Petőfi Népe, 2006. április (61. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-21 / 93. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2006. ÁPRILIS 21., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Baja BESZÉLGETÉS A természet- védelem és a környezetvédelem problémáiról tartanak vetítéssel egybekötött beszélgetést ma 18 órakor a Honvéd Kaszinóban. A program házigazdája a Bajai Ifjú­sági Természetvédelmi Egyesület. Baja TÁRLAT Ma 17 órakor kiál­lítás nyílik a főiskola Szegedi úti B-épületében a Bemutatkozik Kalocsa - képzőművészet a ka­locsai Sárközben címmel. Kö­szöntőt mond Loibl László kalo­csai polgármester. A tárlatot Asperján Istvánná, a kalocsai közművelődési intézmények igazgatója méltatja. Császártöltés HŰTŐOLAJ A tele­pülés külterületén lévő transz­formátorból valaki ellopta a hű­tőolajat. A bűncselekménnyel okozott kár 620 ezer forint. Dusnok HANGVERSENY Az elmúlt héten tartotta meg a Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intéz­mény dusnoki tagozata Tavasz­köszöntő című növendékhangver­senyét, a helyi József Attila Műve­lődési Házban. Az előadást a Da­nubia óvodásai kezdték, utána pedig az általános iskolás korosz­tály következett, akik mind a nyolc évfolyamot képviselték. A műsor végén a Dusnoki Danubia Ifjúsági Tamburazenekar adott elő népdalcsokrot. A diákok felké­szítő tanárai Szalai József, Szalai Zsolt, Szalainé Morvái Diána, Inczéné Balaton Edina és Kovács Gergely voltak. Kalocsa CIGI Csalót keresnek a kalocsai rendőrök. A város egyik intézményének büféjében isme­retlen vett át 40 ezer forintot az­zal, hogy ebben az értékben ci­garettát hoz. A feljelentő sem a füstölni valót, sem a pénzt nem látta múlt kedd óta. Kiskörös NYOMOZÁS Lőfegyver­rel vagy lőszerrel bűntett elköveté­sének alapos gyanúja miatt nyo­moznak a rendőrök. Egy 35 éves svájci állampolgár és egy 19 éves békéscsabai lakos ellen indult el­járás. A két ember a bócsai szán­tóföldön egy-egy kispuskával, és a hozzájuk tartozó lőszerekkel közlekedtek gyalogosan. Nagykőrös betörés a Heime- czy utca egyik családi házába a felfeszített ablakon átjutottak be a tolvajok kedden fényes nappal. Készpénzt, különböző értéktárgyakat zsákmányoltak. A ház tulajdonosát közel 600 ezer forint kár érte. Német katonaorvosok vizitje kecskémét A delegációvezető a haditengerészet repülőorvosa volt Az alacsonynyomású barokamrával ismerkednek a német vendégek. Balra DR. KARSTEN OCKER. Magasrangú német katonaor­vosi küldöttség járt szerdán a repülőkórházban. A delegációt dr. Karsten Ocker orvos admi­rális, a Bundeswehr egészség- ügyi fó'szemlélője vezette, tagja volt dr. Bernhard Groß alezre­des és Jürgen Erbeck ezredes, német védelmi attasé. A kül­döttség a NATO hivatalos szak­mai programja keretében ezek­ben a napokban sorra felkeresi a magyar honvédség egészség- ügyi központjait. A vendégek­nek prof. dr. Grósz Andor orvos ezredes, főigazgató és dr. Sza­bó Sándor András alezredes mutatta be a repülőkórházat. Mint elhangzott, Bács-Kis- kun az ország legnagyobb me­gyéje, így Kecskeméten az ön- kormányzati és a katonai kór­háznak is jut bőséggel mun­ka. Ettől függetlenül a repülő­kórház feladatai között első helyen áll megfelelni a hon­védség által támasztott szak­mai követelményeknek, a re­pülőorvostannal kapcsolatos elvárásoknak. Mint kiderült, a német küldöttség vezetőjétől sem áll távol a repülőorvos­tan, hiszen az admirális tíz évig volt a német haditengeré­szet repülőorvosa. ■ T. V. Pajzs, amin nem fog a golyó ajándék Az volna az igazi, ha még egy lenne belőle Lövedékálló pajzsot aján­dékozott a Hírős kom­mandónak a kecskeméti önkormányzat. Aki ezzel védi magát, azon nem fog a golyó. Noszlopy A több mint nyolcszázezret érő eszköz létfontosságú a fegyve­res akcióba keveredő rend­őröknek. Amikor - például - másfél éve egy fegyveres bűnö­zőt kellett elfogniuk a kecske­méti kommandósoknak egy bajai bérházban, eldördült a férfi kezében a pisztoly, ezért vissza kellett rendelni, és fede­zékbe kellett küldeni a rend­őröket. Akkor ugyanis még nem volt ilyen lövedékálló paj­zsuk.- Paksról, a Neut­ron kommandótól kértünk egyet köl­csön - emlékezik vissza Héjjas János őrnagy, a Hírős be­avatkozó alosztály parancsnoka. - Fél éjszaka vártuk a pajzsot, csak utána tudtunk bemenni a garzonba, ahol akkor már holtan feküdt heverőjén a férfi. Szíven lőtte Másfél éve Ba­ján fél éjszakán át vártak egy ilyen pajzsot, hogy megérkez­zen Paksról. magát az első behatolási kísérletkor. Erre az esetre is emlékezve kezdeményezte a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapít­vány a pajzsvásár­lást. A 830 ezer fo­rintos kiadást né­hány hete szavazta meg a kecskeméti közgyűlés. A löve­dékálló pajzs az USA-ban készült, és az űrhajózásban is használatos kevlár anyagú. Kézifegyverek­ből kilőtt lövedéket nem enged át, és golyóálló a pajzson lévő üvegablak is. A lövedékálló pajzs az USA-ban készült, és az űr­hajózásban is használatos kevlár anyagú. A védőeszköz előnyeit teljesség­gel akkor élvezhetnénk, ha leg­alább kettő lenne belőle - mond­ta az ajándék átvételekor Vaku­lva Ottó alezredes, a megyei fő- kapitányság közbiztonsági igaz­gatója. A kecskeméti önkor­mányzat ebben is segítene: vál­lalkozói támogatással tervezik egy második pajzs beszerzését. SEGÍTÜNK! TAKÁCS VALENTINA ROVATA Örökségről, hátrányról Olvasónk a gyámja az egyik rokonának. A rokon szociá­lis otthonban van. Gyámha­tósági betétkönyvbe gyűjtöt­tek össze 220 ezer forintot. Olvasónk úgy gondolta, hogy ha az idős rokon meg­hal, akkor ebből a pénzből temetteti el. Kiderült: az összeget csak a hagyatéki tárgyalást követően kaphat­ja meg. Olvasónknak nincs pénze a temetésre, ezért in­kább lemondana az örök­ségről. Kihez forduljon? Dr. Györkis István ügyvéd elmondta: az örökségről le­mondani az örökhagyó éle­tében úgy lehet, ha a le­mondást az örökös és az örökhagyó szerződésbe fog­lalja. Ezt akkor lehet meg­tenni, ha valóban olvasónk a törvényes örökös. Tény, hogy a törvény szerint az örökös kötelessége eltemet- tetni az örökhagyót. Ha ez a szerződés létrejön, akkor az eltemettetés kötelezettsége arra hárul, aki majd az örökséget kapja. A szerző­déskötéshez olvasónk ke­ressen fel jogászt. * * * Nyugdíjasként dolgozott to­vább régi munkahelyén egy másik olvasónk. Azt ígérték neki, hogy ha nyug­díjba megy, akkor is folytat­hatja a munkát. Most még­is elküldték. Ráadásul ez egy olyan munkahely, ahonnan mindig nőket kül­denek el. Hiába az ígéret, hiszen a törvény szerint aki nyugdíj­ban részesül, az gyakorlati­lag indokolás nélkül elboc- sájtható. Ami pedig a nemi diszkriminációt illeti: azt javasoljuk, hogy az érintet­tek forduljanak Kissné Kol­lár Eszterhez, az esélyház vezetőjéhez, akit a 30/925- 1749-es telefonszámon le­het elérni. HÍVHAT BENNÜNKET NAPONTA 9 ÉS 11 ÓRA KÖZÖTT! 2 06-76/518-264 Egyedül nem megy..., szükség van a polgárok segítségére országgyűlési választás A harmonikus együttműködés nélkülözhetetlen feltétele, hogy a tőke a városba áramoljon A kecskeméti 1-es és 2-es választókerületben mind­két fideszes országgyűlési képviselőjelölt - Nyitray András és dr. Horváth Zsolt - jó eséllyel pályázik arra, hogy a második for­dulóban megszerezze a mandátumot.- Miért lenne jó Kecskemétnek, ha a polgári oldal képviselői jut­nának be a parlamentbe? - kér­deztük a két politikust.- A hazai magántőke, az álla­mi támogatás és az európai uni­ós források együttes igénybevé­telét szükségessé tevő nagy be­ruházásokra elengedhetetlen szüksége van Kecs­kemétnek és a régi­ónak a következő években - mondta NYITRAY ANDRÁS. Mindehhez létfon­tosságú a Fidesz négy politiku­sának szoros együttműködése. DR. BECSEY ZSOLT, az Európa Paria- ment gazdasági és ETljP monetáris bizottsá- \j-yW gának tagja, Matol- csy György, a polgá- lm IS ri gazdaságpoli- ,***» tika meghatáro- ..J^jjppp zó alakja, dr. Horváth Zsolt és jómagam pe­dig országgyűlési képviselő­ként a háttérbázist és közvetle­nül az önkormányzattal való kapcsolatrendszert tudjuk meg­teremteni. Szükség van egy, a kis- és középvállalkozások szá­mára létrehozandó ipari park­ra. Hasonlóképpen nagy igény ■ Jól működő kapcsolata­inkat három fő területen tudjuk hasznosítani. van a mezőgazdasági kis- és kö­zépvállalkozók együttműködé­sére, számukra is fontos kiala­kítani egy olyan centrumot, mely segíti a piacra jutást, illet­ve megfelelő logisztikai hátteret biztosít. Üzemeltetésére ko­moly állami, illetve uniós forrá­sokat kell bevonnunk. A har­madik terület a turizmus, a már meglévő helyi turisztikai ter­mékek kínálatának bővítése. Ahhoz, hogy ezek a beruházá­sok valóra váljanak, szükség van az előbb említett „négyes­re”, hiszen mi négyen összefog­va tudjuk a leghatékonyabban a forrásokat Kecskemétre hozni. Csak így válhat városunk egy igazi, gazdaságilag erős régió- központtá a Duna-Tisza közén.- Kecskemét nagysága, inf­rastruktúrája, fejlettsége, és szakképzési rendszere kap­csán vonzó célpont lehet nagy ipari befektetők számára - foly­tatta a beszélgetést dr. Horváth zsolt. - Városunk képes bizto­sítani a feltételeket olyan beru­házásokhoz, ame­lyek a környező te­lepüléseknek és a megyének hatal­mas fejlődési lehe­tőséget jelentenek. A befektetők, akik többmilliár­dos tőkével érkeznek a régióba, szeretik biztonságban tudni a pénzüket, szeretik, ha egy ki­egyensúlyozott, nyugodt politi­kai kapcsolatrendszer áll fenn az adott területen. A Fidesz ese­tében ezt a hátteret az a négy­fős „csapat” biztosíthatja. Kecs­keméten kiugróan magas a fia­talkorú és a diplomás munka- nélküliség, ezen szeretnénk változtatni. Több város példája mutatja, ha sikerül egy igazán nagy cégnek letelepednie, ak­kor a régió erőteljes fejlődésnek indul, Kecskemétnek ezt a kitö­rési pontot kell megkeresnie. Nagyon fontos a turizmus is: megyénkben több hungarikum egyszerre van jelen, ezeket kell fejleszteni, kiaknázni, hogy tö­megeket tudjunk erre a gyö­nyörű vidékre vonzani. Mind­ehhez szükség van minél több parlamenti mandátumra, hi­szen annál nagyobb súllyal tu­dunk meghatározó szereplői lenni a magyar törvényhozás­nak, és annál nagyobb mérték­ben tudjuk kamatoztatni kap­csolatainkat a közös cél érdeké­ben, hogy Kecskemét és a me­gye felvirágozzon. ▲ (Fizetett politikai hirdetés)

Next

/
Thumbnails
Contents