CSKEMÉT, Miklóstelepen kis ház közművel eladó. Irányár: 4,8 M Ft 30/482-2114; 76/415-680. —'-----------------------------------------------------------*750932* KMÉT, belvárosban 460 m2 építési telek 40% beépíthetőséggel eladó. Irányár: 22,5 M Ft Tel.: 12 óra után, 30/90-77-028-------------------------------- *748992* KM ÉT, Csongrádi úti társasházban 4 +1/2 szobás, 2 fürdőszobás, félemeleti (99 m2) te­tőtér (27 m!) lakás sürgősen eladó: 17,5 M Ft+garázs. 76/320-797, 06-30/2836-339. *750534* 8 Kmét, Dobó krt IV. em. erkélyes, klímás, 74 m2, teljesen mediterrán stílusú lakás luxu­sátalakításokkal igényeseknek eladó. 20/3- 760-760.---------------------------------------------------------------*750954* 8 K mét, Domby L. u.-i 107 m’-es sorházi la­kás 3 szoba + nappali, konyha étkezővel, 2 fürdőszobával, 60 m2-es pince, 15 m2 garázs- zsal eladó. Érd.: 76/410-839, este. *750800* KMÉT, Hunyadivárosban, fszt.-i 40 m2-es 1 szobás, egyedi gázfűtéses téglaépítésű lakás eladó. Irányár: 7,2 M Ft 30/476-71-62.-------------------------------------------------------------- »747493* KM ÉT, Izsáki úti 100 m2-es, 2,5 szobás ház 342 m2-es telken eladó. I: 20/522-4984 Ár: 11,9 M Ft-------------------------------------------—-----------------*751052* KM ÉT, Lánchíd u.-i 1,5 szobás lakás üresen, hosszú távra kiadó. 20/49-32-289. A KTV új száma: 570-440 2006. május 12. péntek 17.00 HTV: Stílus 17.30 Amaszájok 18.05 Közélet ism. 18.50 Meseország 19.00 Hírős Hírek + Háttér 19.30 Beszélgessünk! 20.00 Mozdulj ki! 20.10 Hírős Hírek ism. 20.30 HTV: Hírháló 21.00 HTV: Amerikai sárkányok 23.00 Hírős Hírek + Háttér 23.30 Beszélgessünk! ism. 00.00 Mozdulj ki! ism. KMÉT, Mérleg u.-ban 150 m2-es sorházi lakás 4 szoba, 2 fürdőszoba, pince, dupla garázzsal eladó: 20,5 M Ft. 20/967-3289.--------------------------------------------------------------*746791* KM ÉT, Műkertvárosban 2 rendbeli ház eladó. 30/366-18-50.---------------------------------------------------------------*749331* KM ÉT, Reile G. utcában 2 szobás, VII. em. fel­újított lakás eladó. 76/479-877.------—-----------------------------------------------------*750737* KM ÉT, széchenyivárosi 1,5 szobás 52 m2-es 3 éves I. em.-i társasházi lakás eladó. Erkélyes, egyedi fűtésű jó állapotú. Irányár: 11,2 M Ft Érd.: 06-30/685-2551.-----------------------------------,---------------------------*749016* KM ÉT, Vacsiközben 3500 m2-es telek építési engedéllyel eladó. 30/2702-332.-----------------------■----------------------------------------*751111* 8 Kmét, Vacsiközben új, 70 m2 földszinti igé­nyes lakás garázzsal együtt, áron alul eladó. Irányár: 17,2 M Ft Érd.: 70/601-0789.------.--------------------------------------------------------*750881* KM ÉT, Ladánybenei út mellett 1536 m2 bekerí­tett zártkert eladó. Igény szerint épülettel is. 70/361-34-07.------;--------------------------------------------------------*750980* KM ÉTEN 2+1 padlásszobás tanyás ház vezeté­kes vízzel, gázzal, kp. fűtéssel, 2300 m2-es tel­ken eladó kövesút mellett; vállalkozásra és te­lephelynek is megfelel. 70/941-7978.---------------------------------------------------------------*750814* KM ÉT- MÜKERTVÁROS, Szinyei Merse P. u.-i em.-i 1,5 szobás lakás eladó. 20/310-9305 Ár: 6,6 M Ft----------------------,----—-------------------------------*75 MÁ TRÁBAN erdőben, patak partján összkom fortos üdülő eladó. 20/94-27-988.---------------------------------------------------------------*750841 NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in gatlanokat keresünk! 06-1/210-4673 SÜRGŐSEN áron alul eladó, Hetényi út Széles köz 6. utca 8. szám alatti, 3 szintes összesen 120 m2 újszerű összkomfortos garázsos ház, 200 n-öl parkosított kerttel. Irányár: 123 M Ft Tel.: 06-70/605-1154----------------------------------------------------------------*712490* SZABADSZÁLLÁS, Ady E. u. 38. sz. utcai 1453 m2-en 2 szoba+konyha+kamra+pince, mel- lékép.-tel kert eladó. Érd.: 06-20/220-8144 este 06-76/493-586. Irányár: 4,5 M Ft----------------------------------------------------------------*751005* BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT, Petőfi S. u. 1-3. alatt 13 m2 üzlet- helyiség kiadó. 70/708-1444.----------------------------------------------------------------*750858* KISKUNFÉLEGYHÁZA főutcáján 30 m!-es üzlet- helyiség két kirakattal májustól kiadó. Érd.: 70/3-387-286.----------------------------------------------------------------*749070* KMÉT, fodrászüzlet kiadó. 30/94-33-033.----------------------------------------------------------------*746807* ÜZLET Kiskőrösön kiadó (Martini üzletsoron) 37 m! földszint, 37 m2 emelet tetőtér beépít­hető. T.: 20/566-4925-------—----------------------------------------------------*751046* AL BÉRLETET KÍNÁL ALBÉRLET diáklányoknak Kecskeméten, új igé­nyes környezetben. Havi díj rezsivel együtt: már 9.800 Ft/hótól. Info: 20/5699-202.----------------;----------------------------------------------*709859* KE CSKEMÉT Széchenyivárosban 1,5 szobás egyedi gázfűtéses lakás kiadó. Kauciót kérek. 30/9582-328.----------------------------------------------------------------*761068* KMÉT, Műkertvárosban 2 rendbeli ház kiadó. 30/366-1850. KMET, Petőfi u.-ban 2 szobás bútorozott lakás kiadó. Érd.: 76/488-435; 20/45-39-440.--------------------------------------------.------------------*750621* __ _______JÁRMŰ_________ AS TRA Sedan 1.4SE új állapotú: 76/368-079.---------------------------------------------—------------*750593* AS TRÁT és Corsát vennék. 30/740-2080. IVIIN ÉGI ŐK KEDVEZŐ ÁRON! HITELRE IS! Agroker Mezőgazdasági Áruház Kmét, Halasi út 29. 76/516-161. CHEVROLET KALOS- ÉS SPARK-AKCIÓ! Most hi­tellel terhelt autója is beszámítható. Egyszerű, gyors megoldásokkal várom érdeklődését! Horváth Zoltán, 06-70/450-1220.------------------------------------------------------------,—*739604* DACIÁT, dízel ARO-t vennék. 70/576-4017.----------------------------------------------------------------*751101* HONDA Chopper 50 cm3 felújított motorral frissen festve sok krómmal, új gumikkal, új üléshuzattal 159 E Ft eladó. 20/34-777-48----------------------------------------------------------------*750927* a Iveco Euro Cargo 1995. eladó. 20/945-30- 45------------------------------------------------------------- *739895* LADA 21053 ‘94. óvj. piros, sértetlen 68.000 km, 2 év műsz.-val eladó. Hajnal. 06-1/200- 5117; 06-30/343-3800. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Hámori Zoltán Főszerkesztő-helyettes: Barta Zsolt Ügyvezető igazgató: Gazsó László Gazdasági vezető: Gyorsa Zoltánná A bajai kiadás felelős szerkesztője: Géczy Zsolt Telefon: 79/522480, 79/426-371, 79/323-974 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-maikím: petofinepe@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. Telefon: 76/481401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 00133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Délhír Rt. Terjesztés: Juhász Attila Telefon: 76/518-273. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270 Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynök­ségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 1.795 Ft; negyedévre: 5.385 Ft; félévre: 10.770 Ft; egy évre: 21.540 Ft. Hirdetési vezető: Király Ernő. Telefon: 76/518-275 Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 _______ Tá jékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevók által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik koréról, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. Az hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anya­gi, illetve jogi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents