Petőfi Népe, 2006. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-12 / 110. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2006. MÁJUS 12., PÉNTEK DIÁKVILÁG Lovaglás a szenvedélye a család három generációjának Az Üvegtigriseké a trófea ladik Lezárult a Bács-Kiskun megyei médiaismereti döntő A Kecskeméten élő fogat­hajtó világbajnokot, Fülöp Sándort és családját lát­ták vendégül a Vásárhelyi Pál-iskolában. Annak a programnak a keretében, amelyben apáról fiúra, fi­úról unokákra szálló „mesterségeket” mutat­nak be a diákoknak. Noszlopy N. Miklós A Fülöp családban nincs olyan, aki ne foglalkozna a lovaglás vagy a fogathajtás valamelyik ágával. Az idős világbajnok fo­gathajtókat edz, a gyermekei­nek pedig lovaglásban, díjlo­vaglásban és militaryban van­nak hetényegyházi lovasiskolá­jukban tanítványai. Az unokák - akik közül a 13 éves Dorka és a 8 esztendős Esz­ter a Vásárhelyi-iskolába járnak - díjugratásban, militaryban, valamint pónifogathajtásban je­leskednek. Köszönhetően a nagypapá­nak, aki a családi pletyka sze­rint háromévesen már felmá­szott a lóra. Megvárta, hogy egyedül maradjon a házban, kiment az istállóba, és feltor­názta magát a lovak közötti strajfára. Onnét pipiskedett, és csutakolta négylábú barát­ját keményen. Fülöp Sándor A Fülöp család Hetényegyhá- záról két hintóval és nagy csa­pat lóval érkezett a Vásárhelyi udvarára. Az épületben a világ­bajnok versenyzői pályafutásá­ról szóló fényképkiállítással, a lovakról szóló rajzversennyel és műsorral fogadták őket. Több száz gyermek vett részt a csalá­di lovasnapon, ezért máris ter­vezgeti az ismétlés lehetőségét a petőfivárosi iskola. |a döntő résztvevői helvezes szerint I. Üvegtigris Tompa Szabó Dénes Általános Iskola 63 oont II. Micimackó Tataháza Általános Iskola és Könyvtár 59 pont III. Médiamixerek Rém II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 54 oont ív. Baunaus Bácsborsod Moholy Nagy László Ált. Iskola 52 pont ■ Tegnap befejeződött a la­punk által szervezett LA­DIK (Lapot a diákoknak) nevű megyei médiaisme­reti vetélkedő. Rémen a tompái Üvegtigrisek vit­ték el a pálmát. Selmeczi István közösségi ház adott otthont. A versenyzőket és a közönséget a helyi „Gyöngyösök” nevezetű énekkar szórakoztatta Varjas László vezényletével. A felada­tok közben és a szünetben pe­dig a Danubia Intézmény cite- rás növendékei oldották játé­kukkal a feszültséget A döntőre és a nyertes csapat­ra jövő pénteken a Diákvilág ol­dalon még visszatérünk. A Petőfi Népe által szervezett megyei médiavetélkedőnek teg­nap volt a döntője. A versenyen az a négy csapat vett részt, akik a fordulók során a legtöbb pon­tot szerezték. A szoros küzde­lemben a tompái Szabó Dénes Általános Iskola Üvegtigris csa­pata győzött. A négy döntősnek változatos és izgalmas feladato­kat kellett megoldaniuk. Töb­bek között tudósítást írtak kép alapján, megbirkóztak a kézbe­sítés nehézségeivel, sőt a he­lyesírási hibákat ellenőrző kor­rektorok életébe is belekóstol­tak. Végezetül a rikkancs szere­pét próbálhatták ki és sikere­sen eladták a Petőfi Népét. A négy döntős csapat magas szín­vonalon és kreatívan oldotta meg a feladatokat. A zsűri tag­jai (Vető Zoltán, Rém polgár- mestere, Körtvélyesi Csaba, az Axel Springer Kiadói Kft. ta­nácsadója és Hámori Zoltán, la­punk főszerkesztője) mint min­dig, most is nehéz helyzetben voltak. A pontszámok alapján viszont mindenki számára egy­értelműen kiderült, hogy az Üvegtigris csapat (Ledenyák Martin, Huszta Máté, Lampert Tamás, Horváth Petra, Brecska Anett, felkészítő tanár: Husztá- né Báich Piroska) minimális előnnyel ugyan, de megszerezte a győzelmet. Ezek szerint ők képviselik majd megyénket Egerben, május 25-26-án, az országos LADIK-döntőn. A csa­pat öt tagja az értékes könyv­csomagok mellett egyéves Pető­fi Népe-, lOOxSzép- és Popcorn- előfizetést kapott. A megyei döntőnek a rémi A kézbesítők sokszor sötétben hordják ki az újságot. Ebben a feladatban is kipróbálták magukat a versenyzők. KÖRTVÉLYESI CSABA, ÜZ Axel Springer Kiadói Kft. tanács­adója elmondta, hogy tapasz­talata szerint a diákok a LA- DIK-program ideje alatt való­ban alaposan megismerked­tek az írott sajtóval. Vélemé­nye szerint a rémi vetélkedőn a négy döntős lelkesen és fel- készülten versenyzett. - Úgy vélem, hogy a gyerekeknek ez a program óriási élmény volt. Üvegtigrisékkel pedig nemso­kára Egerben is találkozunk, itt, az országos döntő első napján a versenyzőknek inter­jút kell majd készíteniük, és az adott megyei lap minőségé­ről is véleményt kell gyűjteni- ük a lakosság körében. A má­sodik napon szellemi és ügyes­ségi feladatok várnak a csapa­tokra. A LADIK-médiavetélke- dőt egyébként összesen kilenc megyében hirdettük meg és 315 csapat nevezett be. Ilyen számok mellett úgy érzem nyugodtan mondhatom, hogy sikeres volt a LADIK Terveink szerint a programot ősztől úf ra indítjuk és bízunk benne, hogy még több jelentkezőre te­szünk majd szert - hangsú­lyozta Körtvélyesi Csaba. GYORSÍTÓSÁV Cegléd VÁROSI SPORTCSARNOK Ma: Bikini Izsák TULIPÁN CAFÉ Ma: Nyuszi Show Kecskemét 69+BLING-BLING Ma: Celebrity Night Rácz Lindával Holnap: Ciao Amigo Party CLUB LA FABRIQUE Ma: Mystery Gang Rockabilly, Pacheco Holnap: Refi-Katona-Bányai giga érettségi buli RED COLT GARDEN Holnap: Óriási nyitóbuli ROCK CAFE Ma: Black Birth, The Beatles Tribut Band Holnap: GOAzis ROCKfCAFE Május 19-20.: MOTOROSOK HÉTVÉGÉJE Péntek Szombat RENEGAD REVROCK STANLEY LEX WEET P-BOX IDŐGÉP SNAKE BITE www.rockcafe .hu Liszt Ferenc u. 30. Tel.: 70/500-69-70 ROLLING ROCK Ma: Retro disco Holnap: Házibuli TRENDO Ma: 20.00 Latin est Holnap: 20.00 Karaoke Kerekegyháza CLUB COLUMBUS Holnap: Peat Jr. Kiskunfélegyháza MANHATTAN MUSIC CLUB Holnap: Bazi nagy születésnapi Bacardi Party Kiskunhalas DANCE TUNING DISCO Holnap: Erdélyi Birthday & Hustler Megaparty Kiskunma jsa SZIGET DISCO Holnap: Unicum Action Party Nemzetközileg is jegyzik a Szent-Györgykszakközépiskolát természetvédelem A kecskeméti diáklányok kutatómunka során a megye vizeinek minőségét vizsgálták Isztambulban, egy tudo­mányos diákkonferencián mutatták be kutatási eredményeiket a kecske­méti Szent-Györgyi Al­bert Egészségügyi és Szo­ciális Szakképző Iskola és Kollégium diákjai. Galambos Sándor A kutatómunka során all. osz­tályos Szendi Szilvia és Hering Andrea Bács-Kiskun megye vi­zeinek minőségét vizsgálta. - Vizeink minősége elfogadható, savas esőre utaló nyom nincs. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a jelenlegi helyzet ne romoljon tovább - összegez­ték a megye vízkészletéről írt tanulmányukban kutatási ta­pasztalataikat a szent-györgyis diákok. Az Osza Gyöngyi bioló­gia-kémia tanár irányításával végzett méréseikkel bizonyítot­ták, hogy a vezetékes víz minő­sége kiváló. Az artézi kutakból is nyugodtan ihatunk, de a ben­nük lévő rézion, vasion és a klo- rld-ion mértéke meghaladja a határértéket. A természetes vi­zeink szennyezettsége azonban már aggodalomra adhat okot.- A vízben található szervet­len anyagok mennyiségét mér­tük. A mintákat a Bácsvíz Rt. és az iskola laboratóriumában vizsgáltuk - lapozzák a jegyző­könyveket a lányok. - Az ered- g mények kielégítőek, de a víz- | készlet megóvására, a víz gaz- | daságos felhasználására az ed- | digieknél nagyobb figyelmet i kell fordítanunk. A helyzet ismeretében azo­kat a lehetőségeket kerestük, A lányok elsősorban gyorsteszteket és fotometrlás méréseket alkalmaz­tak a kutatómunka során. amelyekkel mi, fiatalok, a csa­ládok tehetnek valamit ennek érdekében. A lányok nem álltak elő vi­lágrengető megoldásokkal, kö­vetkezetéseik mégis elgondol­kodtatóak.- Mindenki tudja, hogyan le­hetne takarékoskod­ni a vízzel, mégsem figyelünk erre elég­gé - állítják. - A többször felhasznál­ható termékek vá­sárlásával például a gyártásukhoz szük­séges vizet lehet csökkenteni. Kádban fürdés he­lyett tusoljunk, a csöpögő csa­pokat zárjuk el vagy javíttassuk meg! Fogmosáskor ne folyassuk feleslegesen a vizet! Amikor csak lehet, használjunk hideg ■ A lányok nem álltak elő világ­rengető megol­dásokkal, kö­vetkeztetéseik mégis elgondol­kodtatóak. vizet, a meleg víz előállításá­hoz sok energia kell! Nyáron a reggeli órákban célszerű lo­csolni, mert így kisebb a párol­gás. Mosáskor több ruhadara­bot tegyünk a gépbe, rengeteg vizet és villanyáramot lehet így megtakarítani. A tavak, a fo­lyók szennyezettsé­gét pedig például azzal is csökkent­hetjük, ha fürdés előtt nem kenünk magunkra különféle zsíros krémeket. Szendi Szilvia és Hering Andrea be­mutatója elgondolkodtatta a konferencia résztvevőit. A lá­nyok elhatározták, tovább foly­tatják kutatásaikat, dolgozatuk kibővített változatát az önkor­mányzat által kiírt pályázatra is elküldik.

Next

/
Thumbnails
Contents